Élet sója

Az uborkás sör esete az uborkás kerékpárúttal Kelet-Németországban

Az uborka öt(ven) árnyalata a Spreewaldban

2018. július 17. - Tünde Bagó

Uborkás sör, uborkás limonádé, uborkaleves, uborkasaláta, savanyú uborka, mustáros uborka, fűszeres uborka, tormás uborka, mézes uborka, borsos uborka, uborkás kerékpárút, uborkás hajó, uborka kulcstartó és így tovább.

img_2336_kicsik.jpg

Az uborkának tényleg legalább ötven árnyalata van a német Spreewaldban.

A kelet-német tájegység zárt világát azonban nemcsak az uborka miatt érdemes felkeresni. Izgalmas világba csöppenünk, ahol a legnagyobb ellenséggé az autó és a hangos beszéd válik. A legjobb barátunk egy csónakos lehet, aki saját erejével tolja alattunk a legnépszerűbb közlekedési eszközt, s akitől a misztikus világ ezernyi történetét tudhatjuk meg. A legnagyobb csoda pedig, ami itt történhet velünk, hogy lelassulunk és élvezzük, hogy van még a világon olyan hely, ahol nem zavarja a természet hangját egyetlen autópálya sem, ahol a nemcsak az uborkának, hanem a zöldnek is legalább ötven árnyalata létezik.

spreewald_kahnfahrt21_kicsik.jpg

Három napot töltöttünk ott és legalább három napig tudnám mesélni, hogy miért tetszett nekem annyira a Spree-folyó ágai által szabdalt kelet-német táj. Fogom is itt emlegetni még a blogon, de most kezdjük először egy uborkás szemüveggel. Akarom mondani, hagyjuk, hogy az uborka vezesse utunkat!

spreewald21_uborkagyar_elo_tt_kicsik.jpg

A gyár, amely megúszta az államosítást

Olyan barátsággal köszönt két szláv akcentusú hölgy a SpreewaldRabe uborka-feldolgozó előtt bennünket Lübben településen, mintha ezer éve ismernénk egymást. Alig pár órája tartózkodunk a Spreewaldban, de abban már biztosak vagyunk, hogy itt az emberek nagyon kedvesek az idegennel, még akkor is, ha akcentussal beszéli a németet. Különös kiejtésük nekik is van, hiszen sokan itt a szorbok leszármazottai. Az uborkagyár két, kékfestő anyagból készült „munkaruhájába” – ők hívják így – öltözött dolgozója közül azonban csak az egyik szorb, a másik, Olga 3000 km-ről, Oroszország szívéből származik. Ettől függetlenül még soha senkit nem hallottam ilyen lelkesen beszélni egy vezetett túra során. Talán az uborka teszi?

Hallgassátok meg a híres spreewaldi mondást Olga előadásában itt: 

IMG_2333 from Élet sója blog on Vimeo.

 Az elhangzott szöveg fordítása (sajnos nem rímel úgy magyarul, mint németül): Mi teszi erőssé a spreewaldi embert? A knédli, a túró és a lenolaj. Mi kell a vasárnapi pihenéshez? Kávé és plinse (élesztős palacsinta). Mit fognak mindig szeretni a spreewaldiak? Grützwurst (véres kolbász) és tepertőt hozzá. Mitől lát tisztán a férfi és a nő?  A savanyú uborkától Lübenauból.

Vagy a fűszernövények? Kiderül, hogy a feldolgozó a helyi termelőktől vásárolja az uborkát, de a fűszernövényeket ők maguk termelik meg. Olga próbára teszi a kíváncsi csapatot és egy kaporra emlékeztető bokorból megkínál bennünket. Tízből kilencen mondjuk, hogy kapor, s csak egy hölgy találja el, hogy édesköményről van szó.

spreewald22_uborkagyar_olga2_kicsik.jpg

Két rágcsálás között megtudjuk, hogy a Spreewaldban élő németek nem voltak annyira oda az uborkáért, de a szorbok megszerettették velük. Mit megszerettették, népi eledelt, megélhetési forrást és kultuszt csináltak belőle. A gyár alapítójának célja 1898-ban éppen az volt, hogy az isteni uborkát és tormát, amely a környéken termett, a folyón minél több helyre eljuttassa. Sikerült neki, nemcsak akkor, egészen a mai napig, hiszen a SpreewaldRabe termékeket az egész világon, az USA-tól Japánig, Európától Dél-Kelet Ázsiáig mindenhol ismerik. Házaságok és öröklések révén a gyár története még ma is visszavezethető az 1898-as alapítóhoz. Azt azonban, hogy ma is létezik és nem darálta be a 40 évig itt „vendégeskedő” kommunizmus, Kurt Belaschk-nak köszönhető. Egyetlen lehetőséget kapott, hogy az üzemet ne államosítsa az akkori hatalom, ha 9 fő alatt marad a dolgozók létszáma. Megoldották, túléltek és ma már 50 dolgozójuk, s csaknem ugyanennyi fajta termékük van. A gyárban pörögnek az uborkák, a konzervdobozok és üvegek a futószalagon, az udvaron hegyekben állva savanyodik a környék zöld „aranya”, Olga pedig vagy egy fél órán át csak a termékeket mutatja be. Meglepődöm, amikor kimondja a szót, lecsó, amelyhez Magyarországról érkezik a paprika. S igen, a sok-sok uborka között ott virít a piros lecsó, hiszen van, hogy az uborkában is uborkaszezon van. Mire a termékpaletta legviccesebb tagjához, a piknik uborka bemutatásához (egy üvegben egy uborka) érünk már teletömjük magunkat a kóstolásra kitett fokhagymás, mézes, fűszeres, kapros uborkával. Az én kedvencem a Senfgurke, amely fehér színű és sokkal nagyobb, mint a zöld uborkák, az íze pedig lágyabb, omlós állagú.

dodoka_bekapja_az_uborka_t_small_kicsik.jpg

S hogy mit esznek a Spreewaldban az uborkához? Természetesen zsíros kenyeret, amiben itt egy kis tepertődarab is jut.

img_2314_3_kicsik.jpg

 Az étterem, ahol a limonádéban is uborka van

Sokkal érdekesebb azonban, hogy mi mindent készítenek még uborkából!? A legelképesztőbb dolgokat is. Kenyeret, természetesen! Salátákat, minden mennyiségben! Uborkás sört! S persze még limonádét is. A Spreewald is az a hely, ahol nehéz választani a jobbnál-jobb éttermek közül. A Kaupen No 6. étteremre azért esett a választásunk, mert közvetlenül a folyóparton, egy eldugott helyen található, étlapján egyértelműen a helyi termékek részesültek előnyben, s az ő spreewaldi hallevesükre sokan esküdtek.

 Az első dolog, ami elénk került, az az uborkás limonádéjuk. Csupán három összetevő: bazsalikom, uborka, s zöld citrom. Az eredmény pedig egy felfrissítő ital, amely még az emésztésben is segít.

Az ételre panaszunk nem lehetett, sőt. A hallevesük kellemesen savanykás volt, a halat a folyóból fogták ki, az uborkasaláta pedig tejfölös és kapros volt. A malac tarjára pedig a szomszédos mustár manufaktúrából érkezett egy magos mustár. Már csak egy jó desszert hiányzott, amely nem is lehetett volna más, mint a híres spreewaldi Plinse, azaz élesztős palacsinta (amelyről még lesz szó, amint kipróbáltuk az eredeti receptet, jövünk is az édes történettel itt a blogon). Aki otthon van a Spreewaldban, az most rögtön mondaná, hogy de kimaradt az autentikus vacsorából a lenolaj. Hát nem, mert, hogy a palacsintát lenolajon sütik!

 A kastély, ahol a piramis tövében isteni az uborkaleves

Már nem emlékszem, hogyan találtam rá Pückler hercegre, de azt hiszem, hogy van pár dolog, ami hozzá vonzott. Hermann Fürst von Pückler-Muskau (1785–1871) kertépítész, utazó, író, a nők bálványa és nagy hódítója, annak a részéhez tartozott az úri világnak, aki sohasem unatkozott. Alkotott vagy utazott. Alkotott egy fagylaltot (amelyet ma is kapni kastélya éttermében), alkotott, amikor leírta utazásait és alkotott egy óriási kertet. A Branitz kastélyba sírhelye, egy földből készült piramis hozott elsősorban.

img_2528_kicsik.jpg

Az egykori szántóföldön kialakított csaknem 600 hektáros parkban mesterséges dombok, tavak és csatornák találhatóak, amelyekben az ember visszatükröződni látja a Spreewaldot is és a világ felfedezésének végtelen lehetőségét. A kastély éttermében egy uborkalevessel búcsúzott a Spreewald tőlünk, igazi nyárias kiadásban, hidegen, kaprosan, selymesen.  

img_2530_kicsik.jpg

 A múzeum, ahol a titkos recepteket őrzik

Németország egyetlen uborkamúzeumjaként hirdette magát Lehde településen a Spreewaldban ez a kis múzeum. Valóban kicsi, de annál több érdekességgel szolgált. Először is a híres, helyi kedvességgel, amelynek köszönhetően ismét uborkákat, uborkás kenyeret spreewaldi szalámival kóstolhattunk.

spreewald12_etelfoto_uborkaskenyer_kicsik.jpg

Szerencsére a mustárjai már aznapra elfogytak, mert amíg mindenből nem ettünk, addig a hölgy be sem engedett bennünket, s ennyi minden után a mustár már nehezen fért volna bele. Először ízelítőt kaptunk a helyi parasztok életéből, majd egy pajtának tűnő részben felbukkantak a falakon az uborkareceptek. Csak úgy jöttek elő az emlékeim, amikor nagymamám mondogatta, hogy „Most a két rész ecethez egy rész víz jön Tündike!”, s lám-lám nem is annyira titkosak a spreewaldi savanyú uborkák receptjei, már a nagymamám is hallhatta.

 A kerékpárút, ahol az uborka zöldje csupán csak egy a sok árnyalatból

A Spreewald uborkaföldjei, folyópartjai, erdei útjai, varázslatos falvai között kanyarog 260 km hosszan az Uborka Kerékpárút. Már csak azért is élvezetes ezt a közlekedési formát választani, mert az erdő csöndjét, a folyó közelségét a csónakázások után kerékpáron és gyalog élvezhetjük a legjobban. Valamint viszonylag kevés a műút, az egyik településről a másikba eljutni csak nagyobb kerülőkkel lehet. Ennek a környéknek évszázadokon keresztül a fő közlekedési eszköze a csónak volt, így az úthálózat kevésbé fejlődött. Kerékpáron viszont jól bejárhatjuk az UNESCO Világörökség részét képező Spreewaldot. Közben megállhatunk a fogadókban egy-egy uborkás fogásra, vagy vásárolhatunk a termelőktől, beugorhatunk múzeumokba és megcsodálhatjuk a folyópart zöldjét, amelynek árnyalatai így nyáron a zöld legváltozatosabb palettáját sorakoztatják fel.

  A bejegyzésben szereplő valamennyi fotót dr. Szalai Krisztián, az Élet sója blog fotósa készítette, annak másolása vagy felhasználása csak a szerző engedélyével lehetséges! Ha szeretne engedélyt kérni, akkor írjon nekünk: blog@eletsoja.hu    

Az utazásunkért köszönet illeti a Német Nemzeti Turisztikai Hivatalt, akiktől mi is rengeteget inspirálódunk, kövessétek a facebookon itt az oldalukat. 

A bejegyzés trackback címe:

https://eletsoja.blog.hu/api/trackback/id/tr5914108089

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.