Nyaralunk, járjuk a szebbnél szebb tájakat, városokat. Lépten-nyomon turistabóvlikat áruló butikok, utcai árusok környékeznek meg bennünket. Határtalan a piac fantáziája, ha arról van szó, hogy a turistának el kell adni valamit. 

Egy idő után, turistaként immunis leszek a hűtőmágnesekre, a sörnyitókra, s az egyéb használhatatlan dolgokra. Egy valami van, amelyen mindig megakad a szemem, a képeslapok.

Gyermekkoromban mindig örömmel nyitogattam a postaládát és vártam a lapokat ilyenkor nyáron. Sokáig gyűjtöttem is őket, s különösen élveztem a bélyegeket rajtuk. Kuriózum volt, ha külföldről jött egy lap, pláne, ha nyugatról. A szövegeken sokszor mosolyogtam, mert általában csak az "Üdvözletünket küldjük .....-ról! Az idő jó, a táj szép! Puszi ...." mondatokkal ki is merült az üzenet. Mégis annyira jó érzés volt kapni.

S manapság alig hallom ismerőseimtől, hogy küldenének, vagy kapnának képeslapokat. Sőt, sokan azt mondják, hogy napjainkban veszélyes dicskedni azzal, hol is nyaral a család. Az emberek irigyek, mondják, akik próbálkoztak lapok küldésével mostanában. Őrület, nem? Hiszen egy lappal tudatni, hogy hol vagyunk, s hogy ott is gondoltunk rád, s esetleg a fotók láttán te is gondolkodj el egy látogatáson ide, nem lehet rossz szándékú küldés, akkor nem fogadhatjuk azt mi sem rossz szándékkal. Vagy ebben a korban már nem lehet örülni mások boldogságának, utazásának? 

A nagy "ellenség", az internet, azon belül is a közösségi oldalak lehetnek a képeslapküldés romantikájával szemben. Kétségtelenől gyorsabb, s költséghatékonyabb egy telefonnal készített fotó közösségi megosztása, de hogyan lehetünk biztosak benne, hogy éppen azokhoz jut el, akiknek a legjobban szeretnénk küldeni? S pár pillanat múlva már ezernyi újabb hír szorítja ki a mi kis képünket, miközben az elküldött képeslap még akár hetekig ott díszeleghet a hűtőn, vagy az üzenőfalon és garantáltan eszébe jutunk annak, akinek elküldtük. 

A napokban olvastam Németország legnagyobb képeslapgyártó cégének vezetőjével, Boris Hesse-vel készített interjút. Cégük - amely csaknem 100 éves - naponta 70ezer képeslapot ad el, évente pedig 25 milliót. Nem tudom, hogy ez mennyire sok egy olyan országban, mint Németország, de az biztos, hogy 70ezren naponta mégis kapnak innen képeslapot. Ott találják a postaládájukban a kölni dómot, a heidelbergi hídat, vagy a neuschwanstein-i kastélyt.

Hesse úr szerint a legnépszerűbb képeslapok a több fotóval készített lapok, mert ezekkel az emberek egy városról jobban el tudják mondani, hogy mennyi mindent láttak ott. S amit nagyon nem szeretnek látni a vásárlók a képeslapokon, azok az emberek. Ha már képeslapra költenek, akkor csakis magát a látványosságokat, az épületeket, szobrokat, stb. szeretnék nézegetni. S itt van egy nagy előnye a képeslapnak. A legtöbb helyen képtelenség olyan fotót készíteni, amelyen egyetlen ember sincs. Ez a kiváltság a képeslap gyártóknak adatik csak meg. 

Érdekes megfigyelést tettek a vásárlók igényei kapcsán is Boris Hesse munkatársai: az orosz turisták jobban szeretik a magasabb minőségű, aranyozott képeslapokat, míg Észak-Németországban nincs igény a giccses lapokra. Délen viszont imádják a játékos, vicces, színes levelezőlapokat. Elsősorban az amerikai és az ázsiai utazók vesznek ilyeneket. 

Ti vásároltok képeslapot a nyaralás alatt? Elavult vagy romantikus dolognak tartjátok? Milyen lapot vesztek? Vicceset vagy aranyozottat?

Képeslapra fel, próbáljátok ki milyen hatással lesz barátaitokra és családotokra egy-egy képeslap!