Pár óra alatt a szlovén tengerparton találhatjuk magunkat Magyarországról, ráadásul úgy fogjuk érezni, mintha Olaszországba érkeztünk volna. Csupán csak fél tavaszi napot töltöttünk az Isztria fején, de ebből is jól láttuk, hogy bizony megér egy nagyobb kalandot is a szlovén tengerpart, még akkor is, ha nem homokos.

Ljubljanában ömlött az eső, sőt még a csodás Postojna-barlangból kiérkezve is kaptunk a nyakunkba egy adag vizet. Valami azonban azt súgta, hogy irány a tengerpart, mert ott csakis napsütés lehet, még így április elején is.

Mire az Adriai-tenger kékje feltűnt a látóhatáron, már a nap tényleg sütött. Pillanatok alatt a közép-európai esős tavaszból a mediterrán tavaszba csöppentünk. Az autópályán egy percre elbizonytalanodtunk, hogy a híres Trieszt vagy kevésbé híres szlovén tengerparti kisvárosok felé vegyük-e az irányt, de eszünk azt mondta, hogy mi most Szlovéniát jöttünk felfedezni, nem Olaszországot.

Koper-be érkezve aztán mégis kaptunk egy kis olasz hangulatot.

A város már nevével jelzi, hogy korántsem kis szerepet játszott a történelemben. Jelenlegi neve fejet, az Isztria fejét jelenti, na de korábbi nevei felérnek egy történelemkönyvvel. A görögök Aegida-nak, a rómaiak Capri-nak, a bizánci uralkodók Justiniopolis-nak, a görög pátriárka Caput Histria, azaz Isztria fejének nevezi. A velenceiek fennhatósága alatt Capo d’Istria nevet kap, amelyből a mai neve, Koper is származik. A későbbi „uraknak”, az Osztrák-Magyar Monarchia és Jugoszlávia urainak már nem a név, hanem az elhelyezkedés lesz a fontos. Hiszen Koper az a kikötő, amely a legközelebb esett a Monarchiához és így Magyarországhoz is.

Kedvelem azokat a kisvárosokat, amelyekben az utcákra bekúszik a tenger illata. Koper is ilyen. A Titov téren teljesen egyértelmű, hogy merre kell mennünk, miután kicsodálkozzuk magunkat a teret körbeölelő házakon. Velence stílusa köszön vissza minden sarkon, minden utcában. Nem véletlen, hiszen rengeteg a XV. századból származó épület, amikor a várost a velencei kereskedők uralták. Kikötőből sincs hiány, ahogy középkori szűk utcákból sem.

A turisták általában rövid időt töltenek csak a városban, azt is inkább kikötő miatt, mert itt a tengerpart nem annyira vonzó, kavicsos, s viszonylag kicsi. Sokkal inkább kedvelik a vitorlázók és azok, akiknek a tenger hangja és illata a fontos.

A Vittore Carpaccio festőről elnevezett téren éppen a festő házának színén ábrándozom,

amikor kiderül, hogy a tér kis piactérként használt épületében Szlovénia borászai készülnek bemutatni boraikat. A kóstolókártyával végigjárjuk a standokat és ugyan nem értek a borokhoz, de számomra is érezhetővé válik a karsztos vidék hatása az isteni nedű ízén. A vörös nem volt ránk hatással, de a fehér borból pár palackkal el is kellett hoznunk (POVH pincészet Zelen nevű borát tiszta szívvel ajánljuk, s az ára is kedvező, 5 EUR volt).

Utunkat a másik, már sokkal híresebb tengerparti város felé vesszük. Piranban az autót le kell parkolni a város szélén, s vagy a parkolóház mellett induló elektromos busszal, vagy a még ennél is környezetbarátabb lábbusszal juthatunk be a városba.

Az este vészes közelsége miatt mi a buszt választjuk, amely a Tartinijev téren tesz ki bennünket. A tér, ahol Piran lelke, a tenger van egy védelmi burok alá helyezve.

Ezen a helyen ugyanis még 200 éve kikötő volt, a XIX. században töltötték fel és alakították ki ezt a városhoz képest igencsak óriási teret. Ekkoriban már Piran az Osztrák Császársághoz tartozik és komoly gazdagságot hoz számára az itt kitermelt só. Őszintén szólva a tér és az őt körbeölelő épületek, az itt született Giuseppe Tartini, olasz zeneszerző és hegedűművész szobra összhatásában olyan, mint egy kis osztrák város központja.

Piran lelkétől, ha bármelyik kis utcán elindulunk azonban megszűnik ez az érzés. Átcsap a város az olasz városok hangulatába, amelyet a kétnyelvű (szlovén és olasz) feliratok, a helyenként kiteregetett ruha, s az apró kávézók csak fokoznak.

A parton sétálva és az este közeledését figyelve kezdek el kutakodni Piran nevének eredete után.

Amíg útikönyvem esküszik a görög szó, a pyrosra, azaz tűzre, amelyet a görög tengerészek itt gyújtottak meg, hogy jelezzék hajós társaiknak merre is van a koperi támaszpontjuk, addig az internetes oldalak szerint a szintén görög „pürranosz” szóból származik, ami azt jelenti, „piros”, mert a vöröses kövek gyakoriak a város környéken. Nos így este az utóbbit nem tudom már ellenőrizni Piranban, az előbbire pedig aligha találnék bizonyítékot, így az éppen most vörösben úszó égboltban látom ötvöződni a két történetet. 

A világítótorony, a Szent György templom (amelynek egyes részei még a XIII. századból származnak) harangtornya és a vár hármasa, mint védők magasodnak a város fölé. Ha nem borult volna ránk az éj, akkor bizonyára valamennyit megmásszuk, de így csak távolról nyugtázzuk, hogy csodás lehet onnan a kilátás, amikor a tűz igazán tombol Piranban.

A sok kis utca és tér közötti bolyongásban megéhezünk és a parton betérünk az első utunkba eső étterembe, ahol a tenger finomságait kínálják vacsorára.  

A kivilágított Piranban éppen olyan jól esik a séta, mint napfényes mivoltában. Van idő jobban szemügyre venni az épületeket, s elcsodálkozni azon, hogyan is illik egy ilyen kis olaszos kikötőbe egy klasszicista városháza, vagy milyen lehet, ha Boreász kinyitja a zsákját és csapkodni kezdi a spalettákat.

Hosszú hétvégére ajánljuk még Szlovéniában, nekünk belefért a négynapos ünnepi hétvégébe a tengerparti gyöngyszemeken túl még:

Ljubljana, amely egy – másfél nap alatt felfedezhető. Tippjeinket a városhoz itt olvashatjátok!

A Postojna-barlang, amelynek cseppkövei mindenkit elvarázsolnak. Kedvcsinálónak mutatunk pár fotót itt a galériánkban. A barlang weboldalát itt találjátok, érdemes előre, online jegyet váltani!

Ljubljanától alig 20 percre autóval található az egyik legszebb középkori szlovén település, Skofja Loka. A séta városban egy kis időutazás a szlovén történelemben, a püspöki vár, a 600 éves kőhíd, s a műemlék épületek között kis fagyizókra és kávézókra is akadunk majd.

Bejártuk még autóval a Bledi-tavat és a Bohinji-tó környékét. Kedvcsináló fotóinkat itt találjátok! Ajánljuk, hogy a Bledi-tóhoz korán reggel induljatok, mert az utak arrafelé elég zsúfoltak lesznek.

Fedezzétek fel a szomszédok csodáit!

 A bejegyzésben szereplő valamennyi fotót dr. Szalai Krisztián, az Élet sója blog fotósa készítette, annak másolása vagy felhasználása csak a szerző engedélyével lehetséges! Ha szeretne engedélyt kérni, akkor írjon nekünk: blog@eletsoja.hu