Élet sója

Kísértetváros lett az egykori német főváros, Bonn?

El sem hinnéd, hogy mennyire nem!

2019. február 27. - Tünde Bagó

 A demokrácia és a diplomácia városának is nevezik az egykori német fővárost, Beethoven szülővárosát, a valamikori római légiós tábort. Az út, amelyet Bonn bejárt hasonlít egy völgyből hegyre, majd hegyről újra völgybe futó útra. S bárhol is járjon mindig próbálta összeszedni azt, amely kiemelheti a többi város közül.

Miután a 90-es években Berlin visszaveszi Bonntól a fővárosi szerepet, sokan úgy vélekednek, hogy Bonn útja véget ért, holott Bonn útja csupán egy másik irányba fordult, a kultúra és a tudomány felé.

Látogatóként a városba érkezve nehéz nem észrevenni, hogy sokkal kevesebb a felhőkarcoló, mint azt az utazó várná. A parkok zöldje, a Rajna kékje és a XIX. század Jugendstil polgári házsorai egy nyugodt város képét festik a szemünk elé.

img_6451_kicsik.jpg

A legtöbb turista azonban továbbhajt a város mellett és Kölnnek veszi az irányt, idejét inkább fordítja a környékre és a híres szomszédra, mint Bonnra.

A turista valóan továbbmegy, de az utazó, aki a művészetek, a tudomány, vagy egy náci csizmákkal sárba tiport demokrácia újjászületését szeretné látni, annak Bonn napokra nyújt lehetőséget vágyai kielégítésére. (A cikk végén találtok egy listát az általam ajánlott látnivalókról a teljesség igénye nélkül!)

Többször jártam már az egykori fővárosban. Volt, hogy Beethoven nyomát kerestem, volt, hogy egészen a germán és római korig kutakodtam vissza a város történelmében, s olyan is volt, hogy a képzőművészet ragadt el. A legnagyobb hatással azonban most, a pár nappal ezelőtti látogatás volt rám. Egy hónapja Berlint fedeztem fel, ahol napokat töltöttem el az egykori berlini fal emlékeivel, valamint az NDK szellemével (itt olvashatjátok a cikket a berlini falról). Ezek után természetes volt, hogy ha utam Bonnba visz, akkor most csakis az NSZK történelmét (1945-től) feldolgozó múzeumba mehetek! Nézzük meg a másik oldalt – gondoltam, hiszen annak sem lehetett könnyű.

A Német Szövetségi Köztársaság 1945 utáni történelmének múzeumához a belvárosból metróval jutottam ki. Először éreztem azt, amit egy újságíró a 90-es évek elején Bonnak jósolt, miszerint kísértetvárossá válik a rangot vesztett főváros. Ha metró, akkor mindig sok emberre számítunk, itt azonban alig téblábolt valaki az aluljáróban, s a szerelvényeken mindenhol volt ülőhely. A kiszállásnál, mintha egy másik világba érkeztem volna, de ember itt sem volt egy sem, csak egy régi vonat és a híres Mercedes.

img_6563_kicsik.jpg

Szerencsére ez a kísértetváros hangulat csak itt volt jellemző.

A múzeumban én érzem inkább magamat kísértetnek. Olyan kísértetnek, akinek szabad bejárása van egyszerre Kelet-Németországba és Nyugat-Németországba.

Láthatom, hogyan épül újjá egy nemzet, egy ország, sok-sok város, kétféle módon. A hangsúly Nyugat-Németországon, az egyesítés előtti NSZK-n van, de mindig képbe kerül párhuzamosan a keleti oldal is.

Próbálok vigyázni arra, hogy rá ne húzzam a háború idején Németországban élt valamennyi emberre a náci jelzőt, mert az nagyon nagy butaság lenne.

bonn_blog2.jpg

Viaskodom magamban, Babits jut eszembe: „mert vétkesek közt cinkos aki néma”, de azután meglátom az egyes embert, a túlélőt, a gyermekét, anyját, férjét, szerelmét kereső embert.

img_6466_kicsik.jpg

Az újjáépítő, a lelkiismeretfurdalással küzdő, az éhező, a megbélyegzett embert. A múzeum első részében a háború okozta sebeket tárják elém. Nemcsak a fizikai, hanem a lelki sebeket is. Minden és mindenki romokban hever. Országból két ország, népből gyűlölt nép, házakból romok, családokból gyászolók, s terített asztalokból élelmiszerjegyek lesznek.

bonn_blog4.jpg

Talán, ha magukra hagyják őket, akkor soha nem állnak fel, de jönnek újult erővel és gondolkodással emberek, vállalkozók, politikusok és elítélnek, felépítenek, keresnek, kutatnak.

Végigjárom a menekültek útját. Azokét, akik a kommunizmus, vagy a megbélyegzett németség miatt menekülnek.

bonn_blog3.jpg

Majd a szemem előtt épül újjá a demokrácia, pártok alakulnak, választások jönnek, újra nyitnak a mozik, a színházak, a koncert- és kiállítótermek. Újra szabad lesz a sajtó, s mindenki fegyelmezetten sikálja a téglákat, amelyekből új otthonok épülnek.

img_6473_kicsik.jpg

Nincs idő érzelgősködni, úgy kell mindent felépíteni, hogy közben az ország egyik felét elveszíti. Amíg nyugaton az emberek építik a szociális piacgazdaságot, addig keleten az állam építi a szocialista tervgazdálkodást.

Az 50-es évek végéhez érek a múzeumban, amikor eszembe jut, hogy az, amit itt látok - utazás, kultúra, sport, új német áruk – azt a DDR (NDK) múzeumában csak a 70-es évek környékén kezdtem látni. A különbség azonban nemcsak ebben van, hanem a fejlődés gyorsaságában, a gondolkodás szabadságában, a világgal fenntartott kapcsolatban, sőt még a bocsánatkérésben is a nácik bűnei miatt.

Az erőre kapás olyan jól sikerül, hogy a szárnyaló gazdaságban már újabb problémákkal kell szembe nézni. Megjelenik a munkanélküliség, erőre kapnak a női egyenjogúsági mozgalmak, s még 20 év után is hullanak ki náci csontvázak a szekrényekből.

Az emberek többségének élete azonban már kezd a normális mederben haladni. Bárok, farmer, lakókocsis túrák, Derrick, Brinkmann professzor, Miele mosógép és szabad választások, sok-sok párttal, sok-sok lehetőséggel.

Szárnyal a nyugat, miközben a kelet már alig lélegzik. S ekkor szembenéz velem egy plakátról Horn Gyula drótvágóval a kezében. Büszke vagyok rá, hogy megtette. Nem lehetett könnyű döntés, de ezzel itt Németországban (is) beírta Magyarországot a történelemkönyvekbe.

bonn_blog6.jpg

Nem ér véget a berlini fal leomlásával és az elveszített testrészek visszacsatolásával a múzeum.

img_6551_kicsik.jpg

Az előbbiek újabb kihívások elé állítják az országot, negyven évig egészen máshogy fejlődő országrészek, egy nyelvet beszélő, de nem egy kultúrában szocializálódott népet kell újra egyesíteni. S ekkor a város, Bonn, átadja a politikai szerepet Berlinnek, nyugodtabb vizekre evez, a kultúra és a tudomány világába. De mindig úgy emlékeznek rá, mint a demokráciaépítő és diplomácia szakértő város.

Észre sem veszem, hogy órákig bolyongtam a múzeumban, de megérte, hiszen a legnagyobb tanítósmester a történelem.

Másként lépdelek Bonn központja felé, másként nézek a házakra, s az emberekre. Itt nincs az az érzésem, mint Berlinben, amelyet az életet habzsoló, mindent kipróbáló, hektikus, sérült lelkű, évtizedek után a börtönből kiszabadult elítéltnek láttam sokszor. Bonn, a magabiztos utakon lépdelő, - önmagával szemben is - kritikus, a sikerét magának köszönő, visszafogott diplomata képét mutatja.  

S ez a délután csupán egy ok a tucatnyiból, amiért Bonnt is fel kell fedezni!

Morzsák a több tucatnyi látnivalóból:A mester, Beethoven szülőházában berendezett múzeumba többször is visszamentem. Jóleső érzés volt kicsit a kedvenc zeneszerzőm születési helyén lenni. A kicsike szobában szinte hihetetlennek tűnt, hogy a zenetörténet egyik legnagyobbja ott született. A múzeumban megláthatjuk azt a miliőt, amelyet Beethoven látott először. Egyszer szerencsénk volt, mert éppen egy koncertbe futottunk bele, amely itt igazán felemelő élmény volt. Koncertélményekért érdemes a Beethovenhalle-t felkeresni, főleg, ha 2020-ban érkezünk a városba, mert ekkor ugyanis a mester születésének 250. évfordulója alkalmából igazi csemegékre akadhatunk.

originalphoto-572530234_955169_kicsik.jpg

A belváros képét három épület mindenképpen meghatározza. Az egyik a Münster, a másik az Altes Rathaus, a harmadik pedig az Egyetem. Míg az elsőn a román és a korai gótika építészeti jegyeit figyelhetjük meg, addig a városházán a rokokó, az egyetemen pedig a barokk építészet jegyei uralkodnak. Az Altes Rathaus egy nagyobb téren, a piactéren áll, így jelentős politikai események színhelye. Az egyetem egy parktól választja el a belvárost, míg a Münster a vasútállomást próbálja leplezni.

A belvárosban találunk még egy római kori emléket, rengeteg üzletet, s éttermet. Az egyikben megkóstolhatjuk a bonni sört, a Bönnscht,

img_6435_kicsik.jpg

nem messze tőle a Kölsch-öt, a kölni sört. Sokan eléggé belefeledkeznek a kóstolgatásba, ezért ütős, húsos ételeket is kínálnak mellé az egyik régi sörfőző éttermében (Bönnsch).

img_6438_kicsik.jpg

Bonn bővelkedik a jobbnál jobb múzeumokban. A belvárosban én első látogatásunk alkalmával két érdekességre is bukkantam. Az egyik az egyiptomi gyűjteményt felsorakoztató (Ägyptisches Museum der Universität Bonn), a másik a város és a környék történelmét bemutató múzeum (LVR-Landesmuseum Bonn). Ezeket persze csak igazán „elvetemült” múzeumlátogatóknak ajánlom.

Ha valami igazán egyedire vágyik valaki, annak irány a Frauenmuseum, Női Múzeum, ahol művészek és tudósok dolgoztak együtt a megalapításon, s minden a nőkről szól.  

A képzőművészetek iránt érdeklődőknek Kunstmuseum lesz egy élmény – már maga az épület is -, hiszen most itt koncentrálódik a modern német képzőművészet „apraja-nagyja”!

img_6455_kicsik.jpg

A Deutsche Museum Bonn-t (Bonni német múzeum), a technológia, a technika rajongóinak ajánlom. A technológia és mérnöki tudományok 100 mesterművét mutatják be a feltalálásuktól a fejlődésük mai szintjéig.

Bonnban és környékén kastélyokban sem szenvedünk majd hiányt. Elsőként a város egy külső kerületében található barokk Poppelsdorfer Schloss-t ajánlom, amelyet az egyik kölni választófejedelem építtetett. Csodás kertje van, amelyhez egy botanikus kert is tartozik.

A másik kastélyhoz a Rajnát kell követnünk, s miután felmászunk a Schloss Drachenburg-hoz, integet majd nekünk lentről a folyó, Bonn és Köln városa is. Alig lehet elhinni, hogy ezt a kastélyt a XIX. század második felében építették. Télen fényjátékokkal, nyáron koncertekkel színesítik a látogatást.

siebengebirge-3715818_640.jpg

A Rajna mentén találunk még várakat, várromokat is, úgy, mint a Rolandsbogen és a Godesburg.

Ha igazi nagypolgári házakat szeretnénk látni, akkor tegyünk egy sétát Bonn Südstadt-jában. Az 1860 és 1914 közötti időszakban itt élt a város nagypolgársága és értelmisége. Szerencsére a háborúk megkímélték ezeket a fantasztikus épületeket.

A bejegyzésben szereplő valamennyi fotót dr. Szalai Krisztián, az Élet sója blog fotósa és dr. Bagó Tünde az Élet sója blog szerzője készítette, annak másolása vagy felhasználása csak a szerző engedélyével lehetséges! Ha szeretne engedélyt kérni, akkor írjon nekünk: blog@eletsoja.hu    

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eletsoja.blog.hu/api/trackback/id/tr8514655857

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

darlacko 2019.02.28. 08:33:59

"S ekkor szembenéz velem egy plakátról Horn Gyula drótvágóval a kezében. Büszke vagyok rá, hogy megtette. Nem lehetett könnyű döntés, de ezzel itt Németországban (is) beírta magát a történelemkönyvekbe."

Így keletkeznek a mítoszok. Amikor Horn Gyula átvágta a kerítést, akkor a kerítés nagy része már el volt bontva, fel volt szedve. A bontás 1989. május 2-án kezdődött. Horn Gyula június 27-én vágta át a kerítés egy megmaradt kis szakaszát Sopronnál. Úgy kellett keresni egy szakaszt, ahol még volt szögesdrót. Ez egy jelképes gesztus volt már csak, amivel Horn az új rendbe való átmenetnél biztosíthatta, hogy a történelem jó oldalára kerül és az új rendben se lesz mellőzött figura.

megvagyhadnagy 2019.02.28. 08:34:17

"ekkor szembenéz velem egy plakátról Horn Gyula drótvágóval a kezében. Büszke vagyok rá, hogy megtette"
Én meg. Én meg szégyellem magam, hogy olyan emberek, mint:
-pufakás Horn,
-D209 Medgyessy Péter,
-Apró-Gyurcsány Ferenc
Magyarország mindiszterelnökei lehettek. Ez a szégyen, minden aktuálpolitikától függetlenül!

Tünde Bagó 2019.02.28. 08:42:55

@darlacko: Teljesen igaza van, ami az időbeli eseményeket illeti, köszönöm, hogy leírta! Talán kicsit félreérthetően fogalmaztam, igazából az ország, Magyarország írta be magát ezzel a német történelembe pozitívan. A személyekre - akik akkor a hatalom közelében voltak - én akkor is büszke vagyok, mert mertek lépni, szembefordulni akár önmagukkal is, nem elmenkültek, megbújtak, hanem léptek. Gorbacsovra, ahogyan Hornra is egészen másként emlékezne mindenki, ha nem teszik meg azt, amit akkor már az idő kivívott magának. Lássuk be a szocializmust nem egy a nép köreiből indított forradalom döntötte meg, hanem felülről (és középről) döntötték meg!

Tünde Bagó 2019.02.28. 08:44:59

@megvagyhadnagy: Én sokkal jobban szégyellem magam a mai Magyarország miatt, de igaza van félreérthetően fogalmaztam. Igazából az ország, Magyarország írta be magát ezzel a német történelembe pozitívan. A személyekre - akik akkor a hatalom közelében voltak - én akkor is büszke vagyok, mert mertek lépni, szembefordulni akár önmagukkal is, nem elmenkültek, megbújtak, hanem léptek. Gorbacsovra, ahogyan Hornra is egészen másként emlékezne mindenki, ha nem teszik meg azt, amit akkor már az idő kivívott magának. Lássuk be a szocializmust nem egy a nép köreiből indított forradalom döntötte meg, hanem felülről (és középről) döntötték meg!

Terézágyú 2019.02.28. 10:16:13

@megvagyhadnagy:
"Ez a szégyen, minden aktuálpolitikától függetlenül!"

Igen, minden egyes kommented abszolút független az aktuálpolitikától, erről vagy híres...

Ződ2000 · http://egzostive.com 2019.02.28. 19:43:09

Érdekes cikk, azért Bonn sosem volt egy kiemelkedő város, a 90-es években sem tűnt egy olyan helynek amit magamtól választanék, gyakorlatilag Köln egy külvárosa.

Amennyire látom, azért most sem szűkölködik a környék, igaz a fővárosi funkciók egy része megmaradt.

Végül egy pontosítás: "Nyugat-Németországon, az egykori NSZK" tudtommal most is NSZK a hivatalos megnevezés. Az NDK-nak lett csak vége...
Szerintem jó pár ország nézne idegesen amint átneveznék NSZK-ról... :)

Tünde Bagó 2019.02.28. 19:49:58

@Ződ2000: Köszönöm a pontosítást, teljesen igaz, ma is NSZK tulajdonképpen hivatalosan, csupán a mi szóhasználatunkban változott kicsit, mert ma már magyarul Németországnak hívjuk, míg azelőtt NDK és NSZK volt. A múzeum egyébként a Német Szövetségi Köztársaság történelmét mutatja be 1945-től napjainkig, hiszen még ma is ez a hivatalos megnevezés. Köszönöm, pontosítottam is itt-ott! Igen, s valóban van pár minisztérium és minisztérium alá tartozó szerv, amely ma is itt működik. Hagyta Bonnak ilyen szerepet is! :-)

Equinoxe 2019.03.01. 09:10:48

Bonn a legélhetőbb, legemberléptékűbb német város az összes közül amiben játram, és elég sokat sikerült kipipálnom. Ha költöznék, csakis oda.

...elmúlik... 2019.03.03. 16:31:25

" Lássuk be a szocializmust nem egy a nép köreiből indított forradalom döntötte meg, hanem felülről (és középről) döntötték meg! "

Igaz, s ez az alapvető probléma. Sok minden másképp alakult volna az elmúlt harminc évben.

Tünde Bagó 2019.03.03. 16:32:59

@...elmúlik...: Igen, ezen már én is sokszor gondolkodtam! Talán most más lenne, talán segítene most tisztábban látni!