A maori falvakban a házak gerendái mindig nőneműek. Az tartja össze a házat és fő támasza a szerkezetnek, ahogyan a nők az új-zélandi társadalomnak - meséli Rajczi Adrienn, aki heteket töltött az európai szemmel minimum különösnek és különlegesnek nevezhető szigeten, Új-Zélandon. Adriennel a könyvem kapcsán hozott össze az élet. Hasonlóan gondolkodunk az utazásról, amelyről ő így nyilatkozott: "Azért választottam az idegenforgalmat hivatásomul, hogy megismerjem a világot. Nyitottnak lenni nem csak hozzátesz emberi értékeinkhez hanem növeli az értelmi és érzelmi intelligenciánkat is."

Meghívtam a blogra, hogy néhány beszámolóval mutassa meg nekünk azokat a távoli helyeket, ahová mi még nem jutottunk el. Kalandozzunk Adriennel most Új-Zélandra, ahol a nő hordja a nadrágot. 

Új-Zélandon ébredni felér egy lottó ötössel. Habár újabban a hatos a menő, én maradok régimódi, és beérném egy oldschool nyereménnyel is.  Beérném én bármilyen nyereménnyel, viszont ez a szerencsekerék nem nekem forog, viszont az élet kárpótol más díjazással. Ennek egyik bizonyítéka, amikor több mint öt hetet tölthettem Új-Zélandon kalandszerzés céljából. Az utazás elhatározás kérdése volt, maga az elhatározás pedig munkát és feladatokat vont maga után bebizonyítva, hogy sült galamb nem létezik, és az elhatározás után a megvalósítás kivitelezését nem cserélném föl semmilyen lottónyereménnyel.

Imádom Európát. A megfejthetetlen francia, a sokszínű olasz, a kőkemény német, a markáns spanyol, a felfedező holland, az elszigetelt angol és a szívemnek oly kedves szláv történelmet, kultúrát és nemzetet.

Mivel Új-Zéland nem tekinthető egyenrangúnak a vén öreg Európával, próbálom megérteni egyediségét, frissességét és keresem „európaiasított” 150 éves múltját. Kultúráját és drámai külső megnyilvánulását a maorik és a kiwik rakták össze. Ebből a kívül-belül szabados egyvelegből látom a mostani szigetországot. De megyek szépen sorjában.

Ahhoz, hogy ez a zöldellő ikebana táj ilyen egyedülállóan megmutathassa ezer arcát, egyértelmű számomra, hogy kellett egy Föld Anya. Csak a nők tudnak ilyen intenzitással a létfenntartásról, a megmaradásról és a megőrzésről gondoskodni. A női erők különben is folyamatosan megmutatkoznak és fontosak Új-Zélandon és a Csendes-óceáni térségben egyaránt. A maori falvakban például a házak gerendái mindig nőneműek. Az tartja össze a házat és fő támasza a szerkezetnek. Ha vendégségben vagyunk, vagy előadáson, vagy csak bármilyen minőségben le kell ülnünk, Új-Zélandon mindig a férfiak ülnek elöl és a nők hátul. Ez nem hierarchikus megkülönböztetettség, hanem ösztönös védelem, mert egy esetleges támadás esetén, ha a férfiak meghalnak, az élet megy tovább, de ha a nők meghalnak, az élet megáll.

A nők kultusza olyan erőteljes Új-Zélandon, hogy a kormány nem csak elhatározta, hanem törvénybe is iktatta, hogy 2025-ra a világ első dohányzásmentes országa akar lenni. Az intézkedést a maori nők védelme érdekében tették, és mire hazaértem öcsém azzal a hírrel fogadott, hogy hallotta, hogy Új-Zélandon a maorik nyitottak más nemzetekkel házasodni, ugyanis létszámuk folyamatosan apad, a lakosság csupán 14%-át teszik ki az őslakosok, és ha fenn szeretnék tartani nemzetiségüket, kénytelenek kifele kacsintgatni. Mielőtt kedves nőtársaim, elkezdenétek repülőjegy után kajtatni az interneten és csomagolni, felcsillanni látva azon reményetek, hogy végre igazi férfira leltek (lelünk), kérlek benneteket jól gondoljátok meg. Amíg idehaza férfiaink ázsiai országokból hoznak haza feleséget, fél év múlva kétségbeesve hívnak föl azzal, hogy segítsek, hogyan küldjék haza, mert unatkoznak mellettük. A maorik pedig túl határozottak szőnyeg alá söprő lelkünkhöz, és az ottani maori nő sokkal jobban, határozottabban és pontosabban tudja, hogy mit akar mint mi. Aucklandban élő barátaim például szinte buzdítottak, hogy ha szeretnék ismerkedni, akkor nekem kell megszólítanom a kiwi férfiakat és/vagy a maori pasikat, különben ők nem fognak kezdeményezni.

Szóval ott tartottam, hogy cigi. Új-Zéland a legek országa, mindenben az első akar lenni, amiben más még nem az. A világon az első ország volt, ahol a nők szavazati jogot kaptak. Így van ez a cigarettával is. Nem elég, hogy a világon a ledrágább egy doboz (kb 26 NZD = több mint ötezer forint árfolyamtól függően, ezért nem javaslom hogy erős dohányosok hosszabb időre kiutazzanak), ráadásul a vásárlás egy kész tortúra, csak erős idegzetűeknek ajánlott vagy olyan laza szellemmel megáldott kalandoroknak, akik képesek poént kovácsolni a helyzetekből.  Aki nem bírja ki, annak pár hasznos tanáccsal szolgálnék.

• Ha nincs konkrét elképzelésed, hogy mit szívsz, akkor nem vagy komoly dohányos, szokj le mert kibírod!
• Ahhoz, hogy tudd mit szívsz, nem nyitják ki a hétpecsétes lakat alatt kis szekrényben őrzött dohányárut közszemlére. Tudnod kell mi a kedvenc márkád. Nincs mustra, hogy majd kitalálod. Olyan itt úgy sincs, amit otthon megszoktál. Tehát szokj le!
• A határon meg kell magyaráznod, hogy miért hoztál be 30-50 szálnál többet. Miért nem jó neked a helyi. Ezt olyan embernek kell megmagyaráznod, aki nem dohányzik úgy, hogy akkor még nem tudod, hogy egy doboz spakli egy egész vagyonba kerül. Reménytelen. Szokj le!
• Nem nagyon találni hamutartót vagy szemetest, egy idő után vér ciki lesz egyedül állni a semmiben, és miután nem tudod hova dobni a csikket, jobb érzésű ember a zsebébe dugja. Mivel Új-Zélandon vagy autóval vagy buszon közlekedik a távolságok miatt az emberfia, tehát zárt térben, amit kénytelen megosztani másokkal (hacsak nem bérelsz saját részre külön kocsit), ezért a zsebbe, zacskóba, marokba gyömöszölt csikk büdös lesz, amit az utastársak közül egy biztos, hogy szóvá fog tenni. Kellemetlen. Szokj le!
• Amikor végre találsz egyetlen egy helyet, ahol van hamutartó, és nincs kiírva, hogy tilos, ott biztos, hogy gyerekek szaladgálnak, vagy egy bevándorló rád szól, hogy figyi már, nézd meg hova fújod a füstöt, mert a szomszéd lehet hogy nem dohányzik, és nem kéne megvárni hogy szóljon. Szóval még azt az utolsó gusztusos étvágygerjesztő megkívánást is elveszik az emberfiától, ezért inkább szokj le!

Az új-zélandi nők határozottságával először a Bálnalovas című könyvben találkoztam. Aztán az Egykoron harcosok voltak című filmben, de azt nem is néztem végig. Aztán ellátogattam az Art Gallery aucklandi múzeumban, ahol a kiállított alkotásokat átjárta a nőiség, elementáris erővel hatva a történelemre.

Új-Zélandon a társadalom mindig ad egy lehetőséget, hogy begyógyítson egy sebet. Miután a bevándorlók az 1800-as évek második felében kicsit kiirtottak, ellehetetlenítettek és hangot adtak fehér felsőbbrendűségi kultuszuknak, a hippi mozgalmak egy erőteljes és határozott irányvonallal visszaállították az élet rendjét olyannyira, hogy a maori kultúra és tudás lett az alapja ennek a csodálatos szigetvilágnak. Ha annak idején egy bevándorló elbitorolt egy földrészt vagy egy fát, napjainkban az utókor visszaadja és a maorik tudásukat felhasználva mindenki legnagyobb megelégedésére hasznosítják azt. Az út boldogsággal van kikövezve. Az élni és élni hagyni elve működik. És ezek nem közhelyek.  A szabálynak oka van, és mindenki tudja, hogy azért jött létre, hogy nekem, neked, nekik, nekünk jó legyen. Nem kérdőjelezik meg a létjogosultságát, inkább betartják, és energiáikat értékteremtésre fordítják. Így jött létre Hobbiton, a Weka Stúdió, a kalandturizmus és a természet tisztelete….

Az élet sója belemarta magát az emberekbe, és egy olyan túlélési ösztönt alakított ki, ahol szívesen élnék Katniss Everdeen-ként a boldog békeidőkben vagy Jane-ként Tarzan oldalán a dzsungelben vagy megalapítanám a Celeb vagyok, hagyj békén közösséget, ahova belső szavazás alapján lehetne bekerülni kiváltságos alapon.

 Rajczi Adrienn további írásait megtaláljátok blogoldalán itt: www.tuzmadarak.blogspot.hu

A bejegyzésben szereplő fotók Rajczi Adrienn és a NewTouZealand tulajdonát képezik, másolásuk és megosztásuk csak a szerzők engedélyével lehetséges!