Élet sója

Húsz válasz 2020 kérdéseire

2020. december 23. - Tünde Bagó

Tolonganak a kérdések a mögöttünk álló év kapcsán: Miért? Meddig? Mikor? Ki? Kik? Hogyan? Biztosan? Lassan csak kérdésekből áll ez az év, de hol vannak a válaszok?

A válaszok egy nagy dobozban laknak. Sokan vannak, tülekednek, hogy mikor ki bújjon elő. Az erős válaszok legyőzik a gyengéket. A jó válaszok legtöbbször alul maradnak, mert nem elég erősek. Sőt a hangjuk sem mindig hallatszik a nagy zajban. Nem a „választársak” nyomják el, hanem már a kérdés is olyan hangos, hogy senki nem hallja meg a választ.

Szerettem a 2020-as esztendőt, minden hibájával és problémájával együtt. Nehéz, de fontos kérdések elé állított bennünket. Kifacsarta a választ belőlünk, még akkor is, ha az keserves volt. Volt, hogy le kellett vágnunk az egyik karunkat. Volt, hogy a szívünk szakadt meg. Volt, hogy kiürítettük a zsebeinket. Volt, hogy sírtunk, s volt, hogy ordítottunk. Mégis szerettem ezt az évet. Szerettem a kérdéseit, a kihívásait, a felhívásait, a felkéréseit. Miért? Mert kirángatott bennünket a tespedtségből, a kényelemből, a komfortzónánkból. Fájt néha, sokszor még most is fáj, de mégis fontos év volt. Fontosak voltak a kérdések, s fontosak voltak a válaszok is.

Ilyen volt a mi évünk a korona generálta kérdések és válaszok között.

Az év első napján feltettük a vágyakkal, tervekkel, a „bárcsakokkal” átitatott kérdést: Mit hoz majd 2020? A válaszokat saját vágyaink, terveink, céljaink alkották, úgy, mint a siker, a karrier, a szerelem, az utazás, az egészség. 2020. január 1-én még csupán arra gondoltunk, hogy csak rajtunk múlik. Még alig nyíltak ki a hóvirágok, s már jól látszott, hogy nemcsak rajtunk múlik. Pontosabban egészen más dolgok múlnak majd rajtunk, talán nem is látjuk, hogy hová vezet az út, amelyre ráléptünk.

dsc_0209_jav_kicsik.jpg

Meddig? – kérdeztük. Csak pár hét – volt a válasz. Honnan? – kérdeztük. Keletről – jött a hangos válasz. Mire az orgonák nyíltak, már tudtuk, hogy nem ezek a legfontosabb kérdések és válaszok. Sokkal fontosabb a „Hogyan éljük túl?” és a „Kinek higgyünk?” kérdések. Tetszettek a válaszok a túlélésre. Kiderült, hogy kreatívak vagyunk. Képesek vagyunk online is hatékonyan dolgozni, vidám társasági életet élni, színházba menni, vásárolni, ismerkedni, edzeni, játszani, tanácsokat osztani, alkotni, kovászt keverni, biztatni, segíteni, s úgy általában mindent képesek vagyunk online csinálni. Sikerült is túlélni azt a pár hetet, sokkal többeknek sikerült, mint, akik meghaltak, s ezt már sikernek gondoltuk. A keményebb diónak a Kinek higgyünk? kérdés bizonyult. Verekedés tört ki a válaszadók között. Talán a túl sok film, a regények, a közösségi média, az álhírek, vagy valamennyi együtt okozta a megosztottságot. Holott csak egyetlen válasz létezett: a hozzáértőknek. Miért? Mert a ruhámat a szabó, a cipőmet a cipész, az autómat az autószerelő, a csillárt a villanyszerelő, a csapot a vízvezeték-szerelő javítja meg. Mert amikor jogász voltam, s közbeszerzéssel foglalkoztam, akkor nem vállaltam válópert, annál az egyszerű oknál fogva, nem értek hozzá. Szerencsére a pünkösdi rózsák virágaival megérkeztek az eredmények is, így gondolkodás nélkül vághattuk rá a „Jól tettük?” kérdésre, hogy igen. A nap erős sugarai sorra generálták az újabb kérdéseket. Menjünk vagy maradjunk? Visszatérhetünk a régi élethez? Maradtunk és óvatosabbak voltunk. Hiszem, hogy jól tettük, még akkor is, ha ezzel lemondtunk néhány élvezetről. Hiszen kaptunk mást. Élményt a saját portánk közelében, élvezetet az otthon töltött szabadságban, s alkotást a hűs szobában. Mit kaptam még a nyártól? Kiáltanám, hogy utazást, de azt nem hinnétek el. Holott igaz. A saját fantáziám utaztatott. A tavaszi nyugalom megtermékenyített valamit a fejemben, amely nyárra megszületett. Sírtam, nevettem a regényem szereplőivel. Vittek a legkülönlegesebb utazásra, amelyen valaha is jártam. Hetekig nem hiányzott semmi. Úgy éreztem, ha leülhetek a gép elé reggelente, akkor mindenem megvan. S mindenem megvolt. Amikor leírtam, hogy VÉGE, akkor rám tört a hiányérzet. Mi hiányzott? Az emberek, az utazás. Mindaz, amit egész évben háttérbe szorított a vírus és az alkotás. Megtehetjük, hogy szabadságunk nyomába eredünk? Megtettük. A Kap Arkona fennsíkján a szeptemberi meleg szél emlékeztetett arra, mi is hiányzik egy bezárt világban.

57_kap_arkona_kicsik.jpg

A szabadság. A mi szabadságunk. Az évtizedek óta megszokott szabadság. A döntés szabadsága. Képesek vagyunk lemondani erről még egyszer? Képesek voltunk. Ahogy érésre fordult a szőlő a Bodeni-tó mellett, ismét jöttek a korlátok, s a kérdések. Hogyan bírjuk ki megint? Kibírjuk. Mert valójában nem mondtunk le a szabadságról, csak máshol, más módon kapjuk meg. Ha nem a tetteinkben, akkor a szellemünkben. Ha nem a tényleges utazásban, akkor a könyvekben barangolásban. Nem offline, hanem online. Egyszerűen csak újratervezünk, alkalmazkodunk, mert ez a képesség az egyik legfontosabb most. Alkalmazkodni a jelenlegi helyzethez. Lázadhatnánk is, kiabálhatnánk a kritikáinkat, megszeghetnénk a szabályokat, de akkor vajon jobban éreznénk magunkat? Az én válaszom az, hogy nem. Most biztosan nem. Később jöhetnek a kritikák, az észrevételek. Akkor, ha már nem veszélyeztetünk vele másokat. Akkor, amikor már többen meghallhatják, s többen gondolkodnak majd el rajta. Akkor, amikor már nem benne leszünk, hanem utána leszünk.

Melyik volt a legnehezebb válasz? Kimondani ebben az évben többször is, hogy nem megyünk a családhoz. Nem megyünk, mert veszélyes, mert kiszámíthatatlan, mert nem tudnánk elviselni, ha mi okoznánk bárki halálát is.

S melyik volt a legkönnyebb válasz? Rábólintani az oltásra. Mert hiszünk a tudományban, a tudósokban, s hiszünk a jövőben.

Milyen lesz ezek után a következő év? Nehéz, de eredményes. Már csak az előző évi eredmények miatt is. Jövőre már sokkal többet mutatnak, mint most. Nem lesz minden eredmény olyan vidám, különösen, ami a vállalkozásokat illeti. Talán az utazások sem lesznek még olyan eredményesek, mint 2020 előtt, kivéve talán a hazai, a lakóhely környéki utazásokat. Eredményeink lesznek saját magunkban is. Ne felejtsük el január elsején összegezni, hogy mennyire voltunk eredményesek az elmúlt évben türelemben, segítőkészségben, alkalmazkodásban, kreativitásban.

Lesznek kínzó és kínos kérdések is bennünk szilveszter éjszakáján. Vajon ez volt a 21. század legnagyobb kihívása? S mit kellene tennem, nekem, az egyénnek, a társadalom legkisebb sejtjének, hogy ez legyen a legnagyobb kihívás? Tennünk kell, valamit biztosan, mert az ember cselekvésre született, amelyhez a gondolkodás lehetőségét is megkapta. E kettővel együtt elérheti, hogy szabad legyen, még akkor is, ha a világ bezár.

Ezek az én válaszaim 2020 húsz kérdésére, de ezek a válaszok az enyémek, melyek a te válaszaid?

Boldog karácsonyt, maradjatok egészségesek, s szabadok!

kepeslap3_eletsoja_kicsi_2020.jpg 

A bejegyzésben szereplő valamennyi fotót dr. Szalai Krisztián, az Élet sója blog fotósa és dr. Bagó Tünde az Élet sója blog szerzője készítette, annak másolása vagy felhasználása csak a szerzők engedélyével lehetséges! Ha szeretne engedélyt kérni, akkor írjon nekünk: blog@eletsoja.hu     

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eletsoja.blog.hu/api/trackback/id/tr5616354754

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása