Perzsák, kereskedők, szerzetesek, gyógyszerészek, írók, cárok és még maga a Mikulás is szerepet játszott abban, hogy ha Lübeck nevét halljuk, akkor rögtön a marcipánra gondoljunk.

Lübecknek marcipán illata van, bár valójában az illatot lehet, hogy csak az agyunk generálja, tudván, hogy a marcipán fővárosában járunk. S tudva azt, hogy már Rhazes, a perzsa orvos is leírta a marcipánról, hogy hatással van az agyra, a gerincvelőre, no meg a testzsírokra.

Az utóbbiban nem tévedett a jó öreg perzsa doki, mert Lübeckben könnyen magára kapja az ember azt a pár kilót, ami nem hiányzott a bikinihez.

A felelőst azonban nem Perzsiában, hanem itt a híres lübecki városháza mellett kell keresnünk. Johann Georg Niederegger az, akinek Lübeck a marcipános hírnevet köszönheti.

Nehéz elmenni bármelyik német élelmiszerüzlet édességpultja mellett úgy, hogy ne találkozzunk ezzel a névvel, Niederegger. A város időnként legendákkal tiltakozott az ellen, hogy a nagy marcipán BOOM-ot egy ulmi cukrásznak köszönjék, de mára már Niederegger úr származása nem számít, csak az, amit a 19. század elején a marcipánnal csinált Lübeckben.

Na, de honnan jutott a marcipán Lübeckbe? A már említett perzsa orvos ír először a marcipánról, mint gyógyszerről. Majd a keresztes lovagok látókörébe is bekerül, s később a háremek világából kereskedők által jut a középkori gyógyszertárakba. A másik híres lübecki, Thomas Mann is erre utal, amikor nagyszerű regényében a Buddenbrook ház-ban arról ír, hogy a gyomrot terhelő marcipán a hárem szülötte (Haremskonfekt).

A fűszerekkel és cukorral kevert mandulát azonban csakis a gyógyszerészek forgalmazhatták akkoriban. Sokáig védik is a titkot, amely keletről érkezett és csak a kiváltságosoknak juthat belőle. Uralkodók, gazdagok kedvence lesz. Marcipán rajongó volt I. Erzsébet angol uralkodó, s XIV. Lajos francia király is.

A marcipán elterjedéséhez nagyban hozzájárul Aquinói Szent Tamás azon kijelentése, miszerint „A marcipánnal nem szegjük meg a böjtöt!”. Ennek köszönhetően a kolostorokban, az apácák is készíteni kezdik.

Lübeckben azonban terjed egy legenda, miszerint éppen egy 15. századi éhínség ismertette meg az emberekkel a marcipánt. Ekkoriban a városban már nem volt több gabona, amelyből kenyeret süthettek, mert a várost körbekerítette az ellenség. Volt azonban a raktárakban mandula és cukor. A város szenátorai kiadták a pékeknek, hogy süssenek belőle kenyeret a népnek. Így született meg a lübecki marcipán – a legenda szerint. A pékek némi rózsavizet is adtak a masszához, s állítólag „Markusbrot"-nak (latinul "Marci panis"-nak) nevezték el.

Niederegger cukrász azonban nem értene egyet ezzel a legendával, ahogyan a tucatnyi másik hasonlóval sem. Ő ugyanis Ulmból Lübeckbe érkezve, kitanulja a cukrász mesterséget a városban és amikor saját üzletet nyit a 19. század elején, akkor megalkotja a saját lübecki marcipánját. Hogy a receptre a kolostorokból, vagy egy ismerős gyógyszerésztől, vagy a titokzatos háremekből tett-e szert, azt nem tudni. Ő maga azt állítja, hogy az alap a mindenki által ismert mandula és cukor keveréke, de az arány és egy kis hozzáadott titok (amelyet azóta is generációról generációra adnak tovább a leszármazottai anélkül, hogy nyilvánosságra hoznák) hívja életre a legendás lübecki marcipánt.

Niederegger nagyot robbant a marcipánnal és nem ő lesz az egyedüli, aki a városban gyártani és árusítani kezdi a hárem szülöttjét. A 19. században már harmincnál is több marcipánkészítő van a városban. Mindenkinek van saját receptje, de kétségtelen, hogy a legnagyobb hírnévre Niederegger-ék jutnak. Cári és császári udvaroknak szállítanak, s lassan az egész világ megismeri a terméküket.

Azóta is sokan gyártják a marcipánt Lübeckben, de mivel a lübecki marcipán eredetvédett, ezért komoly előírásoknak kell megfelelni ahhoz, hogy valaki ezt ráírhassa a termékére, hogy lübecki marcipán.

Mi Lübeckben biztosra mentünk, ezért Niederegger úr cukrászatába tértünk be, a már említett impozáns városháza mellett (amelyről és Lübeck többi részéről itt írtam nektek).

A háromszintes épület alsó részében a különféle marcipánok állták utunkat. Nem hagytuk magunkat elcsábítani, mert a második szint a kellemes hangulatú cukrászdájával sokkal vonzóbb volt. Itt aztán belemerülhettünk a marcipános alkotások kóstolgatásába. A személyes kedvencem az a süti lett, amelyben nemcsak a híres lübecki marcipán, hanem a nugát is szerepet kap.

Jól ismertem ezt a finomságot egy tübingeni csokoládéfesztiválról, de sajnos kiderült, hogy itt Lübeckben csak télen lehet kapni. Korábban a marcipánt is csupán a karácsony előtti időszakban gyártották, hiszen túl drága volt ahhoz, hogy az emberek máskor is megengedjék maguknak. A nugát pedig a nyári meleget nem szereti, elolvad tőle, ahogyan én ettől a süteménytől.

Majd a marcipán illatával az orrunkban és ízével a szánkban felmentünk az épület következő szintjére, ahol aztán mindenki, akinek kicsit is köze volt a marcipán történetéhez várt már bennünket.

A Marcipán Múzeumban találhatóak a világ legnagyobb marcipán figurái egy marcipán asztal körül, amelyeket Johannes Kiefer szobrászművész alkotott 500 kg-nyi marcipán és 3500 munkaóra felhasználásával. A 12 figurát akár a lübecki marcipán 12 apostolának is nevezhetnék, vannak közöttük olyanok, akikről már volt szó itt korábban: a perzsa orvos, a gyógyszerész, az apáca, IV. Károly német-római császár (aki, arannyal bevont marcipánt kapott egyszer ajándékba), Jürgen Wullenwever lübecki polgármester, Luise Charlotte hercegnő (II. Sándor orosz cár édesanyja, rendszeres megrendelője a lübecki marcipánnak), Johann Georg Niederegger, a gyermek (akik imádják a sokféle formában megjelenő marcipánt), a Mikulás, Thomas Mann, a divatdiktátorok (akik szerint a marcipán is olyan jól formázható, mint a szövet), Hans Jakob von Grimmelshausen (17. századi író, aki regényében sűrűn említi a marcipánt).

A múzeumban a marcipán formákon túl receptre és számos érdekes adatra is bukkantunk. Még az is kiderült, hogy az elmúlt két évszázadban melyik utcában volt marcipán készítő Lübeckben.

Ezek után már csak egy dolgunk volt, megnyomni a marcipán gombot az épület liftjén és lemenni a boltba, megvenni a szuvenír marcipánokat.

A marcipán felezési ideje azonban nagyon kicsi, így a szuvenírek még a hazaindulás előtt elfogytak. Kénytelenek voltunk felkutatni Niederegger-ék gyárát és a mellette található üzletet, ahol újabb szuvenírmarcipánokat vásárolhattunk. A marcipángyár üzletét itt találjátok.

 Marcipántól édes napokat kívánunk!

 A bejegyzésben szereplő valamennyi fotót dr. Szalai Krisztián, az Élet sója blog fotósa és dr. Bagó Tünde az Élet sója blog szerzője készítette, annak másolása vagy felhasználása csak a szerző engedélyével lehetséges! Ha szeretne engedélyt kérni, akkor írjon nekünk: blog@eletsoja.hu