Élet sója

Hajóknak épít alagutat Norvégia

2017. február 07. - Tünde Bagó

Norvégia az az ország, ahol nemcsak a természet, hanem a közlekedés is meglepetéseket tud okozni. Alig vannak autópályák, gyorsforgalmi utak, viszont annál többször hallunk valami olyat a navigációs eszközünktől, amit máshol csak ritkán. 

Amikor először jártunk az északi országban, meglepve tapasztaltuk, hogy egyes utak olyan keskenyek a fjordok partján, hogy nekem, mint alföldi kislánynak az összes hajam égnek állt, amikor egy lakóautó jött szembe. Kiszögelések vannak, s valakinek félre kellett állnia, tükröket behajtani, de még így is szinte milliméterek voltak az autók között. Közben persze alattunk a fjord, mellettünk a sziklák. Isteni látvány, remegő lábak. :-)

panorama2_a3_kicsik_600x460.jpg Fotó: dr. Szalai Krisztián

 Sokkal lazábban, mondhatni már nevetve reagáltunk akkor, amikor fütyölve autózva egyszercsak közölte a navigáció, hogy hajtsak fel a kompra. S hopp az út el is fogyott, ott álltunk a parton, hamarosan jött a komp és folytathattuk az utunkat.

Norvegia_hajo_600x433.jpg Fotó: dr. Szalai Krisztián

 

Egészen a következő meglepetésig. Hosszas alagútban araszoltunk (a sebességhatár alacsony Norvégiában), a kiírás szerint még vagy 2 km volt hátra a sötét lyukban közlekedésből, amikor egyszer csak közölte a rendszer, hogy hajtsak be a körforgalomba, majd hagyjam el azt a harmadik kijáraton. Nem tesz jót a GPS-nek a mélység - gondoltuk. S már éppen kikapcsoltuk volna, amikor hopplá körforgalom volt az alagútban. Ami ugye azt jelenti, hogy legalább 4 alagút futott össze ott a hegy gyomrában. 

S akkor most, azt olvasom, hogy Norvégia hajóknak épít alagutat! 1,7 kilométer hosszan, 26,5 méter szélesen, s 37 méter magasságban fúrnak egy lyukat Nyugat-Norvégiában a Moldefjord és a Vanylvsfjord között.

Norve__gia_alagu__t1.jpg FOTO: NORWEGIAN COASTAL ADMINISTRATION/APPEX

 

A világ és a turisták elképesztésén túl a norvég közlekedési szakemberek célja egy biztonságosabb útvonal biztosítása a postahajók és a híres Hurtigurten számára. A Stadlandet félsziget megkerülése ugyanis - elsősorban az őszi és a téli hónapokban - a nagy hullámok és a szél miatt igen veszélyes. A második világháború óta 33 ember halt meg abban a 46 hajószerencsétlenségben, ami a félsziget megkerülése során történt. 

norve__gia_alagu__t_2.jpg FOTO: NORWEGIAN COASTAL ADMINISTRATION/APPEX

 

Az építkezést 2018-ban kezdik meg, s 5 évig fog tartani. Ha elkészül, akkor azonban a világ leghosszabb, hajók számára épített alagútja lesz a maga 12 méteres mélységével. Nemcsak a Hurtigirten 1000 utasával, hanem teherhajók is járhatnak majd rajta, időt spórolva és veszélyeket kivédve. A projekt 115 millió euróba kerül Norvégiának, nem véletlen, hogy 10 éve vitatkoznak azon, hogy belefogjanak-e egyáltalán. 

Nézzétek meg ezt az attraktív videót az alagútról!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eletsoja.blog.hu/api/trackback/id/tr2112782336

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
hajoknak_epit_alagutat_norvegia
süti beállítások módosítása