Folyó mentén kerékpározni többszörös élmény. Visz magával, vezet, erőt ad, s biztosak lehetünk abban, hogy mire elfáradunk jön egy régi város, ahol feltöltődhetünk.
A Fekete-erdőben eredő Dunát sokan még túl fiatalnak és kevésbé hatásosnak gondolják a németországi szakaszán. Holott igazi kincsekre lehet bukkanni, ha követjük!
A természet, a történelem, s a sport (no meg a cikkeim) volt az útitársa két barátomnak, akik a nyáron az ifjú Duna mentén vágtak neki egy kerékpározásnak. Élményeik alapján képekkel és információkkal csináltak kedvet nekem is egy ilyen túrához, amely egy „kerékpárral Budapestig Duna-túra” jó kezdete lehet.
Nem tagadom, hogy nagyon vonzana ez az 1200 km kerékpárral (a forrástól Budapestig), de annyira azért nem vagyunk edzettek, hogy egyfolytában tekerve tegyük meg. Éppen ezért részletekben tettük fel a bakancslistánkra. Az első rész, Donaueschingen és Passau között (a német szakasz, amely 600 km) sok érdekességet ígér, s akár két hosszabb hétvége alatt is teljesíthető. Ennek az első feléről érkezett Bea és Johann beszámolója, remélhetőleg egy kerékpáros sorozat indítójaként.
A kerékpárosokról: Sokat bicajoznak, de nem fanatikusak. Szeretik megélni a helyeket, a pillanatokat, s ha elfáradnak, akkor bizony pihennek akkor is, ha az aznapi terv még nincs teljesítve. E-bike-juk van, de nem az önjáró, hanem a „mindigtekernikell” fajtából. Napi 60-80 km-nél többet nem terveztek. Csupán 3 napjuk volt most.
Az útról: A fiatal Duna felfedezését Donaueschingenben kezdték és Ulmig követték 195 km hosszan. Mindenhol volt kerékpárút, vagy kerékpárral járható mezőgazdasági út.
Benyomások: Donaueschingen és Sigmaringen között a Duna-völgy sziklái és a partmenti buja, zöld növényzet, az egész út során pedig várak, kastélyok, kolostorok, s a szebbnél szebb kis települések favázas házaikkal tették élvezetessé az utat.
Kötelező kiindulópont a Duna-forrása volt! Na, de melyik forrás? A nagy Duna-forrás vitáról elolvasták itt az Élet sója blog írását és úgy döntöttek, hogy ők most a donaueschingeni kastélytól indulnak.
Geisingenig csodálták a Duna kanyargását, majd Immendingen körül az elszivárgását.
A Duna elszivárgása az egyik legérdekesebb természeti jelenség errefelé. Immendingen határában a Brühl-mezőn megtörténhet, hogy egyszer csak a száraz, csupán kövekkel terített Duna-medret találjuk. Itt ugyanis a folyó patakká, majd érré keskenyedik és végül eltűnik a föld alá, ahol egy barlangrendszeren keresztül elszivárog többek között az Aach-forrás felé. Ma már nem teljesen, azzal ugyanis minimum 60 km-rel rövidülne meg a folyó hossza. Mesterséges módon megakadályozzák, hogy teljesen eltűnjön.
Ezután pedig kezdődik a csoda, a mészkősziklák közötti völgy csodája.
Beuron körül legszívesebben eldobták volna a bicajt teker(g)őink, mert itt a mészkősziklák között a gyalogtúrák is csábítóak, a panoráma jutalmával kecsegtetnek. (Az egyik látványos túra, a Donauwelle-Eichfelsen 12 km-es panorámaút a beureni kolostor körül található, itt lehet róla tájékozódni).
Beuronben a kolostor, amelyet 1077-ben alapítottak és ma bencés kolostorként működik (40 szerzetes él itt) vendégszobákkal is rendelkezik. Elvonulásra, meditálásra is van lehetőség. Kerékpározás közben a templomért érdemes pihenőt fújni.
Beuron után a bicajosokat újabb érdekesség állította meg. A Wildenstein vár két sziklán áll, s mind az elővárat, mind a fővárat csak hídon lehet megközelíteni. A két vár között egy sziklára épített hídtartó torony szolgálja az átjutáshoz szükséges hidat az elővár a fővár között. A vár ma ifjúsági szállásként működik.
A kastélyok sora ezzel nem ért véget, hiszen Sigmaringenben a híres, császárokat adó Hohenzollern család egyik ágának kastélya hosszabb megállásra kényszerítette a bicajos teker(g)őket.
Először elolvasták, amit a Bodeni-tó útikönyvben a kastélyról – mint egy nagyobb ugrásra a tótól található látnivalóról – írtam. Kedvcsinálónak álljon itt egy rövid részlet:
„Már az autóból megpillantva a várat, az a különös érzésem támad, mintha nem ráépítették volna a híres Duna-völgyi sziklákra, hanem azokból faragták volna ki azt. S éppen ezért nem annyira díszes, sokkal inkább egyenes vonalú. Közel sem olyan mesébe illő, mint a másik Hohenzollern-kastély nem messze innen, Bisingen mellett. No, de tudjuk, hogy ott egy családi jelképről van szó. Egy álomról, amely megvalósult.
Egy család, de mégsem ugyanazok a tulajdonosok. A már amúgy is kettészakadt Hohenzollern család (sváb katolikusok és frankföldi protestánsok) tovább szakad, hechingeni és sigmaringeni ágra. A sigmaringeniek székhelye a kastély, amelynek tornyos bejáratánál állunk, s várjuk, hogy vezetett túra keretében mi is betekinthessünk a jobbára historizáló és eklektikus stílusú várkastélyba.
Az impozáns, színes (kedvencem a vörös színű) termek mellett megismerjük Európa legnagyobb magán-fegyvergyűjteményét (3000 darabból álló kollekció), megtudjuk, hogy a kastélyban már a XX. század első éveiben folyóvizes fürdőszoba volt, s ábrándozni kezdünk az elegáns szalonok láttán, micsoda szuper kis koncerteket és kiállításokat rendeznénk, ha mi lehetnénk a kastély urai. Rendeznek ők is, sőt még esküvőket is tartanak a nagyszerű műalkotások között.”
Sigmaringentől Ulmig pedig már semmi más dolguk nem volt, mint élvezni az olyan kis Duna-parti települések látványát, mint Scheer, Eringen, Riedlingen, Rechtenstein, Ehingen, Erbach. Favázas, régi épületek, kolostorok, várak, templomok és a csak növekvő Duna, amely még ifjú, de már ereje itt is jól látszik.
Ulm beszippantotta a teker(g)őket, amit nem csodálok, hiszen a városban érdekes múzeumok, különleges városrészek és Isten ujja is megtalálható.
Ulmról írt cikkemmel – amelyet itt találtok - a kezükben járták be a várost a bicajosok és megelégedettséggel nyugtázták, hogy a dunai kerékpározás első szakaszát már teljesítették. Hamarosan folytatják az utat Passauig, s majd tovább.
A bejegyzésben szereplő valamennyi fotót Eller Johann és Eller Beáta készítette, annak másolása vagy felhasználása csak a szerzők engedélyével lehetséges! Ha szeretne engedélyt kérni, akkor írjon nekünk: blog@eletsoja.hu
