Évi másfél millió turista látogat el Európa Niagarájához, a svájci-német határon tomboló Rajna-vízeséshez, de közülük csak néhány száz az, aki a közeli Schaffhausenbe is betér. A városban pedig igazi különlegességekre akadhatunk, úgy, mint a 171 erkély titkára, az IWC svájci óra amerikai gyökereire, a véletlen bombázások nyomaira, vagy a hadászati célokra nem használt erőd tokaji szőlőfajtáinak történetére.
Szabadságtudat, gazdagság és védelem - lehetne Schaffhausen hármas jelszava, amelyet egy-egy kúton álló szobor is jelképez a városban.
Az első, akivel találkozunk az a mór Gáspár, a három királyok (vagy napkeleti bölcsek) egyike. Ő hivatott a tehetős schaffhauseni polgárság jelképeként szolgálni, a városban csak „de Mohrejoggel” néven emlegetik. A szembe vele álló Metzgerbrunnen vagy új nevén Vierröhrigen jelképezi a szabad, gazdag, városi polgárok védekezési képességét. S éppen azon a téren őrzik a város két jelszavát, amely a középkor legmeghatározóbb tere volt. A Fronwag téren mérték ugyanis le a középkori kereskedők áruit, amelyet kénytelenek voltak kipakolni a vízesés előtt, átvinni a városon és majd a vízesés után már hajózható Rajnán újra hajókra rakni. A város pedig ezzel meg is alapozta gazdagságát. Persze voltak, akik megtörték volna fejlődését, mint a bajor Lajos király, aki 1330-ban zálogba adja a várost a Habsburgoknak, de szerencsére a IV. Frigyes hatalmat és jogot ad a céheknek, amely a következő 400 évre újra erőssé teszi Schaffhausent. Megerősödésének jutalma, hogy sok más jelentkezővel ellentétben, Schaffhausent felveszik a svájci államszövetségbe.
A Schwabentor városi toronytól a Fronwag tér elején álló mórig mesélem velünk tartó barátaimnak, ismerőseimnek a fenti történelmi tényeket, s azt, hogy miért is vagyunk itt. Miért nem a vízeséshez mentünk rögtön? Először is, mert 8 fok van, s a Rajna vízpermetje hiányzik most legkevésbé, másodszor pedig, mert szerintem Schaffhausen az egyik olyan város a Bodeni-tó környékén, amelyet mindenki elfelejt megnézni miután ámulatba esik a vízesésnél.
Ekkorra azonban már körülöttem mindenki ámulatba esik, pedig innen a vízesést nem is látni. Kapkodják fejüket egyik épületről a másikra, kattognak a fényképezők, s azt sem tudják, hogy melyik erkélyt fényképezzék le a 171-ből. Csak azért bűvöli el őket a sok erkély, mert nem ismerik titkaikat. Nem tudják, hogy arra hivatottak, figyeljék az utca történéseit, figyeljék, hogy ki merre jár, kivel beszélget. Na, azért nem kell félni, nem rosszindulatúak ők, csupán az unatkozó feleségek kedvenc helyei voltak (talán még ma is azok), akik így gyorsan fogadóképessé váltak, ha megpillantották a ház urát befordulni a sarkon.
A fürkésző szemek elől berángatom a csapatot a város második legöregebb gyökereivel rendelkező templomába, a St. Johannba. Nem megtéríteni akarok senkit, csupán újabb ámulatba ejteni a kívül gótikus, belül már vegyesebb stílusú templomban. Az öthajós belső térre és a 34 méteres szélességre senki nem gondol kívülről, így a belépés hatása kirobbanó.
A templom mellett a szabadságtudatos svájciakat (schaffhausenieket) szimbolizáló Tell Vilmos húzza ki magát egy kút szélére állva, mögötte pedig a város védelmére felszentelt erőd bukkan fel. Hódítsuk meg, kérik a velem sétálók, de én nemet mondok, mert előbb még a legidősebb és legszerencsétlenebb lakókról kell mesélnem nekik.
A Mindenszentek kolostorát bencések alapítottak a XI. században, így részben ők a hely legidősebb lakói. Habár ma már nincsenek itt szerzetesek, s a templom is evangélikus, a főbejárat melletti oldalajtón belépve a kolostorba az az érzése támad a látogatónak, hogy nem lakatlan az épület. Svájc legnagyobb kerengőjében találjuk magunkat, amelynek közepén meditáló kertek nyugalmához felérő miliő van. A gótikus kerengő falán sorban állnak a síremlékek, amelyek megmagyarázzák a középső kertből áradó nyugalmat. Nyughelye ez városi elöljáróknak, polgármestereknek, városi tanácsosoknak és olyan polgároknak, akik kiérdemelték a helyet, ők is a hely legidősebb lakói közé tartoznak.
A kerengőből újabb kertbe, mondhatnám, hogy Schiller kertjébe jutunk. Itt áll ugyanis a híres, 1486-ból származó, 4,5 tonnás harang, amelyről Schiller az Ének a harangról mottóját vette:
„Hívom az élőket, elsiratom a halottakat. Szétzúzom a villámokat.”
A villámokat csak részben sikerült szétzúznia a harangnak a második világháborúban. Egy téves navigálás, s pilóták tapasztalatlansága miatt 1944. április 1-jén bombák hullottak a városra, számos épületet leromboltak, 40 ember halálát követelték, csaknem 300-at pedig súlyosan megsebesítettek. A támadás után az amerikai elnök, Roosevelt elnézést kért a várostól és 40 millió svájci frank kártérítést fizetett az USA.
Búcsút veszünk Schiller harangjától és még bejárjuk a szerzetesek egykori gyógynövénykertjét, amely a sikeres rekonstrukciónak és a gondoskodásnak köszönhetően ma is olyan, mintha a bencések még itt élnének és gondoznák. Simogatjuk a növényeket egészen addig, amíg egyik-másikon fel nem fedezzük a „giftig” szót, azaz mérgező. Gyorsan nyúlcipőt veszünk és irány a Munot, amely majd megvéd bennünket, vagy mégsem?
A Munot csak egy díszlet, Schaffhausen képes megvédeni önmagát című darab díszlete. Na jó, talán azért kicsit több annál. Egyszer az elmúlt 400 évben szolgált hadászati célra is. Jobbára azonban csak jelképezte a város védelmét. Robotmunkával építették alig 25 év alatt a XVI. században. Van vizesárka, amelyet soha nem töltöttek fel, de jól élnek benne a dámszarvasok, amelyek fő bikáját a mindenkori városi vezetőről nevezik el.
Van egy kazamatája is, ami eredetileg nem volt tervezve, hangulata azonban páratlan: „Nem is igazán kazamatának érzem a termet, inkább mintha egy sötétséget kedvelő, önmagát és tetteit rejtegetni kívánó uralkodó trónterme lenne, ahol csak az válik láthatóvá, aki a fényaknák rajzolta körökbe áll. Minden pillanatban attól tartok, hogy a sötétből előlép egy középkori lovag, s páncéljának csörgése közben kér segítséget bolyongásai megváltására.” – részlet Bodeni-tó – Több mint útikönyvem Schaffhausen fejezetéből.
Lovagokkal nem, de tokaji szőlőfajtákkal találkozunk a Munot egyik kis ajtaján kilépve. Teljesen megkavarodom, hogy mit értenek itt Tokayer alatt? Hosszas kutakodás után derítem ki, hogy az egykor Tokay d’Alsace (Tokay Pinot Gris), azaz elzászi tokajinak nevezett szürkebarátról van szó, amely nem kis csavarral, de mégis valahol tényleg tokaji.
Igazán jól jelképezi, hogy mennyire szép gondolat lenne, ha végre magunkat nem magyarnak, franciának, németnek, vagy másnak neveznénk Európában, hanem európainak. (A Tokay d’Alsace útját Európában olvassátok el itt, érdekes!)
2006 óta ugyan nem lehet használni a Tokayer jelzőt az Uniós szabályok és a franciák névről való lemondása miatt, de ez itt Schaffhausenben nem zavar senkit. Büszkén hirdetik, hogy a 76 fajta szőlőből 27 tokaji fajta (Tokayer vagy Pinot Gris). S bármennyire hihetetlen, de tényleg kiváló bor lesz a Munot oldalában termő szőlőből.
Aki szőlők helyett inkább a virágokat részesíti előnyben a Munot annak is szolgál meglepetéssel, saját rózsakertje van, ahol 170 féle rózsában gyönyörködhetünk.
Mindenki menne már a vízeséshez, mert nem akarják elhinni, hogy a Munot tetejéről látott szelíd Rajnából tomboló folyó lesz alig egy kilométeren belül.
Megpróbálom elcsábítani utazóimat az amerikai gyökerekkel rendelkező svájci óra, az IWC történetéhez, de nem sikerül. Magával ragadja őket a Rajna, s meg sem állnak Neuhausenig.
A vízesésről már itt és itt írtam nektek, az IWC történetére azonban még egy kicsit várnotok kell, de ígérem, hogy elmesélem hamarosan.
Hasznos információk egy schaffhauseni látogatáshoz:
1. A város a német határtól alig 15 kilométerre fekszik, de főúton már autópálya matrica szükséges (bár az út nem autópálya), Thayngen határmenti városból a 15-ös úton azonban matrica nélkül is eljuthatunk a városba.
2. Parkolásnál figyeljünk arra, hogy a belváros környékén csupán 1-5 órára lehet parkolni, komolyan veszik! Ahol időkorlát van, ott egy parkoláshoz használatos papír órát kell az autóban kirakni (benzinkútnál kapunk ilyet), amelyen az érkezési időt be kell állítani. A városban sok parkolóház van, pl.: a vasútállomásnál (Bahnhof).
3. A Munot-ban nincs belépő, nyáron reggel 8-tól este 8-ig nyitva van, télen 9 és 17 óra között.
4. Ha euróval fizetünk, akkor általában svájci frankban adnak vissza, s legtöbbször 1:1 arányban váltanak. Érdemes valamennyi svájci frankot magunkkal vinni.
5. Igazán szuper kávéra és süteményre (péksüteményre is) tehetünk szert a Vorstadt 25. sz. alatt a Müller Beck pékségben.
6. A vízesésről ezen az oldalon és a fenti cikkeimben tájékozódhattok.
7. Schaffhausen városi múzeumában érdekes várostörténeti kiállításra bukkanhatunk.
8. A város további látnivalóiról ezen a weboldalon tudunk tájékozódni.
A bejegyzésben szereplő valamennyi fotót dr. Szalai Krisztián készítette, annak másolása vagy felhasználása csak a szerző engedélyével lehetséges! Ha szeretne engedélyt kérni, akkor írjon nekünk: eletsojablog@gmail.com
