Kölcsönös tisztelet, felelősségvállalás a közös értékekért, felelősségtudatos életre nevelés és egy életre szóló tudás, értékrend megszerzése. Ez a célja Németország egyik híres internátusának a Bodeni-tó közelében fekvő Salemben. Az 1920-ban alapított iskola értékrendjéhez a „díszletet” az egykori cisztercita kolostor, a filmbe illő gótikus templom, a Badeni Nagyherceg kastélya és hozzá tartozó gazdasági épületek adják.
A kastély miatt látogattunk el Salembe, de sokkal többet kaptunk ott, amikor fény derült arra, hogy az épület falai között diákok kapnak olyan életre szóló tudást, amellyel a világ vezető pozícióit tölthetik be (itt tanult például a Miele cég jelenlegi vezetője), amellyel megalapozhatják sikerüket a gazdaság vagy a művészetek terén (az internátusban éltek Thomas Mann gyermekei, későbbi diplomaták, történészek, politikusok), s alkalmassá válhatnak akár arra is, hogy beházasodjanak egy uralkodó családba (II. Erzsébet férje, Fülöp herceg is Salemben tanult).
Amikor elhagyjuk a Bodeni-tó északi partját és a túlparton merengő Alpok csúcsait dombos, csöndes, ritkán lakott vidéken érkezünk meg a salemi kastélyhoz. Sokáig mocorog bennem a kérdés, hogy vajon nincs-e köze a salemi boszorkányokhoz, de nem találom meg a kapcsolatot a másik földrész Salemje és a német Salem között. Boszorkányoknak itt híre sincs, sokkal inkább találhatnánk salemi szerzetesekre, ha pár száz évvel korábban érkezünk.
A fogadó épület modern auláján át egy barokk kertbe lépünk, ahol labirintusok és geometriai pontossággal szerkesztett virágágyások adnak fogadást a tiszteletünkre.
Mögöttük vaníliasárga és fehér színével, nemesi egyszerűséggel magasodik a prelátus épülete, amely a XVII. században, egy nagy tűzvész pusztítása után épült újjá és nyerte el barokk stílusát, s a mai napig lakóhelyet nyújt a Badeni hercegi családnak.
A fák mögött pedig kikacsingat a középkori székesegyház, amely a környék egyik legnagyobb gótikus temploma. A csöpörgő esőben csillogó pázsit mögött sötét falaival álldogálva a XII. századi Anglia világában érzem magam. Tornya helyett gótikus ablakaival tör az ég felé, s érzékelteti a kort, amelyben a cisztercita szerzetesek itt megalapították kolostorukat.
A mértani pontossággal egyformára nyírt fű csak úgy vonz, hogy egy kőszoborhoz hasonlóan elnyúljak rajta, de az eső miatt inkább állva szemlélem az épületeket és próbálom elképzelni a falaik mögött rejtőzködő történelmet.
Hány év, hány kéz munkája, mennyi izzadtság, mennyi imádság s micsoda diplomácia kellett ahhoz, hogy a XVII. századra a környék legnagyobb gazdaságát, kolostorát, s templomát hozzák létre Salemben?
Végig nézek a mögöttem futó gazdasági épületeken, borászat, istállók, kovácsműhely, cipészet, aranyműves, malom s pékség is működött a falakon belül.
A műhelyekben – amelyek a kolostor szekularizációja után a badeni nagyherceg tulajdonában is tovább működtek – sok-sok eredeti eszközt őriznek, s ma is folyamatosan készülnek termékek. Az aranyművestől alig tudok szabadulni, csak várom, hogy mit alkot, mi kerül ki a kezei közül. A cipésznél érzem a bőr illatát, s kétségem sincs arról, hogy elnyűhetetlen darabok készülnek. Egyik műhelyből a másikba lépek, míg egy üvegfújónál nem találom magam.
Elbűvölve a mesterségek udvarától és a kastély parkjának szépségétől alig veszem észre a diákokat, akik egyforma ruhában, sötétkék, „S” feliratú pulóverben beszélgetnek alig pár méterre tőlem egy fa alatt.
Fotó: Az internátus weboldala
Kik lehetnek ők? Nos, ahol egykor a szerzetesek laktak, ma Németország elitjének gyermekei koptatják a padokat.
Bizony, itt egy internátus működik! Már 1920 óta, amikor az iskolát a Badeni Nagyherceg meghívására Salembe érkező, Kurt Hahn híres pedagógus vezetésével megalapították.
A gyermekek már egész korán, akár ötödikes koruktól jöhetnek az internátusba, s érettségiig maradhatnak. Az iskola koedukált, bár ez nem mindig volt így. Manapság a diákok több mint egyharmadát a külföldről érkezők teszik ki. Csaknem 40 féle nemzetiségű diák tanul Salemben. Népszerű magániskola ez Németországban, részben az eredményei miatt, részben az elfogadható tandíj miatt. Az elfogadható kategória azonban nem az átlag családok számára teszi lehetővé gyermekeik internátusba küldését, hanem a középgazdag elit számára. A tandíj 33-36 ezer euró között mozog évente. (Európa legdrágább internátusaiban, elsősorban Svájcban a legtöbb magániskolában 70-80 ezer eurót is fizetnek évente a szülők gyermekük oktatásáért.) A diákok negyede azonban ösztöndíjjal is bekerülhet az iskolába.
Salem büszke arra, hogy egy ilyen, nem mindennapi közösséget tud egyben tartani. A 40 féle nemzetiségű gyermeknek együtt kell élnie, együtt kell tanulnia, együtt kell a szabadidőt hasznosan eltölteni. Sokféle vallás, sokféle nyelv, sokféle mentalitás találkozik e falak között. Az iskola azonban úgy tartja, éppen ezért lesznek az itt felnőtt diákok elfogadóbbak, nyitottak a világra, figyelmesek, empatikusak, értékeket és embereket megbecsülő személyek.
S vajon miért küldik a szülők a gyermekeiket internátusba? Elsősorban a jó alapok megteremtése miatt. Kiváló tanárok között, magas szinten folyik az oktatás, másrészt a fegyelmezett napirendek, állandó kontroll, s alkalmazkodóképesség fejlesztése miatt. Salemben egyáltalán nincsenek luxus körülmények. Az internátus szobái egyszerűek, dísztelenek, közös fürdőkkel, konyhákkal rendelkeznek. A diákoknak nemcsak a tanulás a feladatuk, hanem délutánonként szolgálatot kell teljesíteni, vagy idősotthonban, vagy fogyatékosok mellett. Részt vesznek sport, vagy művészeti foglalkozásokon és versenyeken.
A bentlakók többsége családjából hozza az internátusi élet hagyományát, itt tanultak a szüleik, vagy testvéreik. Sokszor nyilatkoznak úgy, hogy már kisgyermekként tudták, Salemben akarnak tanulni. A gazdag, sikeres szülők legtöbbször azt gondolják, hogy éppen a kivételezett helyzetük miatt jobb a gyermeküknek, ha egy bentlakásos magániskolában él és tanul.
Salemben szigorú szabályok vannak, de valamennyi a diákok érdekét szolgálja – mondják az iskolai vezetői. A tanulók egyenruhát hordanak, sötét nadrág vagy szoknya, fehér galléros felső, sötétkék pulóver, zakó vagy blézer, amelyen egy „S” betű hirdeti, hogy Salem.
Mobiltelefon és internet használata csak korlátozottan lehetséges, s a diákok maguk mossák, vasalják ruháikat, takarítják szobáikat. Rendszeresen, szúrópróbaszerűen vizsgálják a tanulók vizeletét, kiszűrve ezzel az esetleges kábítószer fogyasztást. A napirend szoros, a reggel 7 órás ébresztő után közös futás van, majd a reggelit követően kezdődik a tanítás, amely általában délig tart, majd ebéd, egy kis szabadidő, s szolgálat után folytatódik délután. A délutáni szolgálatok és a vacsora után következik a szilencium, a takarítási feladatok és 21 óra körül a takarodó, 22 órakor a villanyoltás. Az egyes napi tevékenységek között akad azért mindig egy szusszanásnyi idő, amikor élvezhetik a diákok kastély parkját, a magas szintű könyvtárat, vagy a baráti beszélgetéseket.
A salemi vezetés mindennél fontosabbnak tartja a teljes nyugalmat a diákjai számára, nyugalmat a tanuláshoz, a hobbykhoz, a kultúrához. Az internátusban nagy figyelmet fordítanak a sportra, a művészetekre, a kultúrára, s az elesettek segítésére való nevelésre is.
A fegyelmezett, rendközpontú életre való felkészítés, az értékrendek kialakítása mellett az oktatás olyan magas szinten folyik, hogy innen az út a legjobb egyetemekre, majd a szülőkhöz hasonló vagy magasabb szintű élethez vezet.
A bejegyzésben szereplő valamennyi fotót (kivéve a diákokat mutató fotót) dr. Szalai Krisztián készítette, annak másolása vagy felhasználása csak a szerző engedélyével lehetséges! Ha szeretne engedélyt kérni, akkor írjon nekünk: eletsojablog@gmail.com