Egy kastély ébredése Békés megyében

2014. október 12. - Tünde Bagó

Büszke vagyok rá, hogy magyarországi életem során időt és energiát nem kímélve bejártam az országot. Kevés olyan tájegység van, ahol ne ámultam volna rá hazám szépségeire. Külföldi barátaimnak is számos helyet szoktam ajánlani, ha Magyarországra szeretnének látogatni.

Békés megyében, szűkebb szülőföldemen is sok-sok települést ismertem meg, de amikor családom és barátaim emlegetni kezdték Lőkösházát, akkor azzal kellett szembesülnöm, hogy én azon a vidéken még nem is jártam.

A Bréda kastélyt pedig látnod kell – mondogatták. Soha nem hallottam róla, de a kastélyok mindig is közel álltak a szívemhez.

Sajnos Magyarországon mostoha sors jutott az egykori uraságok épületeinek a XX. században. Úgy tűnt, mintha nekik kellene gazdáik valamennyi kiváltságáért fizetniük. Mintha egy egész társadalom rajtuk akarná leverni saját gyengeségéből keletkező elkeseredettségét. Amíg Svájcban már a XX. század elején egyesületek alakultak a várak és kastélyok megőrzéséért, addig Magyarországon a háború után lovardákat, magtárakat és termelőszövetkezeti központokat rendeztek be egy-egy csodás épületben. A rendszerváltás sem hozta meg a kellő figyelmet, a szerencsésebbeknek szociális otthonok, raktárak, iskolák kerültek a falaik közzé, a periférián állókat pedig csak az enyészet lakta.

A XXI. század elejének sokat bírált európai uniós forrásai azonban sorra mentették meg az egykori impozáns épületeket, amelyek falaik között egykor virágzó kulturális, gazdasági és politikai élet emlékeit őrizték. Hotelek, éttermek, gyógyászati központok adtak lehetőséget a megmentésükre.

Andrea Palladio, a vicenzai Villa Capra „La Rotonda” tervezőjének építészeti krédója szerint egy valamirevaló épület hármas követelménynek felel meg: kényelem, tartósság, szépség – hite szerint, ha ezek közül egy is hiányzik, az épület nem méltó nevére. A lőkösházi Bréda kastélynak az elmúlt hatvan évben bizony a legnagyobb szüksége a tartósságra volt. S a próbát kiállta, talán nem véletlenül, hiszen Andrea Palladio híres vicenzai épülete volt tervezőjének példaképe.

Ezért valójában nem is kastélynak, inkább villának kellene nevezni.

Aprócska dombra emelt, négyszögletes épület, amelynek középső kupolás része a Pantheont idézi. Bár az Oculus hiányzik, helyette manapság egy inga bizonyítja, hogy mégis mozog a föld. Az épületet megközelítő látogató minden oldalról az ókori oszloprendet idéző csarnokot pillantja meg. A kör alakú erkélyes hallba belépve érezzük át először Palladio hármas szabályának másik elemét, a szépséget. A villa befogható nagysága, az egymásból nyíló szobái, s a nagyobb helyiségekhez kapcsolódó teraszok a harmadik szabálynak is eleget tesznek, kényelmessé varázsolják az épületet.

A szobákban járva, fülemen az audioguide-al, amelyen az egykori tulajdonosok és a kastély története hangzik fel, próbálom elképzelni az életet ebben a fantasztikus épületben.

Az őszi este gyorsan magára rántja sötétedő leplét, s figyelmeztetnek barátaim, hogy ki kell mennünk az épületből, ha látni szeretnénk korunk egyik nagy újdonságán, a 3D technikán alapuló vetítést az épület falán. Elhelyezkedünk a kastéllyal szemben kialakított téren, a fázósabbak a fűtött sátrakban, s megnézzük, hogyan is látja egy kreatív művész a kastély álmát.

A vetítés első felében nagyon meghatódom, ahogyan végignézem a fenséges építészeti struktúra megtervezését, felépítését, virágzását, romba dőlését és újjászületését.

A tervező egyszerű vonalaiból felépül az épület, az építtető álma,

amely szellemiségében az ókori épületek csodás oszlopos csarnokait idézi.

Fényárban úszva, az elmaradhatatlan kísértetekkel éli életét 1810-től.

Szemtanúja minden éjjel a Föld mozgásának, amikor a csillagokra tekint a sötét puszta közepén, szemtanúja a park fái és növényei megerősödésének, s a magyar történelem viharos XIX-XX. századi évtizedeinek.

Legszebb, s egyben legutolsó emléke is talán az, amikor az építtető kézdi-Vásárhelyi Vásárhelyi János ükunokája Vásárhelyi Veronika feleségül megy Kállay Miklós miniszterelnök fiához Kállay Kristófhoz. Az esküvőt Lőkösházán tartják, hiszen Vera asszony itt kapja meg gyermekkora legszebb emlékeit, amelyek majd később oly sok erőt adnak számára az emigrációban, s amelyek írásaiban is visszatükröződnek. Skorpió hava önéletrajzi írásában így ír:

„Mire emlékezzek? A kenyérsütést követő reggelikre: friss lángos, bő zsírban kisütve, vajjal megkenve, sóval ízesítve…Vagy hiányzik a tornác, amelynek sarkához egy lángoló aranyeső bokor támaszkodott, hiányzik az otthoni nyár zsongó neszeivel, fény és árnyjátékával, anya könnyű lépte, Miklós kopaszra nyírt, kerek feje…

… Pirosló málnabokrok, borízű almák, vajszínű paprikák, csattanó paradicsomok, fűszeres illatok édenkertje, a napfénytől perzselt nagy veteményes. Babarózsával felfuttatott kapun lépek be. Öreg, göcsörtös szőlőtőkék kísérnek el utamon, majd hirtelen lemaradnak.”

Ahogy lemaradnak a vidám napok is és a háború évei után már csak szomorúság vár az olasz stílusú villára, a képek felgyorsítják szemünk előtt, ahogyan a magány, a pusztulás beveszi magát az épület falai közzé, nem kímélve a környező parkot sem.

A kastély álomra szenderül, talán ezzel is védekezik a lovak, a termények, s a tsz elnökök helytelen épülethasználata ellen. Valójában a falait befutó növények alatt érzi a legjobban magát, egyetlen vigassága a színes virágok, s a csillagok a szocializmus múltat tagadó sötét éjszakáiban.

Oszlopai az ókori Egyiptomról,

falai pedig a bálokra büszke paripákon érkező vendégekről álmodnak.

A magyar trikolor előtérbe kerülésével felcsillan a remény számára is, hogy talán majd most.

Talán visszatér majd Vera asszony, vagy valaki a családból, s a kastély újra méltó lesz ihletőjéhez, Andrea Palladio-hoz. A falak már alig bírják a várakozást, amikor feltűnik egy szempár, aki észreveszi a lehetőséget az ablakok nélküli, szétmállott épületben.

Európai uniós források segítségével hatvan éves álomból ébred fel a lőkösházi Bréda kastély, falai között kiállítások kapnak helyet. Kávézó, étterem vendégeli meg a látogatót, aki délután a szinte halálából visszahozott ősparkban sétálhat, s este pedig megtekintheti a 3D vetítést a kastély falán.

Susogtak a növények, néha rám csöppent egy-egy csepp eső, körülöttem több, mint százan nézték a vetítést, mégis úgy éreztem csak egyedül vagyok, én és a kastély, ő és az álma, amely az én álmom is. A múltat tisztelni, elfogadni tetteit, s tanulni belőle. Meghatódásom a felújítók bátorságának is szólt, tisztelem, amit ezért a fantasztikus épületért tettek, itt a csillagos, lőkösházi puszta közepén, amely egykoron is és ma is sokaknak a világ közepe volt, úgy, ahogyan a kupolás előtérbe az inga becsempészi a világ értelmét, az örök mozgást.

Aki Békés megyében jár, ne hagyja ki a kastély megtekintését, s élvezettel fogyasszon el egy ételt a Kastély étteremben, ahol a hagyományos magyar ételeket gondolják újra. A kastély falán pedig az év minden estéjén, napnyugta után megelevenedik A kastély álma produkció.