Élet sója

Európa legjobb piacai között a budapesti Vásárcsarnok

2016. június 30. - Tünde Bagó

Aki kimegy egy piacra, az egészen más oldaláról ismeri meg a várost. A piacok mindig korán reggel nyitnak, amikor még sok turista alszik. Egészen más hangulatot tapasztalhat meg az ember ilyenkor ott, mint a zsúfolt strandokon vagy a nevezetességek mellett napközben. Találkozhat helyiekkel, hallhatja a nyelvet egy kicsit más stílusban, helyi dialektekkel, hétköznapokban használt szavakkal. A kínált termékekből jobban megismerheti a gasztronómiai szokásokat, s nem utolsó sorban még jól is lakhat.

Az egyik legnagyobb német turisztikai oldal elkészített egy listát, amelyben 11 olyan piacot sorolnak fel, amelyet egy turistának látnia kell. Nagyon örültem, hogy a budapesti Vásárcsarnok is köztük van. De sajnáltam, hogy egy általam is ismert és nagyon hangulatosnak ítélt, a stockholmi viszont nem. (A fenséges svéd fővárosi piacról azonban itt olvashattok!)

Lássuk, melyek is azok, ahol biztosan meg kell fordulni, ha éppen abban a városban töltjük a vakációnkat.

Torvehallerne, Koppenhága

A dán fővárosban nem messze a Nørreport állomástól fekszik Koppenhága egyik fantasztikus tere a piaccal. A Torvelhallerne költségesen kialakított, de talán éppen ezért csinos kis standjai zöldséget, gyümölcsöt és sajtot kínálnak elsősorban. Ők nem éppen a korai nyitásról híresek, mert hétköznap 10-től, hétvégén pedig 11-től találkozhatunk itt a helyiekkel, akik Koppenhágában szívesen vásárolnak itt. Nyaranta a csarnokon kívül is kialakítanak kényelmes helyeket, ahol helyi specialitásokat lakmározhatunk.

13413288_265463577143601_2118156446_n

Mercat de la Boqueria, Barcelona

Öt percre a kikötőtől a Boulevard Rambles-on fekszik a fémből és színes üvegekből épített vásárcsarnok a maga 800 standjával. Az érzékek paradicsomának is nevezik a katalán főváros piacát, amit csak akkor értünk meg, ha belépünk. Színek kavalkádja párosul a szinte hihetetlen kínálattal, az ismeretlenebbnél ismeretlenebb élelmiszerekkel. Középen egy 50 standból álló ovális forma körül csak tengeri finomságokat kínálnak. S az egyik külön részlegen még főzőtanfolyamot is tartanak. A barcelonai piacról itt olvashattok egy részletes beszámolót. 

market-348942_640

Marché aux Puces de Saint-Ouen, Párizs

Bútor- és divatkedvelők találkoznak minden szombat, vasárnap és hétfőn a világ leghíresebb bolhapiacán, a Marché aux Puces de Saint-Ouen-n Párizsban. A francia főváros északi részén található piacon hatalmas a kínálat antik tárgyakból és second-hand árúból. Megközelítőleg 1700 kereskedő kínálja a portékáit az évente ide látogató 5 millió vásárlónak. Nem egyszerű a 7 hektárnyi területet bejárni, de akár olyan különlegességekre is akadhatunk, mint Cristo galériájából származó restaurált kínai bútorok. 

Marche-aux-puces-de-Saint-Ouen-630x405-C-OTCP-Amelie-Dupont-I-177-06

Borough Market, London

Habár az angol ételek nem mindenki számára tartoznak a kulináris csodák közé, ennek ellenére a londoni vásárcsarnokot Európa egyik legszebbikeként emlegetik. A piac 200 méterre délre a Temzétől Southwark kerületben található. Az itt kínált ételek és alapanyagok származása igen változatos, erre a legszebb példa, hogy vásárolhatunk a piacon az indiai ültetvényekről vagy a karibi térségből származó Darjeeling teát is. Ugyanakkor a helyi, regionális kínálat is óriási: Galloway-ból marhahús vagy Sussex-ből nyelvhal. 

borough-market-678706_640

Mercato Centrale, Firenze

Aki szeretne egy kis szünetet tartani Michelangelo Dávidja és Botticelli Vénusz születése remekművek megtekintése között, az látogasson el Firenze piacára és egyen valami tipikusan olasz ételt. S ha már ott van, ne törödjön az idővel, mert ez a piac éjfélig tart nyitva. Az artdeco, fémből és üvegből készült épület, mint épület is megér egy körbejárást. Az első szinten az asztalokhoz bárki leülhet és elfogyaszthatja a megvásárolt finomságait. A pincérek szívesen szervíroznak hozzá innivalót. Itt csak azt nehéz eldönteni, hogy az ember egy kis olajbogyót, sajtot és sonkát fogyasszon vagy inkább olasz tésztát. 

livorno-mercato-centrale

Sajtpiac, Alkmaar

Aki szeretne egy fotót a tradícionális öltözékbe bújt holland sajtkészítőkkel és elég bátor a sajtok kóstolásához, annak a hollandiai Alkmaarba kell sajtpiacra mennie. Az eladók pontban 10 órakor haranggal jelzik, hogy megkezdik a piacon lévő sajtok tesztelését és kínálását. Hollandiában a sajtkészítőknek 1593 óta saját céhe van, azt hiszem elég ahhoz, hogy tudjuk itt biztosan értenek a sajtokhoz. A leghíresebb persze a holland gouda sajt.

alkmaar-1382653_640

Winterfeldplatz piac, Berlin

A berlinieknél ismert és kedvelt, a turisták körében azonban általában elkerült, ezért titkos tippként szokták hirdetni ezt a piacot. Minden szerdán és szombaton kínálnak itt a környékről származó virágot, zöldséget, gyümölcsöt, sajtot. Aki szombaton úgy 15 óra körül érkezik, egy órával a piac zárása előtt, annak óriási szerencséje lesz a virágokkal, mert ilyenkor már hatalmas akciók vannak. A piac híres finomsága a bagett kenyérre helyezett raclette sajt. 

IMG_8739-3

Nagy Vásárcsarnok, Budapest

Paprika minden változatban, étel-alapanyagok, textíliák, s kézműves termékek szerepelnek annak a 200 standnak a kínálatában, amelyet itt találhatunk. A kínálaton túl azonban az ide érkező turistát rögtön magával ragadja a pompás architektúra. Erőteljes saroktornyok, színes üvegcserepek (Zsolnay), s a bejárat figurái majdnem elhitetik a látogatóval, hogy egy bazilikához érkezett. A pincében egy óriási akvárium is található, s temészetesen valamennyi igazi magyar étel megkóstolható. 

chili-727981_640

Halpiac, Hamburg

Minden vasárnap megérkezik a friss hal Hamburg halpiacára, amely a Reeperbahn közelében található. Nyáron már hajnal 5 órakor, míg télen csak 7-kor. S persze nemcsak halat kínálnak itt, hanem mindent, amivel egy gyümölcsös kosarat meg lehet tölteni. S ha nem szeretnénk korán kellni, akkor a brunch környékén még jókat is ehetünk.

fish-market-1115073_640

Mercado de Vegueta, Las Palmas - Kanári-szigetek

A Kanári-szigetek fővárosában, a Gran Canaria-n található Las Palmasban a maga 90 izgalmas standjával az óváros házai között kell keresnünk a piacot. Kicsi, de rendkívül változatos a kínálata. A sárga-kék színben pompázó piac a XIX. századi tipikus Kanári-szigeteki építkézest mutatja. Kaphatunk itt friss halat, amelyhez az elkészítési tippek sem hiányoznak majd a kereskedők részéről. Gyümölcsökből olyan kínálattal találjuk szembe magunkat, amelyek származásáról még napokig gondolkodunk majd.

mercado_municipal_de_vegueta__5687_630x

Naschmarkt, Bécs

A nyalánkságok piaca Bécs TOP látnivalói közé tartozik. Csaknem 170 stand, étterem és üzlet található itt. Az osztrák főváros piaca multikulturális hangulatáról vált híressé, s alig egy éve teljes ráncfelvarráson is átesett. Itt is fogyaszthatunk tipikusan osztrák ételeket, de a nemzetközi konyha is jelen van. A La Bottega Del Gusto-ban kínálják a legfinomabb mozzarellát, amelyhez szarvasgombás szalámit szervíroznak. 

candied-fruit-1260143_640

A bejegyzés trackback címe:

https://eletsoja.blog.hu/api/trackback/id/tr1012782184

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
europa_legjobb_piacai_kozott_a_budapesti_vasarcsarnok
süti beállítások módosítása