Élet sója

Mustár, bagoly, templom: Dijon

A francia város, ahol a templomok nem is templomok!

2017. november 09. - Tünde Bagó

05_steady_state_in_visuals_insta_kicsik.jpg

A kelet-francia várost, Dijont mindenki a mustárról ismeri, én sem voltam ezzel másképpen, amíg végig nem sétáltam a városon. Azóta már tudom, hogy a mustár csak egy termék, az élet a falakban, a homlokzatokban, az épületekben, a parkokban, a tereken van. A város charme-jához pedig még hozzájárul középkori hangulata, franciás vérkeringése, tucatnyi tornya és új funkciót kapott templomai.

Sok van mi csodálatos, de egy francia városnál nincs csodálatosabb, nekem! Franciaország és a francia városok gondoskodnak róla időnként, hogy megerősítsék bennem a fenti elképzelést. Tudom, nem illene ennyire elfogultnak lennem, s igyekszem is esélyt adni más városoknak, de Dijon ismét igazolta ízlésem alaptételét.

01_kapualj_hdr_small_kicsik.jpg

Elég volt csak belépnem a Burgundi Borvidék kapujaként is emlegetett városba és rögtön beleállt egy szög a lábamba. Nem viccelek, teljesen komolyan ott volt, a cipőm talpát átszúrva lyukat ütött a talpamon. Miután megkötöttük, Dijon és én a vérszerződést, tudtam, hogy mindezért a baglyok a felelősek. A baglyok, akik Dijon fizetett idegenvezetői, ott pihennek a járdán és viszik a turistát az egyik látnivalótól a másikig. Eleinte nem figyeltem rájuk, de ők lassításra kényszerítettek a szöggel. S ettől a pillanattól kezdve nem vesztettem szem elől Dijon baglyait. 

img_7230_kicsik.JPG

Ha csupán csak egyetlen napunk van a város felfedezésére, akkor valóban ők a legjobb idegenvezetők. No meg egy várostérkép és némi információ a látnivalókról

Miután az Au pain de Mon Grand Père több mint pékségben feltankoltunk némi harapnivalóval, bagoly barátaink egy torony nélküli templomhoz invitáltak bennünket. Közelebbről szemügyre véve a lefejezett tornyokkal álldogáló épületet, derült csak ki, hogy bizony nem templom ő, legalábbis már nem, hanem színházként funkcionál.

02_szinhaz_a_templombol_small_kicsik.jpg

A Theátre Dijon Bourgogne nem állt készen a fogadásunkra, így a mögötte meghúzódó St. Philibert történetét próbáltuk kibogozni.08_ko_csipke_es_a_saint_philibert_small_kicsik.jpg

Megtudtuk, hogy innen adták meg a jelet a Burgundi borvidéken a szüretelés megkezdésére. Hátat fordítva a szintén zárva talált templomnak, újabb egyházi építmény bukkant fel, a Saint Bénigne katedrális. Ekkor kezdtem érezni I. Ferenc (német-római császár) szavainak súlyát: "Micsoda gyönyörű város, a száz torony városa."

S százféle építészeti stílusé, mert mindegyik templom más, még ha hasonló korból származik, vagy ugyanabban az építészeti miliőben született, akkor is más. Mindegyiknek van egy saját arca!

A Saint Bénigne volt a harmadik, amelyet zárva találtunk, s már kezdtem azt gondolni, hogy a templomok városában nekünk nem a templomok lesznek a fő attrakciók.

06_ko_csipke_egyik_templomon_small_kicsik.jpg

Darcy terén – hát nem édes ez a név? – aztán érezni kezdtem Dijon lüktetését. A francia-amerikai barátság emlékére állított Diadalív vonzotta az életet.

09_diadaliv_small_kicsik.jpg

Baguette-tel rohangáló férfiak, fekete árusok, bolyongó turisták, csilingelő villamos, a novemberi hűvös ellenére kávézók teraszán ülő francia kalapok, elegáns cipőkben lépdelő nők, s a mozi előtt sorban álló selyem nyaksálak vettek körbe.

10_le_darcy_small_kicsik.jpg

Mert Darcynak mozija, sőt még egy parkja is van, ahol a piacról hazafelé tartó pirosszájú madame-ok arról beszéltek, milyen olcsó volt most a fekete-ribizli likőr (créme de cassis) kimérve a csarnokban.

Ezt nekünk is látni kell, azaz kóstolni, így sántán (ugye a baglyok által eldobott szög miatt) nekilódulunk a posta utcáján, hogy mielőbb Dijon kulináris szívéhez jussunk. A piac mindig egy vonzó terület gourmet gyomrunknak, s legtöbbször sikerrel is járunk. Dijon először a templomait zárta be előttünk, azután a piacot. A nagy csarnokban már elpakoltak az árusok, így csak építészetileg tudtuk szemügyre venni az Eiffel-torony atyjának, Gustav Eiffelnek – aki egyébként a város szülöttje – dijoni művét.

14_piac_hdr_small_kicsik.jpg

A csarnok körül azért majdnem elcsábítottak a turistákra specializálódott mustárt, borokat, sajtokat, créme de cassist, s édességet árusító kis üzletek, de sokszor mondogattam magamban, hogy most elég a szög ütötte lábamat cipelnem (no meg bizonyára nem is itt a legolcsóbb). Inkább egy jó öreg gyógyszertár kirakatában kezdtem el gyönyörködni, hátha már az is segít.

Az egyik utca végén erődszerű épület nézelődött, tudtam, hogy Dijon Notre-Dame-ja, de félve közelítettem hozzá. Szokatlan külseje mögött vagy egy újabb zárt ajtó rejtőzik, vagy valami egészen különleges világ. Erőd, de olyan olaszos palota homlokzata mögé rejtve. Kicsit az az érzése az utcán felé sétáló turistának, hogy hívja őt, mit hívja, csábítja szépségével, de majd végül mégsem engedi be.

20_templom_erod_small_kicsik.jpg

A bizánci stílusú bejáraton azonban könnyedén átjutunk és egy színes világba érkezünk. A rózsaablakokon túl az oltár előtt egy négyszögletes torony engedi be a napfényt. Ez a templom a fények és színek játékában úszik, éppen, mint maga a város. Eszembe jut az árusoknál látott sokszínű mustárkínálat, a créme de cassis utánozhatatlan lilás színe és a vörösborok, valamennyi szín ott pörög a templomban.

Megbabonázva Dijon színeitől sétálok át a burgundi hercegek palotájába, majd onnan a térre, amelynek félköríves mivolta olyan, mint egy színpad.

34_pano_a_varoshazarol_small_kicsik.jpg

Az íven elhelyezkedő éttermek teraszai adják a díszletet, a palota a nézőteret és középen pedig jöhet Cyrano de Bergerac. S már hallom is, ahogyan éppen orráról monologizál:

„  ... Kihívón: „Én nem járnék ám vele!
    Sebészt hivatnék, hogy metélje le!”
    Barátilag: „Hisz findzsájába ér!
    Igyék vederből, abba belefér!”
    Leírón: „Csúcs, mely veri az eget!
    Hegyfok! Mit hegyfok? Roppant félsziget!”
    Kíváncsian: „Mit rejt e hosszú tok?
    Tollszár van benne, vagy gyaníthatok
    Papírvágó kést, ollót is talán?”
    Kecsteljesen: „Ön nagy barátja, lám,
    A madaraknak! Póznát tart nekik. ...”

 Cyrano szavaival ballagok át a színház terére, ahol nem hiszem el, hogy még mindig templomokba botlok.

30templom_es_a_nef2_small_kicsik.jpg

Kettő is áll ott, pontosabban az egyikről csak én hiszem, hogy templom lehet, miközben legfeljebb csak lehetett. Belépünk és látjuk, hogy itt bizony a könyvek oltárán áldoznak, mert a barokkos külső mögött egy könyvtár bújik meg. Az egykori karzaton most könyvespolcok állnak, míg az oszlopok között olvasók bújnak meg értékes olvasmányokkal a kezükben.

A könyvtár mögött azonban már egy újabb, valódi templom áll, amely tornyaival csak megerősíti I. Ferencet, Dijon tényleg a száz torony városa.

No meg a színeké, a mustároké, a boré, az építészeti változatosságé, a nem is templom templomoké, a szögeké, meg a szabadságé. A szabadságé, amely utca formájában visz magával bennünket egyenesen a Diadalív felé. A szabadságé, amely közben megengedi, hogy letérjünk az útról megcsodálni a dijoni Francois Rude szobrászról elnevezett téren álló régi körhintát és a város leghíresebb teázóját. A szabadságé, amelyet minden bagoly ott hirdet az úttesten: repülj velünk Dijonba!

36_teri_forgatag_small_kicsik.jpg

 

Ha Kelet-Franciaországban jártok, akkor Dijont és baglyait ne hagyjátok ki!

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eletsoja.blog.hu/api/trackback/id/tr3113205047

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.