Felfedezések, amelyeket szívesen ajánlunk tovább – ez a blog, az utazós közösség lényege. A tömegturizmus világában, amikor a híres helyeket már egyre nehezebb megközelíteni, akkor bizony felértékelődnek a kevésbé ismert helyek. Sokszor kapok ötleteket az olvasóimtól, akik felfedeztek egy izgalmas helyet, eldugott várost vagy különleges múzeumot. Pár napja arra kértem népes olvasótáboromat, hogy ajánljanak olyan helyeket 2020-ra, amelyet 2019-ben fedeztek fel, s van legalább egy oka, hogy igencsak különleges jelzővel illessük azt. Változatos, izgalmas és használható lista született, amely nagyon is valóságos tapasztalatokon, s nem megdolgozott fotókon alapszik.
Kassel (Németország) is azok közé a német városok közé tartozik, ahová talán kevesen indulnak el célzottan oda. Sokan megállnak, ha útba esik, s meglepődnek. A német meseút részeként is számontartott városra (éltek is a Grimm fivérek) Csaba hívta fel a figyelmemet. Szerinte a város kastélyaival, s azok parkjaival, valamint óvárosával kihagyhatatlan látnivaló Németország közepén. A Wilhelmshöhe kastély és annak parkja, a meseszép vízeséssel, az 1000 lépcsőfokkal és a végén a híres Herkulessel a legimpozánsabb látvány, de nem az egyetlen csoda Kasselben. Híres a városban a documenta, a modern művészetek világszerte legjelentősebb kiállítás-sorozata, amelyet ötévente kerül megrendezésre és mindig nyomot hagy a városon (ma is felfedezhető jó pár alkotás itt-ott az utcákon). Csaba a környéken Löwenburg várát is kihagyhatatlan célpontként ajánlja.
Triesztbe (Olaszország) Ágnes egy lemondott út miatt keveredett el. Már ott kezdődött a csoda, hogy a hirtelen talált panzióban (Casa Dodic) a kedves tulajdonos minden reggelinél mesélt a városról. Mire a házi sütemények és lekvár elfogyott, már Ágnes is felkészült a napi látnivalókból.
Korábban „csak” egy kikötővárosként emlegették, holott nem kérdés, hogy olyan város, amely csaknem 600 évig egy birodalom fontos kikötője volt, az azért összegyűjtött néhány érdekes épületet, történetet és embert. A városi séta mellett nem szabad kihagyni a Miramare-kastélyt, ahol Miksa Habsburg főherceg és felesége Sarolta élt egy ideig. A kastélyt körbeölelő park ritka növényeivel és az Adriai-tengerre nyíló kilátással méltó korona egy trieszti kiruccanás „fején”. Még egy napra is kiváló úticél, ahogy arról itt is olvashattok!
Fotó: Bércesi Ágnes
Maastricht (Hollandia), a Maas-folyó két partján fekvő holland város nevét ma már egész Európa ismeri, hiszen az Európai Unió egyik legfontosabb alapszerződését itt írták alá. Ez azonban csupán egy tér formájában hagyott nyomott a városon, népszerűségét sokkal inkább köszönheti annak, hogy kellemes macskaköves utcái, vendégszerető polgárai és a középkorban stratégiailag fontos szerepe volt. Erődrendszere nemcsak építészetileg vonzó, hanem az egyik leghíresebb kalandhős, d’Artagnan gróf miatt is, aki ennek az erődnek az ostrománál halt meg és róla mintázta Dumas a híres testőrök egyikét. Szobra a maastrichti erőd megmaradt falainál látható.
Andrea – lelkes olvasóm, aki már kétszer járt a holland városban – azt ajánlja mindenkinek, hogy Maastrichtban az egykori templomból kialakított könyvesboltot semmiképpen ne hagyja ki. Számítson rá, hogy órákig nem engedi majd el az épület. Nem csoda, hiszen egyik évben megválasztották a világ legszebb könyvesboltjának. Egy kávé mellett még kicsit beleolvasgathatunk a kínálatba is.
Fotó: Baloghné Rubics Andrea
Kaltenbronn (Németország) a Fekete-erdő északi részén, nem messze elterülő híres vadászati környék. Már a 18. században hercegek és más hírességek jártak ide vadászni. Az egykori vadászház ma hotelként működik. Attila szívből ajánlja azoknak, akik szeretik a természetet és szívesen túráznak.
Nyáron gyalogolni, télen síelni és szánkózni is lehet. Jól karban tartott utak, kiépített parkolókkal, pihenőkkel találhatóak a hegyes-völgyes-fenyőerdős környezetben. Bővebb információt itt találni: https://www.infozentrum-kaltenbronn.de/
Landshuttal (Németország) évek óta elfogult vagyok... – írja Csaba, akitől már sokszor hallottam a városról. Igaz, mindig a nagy esküvő idején áradozik róla. Milyen esküvő? Az, amit 1475 óta időnként újra megrendeznek. Itt került sor ugyanis egy történelmi jelentőségű esküvőre I. (Gazdag) György bajor herceg és Jagelló Hedvig, IV. Jagelló Kázmér lengyel király leánya között. Komoly szövetséget jelentett a frigy és a város azóta is szívesen emlékszik vissza a fényes középkori eseményre. Négyévente a város visszalép 500 évet az időben, ami nem is annyira nehéz, hiszen rengeteg utca és épület megmaradt abból a korból. Szoktak viccelődni a városban, hogy az esküvő idején egy időutazónak 1475-ből nem tűnne fel, hogy átutazott 500 évet.
Az esküvőn kívül, ahogy Csaba jellemzi a várost: Folyó, vár, óváros, a világ legmagasabb téglából épített templomtornya, s mindez a dimbes-dombos tanyavilágban. Kihagyhatatlan bajor szépség!
Fotó: Pálinkás Csaba
Santander és Vitoria Gasteiz, Spanyolország! – kiáltott fel Linda, amikor feltettem a kérdést a 2019-es felfedezések kapcsán. Baszkföld egyszerűen csodás, de Santander (Kantabria) is nagyon tetszett, fantasztikusan hangulatos város - mondta. Őszintén szólva Vitoria Gasteiz-ró még soha nem hallottam, s Santanderről is csak azért, mert van egy ilyen nevű bank. Amikor kicsit rákerestem Linda ajánlására, akkor elsőre a két város földrajzi elhelyezkedése fogott meg. Az a „kis” öböl, ami olyan a térképen, mintha fagyis kanállal csípték volna ki, na az azért tartogat pár érdekességet Franciaországban és Spanyolországban. Többek között ezt a két várost is. Santander a tengerparti, míg Vitoria Gasteiz a szárazföldi ajánlat, ha valaki arra jár. S ne riasszon el senkit, hogy Santandert inkább ipari kikötővárosként emlegetik, mert a tengerpartja viszont csodás. S itt közel sincs nyáron az a kánikula, ami Spanyolország egyéb részeire oly jellemző. S ebben az öbölben még a szörfösök is jól érzik majd magukat.
Nézzétek meg ezt a kedvcsináló videót Santander városáról.
Hannoverbe és környékére indultunk kirándulni – írja Csilla -, s véletlenül megálltunk egy ismeretlen kisvárosban, Goslarban (Németország). Teljesen elvarázsolt a város.
Annyi a fagerendás ház, hogy összeszámolni is nehéz lenne. (Elárulom, hogy csaknem 1500 ilyen háza van, s többek között ezzel Goslar az UNESCO Világörökség listáján is szerepel.- szerk.) Alsó-Szászországban a Harz-hegység (amelyről Heine éppen ebben a városban írt) mi mást tehetne hozzá Világörökségként a helyhez, mint egy bányát. A Rammelsberg ércbányát mindenkinek, aki Goslarba látogat, látnia kell - írják a helyiek. Szerintem azonban ennél is nagyobb attrakció – a szintén Világörökségi listán szereplő – víztározó rendszer, amelynek alapjait a Walkenried kolostor középkori szerzetesei rakták le. Az esővíz összegyűjtésére csatornákat és víztározó tavakat hoztak létre, amelyekből a helyi bányászok végül egy csaknem 500 km hosszú csatornarendszert és 149 kis tóból álló vízi világot hoztak létre a kitermeléshez. Ma 300 km-nyi csatornát járhatunk végig, amelyek mellől még a Harz-hegység felső vidéke is bámulatos látványt nyújt. Goslar kaput nyit a Harz-hegységbe és a középkori szász világba.
Fotó: Nagy Zs. Csilla
Nekem Minsk, Belarusz fővárosa volt idén a nagy felfedezés, tiszta, jó energia, frissesség, izgalmas felfedezés és nulla over tourism – írja Péter, aki utazó és utazásairól blogot ír, s megtisztel időnként azzal, hogy elolvassa az én bejegyzéseimet is.
Fotó: Szűcs Péter - PetersPlanet blog
Őszintén szólva, nagyon megörültem, amikor megírta nekem, hogy mekkora hatással volt rá 2019-ben Belarusz és annak fővárosa Minszk.
Fotó: Szűcs Péter - PetersPlanet blog
Láttam a beszámolóját és nem tudtam szabadulni fotóitól, amelyek egy felszabadító világba vittek el. Minszk, ahol már kibontott szárnnyal repülnek a helyi művészek, legyen az street art vagy zene, s a vidék, ahol Péter Chagall kékjébe futott bele lépten-nyomon.
Fotó: Szűcs Péter - PetersPlanet blog
Ha szeretnétek tudni, hogyan és hol kell egy jó bánnyában (tradicionális belarusz fürdőben) fürödni, kinek a dácsáját kell megnézni, s merre is induljatok Fehéroroszországban 2020-ban, akkor ajánlom nektek Péter beszámolóját itt.
Bártfa (Szlovákia) hangulata, építészete lenyűgözött – írta Ágnes. Körutunk egyik állomása volt, de kiemelkedett a többi város közül. Bártfa város különleges főtere, a gótikus alapokon álló reneszánsz városháza, utcái és olyan templomai, mint a gótikus stílusú Szent Egyed plébániatemplom, valamint az egykori városfal maradványai és megmaradt tornyai igazi ékszerdobozként tárják elénk a várost.
Fotó: Pintényé Eszlári Ágnes
Ágnes szerint a környékre is érdemes időt szentelni, hiszen több az Unesco által védett fatemplomot is megcsodálhatunk. A szlovák kisváros a lengyel határ közelében fekszik, így egy igazán szép körút része lehet.
Fotó: Pintényé Eszlári Ágnes
Anitát – ahogyan sokunkat – nagyon vonzzák azok a városok, ahol folyó, vagy tó található. Az elmúlt évben számára a nagy meglepetés a Majna partján fekvő Würzburg (Németország) városa volt. Így írt nekem a városról: „Fiatalos, lendületes, lüktető, tele történelmi emlékkel. S persze a finom borok. Az a hely, ahol az ember szívesen lakna.” Würzburg mindig is egy ilyen város lehetett, hiszen a múlt a jövővel találkozott itt már 1402 óta, amikor egyetemét megalapították. A történelem színpadán is mindig helytállt, erről a város fölé magasodó vár tud mesélni sokat a látogatóinak, ahogyan a régi Majna-híd is, amely talán csak a heidelbergivel szemben maradhat alul, ami a korát, s szépségét illeti.
Fotók: Kriza Anita
A város másik nagysága, az UNESCO Világörökségi listáján is szereplő Rezidencia, amely a barokk impozáns alkotása.
Fotók: Kriza Anita
S, ha a városban járunk, akkor nem feledkezhetünk el Wilhelm Conrad Röntgenről sem, aki a városban fedezte fel a Röntgen-sugarat. Ha eljuttok 2020-ban Würzburgba, akkor a környék borvidékén koccintsatok az Anita egészségére is, hiszen ő ajánlotta nektek ezt a várost.
Fotó: Kriza Anita
Sokáig keresgéltem a gondolataimban, honnan ismerős ez az olasz város, Lucca (Olaszország). S amellett, hogy láttam kiírva Livorno felé, eszembe jutott, hogy ott született Puccini. Kis olvasgatás után kiderült, hogy a városban sok zenész született és alkotott, vagy éppen raboskodott. Bernadettet és párját azonban Lucca bája, hangulata, házai, isteni édességei és rezgése fogta meg. Bernadett azt mondta, hogy beszéljenek a képek, azután úgyis el akarsz majd oda látogatni. S így van! Egy toszkán körút során biztosan eltöltenék pár órát a városban (Inkább délutáni és esti órákat javasolnak a látogatásra). Azt mondják, hogy itt a legjobb sport a faljárás. No nemcsak függőlegesen (a Guinigi-toronyba), hanem vízszintesen is, végig a városfalon. Miért is ne ugranák be Lucca-ba, ha Pisa, Firenze, Siena környékén járunk?! Puccini mester is ott lesz, a háza előtt vár majd bennünket, megismerjük könnyen, mert egy cigaretta lesz a kezében.
Fotók: Horváth Bernadett
Aki a Boden(i)-tavat ismeri, az már biztosan hallott Stein am Rhein (Svájc) településről. Nagyon megörültem, hogy Mónika ezt a várost nevezte meg, mint 2019 nagy felfedezése számára. Egy kis svájci város, a Rajna-folyó partján, éppen ott, ahol az elhagyja a Boden(i)-tavat. Ha nem ragadunk le a főtér festett falú házainál – bár nagy lesz a kísértés – akkor még bejuthatunk olyan helyekre is, mint az egykori kolostor, amelynek lakóit, a bencéseket, még maga II. Henrik német-római császár helyezte át ide 1007 környékén a közeli Hohentwielből. Bejuthatunk a Hohenklingen-várba, amely nemcsak a várost őrizte, hanem Walther von Klingen lovagköltőt is inspirálta. Átsétálhatunk a Werd szigetre, ahová Otmart, a St. Gallen-i kolostor alapítóját száműzték, büntetése pedig éhhalál volt. Ma ferencesek élnek a kis kápolna melletti épületben a szigeten, s udvarukon egy labirintus mellett az hirdetik, hogy mindenkinek saját magának kell megtalálnia az Istenhez vezető utat. Stein am Rheinban minden adott ahhoz, hogy ha Istenhez nem is, de annak szemet és lelket gyönyörködtető munkáihoz eljussunk.
Fotó: dr. Szalai Krisztián
