Élet sója

Az utazásom csúcspontja a hazatérés volt

2020. február 27. - Tünde Bagó

Világgá menni egy hátizsákkal! Kilépni a komfortzónánkból! Felfedezni az ismeretlent! Ki az, akinek ez még soha nem fordult meg a fejében? Naponta találunk a magazinokban, a közösségi oldalakon olyan történeteket, amelyek a fentiekről szólnak. Sajnos a legtöbbször csupán az derül ki, hogy járni az ismeretlent mindig felemelő és pozitív élmény. Az éremnek azonban van egy másik oldala is. Vincze Nóri azzal keresett meg, hogy írjam le a blogomon a történetét, mert ő világgá ment ugyan azzal a szándékkal, hogy talán haza sem jön, de végül az utazása csúcspontja mégis a hazatérés lett. Merre járt? Mit látott? Mi hiányzott? S miért jött mégis haza? Ismerjétek meg Nóri történetét miközben bekukkantunk a „kulisszák mögé” is Délkelet-Ázsiában.

img_9597_kicsik.JPG

A legtöbb „világgá megyek” utazót az motivál, hogy kilépjen a komfortzónájából és izgalmasnak érzik belevetni magukat az ismeretlenbe. Téged mi motivált erre az utazásra?

Elegem lett a tipikus nagyvárosi élet és irodai munka darálójából. Más kiutat nem láttam, csak hogy egy teljes környezetváltozás érdekében Balira utazzak önkénteskedni. Kiindulópontnak szántam Balit, azt terveztem, hogy azután a sorsra bízom magam, oda és akkor utazzak amikor akarok, kihasználom az adódó lehetőségeket, vagy a megismert társaságon keresztül új utak nyílnak majd számomra. Teljes spontaneitás és szabadság volt a célom. Az útnak persze volt egy anyagi aspektusa is, tudtam, hogy egy kis időre, "kimenőre" van szükségem az életből, kipihenni a kiégés és a stressz fáradalmait, s ez csak úgy lehet hosszú szabadság, ha alacsonyabb árszínvonalú országokban töltöm.

img_9502_kicsik.JPG

Terveim szerint egy-két évig utazgattam volna Délkelet-Ázsiában, vagy tulajdonképpen a világ bármely országában, azután pedig Új-Zélandon telepedtem volna le, talán örökre. Nyitva hagytam a kérdést, bármi lehetett.

Önkéntes munkával kezdted a szabadságodat, hogy sikerült?

Az első állomásom Ubud városa volt Balin. Már jártam itt korábban és elsőre nagyon tetszett, gondoltam megteszi "safe-landing"-nek. A fogadó szervezet, amihez felvettek önkéntesnek, biztonságérzetet nyújtott. Itt 2 hónapot töltöttem, végig angolt tanítottam helyi gyerekeknek. Tipikus példája annak, amikor az önkénteskedéssel nem feltétlenül teszünk jót. Én hatékonyabb, szervezettebb tanításra számítottam.

9b8a4241-ee92-4d5b-9728-bd77d9f91f91_kicsik.jpg

Balin az önkéntes program fizetős volt, ez már előre jelezhette volna, hogy itt nem a jó szándék a fő, hanem inkább a pénz. Összesen 700 eurót fizettem 2 hónapnyi önkénteskedésért, mely fedezte a szállást és a reggelit. A szervezet nyújtott némi iránymutatást a tananyag és a tanítási módszerek tekintetében. Ettől függetlenül a gyerekeket nagyon nehéz/inkább lehetetlen volt fegyelmezni, nem igazán akartak tanulni. Délutáni játszó-iskola volt ez inkább számukra, s sokszor az önkénteseket sem a segítő szándék, vagy a tanítási vágy jellemezte, hanem az ignorancia, holott két referenciát is fel kellett mutatni a kiválasztási folyamat során.

Szabadidőmet én arra használtam fel, hogy olvastam, meditáltam, tornáztam, organikus éttermekbe jártam, Qi és Prana erősítő csodaitalokat fogyasztottam. Elkezdtem egyfajta testi pihenést, életmódváltást a korábbi életemhez képest!

img_6489_kicsik.JPG

Balin milyenek voltak a helyiek?

Balin Ubud városában éltem. Itt a helyiek sajnos már nagyon is megszokták a turisták jelenlétét, ezért kedvesség nem különösebben jellemzi őket. Viszont gyakori, hogy háromszoros áron adnak el valamit nekünk. Angolul szépen megtanultak, akik a turizmussal foglalkoznak. Egyébként a központban nem túl sok helyivel találkozni, kivéve a piacon, mert ők is ott vásárolnak. A városközpontban főleg csak a pincér, masszőr, taxis, boltos vagy a panziós az, aki helyi, a többiek turisták. Ki kell menni a központból, hogy a helyi életbe is betekintést nyerhessünk.

img_7739_kicsik.JPG

Hogy kerültél később Vietnámba? S mit csináltál ott?

Bali után utazásom következő állomásait a sorsra bíztam. Vietnámból kaptam egy levelet a Workaway-en, szerették volna, ha csatlakozom önkéntes angoltanárként az iskolájukhoz. Szeretem az effajta sorsszerűségeket, meglepetéseket. A hely, ahová hívtak, a fővárostól Hanoi-tól hétórás buszútra feküdt, egy távoli elzárt világnak tűnt. Ez vonzott benne, s elvállaltam. Vietnámban összesen 4 hónapot töltöttem, a közepén egy megszakítással a vízum miatt.

Ha Giang régió fővárosában tanítottam angolt, Ha Giang cityben laktam egy hostelban, egy szobában a többi önkéntessel, emeletes ágyakon. Ötven év fölötti izraeli, angol, amerikai nők voltak a lakótársaim. A beosztásunk elég hektikus volt, sajnos nem volt szabály, hogy a fél nap tanítás mellett a nap másik fele szabad, mint az a workaway önkéntesek világában megszokott, elvárt.

img_8945_kicsik.JPG

A város 70.000 körüli lakossal kisvárosnak számít. Gyönyörű hegyek veszik körbe és folyó szeli ketté. Dél és délután három között minden kihalt, az emberek a délutáni szunyókálásukat töltik a boltjukban, a piacon, esetenként az eladandó ruhák tetején. Szabadidőmben városszerte biciklizgettem, sokszor kaja után kutatva. Legtöbbször finom puha péksüteményt, jackfruitot, mandarint, mogyorót, babcsírát, vagy útszéli bódéból popcornt vettem ilyenkor. Minden gyermek örömteli Hello-val köszöntött minket, nyugati embereket, ha megláttak az utcán, ezért sokszor kisebb hírességnek érezhettük magunkat. Szerencsére nem özönlötték még el a turisták ezt a helyet, s így nagyon tudtak örülni nekünk. Tényleg egy másfajta világ volt, számos rejtett kinccsel.

img_8791_kicsik.JPG

Maga Ha Giang városa is már egyértelműen az. Innen indul egy 3 napos motoros loop is, ahol további elzárt világot, az etnikumok világát is felfedezhetjük. Magam is jártam motorral a vidéket, úgymond "unalomból", valami történjen is. A motorozás volt a legérdekesebb dolog, legnagyobb kaland és élmény. Nem csak a szabadság, a kényelem, vadság és az adrenalin, de önmagában az volt a nagy előnye, hogy oda mentem ahova akartam, új helyeket fedezhettem fel és könnyedén el is értem, nem kellett újra szörnyű többórás buszúton sínylődnöm más tömegekkel. Hihetetlenül leegyszerűsödött az élet.

img_9637_kicsik.JPG

Cat Ba szigete is gyönyörű és szinte alig vannak az úton rajtunk kívül, mikor motorral bejárjuk az egész szigetet. Tam Coc volt az egyik kedvencem, habár a központ tele van turistával, így nem tipikus rejtett kincs, viszont a szálláshelyek szét vannak szórva a függőleges sziklák és rizsföldek rengetegében, így igazi békére lehet lelni. Danang sincs a tipikus turista útvonalon, pedig itt van egy tüzet okádó sárkány alakú híd is, illetve egy félsziget, amit motorral lehet a legjobban fedezni és itt honos egy ritka majomfaj is. Volt szerencsém olyan tengerparti nyaralóhelyeket felfedezni, ami a nyugati turisták számára nem ismert, inkább a helyi turistáknak alakították ki. Elképesztő, mennyire más elképzelésük és igényeik vannak nekik, mint nekünk a tengerparti nyaralóhely kapcsán. Nekünk, nyugati kultúrából érkező embernek a tengerparton normális, ha van egy-egy étterem, koktélbár, azon kívül pedig napágyak, esetleg beach club, sétáló árusok, hotelek. Náluk a tengerpart annyiból áll, hogy van a part és néhány összetákolt „étterem”, vagy szórakozóhely, minden nyitott, inkább csak árnyékot szolgál, nagyobb, 20-30 fős társaságok ellátására alkalmas és általában szól a karaoke. Napozni úgy sem szoktak, csak pólóban, rövidnadrágban bemenni a vízbe, talán térdig, mert az úszástudás sem alap.

img_9284_kicsik.JPG

A másik szépség a meredeken szabdalt, dimbes-dombos tájra épült Dalat városa volt, ahol a hosteleken és a központi piacon kívül nem találkozni turistával. Közelben van egy óriási zöldtea-ültetvény, s sokaknak Arabica nő a kertjében, amit maguk készítenek el kávénak, frissen.

Vietnámban összesen 4 hónapot töltöttem, a közepén egy megszakítással a vízum miatt. Ekkor ránéztem a kiwi.com-ra, ahol nem kell úticélt megadni, s a legolcsóbb repülőjegy Thaiföldre, Krabi városába vitt. Thaiföldön is jártam már korábban, tudtam, hogy isteni a konyhájuk és gyönyörűek a tengerpartjaik. S így kerültem Thaiföldre!

Végig egyedül utaztál, vagy voltak néha útitársak is?

Mondhatni végig egyedül. Danang városában megálltam több hétre, mert az egyik hostelben nagyon jó társaság jött össze. Hat ember, akikkel társas játékoztunk, kártyáztunk, kaszinóba mentünk, buliztunk, fürödni jártunk a tengerpartra. Megérkezésemkor rögtön nagyon nyitottak voltak, befogadtak és meghívtak magukkal vacsorázni. Hihetetlen boldog voltam, hogy rájuk találtam, ez volt a vágyam. Emellett még háromszor voltam olyan szerencsés, hogy partnerre leltem, akivel 3 napig együtt motoroztunk, de azután mindenkit másfelé vitt az útja és ez nem is volt baj.

Mi volt a legfélelmetesebb, a legszebb, a legmeghatóbb sztorid az út során?

A legfélelmetesebb eset Balin történt. Egy kisebb, kevésbé látogatott faluba utaztam, gondoltam megtapasztalom az igazi balinéz életet, nem csak, amit a turistáknak mutatnak. Egy utcából álló, nem sok érdekességet tartogató hely volt ez, s így - szokásomhoz híven - letértem a kitaposott ösvényről. Sajnos egyedül voltam és gyalog (motorral biztonságosabb), mikor elérhettem a falu szélét. Itt volt egy építkezés. A munkások csodálkozva néztek rám, én pedig, szokásomhoz híven nagy mosollyal haladtam el mellettük. Ekkor az egyik férfi mosolyogva kérdezte tőlem, hogy "Money?". Mosolyogtam tovább, ahogy elsétáltam mellettük, de nyugtalanított, hogy az előttem álló út is kihalt volt, így visszafordultam. Szerencsére visszafelé is csak mosolyogtam és ők sem tettek egyéb lépést.

A legszebb és legkülönlegesebb élmény mindenképpen az a pár nap, amit a buddhista kolostorban töltöttem. Egészen új világ volt az, egy talán soha vissza nem térő lehetőség. Ami ott történt, azt megőrizném magamnak az örök élményként. Teljesen más világ, más értékekkel és más szabályokkal a benti, s én voltam az első külföldi, akit beengedtek ottlakásra is.

img_9859_kicsik.JPG

A legmeghatóbb élményem az volt, mikor stopposként két fiatal srác vett fel és Google Translate által beszélgettünk. Tipikus stopposként azt kellett mondjam, nincs nálam semmi pénz (különben nem értik, mit csinálok), s így nagylelkűen meghívtak ebédelni is, búcsúzáskor pedig még költőpénzt is akartak nekem adni, amit viszont már tényleg nem volt lelkiismeretem elfogadni.

Mi hiányzott a legjobban az út alatt?

A kötelékek. Emberek, akik ismernek régről. Hiába volt izgalmas új emberekkel megismerkedni – akikkel adott pillanatban megvan a tökéletes összhang – mégsem ők azok, akiket igazán érdekelne az énem, a sorsom, nem igazán törődnek velem.

Az étkezésben a tejtermékek (vaj, sajt, joghurt, igazi tej), a kenyér, mind-mind nagyon hiányoztak elejétől a végéig.

A komfortzónából pedig a saját szoba, az, hogy ne mindig másokkal kelljen egy szobában lennem, akik felkapcsolják a villanyt és elfelejtik lekapcsolni, rámmorzsáznak a felsőágyról vagy rámesik éjszaka a telefonjuk. Az, hogy legyen egy konyhám, ahol tudok magamnak teát és kávét csinálni.

img_9826_kicsik.JPG

Milyen érzésekkel tértél haza és mit érzel most itthon, mit adott neked ez a hét hónapos utazás a jelenlegi életedhez?

Vietnám után még Thaiföldre mentem, ahol a paradicsomi Koh Phangan szigetén töltöttem 15 napot, illetve egy másik szigeten egy szuper yoga retreat-en is részt vettem.

Ezután valahogy elfogytak a terveim és szörnyű honvágy tört rám. Az anyagiakat tekintve pedig, ha beleszámolom a repülőjegyeket, biztosítást, vízumot és egyéb költőpénzt, nem is jártam meg olyan olcsón, mint gondoltam, itthon vidéken kevesebb a költségem, így eldöntöttem, hogy hazatérek.

Hazaérkezésem után pedig a hőn vágyott álmokat kezdtem el szépen lassan megvalósítani, vállalkozásépítés, egyéb hobbik, szenvedélyek és persze mindezt a családom és barátaim körében, ami sokkal jobb érzés, mint egyedül a nagyvilágban lézengeni.

Mit kaptam az utazástól? Életbölcsességet, tisztán látást az élet értelmével és a boldogság kulcsával kapcsolatban. Azt, hogy tudom, máshol sem jobb, vagy sokkal másabb. Mindenhol ugyanarról szól az élet és ugyanazt jelenti a boldogság. Az emberek sietnek, szaladgálnak a pénz után, s igyekeznek minél több szabadidőt kiszakítani a maguk és szeretteik számára. Megnyugtató az érzés, hogy tudom, máshol sem sokkal másabb. Eltűnt ez a képzet egy távoli ismeretlen életkörülményről, ami után lehet vágyakozni és el lehet kezdeni a jelenre, az adott helyzetünkre fókuszálni.

Nekivágsz hasonló útnak még valamikor?

Ebben a formában kétlem. Az viszont igaz, hogy ezek után a két hétig fekszünk a tengerparton típusú nyaralások kevéssé tudnak szórakoztatni. Több kalandra, különlegesebb élményekre vágyom. Hazaérkezésem után nem sokkal 5 napot töltöttem Írországban roadtripen, ahol az autóban aludtam és a tengerben fürödtem, egyedül. Ezt bármikor újra megcsinálnám. A roadtripek izgatnak most, esetleg egy autós európai körút, a vadkempingezés, a síelés. Távolabbi tervként a szörfözés, esetleg a kéktúra. Valami, aminek konkrét célja, hozzáadott értéke van, azon kívül, hogy máshol vagyok.

8f7ef7fc-7fae-4e92-8aba-2eec0e7cff2f_kicsik.jpg

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eletsoja.blog.hu/api/trackback/id/tr8015492216

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.