Élet sója

Norvégia legszebb látnivalója a hiúz lába, a Lofoten

2019. augusztus 12. - Tünde Bagó

Mitől lesz egy hiúz lába Norvégia legszebb látnivalója? Elárulom! A foltjaitól, mármint a hiúz foltjaitól.

Tromsø-ből útban a Lofotenre igyekszem értelmezni a szigetcsoport nevéről olvasottakat. Hiúzlábat jelent a Lofoten. A térképet szemlélve gondolhatnák arra, hogy ahogyan a szigetcsoport egy képpé áll össze, az olyan, mint egy hiúz előre nyúló lába, de ott a Lofotonen az egyik szigetről a másikra „ugrálva” már világossá válik, hogy itt bizony a hiúz lábának foltjairól van szó - szerintem. Szépséges foltokról, amely isten tudja, hogy miért éppen ott és úgy helyezkednek el az állat lábán. Ahogyan a Lofoten-szigetekről is csak a teremtő (vagy olyan bolygóépítő mérnök, mint Szlartibartfaszt) tudhatja, hogy miért éppen így dobálta egymás mellé ezeket a földdarabokat. Az eredmény pedig tényleg – szó szerint is – isteni lett.

9_henningsv_r_sziklas_part_kicsik.jpg

Utánozhatatlan, lenyűgöző, megismételhetetlen.

Fjordba omló, vagy fjordból kiemelkedő sziklák, szigetek és szigetek, amelyek a nyári éjszakában aranyfényben úsznak, kék és zöld szín mindenhol, riadt arcú halak, kisimult arcú túrázók, harmónia és béke – egy mondatban a Lofoten. A többit pedig meséljék el a fotók, én már ehhez kevés vagyok, s nem is kellek. Norvégia ezen részének biztosan nem kell reklám! Na jó, azért nem bírom ki, hogy néhány történetet és élményt ne meséljek el, ami itt esett meg velünk. Úgy, mint a le nem nyugvó nap felkeltéje, a tőkehal horror, a két magyar lakos egy csapásra, az irtó büdös csukamájolaj, a gyertyaöntők kávéja és a kardamomos csiga.

img_9178_kicsik.jpg

Dőljetek hátra és elviszlek benneteket a legszebb vidékre, ahol eddig jártam!

Negyvennyolc óra a kevésnél is kevesebb a Lofoten felfedezéséhez, de nekünk csak ennyi volt, ebből kellett a legtöbbet kihozni. Az, hogy július volt, az sokat segített. Ekkortájt a nap nem nyugszik le az északi sarkkörtől északra, s a Lofoten éppen felette van. Áldásos helyen fekszik, mert itt a Golf-áramlatnak köszönhetően nincs túl hideg, naposak a nyári hónapok 24 órában és sokszor még a téliek is – abban a fél órában, amikor feljön a nap.

A helyiek szerint nincs két egyforma nap a szigeteken, már, ami az időjárást illeti. Akkor nekünk mégis sikerült kifogni, mert, amikor megérkeztünk sütött a nap és 18 fok volt, s végig ugyanígy maradt. Éreztük is, sehogyan sem fáradtunk el. Mentünk és néztünk, majd újra mentünk és újra néztünk, s még mindig nem akartunk lefeküdni.

9_henningsv_r_hdr_kicsik.jpg

Henningsvær-ben volt a szállásunk – a városban, amelyet mindenki a sziklára elhelyezett focipályáról ismer (drón hiányában nekünk nincs róla olyan fotónk). A fotó alapján azt gondolnánk, hogy minden jól sikerült rúgás a Norvég-tengerben landol, s jó eséllyel a labdát New York-ban fogják ki. Közelről azonban a helyzet nem ilyen vészes, simán el lehet egyensúlyozni a pálya szélén, talán a labda is meg tud állni még.

_dsf6082_kicsik.JPG

A város egy igazi halászfalu, fűszerezve egy kis velencei feeling-gel, hiszen szigetekre épült, így a víz velejéig hatol.

9_henningsv_r_sziklas_part_ezek_meg_itt_laknak_kicsik.jpg

Itt sikerült először szembenéznünk a tőkehal horrorral – ahogyan egyik fotónk alapján egy barátunk elnevezte a halak szárításának ezen módját.

9_henningsv_r_szarado_halak2_kicsik.jpg

Valóban szokatlan, mondhatni bizarr érzés, ahogy aláállsz ezeknek a nagy „hal lugasoknak”. Ott lógnak fejetlenül, mozgatja őket a szél, néha megcsapja az orrodat a halszag, majd este a tányérodon a legízletesebb formában látod viszont. Ott ez azonban mindennél természetesebb, az egész szigetcsoport élete erre alapszik évszázadokon át.

img_9124_kicsik.jpg

Halászok jönnek délről minden évben télen, március körül leginkább, hogy a hideg elől ide, a melegebb vizekre ívni járó tőkehalakat kifogják és magukkal vigyék délre. Ezeknek a településeknek, mint Henningsvær, Reine, Å és a többi, a halászok kiszolgálása – ma már inkább a turistáké – a fő elfoglaltsága.

A kis halászfalu sorban okozza a meglepetéseket. Szikláról sziklára járásunk közepette az utcákon feltűnik, hogy különösen sok itt a művészeti irányzatú üzlet, galéria.

img_9089_kicsik.jpg

A színek, a fények, az, ami idevonzza a művészeket – mondja az egyik fotógalériában az eladó. Régi tradíció itt az üvegfúvás – meséli az üveges boltban a hölgy. S évszázados hagyománya van a városban a gyertyaöntésnek – közli a kávénkat készítő hölgy a gyertyaöntő műhely melletti kávézóban

img_9095_kicsik.jpg

(ahol megjegyzem a sütik is meglehetősen finomak voltak).

img_9093_kicsik.jpg

A régi műhelyek ma már igazi kis művészeti galériák, alig pár méterre a száradó halaktól és a sziklákon sátraikat felverő túrázóktól. Van belőlük jócskán és magam sem hiszem el, hogy itt ezt is lehet, amíg egy prospektus a hotelben fel nem világosít, hogy Norvégiában bárki használhatja túrázásra és ottalvásra a magántulajdonú földeket is, de úgy kell elhagynia, ahogyan találta, azaz nem tehet benne kárt, nem szemetelhet. Szóval itt nincs gond, ha az este egy szikla mellett ér bennünket (bár nyáron ez a mondat érvénytelen, mert nincs este), nyugodtan húzzuk fel a sátrunkat, parkoljuk le az autónkat, lakókocsinkat és töltsük el az éjszakát.

img_9074_kicsik.jpg

Ennek jegyében este 11-kor elautóztunk Eggum-be, amelyről azt mondták, hogy innen lehet a legszebben látni az éjféli napot. Itt már csak a tenger van, nem állja útját semmi a látványnak, vagy?

Egy, a németek által a második világháborúban épített radar bunkerja (Borga) mellett parkoltunk le, vagy egy tucatnyi lakóautó társaságában – mint egy autósmozi, gondoltam magamban.

_dsf6130_kicsik.JPG

S vártuk, hogy éjfél legyen.

Valójában nem tudom, hogy mit vártunk, hiszen tudtuk, hogy nem megy le a nap. Talán nem akartuk elhinni. Mégis a szemünket nem tudtuk levenni a horizonthoz közelítő napról. Majd jött egy felhősáv és elénk ült.

9_henningsv_r_midnight_sun_clouds2_hdr_insta_kicsik.jpg

Éppen annyira, hogy elhitethesse a nézőkkel, a nap lement. Reklamáltunk volna az autósmozi szervezőinél, de azt mondták, hogy nyújtsunk be egy írásos panaszt egy palackban. A panaszunk már jócskán elúszott, amikor éjfél lett és a felhő nem mozdult. Az ígéretes nap(nem)lemente nem jött el, legalábbis látható formában nem. Gyönyörködve a tájban elindultunk a szállásunkra, de alig pár kilométer után egyszer csak belesütött a szemembe valami a visszapillantó tükrön át.

9_henningsv_r_midnight_sun_clouds5_kicsik.jpg

Felkelt a nap, legyőzte a felhőt – 0 óra 43 perc volt és mi úsztunk az aranyfényben. Mindent befestett körülöttünk! Soha nem éltem még át azt, hogy lement a nap és szinte azonnal fel is kelt. Megértettem itt és most az erejét, a nagyságát. Hiába tudjuk, hogy általa terem a föld, csomó élettani hatása van ránk emberekre, s a növényekre, valahogy itt ezen egy óra alatt éreztem meg azt, hogy ő tart életben bennünket. Az „autósmoziban”, várakozás közben, ahogy közelített a horizonthoz, éreztem, hogy én is megyek le, fáradok, elvesztem a napi lendületem, s amikor fél óra múlva elindult vissza, új erőre kapva pezsegtem, mint aki ott és akkor újjászületett. Mennyire szükségünk van rá!

9_henningsv_r_midnight_sun_clouds7_kicsik.jpg 

Már magasan járt a nap, amikor ágyba kerültünk és még magasabban találtuk, amikor reggel felébredtünk. A szokásosnál is gyorsabban keltem ki az ágyból, mert tudtam, hogy ma ismét ugrálhatok a hiúz lábán.

A célpont a világ legrövidebb nevű településeinek egyike, Å volt!

_dsf6338_kicsik.JPG

Az út ismét a szokásos norvég stílusban zajlott, rövid sprint, gyors fékezés, kivágódás, fotózás, sprint, fék, kivágódás, fotózás és így tovább.

Az első sprintnél azt hittem, hogy hirtelen egy másik földrészen vagyunk, mondjuk úgy Bali egyik sziklával körbeölelt strandján. Ezek a norvég homokos tengerpartok annyira hihetetlenek itt az északi sarkkörtől északra.

img_9183_kicsik.jpg

A Lofotenen nincsenek nagyon magas hegyek, mégis nagyon markánsak. Talán a befutó fjord teszi, a zöld és a kék találkozása, helyenként a hósapkák. Bármennyire is riadoztam néhol a meredek mivoltuktól, mégis vonzott, hogy megmásszam. Sajnáltam, hogy itt nem jutott időnk egy túrára, hiszen akkor sokkal közelebb kerültünk volna a szigetcsoport lelkéhez, s talán a hiúzláb elnevezést is még jobban megérthettük volna.

10_lofoten_fele_l_hid_panorama_kicsik.jpg

Túrából csak egy aprócska jutott, Å mellett ugyanis elfogyott az út, s ha ki szerettünk volna jutni a partra, akkor sziklák és ingoványos talaj váltakozásán kellett átsétálnunk. A tenger, amely egyben az óceán is, a Lofoten és a sziklák, ja, persze a nap, amely melegen sütött - minden egyben volt ahhoz, hogy elmondhassuk boldogok vagyunk.

11_a_a_vilag_vege_kicsik.jpg

Å-ról az a hír járja, hogy van egy péksége, amely 1844 óta működik, s ma is hagyományos módon sütik a fahéjas csigát és a kenyeret. A nagy boldogságban megéhezve nekilódultunk a halászfalu felfedezésének.

A skanzenné vált egykori vendéghalászokat fogadó településen a múzeum pénztárában – előre szólok, hogy Budapesttől úgy 3200 km-re vagyunk, onnan nézve nagyjából az isten háta mögött két lépéssel – egy magyar hölgy dolgozik. Felhőtlen nyugalommal beszélgettünk a férjemmel magyarul – nem mondtunk semmi negatívat -, amikor ránk szólt magyarul, hogy szívesen segít. S amikor az is kiderült, hogy ő is történelem-művelődésszervező szakon végzett egykor Magyarországon, mint én, akkor úgy tényleg az volt az érzésem, hogy nincsenek véletlenek.

A nagy találkozást aztán a fahéjas csiga (Kanelsnurr) kardamomos változatával ünnepeltük meg.

img_9221_kicsik.jpg

Hogy a tradicionális pékségben miért sütnek kardamommal? Azt hiszem, hogy ez nem lehetetlen, ha tudjuk, hogy a Hansa révén jutott el az itteni tőkehal már évszázadokkal ezelőtt egészen messzire a világba. Akkor a kardamom ide érkezése sem esélytelen – de most csak találgatok, mert senki nem volt, aki ott ezt megmondja. 

A halászfalu skanzenben egy hely biztosan van, ahová nem mennék szívesen vissza, a csukamájolaj készítésére szolgáló helyiség. Már nem használják, de még így is irtó bűzös egy hely.

A régi posta és lakóház, a halászati eszközöket bemutató épület és az egykori halászkunyhók (amelyek ma turistaszállások) szépen bemutatták, hogy milyen is volt az, amikor tömegesen jöttek a halászok délről, s átmenetileg Å-t választották lakhelyüknek.

A magyar kapcsolatunk elárulta, hogy másik magyarra is akadhatunk, ha betérünk Reine településre (a másik látványos halászfaluba) és ott megkeressük a Gammelbua éttermet.

Nos igazából eszünkbe sem jutott volna, hogy nem megyünk be a településre, mert ami ilyen szép az útról, az belülről is ugyanilyen klassz lehet. Tévedtem, a partról és az útról szebb. Onnan igazi lélegzetelállító norvég képeslap, bentről meg egy sima norvég képeslap (mondjuk az sem átlagos).

11_reine_a_hidrol_kicsik.jpg

Bemenni persze megérte, mert így megismertük Jenőt, a magyar étteremvezetőt, aki egy tradicionális norvég éttermet vezet Reine-ban. (Ír egy blogot is, legfőképpen a lofoteni mindennapokról, így igazán izgalmas dolgokra is fény derülhet. Olvassatok bele itt!) Miközben ettünk náluk egy ízletes vacsorát (jávorszarvast és persze tőkehalat, desszertnek egy panna cottát a fjordból vett algával), megkérdeztük tőle is, ahogyan a múzeumban dolgozó feleségétől, hogy milyen az élet a Lofoten-szigeteken? A válasz mindkettőjüktől ez volt: nyugodt.

Közeledett az este – igazából ezt csak azon vettük észre, hogy más lett a fény. Aranyba öltöztek a fjord menti hegyek, másként csillogott a tenger és a fjord (hol egyik, hol másik mellett autóztunk), s kevesebb lett a turista az utakon.

Apropó turisták! Több van, mint úgy általában északon, hiszen a Lofoten a norvégok által is szívesen látogatott vidék, elsősorban a klímája, a sok túrázási lehetőség és a szörfözés miatt. A legtöbben lakóautókkal jönnek, vagy házat bérelnek. A szigeteken nagyon kevés a hotel és azok is elég drágák.

Nem akartam, hogy véget érjen a nap, a szigetet akartam, mindenestül, még, még, még. Mindig kitaláltam valamit, hogy letérjünk az útról. Hol egy piros ház kedvéért, hol egy érdekes templomért, majd végül a Nusfjord híres halászfalujáért. Majdnem éjszaka lett ránk itt, így nem láthattuk a halászfalu skanzent (igen, itt is van egy), egy magaslatról az aranyfény árasztotta nyugalomban úszó házakat néztük.

Azzal feküdtem le aznap, hogy itt akarok maradni egészen addig, amíg be nem jártam az 1200 km2-es szigetcsoport minden négyzetcentijét. Érezni a változó napokat, fényeket, a szelet. Látni a napot, ahogyan egyre hamarabb megy le, s egyre később kel fel. Nem tudom, hogy milyen lehet télen itt, de a nyár – ha számunkra csupán két napig is tartott – feledhetetlen.

Már egy ideje hazaértünk a Lofotenről, de a mai napig erős bennem a vágyódás vissza. Nézem a fotókat és azon gondolkodom két hete, hogy az érzést, ami ott elfogott, ami ott akart tartani, nem tudom majd leírni, mert azt érezni kell a hiúz lábának egy aprócska foltján éjfélkor fahéjas csigát majszolva, riadt tőkehalak társaságában.

 Hasznos információk

A szállásunk Henningsvær településen a Henningsvær Bryggehotell volt, amely a Classic Norway Hotels lánc tagja. Drága, de mivel csupán két éjszakánk volt itt, így ez a lehetőség maradt.

A Lofoten Tromsø-től kb. 400 km és 6 óra autóval. A szigeteken a legjobb közlekedési eszköz az autó, bár közlekednek buszok is a nagyobb települések között. S van komp- és hajójárat Bodø településről a szigetcsoport több pontjára.

Tankolni, bevásárolni az egyik nagyobb településén, például Svolværben vagy Leknesben érdemes.

A Lofotent mi Andøya-szigetén keresztül hagytuk el, Andenesből kompoltunk Gryllefjorden településre. Andøya-szigeten végigautózni nem volt kisebb élmény, mint a Lofoten-szigeteken. Ahogy beértünk a szigetre Risøyhamn településnél, letértünk a főútról és a sziget nyugati oldalán futó National Tourist Route-ot követtük.

13_and_ya_part_kicsik.jpg

 Olvastad már a beszámolómat Tromsø-ről és a túrákról Tromsø környékén? Akkor kattints a itt Tromsø-re és itt a Tromsø körüli túrákra!

A bejegyzésben szereplő valamennyi fotót dr. Szalai Krisztián, az Élet sója blog fotósa és dr. Bagó Tünde az Élet sója blog szerzője készítette, annak másolása vagy felhasználása csak a szerzők engedélyével lehetséges! Ha szeretne engedélyt kérni, akkor írjon nekünk: blog@eletsoja.hu       

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eletsoja.blog.hu/api/trackback/id/tr1515000918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.