Élet sója

Baltrum, az Északi-tenger Csipkerózsikája

2021. augusztus 10. - Tünde Bagó

Kelet-Frízföld legkisebb szigete autómentes, sőt még a kerékpár is csupán a helyiek kiváltsága. Nincsenek utcanevek és még a házszámok is csak bizonyos titkok tudói számára egyértelműek. Van azonban tenger-terápia, dűnék, csönd és hal.

baltrum_12_kicsik.jpg

Ezért a szigetért már az útikönyvek alapján oda voltam. Talán túlzottan is? Ki tudja? Nem hétköznapi a hely, úgy éreztem ott magam, mintha egy, a mágikus realizmus stílusában íródott regény helyszínén lennék. A beszámoló végére megértitek, hogy miért.

baltrum_1_kicsik_1.jpg

Kezdjük azzal, hogy a sziget autómentes! Olyannyira, hogy még elektromos autók sincsenek, kerékpárja is csak azoknak lehet, akik itt laknak, vagy a szállásadóktól kaptak. A szigeten lovaskocsikkal szállítanak mindent. A kompból – amely Nessmersiel-ből hajózott át velünk 30 perc alatt – kiszállva láttam, ahogy embernagyságú konténereket emelnek át a lovaskocsikra. Később a szigeten éttermeknél, üzleteknél viszontláttam a kék dobozokat, amint éppen kipakolják belőlük az árut.

A kikötő betonján azonban más érdekesség is fogadott. Csomagszállító kiskocsik sorakoztak, számokkal jelölték azokat és a bőröndökkel érkezők ott bolyongtak körülöttük.

img_8595_kicsik.jpeg

Miután a kezembe kaptam a sziget térképét, világossá vált, hogy a számok a házakat jelentik. Baltrumon ugyanis nincsenek utcanevek, csupán számozott házak, de azok sem sorban, hanem az építésnek megfelelő sorrendben. Ez azt jelenti, hogy könnyen lehet a 27-es mellett a 169-es ház. A szigeten kicsivel többen, mint 500-an laknak, s házból is akad úgy 300-350. Jó játék megkeresni a megfelelőt. A helyiek szívesen segítenek, nekik jól megy a számok memorizálása, ahogy a zenélés is.

Szinte mindenki tagja a szigeten egy-egy zenei csoportnak, így könnyen tanúi lehetünk a parton vagy a városban valahol egy kis, rögtönzött koncertnek. A hirdetőtáblák plakátjai alapján nemcsak a zene, hanem a színjátszás is jelen van a baltrumiak életében. A lakosság csaknem tíz százaléka tagja az amatőr színtársulatnak és még egy saját krimiírójuk is van.

Úgy érzem, hiába szigeteli el a Watt-tenger a szigetlakókat a szárazföldtől, ennek ellenére jól érzik magukat Baltrumon.

baltrum_9_kicsik.jpg

A kikötőből mindenki a kis kocsikkal maguk mögött a település irányába indult. Mi így inkább a part felé sétáltunk. Norderney-t, a szomszédos szigetet már a kompról is jól láttuk, de innen is szemmel befogható távolságban nyújtózkodott. Különös volt megtudni az útikönyvekből, hogy e két sziget egykor, nem is olyan régen egybe tartozott. A baltrumiak az erős sodrás és a nagy hullámok miatt egyre keletebbre kényszerültek, míg végül a két sziget közötti területet teljesen uralma alá hajtotta a víz. Így lehetséges az, hogy a legrégebbi baltrumi templom alapkövei ma már Norderney szigetén találhatóak. A természet mindig megkapja, amit akar.

Norderney szigetéről és Ostfrieslandról itt olvashatsz további beszámolót a blogon.

A partmenti hullámtörők mellett sétálgatva igyekeztem mindent megtenni, hogy elraktározzam magamban a szél simogatását, a tenger hangjával tűzdelt természetes csendet és a lelkemig hatoló nyugalmat. Talán itt értettem meg először, hogy miért is hirdetik mindenhol a Thalasso-terápiát olyannyira.

Mit jelent a Thalasso-terápia?

Azt mondják a helyi kutatók, hogy a homok, az iszap, a tiszta levegő, az alacsony hőmérsékletingadozás, a fojtós pára hiánya, az algák és a só jelenléte kiegyensúlyozottabb vérkeringést és közérzetet eredményez. Ehhez a legjobb helyszínt az Északi-tenger partjai és a keletfríz szigetek (közük Baltrum) biztosítják. A homokos parton ajánlott a séta úgy, hogy a tenger közben a lábunkat simogassa a habjaival, ez is jó hatással van a testre és lélekre. Mondhatom, hogy ez így van. Kipróbáltuk. Alig tudtuk otthagyni a partot, csak mentünk volna a végtelenségig a homokban.

A település három részből áll, nyugati, keleti és régi keleti faluból. A Westdorfban található a legtöbb üzlet és étterem, a többi településrészben kérik a látogatókat, hogy minél csöndesebben és csak a kijelölt úton sétáljanak.

Őszintén szólva itt önkéntelenül is ránk ült a visszafogott barangolás. Nem siettünk sehová. A listámat, amelyen a látnivalók sora állt, zsebre dugtam, egyik utcán le, a másikon fel, sétálgattunk.

img_8613_kicsik.jpeg

Így akadtunk bele a régi harangba, amely fekete haranglábakon állt.

baltrum_2_kicsik_1.jpg

Állítólag a sziget mellett zátonyra futott holland hajóról származik a 19. századból. Szomszédságában kucorgott a környék legkisebb temploma.

Az a kék szín a padokon. Mintha a tenger uralná a belső teret is.

baltrum_6_kicsik.jpg 

Az újabb és nagyobb templom is hasonlóan kékben úszott, és még egy strandkosár is helyet kapott bent.

baltrum_3_kicsik_1.jpg

A családi házak, az apartmanok és az azokhoz tartozó kertek percenként vívták ki a csodálatomat. Talán ezért maradtunk le az Altes Zollhaus-ban (Régi Vámház) berendezett múzeumról. Vagy csupán azért, mert itt a nyitvatartást is szabadabban értelmezik. Kicsit sajnáltam, mert jó lett volna a sziget történelmében kutakodni, nem beszélve Tjark Evers haláláról, de így több időnk maradt a jelenre.

baltrum_4_kicsik_1.jpg

Ki volt Tjark Evers?

Még a legjobb tengerészt is képes halálos veszélybe sodorni a tenger, az apály-dagály jelenség, nemhogy egy ifjú tengerésztanoncot. Tjark Evers Baltrum szigetén született 1845-ben. Tengerésznek tanult, s 1866 karácsonyán szerette volna meglátogatni a szüleit a szigeten. Egy tapasztalt hajóssal indultak el csónakon, kitettek egy másik férfit Langeoog szigetén, majd Baltrumnak vették az irányt. Sűrű köd szállt le és hiába ismerték jól a környéket, a két férfi elvétette a szigetet. Kikötöttek egy homokpadon, Evers-t abban a hitben szállt partra, hogy hazaérkezett. A csónakos elevezett és Evers lábai alatt emelkedni kezdett a víz, jött a dagály. A homokpad pár óra alatt teljesen víz alá került. A fiú a nála lévő naplójába búcsúlevelet írt a szüleinek, s egy szivaros dobozban vízre bocsájtotta azt. A levél és a füzet eljutott a családhoz, de Evers megfulladt a Watt-tengerben. A baltrumi múzeumban ma is látható a levél. Nem ez volt az egyetlen vízbe fulladásos eset errefelé, de a búcsúlevél célba érkezése miatt számontartják a szigeten ma is.

Altes Zollhaus múzeum weboldala itt található.

A komppal néhány tucat napi turista és hosszabb időre érkező vendég is befutott, de a faluban mégsem volt sehol tömeg. Hosszú percekig keresgéltem, hova is lett az a sok ember.

Eltűntek.

Talán a parton lesznek.

baltrum_7_strandkorb_kicsik.jpg

Irányt váltottunk és mi is megcéloztuk a nagy vizet, de még mielőtt kiértünk volna a tengerhez, az autómentes élet újabb bizonyítéka jött szembe velünk. A kukáskocsit is lovak húzták, nincs kivétel. S ez volt az a pont, ahol elszégyelltem magam. Önkéntelenül a kamerához nyúltam, hogy lencsevégre kapjam a nem mindennapi látványt. A bakon ülő férfi azonnal az arca elé tette a sapkáját. A fotó elkészült, s én döbbenten álltam.

img_8610_kicsik.jpeg

Ezek az emberek itt élnek, autómentesen, csöndben, teljes összhangban a természettel. A tenger és Watt meghatározza az életük minden percét, tisztelettel és alázattal viselik, együtt élnek vele. Hogyan jöhetek én ide és háborgathatom ezt a varázslatos kapcsolatot? Eltettem a kamerát és egészen a dűnékig elő se vettem. Ott is csupán azért, mert a füves homokdomborulatok látványát szerettem volna elraktározni.

baltrum_16_kicsik.jpg

A part mellett tábla hirdette, hogy rózsakert található a közelben. S valóban. Helyi lakosok csoportja rózsaoázist létesített a dűnék között.

baltrum_8_rozsakert1_kicsik.jpg

Az illatok és a nyugalom szigetét, a tengeri levegő és a békesség szigetén. Mennyire igaz, hogy bármilyen csodás dolgot is kapunk, mindig vágyunk valami másra. Fontos is talán a kitekintés és a változatosság.

A sétaút átvezetett a keleti faluba, majd a régi keletibe. Közben teljes nyugalomban és csöndben mászhattuk meg a magasabb homokbuckákat, csodálhattuk a gyapjas rózsát, a távolban felbukkanó Északi-tengert, a másik oldalon az éppen eltűnő Watt-tengert (apály volt).

baltrum_18_kicsik.jpg

Mintha álmodtunk volna. Végtelen nyugalomban teltek a percek, fogalmam sincs mennyi ideig ültünk ott. Talán ez az az érzés, amely miatt úgy hirdetik a szigetet, Baltrum, az Északi-tenger Csipkerózsikája. Álom.

baltrum_10_kicsik.jpg

Mi a Watt?

A watt valójában a tengerfenék, amelyről, miután elvonul a víz apálykor, sétálni lehet, megfigyelhető az ottmaradt élővilág, kagylók, rákok élőhelye és számos madár kedvenc helyévé válik a terület. A wattban azonban tilos egyedül bolyongani, csak vezetővel lehet bejárni, mert olyan, mint egy mocsár, kiszámíthatatlan és süppedős, nem beszélve arról, hogy helyenként az egyes mélyedésekben akár nyakig vízbe kerülhetünk. Baltrum szigete abból a szempontból is kedvelt a Wattban sétálók körében, hogy közel fekszik a szárazföldhöz, így hat kilométeres sétákkal eljuthatunk a szigetre, vagy vissza a szárazföldre. Vigyázat, csak vezetővel és jó kondícióval ajánlott. Nem könnyű a sárban emelgetni a lábat!

Itt tájékozódhatunk a Watt sétákról Baltrum és a szárazföld között.

Továbbá itt is találhatunk túrákat.

baltrum_17_kicsik.jpg

A régi keleti faluba a délutáni órákban érkeztünk és a sok séta után teára vágytunk. A legtöbb oldal és útikönyv a Café Kluntje-t ajánlotta. Eleinte attól féltem, a népszerűség nem az előnyére szolgált a helynek, de erről szó sem volt.

baltrum_14_kicsik.jpg

A ház száma a 29-es. Igen, ez azt jelenti, hogy valóban a legrégebbi épületek közé tartozik a szigeten. Szerencsénk volt, mert bent kaptunk helyet, az egykori kis kamra egyik sarokasztalánál fogyaszthattuk el a teánkat. A keletfríz teaceremónia itt igazán beleillett a környezetbe.

img_8648_kicsik.jpeg

Az egész napunk egy lassított felvételként, csöndben zajlott, s ezen a teázás csak fokozott. Másfél órán át üldögéltünk a Kluntje-ban. Jól esett. Nem háborgatott senki, nem toporgott ott a pincér, hogy kérünk-e még valamit, vagy akarunk-e fizetni. Sőt hozott még vizet a teára, mert ugye a második forrázás még finomabb, tartják errefelé. A ház története bemutatta, hogy milyen erők és lehetőségek mozgatták az elmúlt kétszáz évben a szigetet és a helyieket. A nagy áradás, amely a nyugati falut és még másik két kis falut teljesen elmosott, kényszerítette rá az egyik baltrumi hajóskapitányt, hogy itt, a dűnék védelmében építkezzen. Gyermekei örökölték a házat, majd a fiát haláláig gondozó hölgyé lett az ingatlan. Ő már szívesen sütött tortát és főzött teát az ide érkező turistáknak 1931-től egészen 1990-ig.

img_8644_kicsik.jpeg

"Tan't Leni" 1997-ben halt meg, halála után a családja felújította a műemlékvédelem alatt álló épületet és azóta is kávézót üzemeltetnek benne. A ház tele van régi bútorokkal, tárgyakkal, emlékekkel a hajóskapitány és Leni nagynéni hagyatékából. Rövid időre mi is a néni vendégeinek érezhettük magunkat.

baltrum_14_kagyloegerek_kicsik.jpg

Újabb séta a dűnék között, újabb rácsodálkozás a lovaskocsikra pakolt konténerekre és végül fájdalmas búcsú a kikötőben a varázslatos Baltrum szigetétől.

baltrum_15_kicsik.jpg

A komp indulása felől erős kétségeim voltak, hiszen a dagály sehogy sem akart megérkezni. Alig néhány cm-es volt a víz, amikor elindultunk.

baltrum_22_kicsik.jpg

Talán a hajó útja alatt mély árok húzódott, de mellette bizony a vízben álló sirályok lábai is jól látszottak. Ez volt a mi hajós Watt-sétánk, amelyet még a szomszédos Norderney is megfűszerezett.

Láthattuk az ott napozó fókákat és a híres hajóroncsot, amely egy mentőhajó maradványaként pihen a homokban.

Baltrumról visszatérni a szárazföldre egyszerre volt fájdalmas és örömteli is.

baltrum_24_kicsik.jpg

Fájdalmas, mert a sziget elhagyásával a lassú, nyugodt, céltalan bolyongás, a feltöltő csönd is eltűnt, de örömteli is, hiszen a tenger, a Watt időnként kimutatva erejét elszigeteli ezt a homokdűnékkel szabdalt varázslatos tájat.

Kelet-Frízföldről itt olvashatod az átfogó beszámolómat a blogon.

 A bejegyzésben szereplő valamennyi fotót dr. Szalai Krisztián, az Élet sója blog fotósa és dr. Bagó Tünde az Élet sója blog szerzője készítette, annak másolása vagy felhasználása csak a szerzők engedélyével lehetséges! Ha szeretne engedélyt kérni, akkor írjon nekünk: blog@eletsoja.hu     

Az utazásunkért köszönet illeti a Német Turisztikai Hivatalt, akiktől mi is rengeteget inspirálódunk, kövessétek a facebookon is itt az oldalukat.  

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eletsoja.blog.hu/api/trackback/id/tr1616651632

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása