Hogyan kezdtük az életünket Németországban? S mit jelentett egy tál penne az asztalon? Így csináltuk, s így éreztük!

Kedves Olvasóim! Hosszas hallgatás után jelentkezik újra a blogom. A hallgatás oka pedig nem más, mint, hogy lakhelyemet egy másik országba helyeztem át. Szeretném első német élményeimet most megosztani veletek.
Éveken át tartó „menjünk-ne menjünk” huza-vona után döntöttünk úgy, hogy külföldön élünk tovább férjemmel. A kiválasztott ország Németország lett,

azon belül is Bajorország. Sokan furcsán néztek ránk, hogy miért éppen a németek!? Nekünk ez volt a legkedvezőbb, s egyelőre nem bántuk meg. Egy kellemes februári napon gördültünk be Fürthbe, ahol férjem leendő munkaadóján kívül senkit nem ismertünk. Még interneten foglaltunk le egy apartmant, ahol néhány hetet terveztünk, amíg nem találunk megfelelő lakást. A tulajdonos hölgy várt bennünket, s rendkívül kedvesen mutatta be új hajlékunkat. Kínosan vigyázott rá, hogy lassan beszéljen németül, hogy a gimnáziumi német tankönyvön érlelődött nyelvtudásunkkal megértsük. Megértettük, s óriási bizalmat éreztünk rajta. Miután autónk is megkönnyebbült a rengeteg dologtól, amit belezsúfoltunk, elindultunk bevásárló túrára. Nulladik lépésként internetre kellett szert tennünk, hiszen anélkül költséges lenne a kommunikáció a családdal és barátokkal. Az egyik bevásárlóközpont (a későbbi bosszúságaink miatt nem írom le a nevét) mobil internetét szereztük meg, hiszen ekkor még sem német lakcímünk, sem német bankkártyánk nem volt, ami itt előfeltétele a telefonnak és internetnek. Később kiderült, hogy az apartman ezen internetes szolgáltatás szempontjából nem volt túl jó helyen, gyenge és ingadozó volt a jel. De működött, hellyel-közzel.

Az első lépések Németországban röviden: lakcímbejelentés – bankszámla – telefon – egészségbiztosítás – adóhivatal. Jó szervezéssel ezek egy nap alatt lebonyolíthatóak, mi két napot töltöttünk el vele. Mindenhol kedves ügyintézőkre akadtunk. Segítettek és próbálták elmagyarázni, amit nem értettünk. Már az első napokban feltűnt, hogy mindenki mosolyog, a pékségben a kiszolgáló, a szomszéd a házban, az ügyintéző az adóhivatalban és még az áruházi parkolót sepregető ember is. S nemcsak mosolygott, hanem nyugodt is volt, nem rohant, nem elégedetlenkedett és nem akart kidobni, mert nem értettem, hogy mit is mond. Nincs oka nyugtalannak lenni, hiszen ha dolgozik, itt megél. Tanulságos volt ebből a szempontból a bevásárlás, ahol a legtöbb áruházban azt láttam, hogy elképesztő a kínálat. Mondják, Magyarországon is mindent megvehetsz, ha van pénzed. Igen, ha Budapesten laksz, s hajlandó vagy kilométereket utazni a jobb kínálatért. Itt a 12 egy tucat üzletben is 47 féle rizst lehet kapni (s ez csak egy kiragadott példa a sokból). Azaz igaz az alapvető közgazdasági mondás: a kereslet határozza meg a kínálatot.

A harmadik itt töltött napunkon már barátra is leltünk. Új bankunktól nem messze parkoltam le és vártam Férjemre, aki éppen bankszámlája részleteit beszélte át a gyorsbeszédben világbajnok bankügyintézővel. Mint idegen az új világban tébláboltam az autóm körül, amikor egy idősebb úr megszólalt mögöttem magyarul, hogy megengedem-e, megnézze az autót, mert nagyon szereti ezt a márkát. Egyetlen pillanatig sem fordult meg bennem, hogy megijedjek, hiszen ekkor már éreztem az itteni emberekben a bizalmat (Magyarországon lehet, hogy rávágom, hogy nem!). Elkezdtünk beszélgetni, s kiderült, hogy a kiváló magyarsággal beszélő Úr 47 éve él itt Fürthben, Budapestről költözött a városba. Azóta a beszélgetésből mondhatom, hogy barátság szövődött. Rengeteg információt tudtunk meg tőle a városról és a környékről, s rendszeresen találkozunk. Barátaink szerint ez ránk jellemző, hiszen mi egyszer már felépítettünk a semmiből egy értékes baráti társaságot.

A munkakezdésen kívül a másik nagy kihívásnak a megfelelő lakás megtalálását éreztük. Sok szempontnak kellett megfelelnie, nem vagyunk már egyetemisták, amikor még egy táskában elfértek azok a dolgok, amelyekhez ragaszkodunk. Kényelmesek vagyunk, szeretjük a jó dolgokat és megszoktunk egy nagy, saját kényünknek kialakított lakást. A helyi újságot kellett segítségül hívni, mert az ingatlanközvetítés itt nagyon drága. Mindössze 3 ingatlant néztünk meg, a harmadikra a helyszínen azt mondtuk, hogy igen, kérjük. Az első hét végére elmondhattuk, hogy van lakcímünk, telefonunk, internetünk, bankszámlánk, egészségbiztosításunk, s bérelt lakásunk. Ezek a tárgyi dolgok, de mi van az érzelmekkel!?

A kiutazás előtti napokban legfőbb aggodalmam az volt, hogy vajon mennyire fogom biztonságban érezni magamat egy idegen országban. Magyarországon, a lakásunkban egyedül is mindig nyugodt voltam. Nem zizzentem meg, ha csöngettek, nem rándultam össze, ha megcsörrent a telefon. Mikor érem ezt el Németországban? Mikor érzem azt majd, hogy itthon vagyok? Mikor merek elmenni egyedül a városba? Mikor nem kell már GPS, ha a városban autózom? Megjön-e az ígért fizetés? A válaszokat folyamatosan kaptam az elmúlt egy hónapban, de most, ma érkezett meg a végső válasz. Akkor, amikor új lakásunkba a Magyarországról kiszállított dolgok már berendezve állnak, akkor, amikor az újonnan vásárolt bútorok befogadták dolgainkat, amikor már nem kell GPS, amikor egyedül is szívesen megyek bárhová, amikor megjött az első fizetés és amikor ma nyugodtan vehettem elő Stahl Judit egyik receptjét és főztem egy diós-fetás pennét az új konyhámban, amit elfogyasztottunk nyugodtan, biztonságban itthon.

A penne csodás volt, igaz ez még nem egy német recept, de hamarosan jövök a német élményekkel és a helyi specialitásokkal. Addig is fogadjátok szeretettel Stahl Judit receptjét:

Felkarikáztam 1 csokor újhagymát, átpréseltem 2 gerezd fokhagymát. Öt deka dióbelet apróra vágtam és egy lábasban addig pirítottam, amíg illatos nem lett, majd összetörtem egy mozsárban. Ezután egy másik lábasban 2 evőkanál olívaolajon megpároltam a hagymát a fokhagymával, amíg átlátszó és puha nem lesz. Hozzátettem 25 deka fetát, beleszórtam az illatos diómorzsákat és az apróra vágott 10 deka fekete mag nélküli olajbogyót. Addig melegítettem, amíg a sajt meg nem olvadt, s végül beletettem egy nagy adag apróra vágott friss bazsalikomot. Közben feltettem enyhén sós vízben 40 deka pennét, kifőztem és összekevertem a mártással.

Legalább 3 adag lesz belőle, s nagyon laktató.
Különleges íze van. A márciusi melegben, déli fekvésű német lakásunkban igazi görög hangulatot varázsolt.
Jó étvágyat!