Élet sója

Gâteau breton, az angolosan francia torta

2018. november 21. - Tünde Bagó

Az igazi breton torta három hozzávalóról ismerhető fel, a sós vaj, a hajdinaliszt és a szilva aromája. Az utóbbit csak akkor kapjuk meg, ha a szilvát először egy angol teájába csempésszük bele, a francia körítés, az oly kedves sós vajjal csakis ezután jöhet.

A Bretagne-ban élő bretonok kicsit mások, mint a többi francia. Na, de származásukat és egykor jellemző foglalkozásukat, a tengerészetet nézve ez nem is csoda. S akkor még az időjárást nem is említettük. Szóval ők hordoznak magukban egy kis kelta vért, de a nagy történelmi jövés-menésben, ami Bretagne-t sem hagyta nyugton kaptak rómaiakat, gallokat, szereztek normann és angol feleségeket és persze lassan beolvadtak Franciaországba.

A kultúrát, a gasztronómiát, s a nyelvet persze még sokan őrzik ma is arrafelé, s ez szépen látszik is.  

Istenem, ha Bretagne is ilyen, mint ez a fekete teába áztatott szilvával töltött vajas torta, akkor holnap indulni kell a legnyugatibb francia vidékre.

gateau_breton_kicsik.jpg

Voltatok már úgy, hogy megkóstoltatok valamit és éreztétek benne a származási helyének báját? Nálam ezt az érzést a Gâteau breton váltotta ki. Elképzeltem, ahogy a sarki cukrász becsomagolja nekem a tortát Bretagne-ban, én elsétálok vele a tengerpartra, kémlelem a Kelta-tengert és falatozom ezt a szilvás csodát!

ga_teau_breton_szelet2_kicsik.jpg

Utazzatok velem Bretagne-ba úgy, hogy elkészítitek ezt az egyszerű tortát, meghívjátok rá a családot, a barátokat, vagy kollégákat még a nagy karácsonyi hajtás előtt és elrepültök egy délutánra Bretagne-be.

Háromszor sütöttük és teljes volt a siker! Mindenben hallgattunk Aurélie, a Németországban élő francia gasztrobloggerre, hiszen ő francia, ráadásul imádja Bretagne-t. (Sok mást is tanultunk tőle, amelyről még biztosan olvashattok majd itt a blogon!)

ga_teau_breton_szelet3_kicsik.jpg

Nézzük, mi is kell a tortához!

A tészta hozzávalói:

200 gramm sós vaj

200 gramm liszt (itt Németországban ez az 550-es számú liszt)

50 gramm hajdinaliszt (bio üzletekben kapható)

5 tojás sárgája (M-es méretű)

200 gramm cukor (ezt egy kicsit csökkentettük, mert nem szeretjük a túl édes dolgokat, 30 grammal kevesebb került bele, ez még nem ártott meg a tészta állagának)

1 késhegynyi vanília

negyed teáskanálnyi nátron (szódabikarbóna)

vaj a tortaforma kikenéséhez

1 tojássárgája a tetejére

A töltelék hozzávalói:

300 ml Earl-Grey tea

300 gramm lágy aszalt szilva

3-4 evőkanál rum

2 evőkanál cukor (egy kicsit ez is lehet kevesebb)

2 késhegynyi vanília

Egy 22-24 cm-es tortaforma (kapcsos).

Elkészítés:

A vajat óvatosan meg kell olvasztani, folyósra. Érdemes leszedni a habját, majd kicsit hűlni hagyni. A vajnak világossárgának, majdnem fehérnek kell lennie.

Mindkét lisztet szitáljuk át, össze is önthetjük őket és keverjük bele a nátront!

A tojássárgákat a cukorral és a vaníliával – lehetőség szerint – egy konyhai gép segítségével keverjük habosra, ez is majdnem fehér kell, hogy legyen.

A lisztes keveréket és a vajat adjuk hozzá a kikevert cukros tojáshoz és hagyjuk a gépet dolgozni. Kissé ragacsos tésztát fogunk kapni, de összeáll. Fedjük le fóliával és 30 percet pihentessük a hűtőben.

Közben a felforralt fekete teába áztassuk bele a félbevágott aszalt szilvákat és 20 percig hagyjuk nyugton őket. Vigyázat! Semmiképpen se tovább, mert a túláztatást keserűséggel bosszulják meg!

Ha megáztak, akkor szedjük ki a teából, de a teát még ne öntsük ki! A szilvához adjuk hozzá a rumot, s 3-4 evőkanálnyit a teából, majd egy botmixer segítségével turmixszoljuk le! Miután kapunk egy pürét, tegyük egy kislábasba, adjuk hozzá a cukrot és a vaníliát és 10 percig főzzük, amíg olyan nem lesz, mint egy jófajta szilvalekvár. (Vigyázat, pöfögni is éppen úgy fog!)

A sütőt melegítsük elő 175-180 fokra, légkeveréssel.

A tésztát felezzük el, majd két sütőpapír között nyújtsuk kerek formájúra, kicsit nagyobbra, mint a tortaformánk (vastagsága kb. 2cm lesz). A kivajazott (vagy sütőpapírral bélelt) tortaformába helyezzük úgy bele, hogy kicsit a széléből a forma oldalára is jusson (1-2 cm). A közepét picit nyomkodjuk meg, jöhet a töltelék, de a szélén úgy 2 cm-t hagyjunk szabadon. A másik adag tésztát is nyújtsuk ki a két sütőpapír között és helyezzük a töltelékre, nyomkodjuk össze a széleit, hogy ne tudjon kifolyni a töltelék!

Kenjük meg tojássárgájával, majd egy villa segítségével húzzunk rácsot rá!

Az előmelegített sütőben 45 percig süssük!

ga_teau_breton_szelet1_kicsik.jpg

 Melegen is, de akár - egy dobozban tárolva - napokig is fogyasztható!

 No, érzitek már Bretagne báját? Jó utat és jó étvágyat!

 Köszönet Aurélie-nek a receptért! Blogját itt találjátok!

ga_teau_breton_szelet4_kicsik.jpg

 A bejegyzésben szereplő valamennyi fotót dr. Szalai Krisztián, az Élet sója blog fotósa készítette, annak másolása vagy felhasználása csak a szerző engedélyével lehetséges! Ha szeretne engedélyt kérni, akkor írjon nekünk: blog@eletsoja.hu  

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eletsoja.blog.hu/api/trackback/id/tr6014385062

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kmera 2018.11.22. 09:47:43

Nagyon jól hangzik, ki fogom próbálni. A tea filteres volt vagy szálas? Milyen töménységet képzeljek el ehhez a 3 dl vízhez kb.?

Tünde Bagó 2018.11.22. 10:02:17

@kmera: Örülök, hogy kipróbálja! Az Earl-Grey tea szálas tea volt, s a csomagoláson javasolt mennyiséget tettük bele, olyannak kell lennie, mintha innánk! Nem szabad túl erősre csinálni, hogy ne legyen keserű.