Egy felejthetetlen ország és a fjordjai

III. rész - Trondheim

A második norvég éjszaka után nekivágtunk az országnak, elindultunk Közép-Norvégiába. Az első, amire eddig fel sem figyeltünk a közlekedés volt. Azon kaptam magamat, hogy teljesen nyugodtan beálltam a sorba, s már csak 80 km/órával megyek, mint a norvég közlekedési partnerek, s sokkal jobban érzem magam. Lelassultunk, minden értelemben. Nem rohantunk, nem kellett félnünk az agresszív autósoktól. Eleinte nem értettem, hogy ha utolér egy norvég, akkor miért nem előz meg. Először arra gondoltam, hogy biztosan túl lassú vagyok és ki kellene állnom, de azután meggyőztük egymást, hogy az utánunk jövők sem jönnek nagyobb lóerős autóval. Később rájöttünk, hogy itt nem divat az előzés, mindenki szépen követi a másikat. Így alakulhat át az utazás száguldó rémálomból nyugodt autókázássá, amely mellett már az is élvezi a tájat, aki vezet. Oslot elhagyva az egykori téli olimpiai helyszín, Lillehammer mellett autóztunk el. A csepergő eső ellenére magával ragadó volt a táj. Ahogyan a felhők a dombok, s hegyek között fickándoztak, s ahogyan a zöld és a kék árnyalatai megjelentek a tájon egyre jobban érezni lehetett Norvégiát. Nem haragos zöld pázsit, hanem sárgás, zöldes bozótos hegyoldal, leszáguldó vízeséssel, amely elveszik valamelyik fjordban. Kövek, kövek és kövek, aprók, nagyok és közepesek, kövek, szikladarabok. Útszéli padok, nyugalom, ember nem érintette táj.

Se egy reklámtábla, se kerítések, se felesleges útmenti tárgyak, csupán mi – átutazók – és az érintetlen természet. Itt nem akarnak minden négyzetcentimétert beépíteni és kihasználni, vagy legalábbis úgy teszik, hogy ne zavarja a természetességet.

Trondheim – ahova délután érkeztünk – egy halászváros benyomását keltette az első séta alkalmával. Fjord és folyó öleli körül a belvárost, nem mondaná meg az utazó, hogy 140 ezer lakosa van, s a harmadik legnagyobb norvég város. Kulturális, kereskedelmi és ipari központ egykor és most. Színes faburkolatú házai (egykori raktárak) őrzik a norvég hangulatot, s a folyó és a fjord partján jelképezik azt, hogy az élet itt a víz körül forog.

A folyón átívelő hidak közül legrégebbi a Gamle Bybrua, a város egyik jelképe. Próbáltuk elképzelni, ahogyan egykor nyitogathatták a Nid folyón érkező hajók számára.

Szállodánk kiváló helyen állt, pár perces sétára tucat étterem állt. Arra gondoltunk, hogy spórolunk kicsit és csak pizzát eszünk. Kicsit rosszul hangzik ez egy ilyen országban, de nagyon jól sült el. Az olaszok tésztáját nem verte a norvég, de a feltét igazi norvég volt (hal és zöldség), s abban is biztosak lehettünk, hogy mindegyik alapanyag norvég volt. A vacsora után sétálva a főutcán egy gazda vásárba futottunk bele. Norvég gazdálkodók kínálták termékeiket, láss csodát, saját termésű málnát és epret. Igen, kedves olvasóim epret, itt, ahol a legtöbben azt hinnék, ez meg sem terem. Beszélgetésbe elegyedtünk egy gazdálkodó hölggyel, aki meggyőzött bennünket – beszélt angolul -, hogy tényleg ők termelik e csodás gyümölcsöt itt Norvégia közepén. Sétánk során folyamatosan vártuk, hogy este legyen, de 10 óra magasságában rá kellett ébrednünk,hogy itt majd csak éjfél körül megy le a nap. A norvégok ezt úgy használják ki, hogy munka után délután kimennek az éttermek teraszaira és társasági életet élnek, amíg be nem sötétedik.

Trondheim egyik legcsodásabb építménye a Nidaros-katedrális.

Felvonul itt az angol normann, a román és a gótikus építészet, s persze a nagy norvég szobrász, Vigeland. Itt koronázzák még mai is a norvég királyokat. A katedrális után, a már említett hídon átsétálva pillantottuk meg a Kristiansen-erődöt , amely magasan tornyosul a város felé.

Érzékeltük a szikla magasságát, de mégis ellenállhatatlan vágyat éreztünk, hogy felgyalogoljunk. Nem bántuk meg, mert útközben szemügyre vehettük a norvég lakóépületeket, s választ kaptunk arra a kérdésre, hogy egy ilyen meredek hegyre hogyan viszik fel a kerékpárjukat a helyi lakosok. Nos, a járda mellett kerékpár felvonó van kialakítva, ahova a bicajos behelyezi a kerékpárt, s az segít felvinni. Fantasztikus ötlet. A Kristiansen-erődből a városra nyíló kilátás csúcspontja egy aprócska sziget volt a Trondheim-fjordban, a Munkholmenn sziget.

Legalább 3 ok van arra, hogy ide áthajózzon a turista: 1. Megnézni, hogy egy picinyke földdarabnak hogyan lehet 3 funkciója: bencés kolostor, erődítmény és börtön, 2. Megérezni az elszigeteltséget, hiszen elhoz egy hajó, amely elmegy és amíg vissza nem jön, nincs más lehetőség visszajutni a városba (esetleg úszva a 14 fokos fjordon keresztül), 3. Ellenállni egy hatalmas erejű szélnek. Trondheim lepett meg bennünket az egyik legcsodálatosabb étteremmel.

Az Ørens Kro valamikor csónakház volt, így nemcsak a kilátás a magával ragadó, hanem a környezet, az épület anyagai, s persze az ételek, amelyek elsősorban a vízből valók. Itt ettünk először redfish-t, az elmaradhatatlan és megunhatatlan zöldségkörettel.

Másnap kirándulásra indultunk Kristiansundba, a Norvégia északnyugati partjainál fekvő kisvárosba. Igazából az Atlantic-road (az út, amely átível az Atlanti-óceánon) miatt mentünk arra, de miután éppen felújították, s nem mehettünk át, választottuk ezt a kisvárost látogatásunk célpontjává.

Kikötője nagyon látványos volt, részben a „parkoló” hajók miatt, részben pedig azért, mert itt is jó volt látni, ahogyan hagyják, hogy a víz belopakodjon a város zegzugaiba, Velencét meghazuttoló módon. Nem volt szükség arra, hogy különösebb látványosságokat keressünk, mert önmagában a város, valamint az út oda és vissza, a tiszta és letisztult Norvégia nyújtotta az utazás SÓJÁT.

Tartsatok velem hamarosan Bergenbe is, amely bizton állíthatom, felülmúlja még az eddigieket is.