Hamarosan vége a nyárnak! Ilyenkor mindig szívesen hozom vissza gondolatban a legszebb pillanatokat. A sok utazás, program, vendég és munka mellett nem tudtam élményeimet megosztani veletek a nyár folyamán, de talán még így az ősz előtt jól esik majd néhány nyári napsütéses várost, vidéket és hegyet visszaidézni és megmutatni Nektek.
Egy olyan várossal kezdem, ahol nem először jártam, s az első látogatás már maradandó élményt nyújtott. Olyannyira, hogy akkor a város megihlette életem első novelláját. Itt most a régi, megszokott blogbejegyzést láthatjátok, de aki szeretné elolvasni a novellát is, az majd a bejegyzés végén talál egy linket, amely elvezeti a novellához. A fotók vegyesek lesznek, mert egy része áprilisban készült, másik része pedig augusztusban.
A város a Bódeni-tó északi partján fekszik, s a München felöl Singen irányába érkezők az útról – a tó mellett – folyamatosan láthatják templomtornyát. A 31-es úton utazóknak talán itt, mielőtt elérnék a leágazást Überlingen felé, érdemes megállni egy ebédre Baden Őrgrófjánál. Szívesen látnak mindenkit a csodálatos panorámájú étteremben és borházban. A helyi specialitások, a badeni ételek mellett tekintetünket szinte magával ragadják a domboldalon katonás rendben felfelé futó szőlősorok, amelyeknek levelein a tó párája még dél körül is ott csillog. Az ebéd közben szemügyre vehető innen a tó, a svájci Alpok, Birnau látványos rokokó zarándoktemploma, s természetesen már Überlingen is.
Sablonos turistacsalogató városnak gondolná az utazó, amikor az útikönyvek leírják, hogy tópart, hegyek a távolban, kikötő, s promenád. De Überlingen más! Már a város utcáin autózva (itt sem egyszerű a nyári parkolás) úgy érezzük, hogy magukkal ragadnak a házak, a bekúszó tóparti illat pedig már soha nem feledhető. A várost védő falakon, a dél-német vidékre oly jellemző 13. századi Franziskaner őrtorony vezet át, s ezzel meg is érkezünk a város szívébe.
Virágokkal szegélyezett, napernyős éttermi teraszoknak helyt adó terek bukkannak elő, s csalogatják a látogatót. Mindenki a promenádra igyekszik, itt van az „élet”. Éttermek, hotelek sorakoznak a parton 18-19. századi épületekben. Csendesebb időszakban egy pillanatra mi is a 19. században érezhetjük magunkat, amikor az abroncsos csipkeruhák és sétapálcák simogatták a kikötő macskaköveit. A távolból a tekerős zenedoboz hangjai kúsztak a levegőben, napernyők és cilinderek emelkedtek a magasba. Mert ez a hely már ki tudja mióta üdülőváros, s ez érződik a levegőben, az utca kövén, a házak falán. Miután magunkba szívtuk a tó illatát, érdemes fokozatosan a város központja felé, utcáról utcára haladni. A Münsterstraße egy kis térre nyílik, ahol megpillanthatjuk az Aran Kávéházat.
Itt már csak azért is érdemes megállni és körbepillantani, mert az Aran mögött előbújik a St. Nikolaus Münster tornya. A templomhoz kapcsolódó épületek egyike egybe van építve a kávéházzal, amely szintén toronnyal és gótikus ablakokkal díszített. Olyan harmonikus egység ez, amelyben még a napernyők, asztalok és padok is szerepet kapnak. Úgy állnak ott, mint a kaput védő katonák, körülöttük a földön kövekkel és ágyúkkal. Az Aran előtt balra elhaladva juthatunk el a St. Nikolaus Münsterhez, amely a Bódeni-tó legnagyobb temploma.
A gótika itt is magasba emeli az embert. A kecses oszlopok, ahogyan a hálós mennyezetet tartják, emberfeletti világot kölcsönöznek a térnek. Csak szemmel érhető fel, ezzel is hangsúlyozva, hogy csak lelkünk tud már ilyen magasságokba szárnyalni, testünk csak a fapadokon ülve kerülhet kapcsolatba ennek a világnak aprócska részletével. Magunk mögött hagyva a Münstert egy kis térről kacskaringós utcán két ház között lépcsők visznek fel egy újabb térre. Visszatekintve a Münsterre, az esti fényekben, mögötte a tóval, el nem feledhető élmény.
Egy kis csobogó mellett megpillantjuk a városfalat és a várárkot, amelyben sétány vezet végig. Ellenállhatatlan a vágy, hogy végig sétáljunk. Mellettünk időnkét patak bukkan elő, egy-egy sziklán még vízesést is produkál.
A várfal öt-hatszáz éves kövei mellett, bársonyosan zöld pázsit mentén szinte magunkban sétálunk.
Kis kőhidak alatt, tekintélyes fák között egy másik világba repül az ember. Nyugalom van, s nyugalmat áraszt minden.
A Gallerturm-hoz érve elénk tárul a város, a tó és a hegyek már jól ismert panorámája.
Ez most itt mégis más. A fák alatt pad, körben virágok, tavasszal orgona, nyáron mezei virágok illata kúszik a levegőben. Olyan békés és tökéletes itt minden, hogy szinte gyökeret verünk a nagy fa árnyékában.
Ez az a hely, amely megihletett, itt született meg az első novella ötlete. Azóta sem találtam ennyire inspiráló helyet, de a hely szellemét majd érzékeltesse inkább a novella.
A Gallerturm fala mellett leereszkedhetünk a városi kertbe, amelynek filagóriái, lugasai fehér padokkal és fantasztikus növényi kompozíciókkal fogadják a látogatót.
Innen a tó partján vezet az út vissza a promenádra, s onnan az egykori gabonatárolóhoz és fő kereskedelmi „központhoz”, a Greth épületéhez.
A Greth neoklasszicista formája jelképezi, hogy Überlingen egykor a belföldi kereskedelem virágzó központja volt.
A Greth melletti kikötőből hajók indulnak Konstanzba, Mainau szigetére, s számos tóparti városba, vagy éppen egy romantikus esti kirándulásra.
Aki a Bódeni-tó mellett jár, ne hagyja ki Überlingent, legyen az reggel, napközben, vagy éjjel, bármelyik évszak, itt mindig kaphat egy kis csodát az utazó. Én az első novellámat kaptam, amelyet most először olvashattok itt a blogon:
