Élet sója

A tizennyolcadik adventi örömmorzsa: Egy szánkózás "margójára"

2012. december 19. - Tünde Bagó

 

 

 

 

 

 

 

 

Mindig is vonzottak a téli sportok, de soha nem mertem kipróbálni a síelést. Itt, a svájci Alpoktól karnyújtásnyira azonban kötelező valamilyen téli sportot űzni. Gondoltam az lesz a kevésbé megerőltető, ha egyelőre maradunk a szánkózás mellett. Vasárnap már kora reggel nagyon izgatott voltam, bepakoltuk a síruhát, bakancsot húztunk és irány Wildhaus, Svájc St. Gallen kantonjába. Útközben az eső esett, de pozitív gondolkodásúak lévén nem adtuk fel. Wildhaus közelében, már 5-600 méter magasan csak a felhők mocorogtak, s rengeteg hó volt.

Szinte percekre voltunk a célponttól, amikor még nem láttuk a hegyeket – részben a felhős, ködös idő miatt – egészen addig, amíg egy éles kanyarral be nem fordultunk egy völgybe, ahol házikók százai szétszórva hevertek a hegyoldalban. A 2000 méter körüli hegyeket csak sejtettük, de reménykedtünk, hogy kividul az idő. A Bergbahn felvitt bennünket 1350 méter magasra, onnan pedig egy lanofkával indultunk neki a 2200 méteres hegynek. Már útközben is látszott, hogy nem látszik semmi, mert éppen egy hatalmas hóviharba futunk bele.

De sebaj, gondoltuk várunk egy kicsit egy pohár tea és egy eddig ismeretlen körtés sütemény, a Toggenburger Schlorzifladen társaságában.

A hóvihar azonban nem engedett, (a süti viszont isteni volt), ezért inkább egy szinttel visszavonultunk. Kibéreltük a szánkót, amely gyermekkoromat idézte fel, hiszen akkor is hasonló ródlin csúsztunk. A szánkópálya 6 km hosszú, húsz perc alatt lehet leérni – mondta a bérbeadó üzletben a kedves hölgy. Megemlítettük neki, hogy nekünk ez lesz az első, de csak szépen mosolygott és jó utat kívánt. Ez is nyugtatott bennünket, hogy valószínűleg ehhez a sporthoz nem kell valami különös tehetség. S ekkor még az időjárás is azt mondta, hogy na, adok Nektek egy kis napsütést.

Kirajzolódtak az eddig csak felhőben és párában úszó hegyek, s egy mesébe illő táj közepén találtuk magunkat. No, irány a szánkópálya – adtam ki a jelszót. Nagy büszkén felültem a szánkóra, s úgy jó két méter után letérve a pályáról belefúródtam a hóba. Férjem utánam hasonló szerencsével. Sebaj, magyar ember nem adja fel, megküzdöttünk mi már sok mindennel az életben, ez sem fog ki rajtunk. Újra nyeregben voltunk és nekilódultunk, újabb két méter, újabb befúródás. A szánkó nem arra ment, amerre akartuk, s így rendszerint elhagytuk a pályát, ami egy méteres hónál annyira nem jó, mert kissé megsüllyed az ember. Tanakodtunk, s próbáltuk ésszel megoldani a problémát, emlékezve gyermekkorunkra, amikor mindig jót szánkóztunk. Néhány hóba fúródásra volt szükség, mire rájöttünk a technikára. Ekkor azonban már olyan nagy lejtőknél találtuk magunkat, ahol bizony félelmetes sebességgel indultak be szánkóink, s az irányítás még inkább döcögős lett. Elérve a pálya feléig úgy döntöttünk, hogy pihenőt fújunk és iszunk egy újabb teát, majd inkább a pálya melletti úton folytatjuk a túrát, magunk után húzva a szánkót. A táj, a házak a hegyoldalban, a csobogó patak, az átszaladó róka, időnként elsuhanó szánkós, s csak mi ketten.

Két órát sétálgattunk, s hallgattuk az Alpok hangjait, időnként egy-egy pályaszakaszon lesuhantunk, még mindig küzdve az irányítással, s csodálkozva a gyermekkori emlékeken. Hiszen akkor még tudtunk szánkózni! Páratlan nyugalom fogott el bennünket a több millió éves hegyek és a több száz éves házak között,

s fáradtság nélkül értünk le a faluba. Hazafele még mindig tanakodtunk, hogy miért ment nehezen a szánkózás, ami egy egyszerű sportnak tűnik….

A választ apukám adta meg, aki még nem volt szánkózni ugyan az Alpokban, de gyermekkoromban elvitt a Mágori dombra. Csakhogy – mondta – a Mágori domb alig pár méter magas, ott nem voltunk pályához kötve, így nem tanulhattuk meg az irányítás fortélyait sem, mert végülis mindegy volt, hogy hova érünk le.  Ach so! – mondja a német. Itt lehet a kutya, akarom mondani a szánkózás rejtélye elásva. S most akkor mondjátok meg kedves Olvasóim, töltsek le egy oktató videót szánkózásból? Vagy inkább gyakoroljak? Hát, én az utóbbit választom, már csak a táj miatt is. Egyszer talán én is leérek 20 perc alatt a 6 km-es pályán. Ha alkalmatok van rá így télen, akkor próbáljátok ki, hogy Nektek megy-e a szánkózás egy igazi szánkópályán. Felhőtlen szórakozás.

A bejegyzés trackback címe:

https://eletsoja.blog.hu/api/trackback/id/tr5612781698

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.