Tízből nyolc ember arcán látszik, hogy minimum drogosnak néz, amikor megmondom, Kolumbiában élek, holott még annyira sem találkozni kábítószerrel, mint Hollandiában – meséli Gabi, aki virágkötő, s holland párjával három éve élnek Kolumbiában.

Gabi a világ tetején - Tierradentro közelében, Kolumbia

Ugyanarról a békési településről származunk Gabival, így amikor megláttam, hogy Kolumbiában él már felmerült bennem, hogy kikérdezem. Amikor azonban azt hallottam, hogy barátnőjével hátizsákos túrát csinált, az én fejemben nem éppen a biztonsággal rokonságba hozott országban, akkor cselekedtem, s órákig beszélgettünk skype-on.

Jöjjön az interjú, amely gyökeresen változtatta meg a véleményemet Kolumbiáról.

Hogyan kerül egy magyar lány Dél-Amerikába?

Bennünket a virágok hoztak össze a párommal és ezzel a csodálatos országgal, Kolumbiával is. Mások biztosan leültek volna pár órára, amikor kiderül, hogy egy ilyen országba vezérli a munkahelyük, de nálunk ez másképpen volt. Nem ijedtünk meg, nem kezdtünk el aggódni sem, mert tudtuk, hogy mi ott is jól érezzük majd magunkat. Én már éltem Ausztriában korábban, majd Hollandiában, s nem félek attól, ha új országba kell költözni, új nyelvet kell megtanulni. Szerintem, aki élt már külföldön az sokkal könnyebben tud alkalmazkodni, toleránsabb, s elfogadóbb lesz, de azt hiszem éppen erről írtál nemrég te is. (Cikket lásd itt! - szerző)

Rendben, nem ijedtetek meg, de akkor sem, amikor megérkeztetek az országba?

Egyáltalán nem! Számomra, de nyugodtan mondhatom, hogy a párom számára is, az első perctől fogva barátságos volt az ország, az emberek. Nagyon vendégszeretők, tisztelik a náluk letelepedő külföldieket, s tetszik nekik, hogy be akarunk illeszkedni. S ugyanilyen tisztelettel vannak a turisták iránt is, akiknek nagyon szeretik megmutatni a kultúrájukat és a gasztronómiájukat.

Soha egy pillanatig sem éreztem azt, hogy nem vagyok biztonságban. Az is igaz, hogy mi egy kis faluban lakunk Antioquia megyében San Antonio de Pereia faluban. Nyilván egy olyan nagyvárosban, mint Bogota (8 millió lakos – szerző) ugyanúgy vannak nem túl biztonságos kerületek, mint minden nagyvárosban a világon. S az is igaz, hogy sok a szegény ember, de mégis nyugalom van. Amikor látogatóba jövünk Európába, úgy érezzük, hogy itt mindenki idegesebb, zsizsegnek az emberek, pörgés van, türelmetlenség. Kolumbia nem ilyen!

Az embereknek lehet, hogy nincs sok mindenük, de ami van, azt élvezik. Élvezik a táncot, a zenét, az ételeket, a családi összejöveteleket. Élvezik, hogy kiülhetnek a házuk elé. Nem rohannak sehová.

Ha turistaként Kolumbiába mész, akkor türelemből rakj egy nagyobb adagot a bőröndödbe.

 Megfigyeltem egy érdekes dolgot: Hollandiában szinte mindennapos volt, amikor a boltban este anyuka vásárolt a gyerekkel. Anyuka fáradt volt, gyerek nyűgös, a vége pedig hiszti lett. Kolumbiában nincsenek hisztiző gyerekek a boltokban. Anyuka is nyugodt, a gyerek is, s ha mégis elkezdődne valamiféle kierőszakolás a gyerek részéről, akkor egyetlen nem elhangzása után abba is marad. Az is igaz, hogy Európában alig látsz az utcán játszó gyerekeket, Kolumbiában rengeteget, pedig már itt is van mindenhol internet, okostelefon, számítógép.

 Sikerült már lelassulni nektek is?

Teljesen! Sőt, nagyon toleránsak is lettünk. Említettem, hogy a kolumbiaiak imádják a zenét. Nos, amikor felkelnek már be is kapcsolják, s szól addig, amíg le nem fekszenek. Én ezt nagyon élvezem. S egyáltalán nem bánom, ha vasárnap reggel 7-kor a szomszéd bekapcsol valami latin zenét. Fogom magam, kiülök a teraszra egy jó adag kolumbiai kávéval és élvezem a reggelt. Eszembe se jutna lehordani, vagy feljelenteni, ahogy ez Európában szokás.

Teraszunk

Mi volt az, amit furcsáltál és ami a legjobban megfogott Kolumbiában?

A legfurcsább dolog számomra – s szerintem ez is mutatja majd, hogy mennyire nem ijesztő ez az ország – az volt, hogy a boltban a kasszánál nem szabad nekem bepakolni a megvásárolt árumat a szatyromba. Csak az erre kijelölt személyzet teheti. S ha én túlbuzgó vagyok, akkor azt nem nézik jószemmel. Ugye másra számítottál, amikor furcsaságra gondoltál? Ha hiszed, ha nem, nincs ennél furcsább dolog, ami eszembe jut.

 S, ami a legjobban megfogott? A tánc. Egyszer Bogotában a hátizsákos túránkon, mi lányok elmentünk egy táncos helyre. Ez az igazi táncos hely, nem amit Európában látsz, mert ott vagy csak fiúk, vagy csak lányok lötyögnek körben állva. Kolumbiában férfiak odamennek a nőkhöz, felkérik őket és jöhet a salsa, a rumba, vagy más latin tánc. Párosan, mindent megmozgatva, szívből, intenzíven. Egyszerűen megfogott, amikor láttam az ottani lányokat, nőket táncolni. S az, hogy nem utasítják vissza a férfiakat, nem is tehetik, az itt illetlenség. Turistának elnézik, nagy duzzogva, de nem örülnek. Mi sem tettük. Táncoltunk, megtanultam a salsa alaplépéseit és olyan érzéseket, energiákat szabadított fel bennem, amelynek létezéséről addig nem is tudtam.

Sokat emlegettük már ezt a hátizsákos túrát, mesélnél kicsit róla? Biztosan van, aki kedvet érezne hozzá!

Én csak ajánlani tudom. Bizonyára furcsán hangzik elsőre, hogy két fiatal lány Kolumbiában elindul tömegközlekedéssel, gyalog bejárni hegyet, nagyvárost, sivatagot, de egyetlen percig sem éreztük veszélyben magunkat. S rengeteg hasonló turistával találkoztunk az utunk során. Utaztunk busszal, platós kocsival, helyi taxival, s persze gyalogoltunk is. Megismertünk helyieket és hasonló turistákat, mint mi, de mindenekelőtt rájöttünk, hogy Kolumbiában a természet egyszerűen fantasztikus, a városoknál nincs színesebb (kivéve a fehér várost :-) ), s az indián ősi kultúra még mindenhol ott lebeg.

Elmentünk egészen az ecuadori határig, amelynek közelében fekszik Popayan, a fehér város. Szinte valamennyi háza fehér, csodás terei és természetesen fantasztikus kávéjuk van.

Jártunk San Augustín mellett az UNESCO világörökségi listájára is felkerült régészeti parkban, amelynek szobrairól csak találgatják, hogy mely kultúra alkotásai, s láttuk a Salado Blanco vízesést. Rám azonban igazán nagy hatással az ősi indián temetkezési hely Tierradentro volt. Földalatti üregek a Kr. u. 6-9. századból, amelyeknek festett falai vannak és hát nem is olyan egyszerű visszajutni a felszínre belőlük.

Eltúráztunk a Tatacoa-sivatagba is, ahol a borzasztó melegért a vörösben úszó, csodás sziklaképződmények, a kaktuszok és egy igazi sci-fi filmforgatás kárpótolt bennünket.

Majd végül Bogotában kötöttünk ki, amelynek sokszínűsége elkápráztatott. Itt azért nem annyira nyugis az élet, hiszen egy óriási városról beszélünk, de az emberekben itt sem csalódtam. Izgalmas helyen fekszik, 2600 méterrel a tengerszint felett, s éppen ezért a klímája is igen kedvező. Számomra a legszebb látványt a város a Cerro de Monserrate csúcsról nyújtotta. Ide siklóval mentünk fel.

Kolumbia hallatán a legtöbb embernek a Karib-tenger jut eszébe, mi pedig még nem is említettük! Jártál arrafelé?

Igen, s két hely nagyon is a szívemhez nőtt. Az egyik a Karib-tenger partján álló Cartagena városa, annyira színes és annyira vidám. Itt nem kell semmit sem tenned, csak sétálni az utcákon, s azt fogod észrevenni, hogy boldog vagy, jókedved van.

A másik egy kis sziget a Karib-tengeren, San Andrés. Ott igazán karibi a hangulat. Ez a tipikus képeslap hely. Csak golfautóval lehet körbejárni a 26 km2-nyi szigetet, de óriási élmény az egész. Koralljai megvédik az erős hullámzástól, fehér homokos partjai vannak, s annyira buja a növényzet, hogy nagyokat ámultunk rajta. Kultúrák keverednek a szigeten, mert lakói egykori európai, afrikai és ázsiai bevándorlók leszármazottai, isteni dolog jött ki a keveredésből szerintem. Olyan igazi nyaralós hely, s a búvárok paradicsoma.

Leélnéd az életed Kolumbiában?

Nagyon jól érzem magam itt, s egyáltalán nem azért, amit sokan gondolnak. Tízből nyolc ember arcán látszik, hogy minimum drogosnak néz, amikor megmondom, Kolumbiában élek, holott még annyira sem találkozni kábítószerrel, mint Hollandiában. Ha a nyugalomra, a déli mentalitásra, a vendégszeretetre és a csodás tájra gondolok, akkor gondolkodás nélkül igen a válaszom. A munkán túl a nyugalom és a természet az, ami miatt „fogva” tart Kolumbia. Biztosan kevesen gondolnának a nyugalomra ennek az országnak a hallatán, éppen ezért ezt nehéz elmondani, át kell élni.

Ugyanakkor szeretem Magyarországot is, Budapestre különösen büszke vagyok, csodás fővárosunk van, de most nem tudnék ott élni, próbáltam és nem ment. Elképzelhető, hogy később, talán nyugdíjasként igen. Fáj a szívem, hogy azt kell mondanom az anyukámnak, amikor visszaindulok, hogy hazamegyek, de otthon érzem magam Kolumbiában.

S a kolumbiai élmények itt nem érnek végett, mert hamarosan jön az interjú következő része, amelyben a kolumbiai higiéniáról, ünnepekről, s gasztronómiáról olvashattok.

A bejegyzésben szereplő fotókat az interjúalany, Gabi készítette, így az ő saját tulajdonát képezik, azokat másolni csak az ő engedélyével lehet!