Élet sója

Miért éppen Korzika? – 1. rész

2013. április 27. - Tünde Bagó

Kedves Olvasóim!

Ebben a bejegyzésben a korábbiakhoz képest kevesebb fotót láthattok, mert nagyon nehéz lett volna a sok jó fotóból kiválasztani négyet-ötöt, ezért létrehoztunk itt a blogon egy galériát, ahol megnézhetitek valamennyi ehhez a bejegyzéshez kapcsolódó fotónkat. A galériát itt érhetitek el (az első bélyegképre kattintva nagyobbra vált és a kép jobb sarka alatt lapozhattok tovább), DE először mindenki olvassa el az írást! Korzika 1.

Voltatok már úgy egy gondolattal, hogy egyszer csak ott termett az agyatokban, de fogalmatok sem volt, hogy honnan jött? Én így voltam a korzikai utazás gondolatával. Soha még csak nem is beszéltünk arról, hogy majd egyszer elmegyünk Korzikára, de egy havas vasárnap délután mégis ez a gondolat fészkelte be magát az agyamba. S már keresgéltem is, hogy vajon mi is van ott és hogyan is lehet odajutni.

Mivel nem vagyunk azok a „feküdjünk a tengerparton” típus, ezért a húsvét körüli időpont tökéletesnek ígérkezett. Igen ám, de minden útleírás azt hangsúlyozta, hogy Korzikát be kell járni északtól délig, de a helyi tömegközlekedés kicsit döcögős. Ekkor megfogalmazódott bennem, hogy az autót nem hagyhatjuk itthon. Tulajdonképpen csak 500-600 km és némi tenger választ el bennünket Korzikától, ez nyomába sem ér annak az 1200 km-nek, amit ahhoz kell megtennünk, hogy lakóhelyünkről szülővárosomba érjünk. Na, de most már tudom, hogy az a kis tenger okoz némi problémát. Tudat alatt mindig is viszolyogtam a komptól, de most olyan erősen akartam a saját autómmal bevenni a szigetet, hogy nem foglalkoztam ezzel az érzéssel. Kalandra fel! Most, amikor már az élményeket írom, akkor úgy érzem, hogy most egy ideig nem akarok kompozni. A kompút 5 órát vett igénybe, mi Livornóból indultunk a reggeli órákban, így már előző este megérkeztünk, ebbe a tipikusan olasz kikötővárosba. A komp napsütésben futott ki, de 1 óra múlva már egy eső közepében találtuk magunkat. A hajótest csak ringatózott az én gyomrommal együtt, de a rosszullét el is illant, amint kikötöttünk Bastiában. A várost most figyelmen kívül hagytuk, egyből nekivágtunk a délre vezető útnak.

Az út végig a tengerparton vezetett Bonifácioig, s egy idő után már nem bírtuk tovább, nemcsak szemünkkel, hanem összes érzékszervünkkel érezni akartuk a szigetet. Lehajtottam egy „Beach” táblánál és pillanatok alatt a parton teremtünk. Az első találkozás Korzikával itt történt meg.

panorama18_tengerpart1_small

A mediterrán növények (rozmaring, levendula) és a tenger sós illata kavargott a levegőben, a hullámok csapkodták a partmenti sziklákat, a kék, a zöld és a piszkos fehér csodálatra méltó összhangja, a homok bársonyos tapintása, a távolban kirajzolódó hófödte hegycsúcsok, a sziget örök rabjává tettek már az első órában. A hegyek csak úgy siklottak mellettünk dél felé, hol magasan, hol kevésbé emelkedve a felszín fölé. Hihetetlen, hogy lakóhelyünktől idáig kísért bennünket az Alpok, kicsit elbújt a tengerben, majd itt a szigeten újra felbukkant.

Bonifácioban azonban már egész más arcát mutatta. Fehér mészkősziklákból álló dombok közzé behatolt kis öböl partjára, s a környező sziklákra települt ez a kis város.

obol1

Első pillanattól kezdve úgy éreztem, hogy itt óriási a gazdagság, ami a természetet illeti, de ha a házakra néztem, akkor inkább láttam szegénységet. A kikötőben azonban yachtok és vitorlások tömege várta a nyarat, az éttermek árai pedig szintén nem a szegénységet jelképezték. Az összkép annyira mediterrán volt, s ezáltal annyira szélsőséges. Szállodánk a genovaiak által emelt erőd egyik védőfalában kapott helyett. Mint egy kolostor a középkorból, amely új köntöst húzott magára. A kilátás a teraszunkról szinte az egész óvárosra és a kikötőre kiterjedt. Egyetlen pillantásban innen benne volt egész Bonifacio lényege: mészkősziklák, kikötő, óváros házai, s a genovaiak építette erőd.

panorama19_kilatas_a_szallobol_Bonifacio_small

Kora reggel már alig vártuk, hogy gyalogosan is magunkhoz öleljük a várost. A szél azonban mindig megpróbált kiszakítani bennünket ebből az ölelésből, de mi nem adtuk fel. Kimerészkedtünk a szálloda mögött lévő Bosco-negyedbe, amely jelenleg lakatlan. Legalábbis, ami az élőket illeti. Valamikor katonák laktak itt, ma csak üres katonai épületek állnak, no meg a tengerésztemető, amelyben úgy sorjáznak a kripták, mint egy város utcáin a házak. Ez a nyugvó lelkek városa.

osok_varosa

Szemügyre vettük a használaton kívüli szélmalmot, s utunk az óváros felé vezetett. Itt valahogy nem is akartam beazonosítani az útikönyvek írta nevezetességeket, mert a sikátorok, a szüntelenül előbukkanó tenger, és partmenti sziklák adták ennek a városnak a bűvöletét.

vilagitotorony_BLOG

Az egyik étterem mellett két férfi éppen tengeri sünt bontogatott, olyan friss tengeri illata volt, hogy legszívesebben ott helyben megkóstoltam volna. Bepillantva az étterem hátsó ajtaján láthattuk, ahogy a szakácsné a raviolit készíti elő. Már ekkor tudtam, hogy ide visszajövünk.

Az erődbe az 1528-as pestisjárvány áldozatainak kápolnája mellett vitt az utunk, amely önmagában is feledhetetlen látvány, de ha a mögötte lévő tengerpartot is megcsodáljuk, akkor Korzikát, s benne Bonifaciot egy életre a szívünkbe zárjuk. A macchia és rozmaring borította mészkőszikla, a víz erejét mutató képződmények, az öbölbe csak úgy odadobott magányos sziklák, s a jó öreg genovai őrtorony, mind-mind egyszerre tükrözi a természet harmóniáját és nyughatatlanságát.

sziklak_a_parton4

A szezon előtti utazásnak vannak előnyei, de sajnos vannak hátrányai is. Nem nézhettük meg Bonifacio szikláit hajóról, mert még a sétahajók nem közlekedtek, de valahogy azt hiszem nem is bánom, hiszen listám, amelyen a visszatérés okait gyűjtöttem, ezzel is szaporodott.

A város csodálata után nekivágtunk a sziget déli részét felfedezni. Sarténe középkori városközpontját elhagyva az út egyre csak emelkedett. Korzikán az utak minősége nem a legjobb, de figyelmes vezetéssel, s mivel nyaraláskor úgysem sietünk sehova, nem okoznak problémát. Keskenyek, de fantasztikus látvány nyílik róluk. Szerencsére vannak kiálló részek, így az állandó fényképezési ingerünket is ki tudtuk elégíteni. Korzika ezen része nem túl sűrűn lakott, de néha bekanyargott az út egy-egy kis településre, ahol általában egy középkori kőtemplom fogadott bennünket, s szemügyre vehettük Korzika építészeti szokásait is.

roman_templom_mögötte_harangtorony_BLOG

Egészen 1200 méter magasságig jutottunk fel autóval, de körülöttünk 2000 méter körüli hegyek köszöntgettek havas csúcsaikkal. Ez az Ospédale-hegység, amelyet csak Korzikai-Canyon-nak hívnak. Minden ok is meg van rá. Az Alpok itt olyan tagolt sziklás képet ölt, amilyet ritkán látni. A hegyoldal még egészen magasan is erdős, de a felső egyharmada már szürke sziklatömbökből áll.

hegyvidek2_BLOG

A legszebb részét, Bavellának nevezik, ahol már a tenger is újra részt kér a látótérben. Innen erdőkön keresztül vitt le az út a tengerpartig, Solenzara városáig. S ismét a „plage”-okon keresztül érhettünk vissza Bonifacioba. A nap csúcspontja a korábban látott étterem volt, az Aragóniai lépcső közelében. A szikla szélére húzott téli kertben csak mi voltunk, a pincér csak nekünk ugrált. Alattunk a tenger morajlott, a távolban egy csónakból lámpás, még távolabbról pedig Szardínia kikötőinek fényeiben gyönyörködhettünk. Nagy szokás a francia éttermekben, hogy összeállítanak a turistáknak egy menüt, amelybe a hely, a környék tipikus ételeit rakják, s így több dolgot lehet kipróbálni, mintha csak magunk választanánk. Itt Korzikán ez nagyon jól működött, kedvező volt az ár és fantasztikus helyi fogások kerültek az asztalunkra. Az előétel, Assiette de charcuterie volt, azaz sonkák, szalámik, sajtok. Ilyen finom sonkát és szalámit még nem ettem, pedig megrögzött híve vagyok a magyar szalámiknak. De Korzikán a malacokat szabad tartásban nevelik, főleg az erdőben, ahol mindenféle jót talál magának az állat. No ez érződik is a szalámin.

Tundi_eloetel_BLOG

A főétel, vaddisznó pástétommal töltött ravioli – Ravioli maison farcis á la viande de sanglier – volt, a helyi alapanyag és a hosszas genovai uralomnak köszönhető olasz hatásra utalva. S végül megint valami nagyon korzikai, Tarte au brocciu, a brocciu egy korzikai friss sajt, amelyet birka-, vagy kecsketejből készítenek, s a korzikai sajtok királyának nevezik. Mondhatnánk kicsit túró jellegű az állaga, de az íze, az tényleg királyi. Az éttermet elhagyva, hallottuk, hogy a tenger zabolátlan lett, a távolban villámok cikáztak, s az ég is mennydörög, esti sétánk így elmaradt, de teraszunkról szemlélhettük, milyen is a vihar Bonifacioban.

Folytatás következik Ajaccioval, Calvival, a titokzatos szállásadóval, s egy újabb kompozással.

A bejegyzés trackback címe:

https://eletsoja.blog.hu/api/trackback/id/tr4812781714

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.