Élet sója

Az alkotás és a pusztítás olasz fellegvára

2016. december 04. - Tünde Bagó

"... a Szentháromság Hídja. Számomra ez a legszebb híd a világon. Talán, mert fiatalon jártam ívei fölött. Talán, mert e híd kőpárkányára hajolva értettem meg először sorsomat." - írja Márai Sándor a 30-as évek végén.

Van úgy, hogy egy várost, egy országot, egy vidéket azért keresünk fel, mert mindenki oly sok jót mondott róla. Van úgy, hogy látunk róla egy filmet, beszélgetünk róla a barátainkkal, s van úgy, hogy olvasunk egy regényt, egy elbeszélést, amely a városban játszódik, vagy a városról szól. S van úgy, hogy magunk sem tudjuk miért vonzódunk ahhoz a helyhez, de nem nyugszunk, amíg oda nem megyünk.

Inspiráció! Így nevezik ezt a jelenséget. Sugallatot, ihletet, ösztönzést kapunk! Egyáltalán nem biztos, hogy a hagyományos látnivalók vonzanak majd ott bennünket, hanem a város mondanivalója, az hív oda bennünket. Nekünk akar mondani valami nagyon fontosat. Nem feltétlenül pozitívat, vagy negatívat, nem csak fehéret vagy feketét, valamit, amit majd mi saját magunk javára fordíthatunk. 

Ebben az évben az adventi vasárnapokat arra használom, hogy megmutassak nektek négy helyet, amelynek volt mondanivalója egy-egy művész számára. Kaptak ott valamit, kaptak a várostól emléket, tanácsot, sorsot, ihletet, látásmódot. Az elmúlt héten Ady mutatta meg a szezonon kívüli Riviérát.

Most pedig Márai Sándor Firenze című írását választottam, s nem azért, mert turisztikailag is kapunk majd inspirációt, hanem mert egy, a mai világban is lépten-nyomon felbukkanó ellentétpár évszázadok óta tartó közös életéről ír az olasz város kapcsán: alkotás és pusztítás. 

(Az írás, amelyből a részletek származnak a Tolnai Világlapja 1939. február 1-ei számának 17-18. oldalán jelent meg.)

"Firenzének nem írtam előre: értesítés nélkül érkeztem meg, tizenöt évi távollét után, mint azok a kellemetlenül kedélyes vidéki családtagok, akik délután törnek ránk, kezükben bőrönddel és úti takaróval, hamis kedélyességgel, széttárt karokkal, mondván: Kukucs, itt vagyok!

Az ember ilyenkor feszeng és rosszkedvű. Firenze nem feszengett. Délután ötkor érkeztem s nem várt senki. A szállodában nem adtak semmit. Egylovas kocsival vándoroltam a zsúfolt szállók között s megértettem, hogy Firenzével nem lehet "kukucs"-ot játszani, mert ez a város komoly és felnőtt s csak olyan vendégekkel áll szóba, akik betartják a megegyezéseket és játékszabályokat. Végül, valahol az Arno partján egy magánházban szorítottak helyet nekem.

Úgy, aludj a kuckóban! - gondolta elégedetten Firenze.

Mert itt minden szigorú és érett, ebben a városban, s alkalmazkodni kell a házirendhez, melyet még Dante és a Mediciek írtak elő s nem sértheti meg senki büntetlenül a szokásokat.

Már esteledett, mikor az uccára értem. Firenzében az alkonyat teljesen mutatványszerű: mintha rendeznék valahol, az idegenek és a végtelen idő, a helyi közönség és a világtörténelem számára. Nem szabad elfeledni, mi az alkonyat sugártörését bámuljuk a firenzei házak homlokán, hogy ezek a színek, ez a halványsárga tükrözés, kék árnyaival, ez a csend, ez a víz, ezek a kövek Michelangelot és Leonardo da Vinci-t is tanították, Domenico Venezianot tanították fényt és alkonyatot látni s mindazokat, akik itt észlelték először azt, ami halhatatlan a világban s ki is tudták fejezni: Frau Giovanni Angelicot és Gozzolit és Ucellot. Ezek mind, itt jártak, alkonyatkor, a firenzei uccán, mikor az első fátyol takarja az Appeninek kezdő lankáit s a kapuk alatt a varga és a kosárfonó kiülnek a küszöbre és halkan beszélnek az életről, a gyermekekről, a politikáról és a készpénzről. Ez a pillanat, mikor egyszerre csönd lesz Firenzében. Az ezüstműves a Régi Híd apró, fecskefészekszerűen ragasztott vásáros bódéjában, odadobja a finom vésőt, mely pontosan olyan széles, hegyes és éles, mint volt Cellini idejében - s a kézben és a lélekben, mely e pillanatokban észleli az alkonyat sugártörését az Arno fölött, él valami a régi mesterek ügyesseggéből és lelkéből.

sunset-961119_640

Firenze tartja az időt, mint egy nagyon nemes tartály valamilyen illatot.

A város gőgös, gondoltam s elindultam a szeles uccán, emlékeim felé. Ez a város, ahol a nyerges, a kőfaragó, és az aranyműves, mind a kézművesek, a papok, a festők, írók és polgárok, az egész izgatott népség és katonaság titokban arisztokraták voltak."

.....

italy-1786418_640

 ......

"Ez itt a híd, amelyen mindenki ünnepélyesen halad át, mintha templomba menne kedves rokonok esküvőjére, vagy előkelő ember gyászmiséjére: a Szentháromság Hídja. Számomra ez a legszebb híd a világon. Talán, mert fiatalon jártam ívei fölött. Talán, mert e híd kőpárkányára hajolva értettem meg először a sorsomat. Van valami reménytelen az emberben, amiből később művészet lesz, nem valami nagy művészet, mégis. A híd emeli az embert, aki áthalad pillérei fölött, az idő fölé emeli, a köznapok pillanatai fölé. Ívelése oly szabályos érett és öntudatos, mint ahogy Bach fejez be egy tételt. Ezt csak egyszer tudják megcsinálni az emberek, az ilyen hidat, vagy a zenei tételt, mely e híddal tartja a rokonságot.

ponta-santa-trinita-68609_640

A tárgyak, melyekkel az ember benépesíti, vagy birtokába veszi a világot, általában pallérok és mérnökök csinálják s néha kitűnően csinálják. De aztán vannak érthetetlen pillanatok az emberiség életében, mikor a pallérok és a mérnökök építés közben az égre néznek. Ilyenkor készülnek a hidak, mint a Ponte Trinita odalenn, Firenzében, a dómok, a házak, melyek előtt haladva évszázadok multán felkiáltunk: "Igen, az örökkévalóságra is születtünk!" Később, a vacsoránál, már röstelli az ember az ilyesmit."

.....

"Átmentem a hídon s a szürkületben a polgáraiból egyszerre előállott a hősies, a köztársaságiból a hódító, a politikusból a művészi Firenze. A Signoria torony látszott a város fölött, hirdetve, hogy a kövekből és az emberekből akkor lesz igazán város az időben, ha a templomok, hivatalszobák, üzlethelyiségek és lakások megtelnek egy fegyelmezett politikai gondolattal s ezt a gondolatot aztán szép irállyal, tökéletes képekben és arányos szobrokban tudja kifejezni a polgárság titokzatos követe és szószólója, a művész.

florence-1655830_640

A város megtelt az időben politikával és művészettel s átadta magát a fegyelmezett szépség csendes öntudatának, mintha soha nem élt volna itt Savonarola. De itt élt, s most a köveken lépdeltem, melyeket érintett sarutlan lába, mikor a máglyára vezették. Firenzében mindúntalan találkozik vele az ember."

.... 

"Csak Firenzében? A szépség és az öröm, a kissé bűntudatos szépség és halálfélelemtől áthatott földi öröm mögött nem villog-e mindenütt a világon, ez a szempár, mely a San Marco egyik cellájának ablakán át bámulta a fecskékeket, a felhőket és a világot s oly hevesen vágyott valamire, amit ő igazságnak nevezett, hogy inkább pusztulását kívánta a szépségnek, melyet nem mert vállalni, oly mohón vágyott az életre, hogy inkább a halált választotta. Indulatos ember volt, gondoltam s elmentem San Ruffilo kocsmájába, vacsorázni az angolokkal. Indulatos ember volt, gondoltam a világi gőzben és zajban, de ítélet és harag nélkül gondoltam ezt, bizonytalanul. Mert a szépség és az érett kellem, a színek és az arányok mögött, ami Firenze, minden földi öröm és béke mögött nem ő az örök értelem, ez a vad és kegyetlen tagadás, ez a szilaj barát, aki nem egyezik bele s kényszeríti a politikát és a művészetet, tehát a világot arra a hősies indulatra, mely már nem is földi és emberi? Talán ez a dolgunk a földön: hogy megalkossuk a szépet, ami a művészet, kifejezzük az emberit, ami a politika, s a Köztársaságon belül, mely polgári, tehát túlérett és félelmes-öntudatosan fegyelmezett, mint volt Firenze legjobb pillanataiban, mindig magunkon érezzük ezt a villogó és tagadó szempárt, Savonarola félelmesen vágyódó és teljes erővel tagadó szemeit?

2145914687_080502b33f_z

Mennyi indulat élt e kövek között, gondoltam s enni kezdtem a tenger illatos gyümölcseit. Michelangelo itt élt és nem békült meg haláláig. Ők ketten éltek itt, mások között és mellett, s az egyik megalkotta indulatában azt, amit a másik el akart pusztítani. Ez a kettősség az ember. Firenzében megértjük ezt."

Gondolkodó adventet kívánok minden kedves olvasómnak!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eletsoja.blog.hu/api/trackback/id/tr1012782280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
az_alkotas_es_a_pusztitas_olasz_fellegvara
süti beállítások módosítása