Élet sója

Ilyen volt Svájc ezen a télen

2017. február 05. - Tünde Bagó

Kemény volt ez a tél! Estünk, buktunk, fáztunk, s folyamatosan a tavaszt vártuk. Bezzeg Svájcban! Ott mindenki abban reménykedett, hogy még több hó lesz. Csak esik, csak esik, majd jó kis mínuszokkal kisüt a nap.

Kevés olyan országban jártam, ahol ennyire urai és szolgái lennének a télnek, mint Svájcban.

Urai, mert soha nem jelent problémát 20-30-100 cm hó, elő a megfelelő eszközökkel és pár órán belül a legmeredekebb hegyi út is tiszta. Volt rá példa, hogy korán reggel indultunk el Lenzerheide településre, s én végig aggódtam, hogy Chur után, a hegyi úton, hogyan fogunk felkapaszkodni négykerékmeghajtás nélkül, hiszen az időjárásradar szerint az éjjel esett a hó. S láss csodát, az összes hó a fekete út mellet tornyosult. Na most vagy egész éjjel takarították, vagy a hó tudja a dolgát és az útra nem esik. :-)

Szolgái a télnek, mert tőle függ a léte számos vállalkozásnak. Szolgálják hűségesen Tél urat, biztosítják számára a megfelelő csodálatot, s közben hagyják, hogy a legszebb ruháiban mutogassa magát a világnak. 

svajci_zaszlo_hegy_600x500.jpg Fotó: dr. Szalai Krisztián

 

Miközben minden nap azt hallgattam mindenkitől és minden hírforrásból, hogy mennyire borzasztó ez a tél, szörnyűek a mínuszok és sok lesz a fűtésszámla, egyre több svájci oldalt kezdtem követni az Instagramon. Nap, mint nap jöttek a szebbnél szebb téli fotók, s mire eljött a február, mindenkinél jobban kezdtem szeretni Tél urat, az ő csodáival együtt. 

Nem szoktam más tollával ékeskedni, s éppen ezért jobban szeretem a saját fotóinkat kitenni itt, de mivel nem tudtuk egész Svájcot bejárni, megmutatom nektek, melyek voltak az Instagramon az én kedvenc téli, svájci fotóim, s cserébe ti is mutassátok meg, ha vannak hasonló fotóitok? Osszátok meg velem az Élet sója blog facebook oldalán itt.

Amikor már a vízesés is megfagy - Lauterbrunnen település vízesése, Bern kanton

https://www.instagram.com/p/BPgWlixDyKG/?taken-by=switzerlandpictures 

Egyetlen piros a fehérségben a Jungfrau hegy környékének terepasztalán

https://www.instagram.com/p/BP8bviQFm0D/?taken-by=i_love_switzerlannd

Egy forró csokit? - Valahol Dél-Svájcban

https://www.instagram.com/p/BP50iFwl-bC/?taken-by=i_love_switzerlannd

Nemcsak a tengerparton szép a naplemente - Eggishorn - az olasz határ közelében

https://www.instagram.com/p/BP-DchOgXHC/?tagged=switzerlandpictures

Hasadás - Vallon de Réchy, nem messze a Matterhorn csúcsától

https://www.instagram.com/p/BP9kaRogXE0/?tagged=switzerlandpictures

Téli csillagvihar Brigelsben, Chur közelében

https://www.instagram.com/p/BP5wgWcAfpW/?tagged=switzerlandwinterwonderland

Nem tudtam aludni, kimentem hát a Matterhornt fotózni - Zermatt

https://www.instagram.com/p/BP233QQldbX/?tagged=switzerlandwinterwonderland

Nem hitte el Zürich városa, hogy olyan hideg lesz, a szökőkút is befagy.

https://www.instagram.com/p/BPz37P6gVgB/?tagged=switzerlandwinterwonderland

Nevéhez hűen télen még kékebb a Blausee - Bern

https://www.instagram.com/p/BPxLw8fFPqw/?tagged=switzerlandwinterwonderland

Vajon mitől lehet az a két kis bemélyedés a hóban? Brüsti, Luzerntől délre

https://www.instagram.com/p/BPucPPbgXDa/?tagged=switzerlandwinterwonderland

A svájci háziasszonyok jól bánnak a habverővel és a spatulával! - Graubünden 

https://www.instagram.com/p/BOVISYLhNWq/?tagged=switzerlandwinterwonderland

Hideg ellen a legjobb fűtés a Matterhorn és csillagok - Iglu falu, Zermatt

https://www.instagram.com/p/BM33GPBhQOO/?tagged=switzerlandwinterwonderland

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eletsoja.blog.hu/api/trackback/id/tr5812782334

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
ilyen_volt_svajc_ezen_a_telen
süti beállítások módosítása