Élet sója

"Utazzunk Norvégiába! Hová? Hát Norvégiába!”

2011. szeptember 20. - Tünde Bagó

Egy felejthetetlen ország és a fjordjai

II. rész - Oslo

Útra fel Kedves Olvasóim, irány Norvégia, azaz az első állomás Oslo. Napsütéses vasárnap reggel indultunk el Mosonmagyaróvárról, átvágtunk Szlovákián, Csehországon, Németországon, s este érkeztünk Dániába. Koldingban egy kellemes szállodában aludtunk és hétfőn reggel indultak a csodák. Kolding a Jylland- (Jütland-) félszigeten van, meglepetések  nélkül hajtottunk át a  Fyn és Sjælland szigetekre, de a Koppenhágát Malmövel összekötő Øresund hídon már ámultunk és bámultunk. A híd maga mintegy 8 km hosszú, de az átjutás kb. 16 km-t vesz igénybe, a létesített mesterséges szigettel és alagúttal együtt. A látvány lenyűgöző, vannak pillanatok, amikor csak a végtelen tenger feletti lebegést érzi az ember. Innen Svédország tengerpartján haladtunk, ahol sajnos végig esett az eső, s nem volt ez máshogyan Osloba érkezésünkkor sem, este 6 körül. Az addig csodásan működő GPS-ünk itt teljesen leblokkolt, mert nem találta a szállodát, mint később kiderült körülötte forogtunk, de az útépítés lezárta az oda vezető utat.

Este már csak arra voltunk képesek (két napja csak a pedált nyomtuk), hogy keressünk egy éttermet és együnk valami csodásat, ami persze ízig-vérig norvég volt, hal hallal (persze lazac) és olyan zöldségekkel, amelyeknek csupán pár perces párolásban van részük és mégis olyan ízeket adnak, amelyeket eddig még nem tapasztaltam. Ez volt az első olyan gasztronómia élmény itt Norvégiában, amely egy életre vonzóvá teszi számomra. Később elnézve a norvég pasikat (ezt ne mondjátok el a Férjemnek), értem már, hogy mitől van olyan egészséges arcuk, hogy a favágó alkatukról és szőke hajukról már ne is beszéljek. Nem vagyok az a típus, aki sűrűn észreveszi a szép férfiakat, de itt bizony meg kellett látnom őket. S meg kellett állapítanom, hogy a sport, a jó levegő és ez az egészséges étel teszi őket ilyen vonzóvá.

Kedd reggel indultunk neki osloi túránknak, csodálatos napsütésben és 20 fokban. A szállásunkról gyalog 5 percre volt a sétáló utca, amely reggel 9 után olyan üres volt, mintha senki nem lakna itt

 (nem a turistákat hiányoltam, csak az én magyar lelkem sajnos hozzászokott, hogy bármelyik magyar nagyvárosban vagyok – nem Budapesten – egy kedd délelőtt is tömve az utca ráérő emberrel, itt nem érnek rá, mert mindenki dolgozik). Elsétáltunk a királyi palotáig a parlament ,

az egyetem és a színház mellett. Az épületek nagy része már újkori, főleg klasszicista stílusban épült, de a legszembetűnőbb az volt, hogy nincsenek felesleges dolgok az utcákon, nincsen túldíszítés, nincsenek kovácsolt vassal vagy egyéb fémmel díszített oszlopok és kerítések, egyszerű minden. Egyszerű, de mégis megkapó, talán a letisztult formák ereje hat így. Rengeteg azonban a szobor, mondják is Oslora, hogy a szobrok városa. A királyi palota kertje szabadon bejárható, az őrségváltás csupán 6 katonát jelent. Nyugalom van már itt is, végtelen nyugalom. A sétáló utcáról utunkat az Oslo-fjord felé vettük, ahol elsőként, a nem mindig ilyen nyugalmas időkre emlékeztető Akershus-erődöt néztük meg.

Lábunk legyökerezett és le kellett ülnünk percekig csak az innen elénk táruló fjordot nézni. Ahogyan a víz betolakszik a városba, s a város befogadja, sőt önmaga részévé teszi, az csak itt Norvégiában volt számomra érezhető, s ez csak az első ilyen látvány volt. Itt már sok hajó és sok (a „sok” fogalma itt relatív) ember közlekedett. A hajó, mint fő közlekedési eszköz vezetése és parkolása teljesen természetes, talán természetesebb, mint az autók, de hogyan is lenne ez a vikingek leszármazottainál másképpen. Az erődből jól látható volt a Városháza, amelynek tornyai őrzik a kikötőt. Lesétáltunk és megnéztük a vörös kőből emelt jelképet. A belső terek freskói az 50-es évek szovjet monumentális festményeit idézték számomra. Jelenetek a mindennapi életből, a mitológiából, a történelemből. S mindez hatalmas felületeken, csöppet sem szemérmes módon.

Itt található a terem, ahol a Nobel-díjakat adják át, s megnézhető a városatyák tanácskozó terme mellett számos olyan helyiség, ahol leginkább érezhető, hogy a norvég stílust meghatározza a viking ősi múlt, a kék szín (a fjordok után) és a fa, amely az előző kettőt köti össze.

A délutánt egy hajóúton töltöttük a fjordon. Csak néztem a parti épületeket, a csónakházakat, a parkoló hajókat és összeállt a kép. Én, aki szeretem a nyüzsgést itt csak arra vágytam, hogy egyszer egy ilyen fjord partján álló ház teraszán ülve csak a víz és a hajók hangját hallgatva éljek. Itt nem építik egymás mellé a házakat, teljesen szabálytalan az elhelyezés, s ez adja a szabadságot és a nyugalmat egyszerre.

 A fjord-túra során kiderült, hogy Norvégiában annyi hajó van, ahány család, azaz minden család birtokol egy kisebb, vagy nagyobb hajót. Ezzel járnak dolgozni, s ezzel kapcsolódnak ki.

Estére visszatértünk a belvárosba, ahol a norvégok egy új oldalát ismertük meg. Délután 4 óra körül, a munka végeztével – nyár lévén – mindenki betér egy étterem teraszára, s akár éjfélig is éli a társasági életét. Zene szól, jókat esznek és iszogatnak. Boldogok és kiegyensúlyozattak, ezek a norvégok.

Második osloi napunkat a múzeumoknak szenteltük. Áthajóztunk a Bygdøy-félszigetre, amelyet a múzeumok félszigetének is neveznek. Itt ízelítőt kaphattunk Norvégia történelméből és néprajzából a Norvég Néprajzi Múzeumban. Végignéztük a századok építkezési szokásait, egy-egy épületben fiatalok népi viseletben énekeltek vagy zenéltek nekünk, a házak közötti téren pedig táncra perdültek. Meglepett, bár teljesen elfogadható, hogy házaik tetejét egykor (s egyes területeken ma is) fűvel borították be a szigetelés érdekében.

A Viking Hajók Múzeuma és a Fram múzeum két különböző kor, de egy cél: felfedezni a világot. A viking hajók mellett állva még inkább nehezemre esett elképzelni, hogy hogyan lehetett hónapokat tölteni egy ilyen hajón, nemhogy még kalózkodni, kereskedni és harcolni vele.

Amundsennek a Fram sarkkutató hajóval sokkal könnyebb dolga volt már, meg is hódította a Déli-sarkot.

Mi a délután folyamán a Vigeland parkot hódítottuk meg.

A szoborpark nagyon gyenge kifejezés arra, amit a turista ott talál. Az ember, a férfi, a nő, a család, a vágy, a test, a kötődés, az élet, a születés, az elmúlás és még ezer dolog és érzés az, amit ezek a szobrok visszaadnak egy csodás körítésben, a parkban.  A parkban, ahol ismét a norvég gasztronómiát ízleltük meg, egy rénszarvas burger „személyében” .

Mondhatom, egy élmény volt. Mint, ahogyan élmény volt Oslo is, még ha nem  is láttunk mindent, nem láttuk a csodás operát, nem láttunk még vagy két tucat múzeumot, s nem láttuk a hétvégi várost. Este azonban úgy feküdtünk le, hogy ha már csak ennyit láttunk volna Norvégiából, akkor is megérte, s tudtuk, ha választhatnánk, akkor ide költöznénk egy életre. Talán egyszer választhatjuk……

Kedves Olvasóim ti pedig válasszátok velem az út további részeit hamarosan.

A bejegyzés trackback címe:

https://eletsoja.blog.hu/api/trackback/id/tr8012781634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.