Ha három dolgot kellene mondani Beethovenről, akkor a legtöbben a következőket említenék: ő alkotta az Európai Unió himnuszát, süketen is komponált, s szerelmes volt egy magyar grófnőbe. Szerencsére a világ egyik leghíresebb zeneszerzőjéről ennél sokkal több érdekes, megdöbbentő, vagy hihetetlen történet is fennmaradt. Ebben az évben ünnepli a világ Beethoven születésének 250. évfordulóját. Pontosabban csak ünnepelné, hiszen egyelőre úgy tűnik, hogy a koncerttermek és zenekarok 2020-ban csendben maradnak. Beethoven valószínűleg erre csak legyintene, hiszen ő éveken keresztül csendben alkotott. Belső hallása volt az, amely mégis lehetővé tette számára, hogy megalkossa a legnagyszerűbb műveit. Emlékezzünk rá mi is úgy, hogy magunkban, otthon ebben az évben többször is Beethovent hallgatunk. A családi kis koncert mellé pedig hoztam néhány érdekes történetet, amelyekre olvasmányaim során bukkantam.

Szülői elvárás

Beethoven hatalmas családi elvárásokba született bele, amely a pszichológusok véleménye szerint pozitív és negatív irányba is befolyásolta a személyiségét. A Beethoven családban nem a híres zeneszerzőt nevezték először Ludwignak, hanem a szülők első fiúgyermekét, aki csaknem egy évvel korábban született. Első fiúként a szülők nagy elvárásokkal álltak a gyermekhez, szerették volna, ha a nagy tiszteletnek örvendő nagyapa zenei nyomdokaiba lép (a kölni érsek és választófejedelem, Kelemen Ágost udvari együttesében énekelhetett), de a gyermek egy hétig élt csupán. Egy évvel később megszületett az újabb fiú a családban, akit az elhunyt gyermek nevére, Ludwigra kereszteltek és hasonló elvárások elé állították. Maynard Solomon, amerikai Beethoven-életrajzíró és pszichoanalitikus leírta, milyen nagy teher egy kisgyermek számára, ha elhunyt bátyja nevét kell viselnie. Egy ilyen gyermeknek bűntudatot okoz, hogy saját identitását az elhunyt bátynak köszönheti, ezért kötelességének érzi, hogy ő maga valósítsa meg a bátyhoz fűzött reményeket. Solomon szerint ez hatalmas kreatív energiákat szabadíthat fel, de ugyanakkor egy állandó felelősségérzetet is generál.

Beethoven szülőháza Bonnban

Politikai állásfoglalás

A századfordulón érkezett Beethoven az érés időszakába, ahogy a legtöbb életrajzírója fogalmaz. Ekkor már szert tesz olyan népszerűségre, hogy zenét is rendelnek tőle. A Prométheusz teremtményei balettelőadáshoz kérik fel zeneszerzőnek, a bemutatót 1801. március 21-re tervezték (később elhalasztották egy héttel). A történetet a balettmester (Viganò) kissé átdolgozta, kevésbé Prométheuszra, sokkal inkább a teremtményeire összpontosítva, a tűz ellopása és az istenek dühe így csak egy mellékszállá törpül, sokkal inkább egy mulatsággá lép elő. Beethoven azonban jobban kedvelte azokat a részeket, amelyek kicsit vadabbak voltak (mint a vihar jelenet). Ezt fel is használta egy előtanulmányként a VI. szimfóniához. A balett többi részéhez azonban olyan zenét is kellett komponálnia, amelyek nem is függtek össze, szólistáknak egy-egy művészet iránti csodálatát kifejező ódaként kellett hatnia. A finálét azonban Beethoven felhasználta még valamire, egy politikai kinyilatkoztatásra. Az ünnepélyes zárótánchoz egy Kontretanz-ot választott. Ez az angol country dance bécsi megfelelője, táncokból álló sorozat, ahol egy tánc refrénszerűen visszatér.

Ebben az időszakban (ne felejtsük el, hogy alig pár évvel vagyunk a francia forradalom után) demokratikus táncnak számított, mert mesterek és inasok együtt lépnek a tánctérbe (a darabban istenek és emberek együtt, egymással egyenrangúan táncolnak). Beethoven ezzel szeretett volna utalni az új társadalmi rendre, amelynek létrejötte már erősen a levegőben lógott.

Beethoven szobra Bonnban

A pénzügyek

A XIX. század első éveiben Beethoven új útra lép. A fogyasztásra szánt zenékről, a megrendelők óhajának megfelelően írt művekről áttér egy újfajta zenei irányvonalra. Kísérletezik, emelkedettebb stílusban, tekintélyesebb hosszúságokban, részletgazdaságban, sokszínűségben alkot, amely egy egészen új trendnek számít ekkor. Az újfajta alkotáshoz új élet is kellett. Elhatározza, hogy a mindennapi élet kötelezettségeivel nem foglalkozik, mert akkor nem tudja átadni magát teljesen az alkotásnak. Ez azzal jár, hogy az amúgy is rendezetlen ügyei még inkább rendezetlenek lesznek. Saját magáról így nyilatkozik: „Zsenialitásom talán egyetlen jele, hogy rendezetlenek a dolgaim.” Irtózott a tárgyalásoktól és rosszul kezelte a pénzügyeit (holott kereskedő családból származott és a pénz mindig is fontos volt számára). Elhatározza, hogy a pénzügyeit, a levelezését, s a tárgyalásokat öccsére, Kaspar Karl-ra bízza. Kaspar azzal kezdte, hogy felsrófolta a Beethoven művek árait a kiadóknál. Kaspar Karl egyfajta menedzserként tevékenykedett bátyja mellett, s időnként kapott hideget és meleget is. Nem volt túl jó diplomata, s az is lehetséges, hogy időnként bizony nem teljesen tisztességesen járt el, de az tény, hogy pár évre mentesítette a mestert a gazdasági ügyek intézésétől.

Beethoven és a zongorák

Feleslegesnek tűnő magasztosítás nélkül lehet azt kijelenteni, hogy a XIX. században a zongorák gyors, technikai fejlődése hatással volt Beethoven zongoramuzsikájára és ezt a technikai fejlődést a legtöbb esetben maga Beethoven provokálta ki.

Az egyik legjelentősebb zongorakészítő vállalkozás, akikkel talán a leghosszabb, s legbensőségesebb kapcsolatot ápolta Beethoven, az Anna Stein és férje Andreas Streicher által üzemeltetett zongorakészítő vállalkozás volt. A szinte már baráti viszony ellenére Beethoven sokszor fogalmazott meg kritikát a zongoráikkal kapcsolatban. Egyszer így írt Andreas Streichernek egy tőlük kapott zongoráról: „Nagyszerű hangszer, és mindenki más megpróbálná megtartani. Én azonban – és most biztosan mosolyog – hazudnék, ha nem mondanám meg Önnek, hogy nekem ez túl jó. Miért? Mert elveszi tőlem a szabadságot, hogy megcsinálhassam a hangomat. Ez egyébként Önt ne tartsa vissza attól, hogy a jövőben is ugyanolyan módon készítse a fortepianóit. Nem mindenki olyan őrült, mint én.”

A mester ekkoriban éppen egy Walter-féle zongora irányába kacsingatott, mert ennek a zongorának erősebb volt a hangja és keményebb a billentésük. Nagyon tisztán szóltak, s egészen másként kellett megszólaltatni, mint a Streicher-féle zongorákat. Bécsben már kétféle iskoláról beszéltek ekkoriban: A Walter-játékosok erőteljesek, briliánsan virtuózak, s némiképp felületesek voltak. A Streicher-játékosok érzelemgazdagabban, több árnyalattal, nagyobb tisztasággal játszottak, s jobban el tudták varázsolni a közönséget. Mindkét megállapítás a bécsi hallgatóság körében fogalmazódott meg, s Beethovent, igazából kicsit igazságtalanul az első táborba sorolták.

Később Beethoven számára a Walter sem nyújtott már elég erőteljes hangzást, ezért az angol zongorák irányába fordult. Először egy Érard zongorát vett, amelyet furcsa módon éppen Streicherékkel alakíttatott át. Streicher sokat tanult a Beethovennel töltött idő alatt a zongora átalakításához szükséges közös beszélgetéseikből, s készített egy új Streicher zongorát Beethoven számára. A mester visszatért a régi zongorakapcsolathoz egészen addig, amíg nem kapott egy angol Broadwood zongorát, némileg a tulajdonos reklámfogásának köszönhetően. Valószínűleg Beethoven ezt a zongorát már inkább érezte, mint hallotta, ahogyan az utolsó Graf zongoráját is, amely már ötvözte a modern angol technikát a hagyományos bécsi módszerekkel.

Népdalfeldolgozások

 Ritkán hallani Beethoven egyik mellékjövedelméről, a népdalfeldolgozásokról, amelyekre először a skót Thomson kiadótól kapott megbízást. 1803-ban azzal keresték meg, hogy komponáljon hat skót népdalt feldolgozó zongoraszonátát. Elkövették a kiadónál azt a hibát, hogy túl sok instrukciót akartak megadni a zeneszerzőnek. Beethoven nem viselte el, ha megkötötték a kezét. Látszólagosan elutasította a felkérést, majd mégis dolgozni kezdett a népdalokon, amelyeknek Thomson csak a dallamát osztotta meg a zeneszerzővel és folyton azt kérte tőle, hogy könnyed, a közönség szélesebb rétegei számára is befogadható dallamokban köszönjön vissza a népzene. Beethoven ezt persze legtöbbször figyelmen kívül hagyta és ebből elég sok vitája is származott a kiadóval. Elsőként 63 skót, ír, s walesi népdalból álló Beethoven általi feldolgozása jelent meg, az évek alatt ez a szám elérte a 180-at. Ma legalább 6 CD-t lehetne megtölteni ezekkel a művekkel. A Thomson kiadó ezen vállalkozása nem hozta a várt sikert, de ennek ellenére még megbízták a zeneszerzőt további, más európai – német, lengyel, orosz, spanyol, tiroli, velencei, magyar, dán, ukrán, portugál, svéd, szicíliai – népdalfeldolgozásokkal. Beethoven el is készített 27 feldolgozást, de sajnos ezek közül csupán a szicíliai jelenhetett meg. A kiadó azonban egy szép mellékjövedelemhez juttatta a mestert, az utókor számára pedig azt a tanulságot hagyta, hogy az egyszerű témákban is végtelen lehetőségek rejlenek. (Az alábbi videó 39 perc 40 másodpercénél van egy kis érdekesség, fülelni kell, de ismerős lesz!)

Amennyiben végre újra járhatunk-kelhetünk Európában, akkor érdemes felkeresni Beethoven életének három fő állomását, Bonn városát, Baden bei Wient és Martonvásárt. A városokról és látnivalóikról itt olvashat egy cikket tőlem.

Beethoven múzeum Baden bei Wienben

Aki szeretne még jobban elmerülni Beethoven életében, annak szívből ajánlom Jan Caeyers: Beethoven, Székely Júlia: A halhatatlan kedves és Harvey Sachs: A kilencedik – Beethoven és a világ 1824-ben című könyvét.

A bejegyzésben szereplő valamennyi fotót (kivéve az elsőt, amelynek forrása: Pixabay) dr. Szalai Krisztián, az Élet sója blog fotósa és dr. Bagó Tünde az Élet sója blog szerzője készítette, annak másolása vagy felhasználása csak a szerzők engedélyével lehetséges! Ha szeretne engedélyt kérni, akkor írjon nekünk: blog@eletsoja.hu