Az élet sója - minden, amitől az életünk izgalmasabb lesz: ízek, utazás, szerelem, szex, házasság és kultúra. Nekem ez az élet sója. S mi az élet sója Jamie McCartney számára? Mellek, péniszek és vaginák.
Fotó: Jamie McCartney (a szerző írásbeli engedélyével közölve)
A londoni művész Anglia déli partvidékén East Sussex környékén élvezi az életet és alkot. Ha most éppen az angol szigetországba utaznék, akkor az angol tengerpart, a híres Bodiam vár, vagy a romantikus Herstmonceux kastély kertje mellett mindenképpen ellátogatnék a galériájába, ahol nemrég készült el a Nagy Vaginafal című alkotása. S, hogy miért? Annak megfogalmazását egy szakemberre bíztam, aki több száz felvilágosító előadáson van túl, foglalkozott szexológiával és jól ismeri az emberi szervezetet, hiszen orvos. Dr. Szalai Krisztián reflexióin gondolkodjatok el ti is, s ha tehetitek lessetek be Jamie McCartney galériájába East Sussexbe.
"Nemrég olvastam az egyik online újságban egy angol művészről, aki önként jelentkező nők szeméremtestéről készít gipsz-öntvényeket, majd ezeket egy falra helyezve kiállítja.
Fotó: Jamie McCartney (a szerző írásbeli engedélyével közölve)
Már a kiállítás címében is feltűnik a finom humor (Great Wall of Vagina – www.greatwallofvagina.co.uk), noha anatómiailag nem pontos a cím (a vagina ugyanis a hüvely és nem a szeméremtest – vulva – latin neve, de így rímel a Kínai Nagy Fal angol nevére), az alkotás esszenciális és előremutató. Sokan azt gondolhatják, hogy csupán egy polgárpukkasztó akcióról van szó, orvosként azonban nagyon fontosnak és égetően hiánypótlónak, mi több: felvilágosítónak tartom. Miért is? Azért, mert a nők jelentős részének fogalma sincs a saját intim anatómiájáról, sokuk meg van győződve arról, hogy a nemi szervük “csúnya”, s az esetleges párkapcsolati problémájukat arra vezetik vissza, hogy taszítónak tartják a szeméremtestüket. (A probléma pontosan azonos a mellméret- és alak körül folyó végeérhetetlen szorongással.) Szövettani leletezéseim során jóformán 2-3 naponta találkozom kisajak-plasztikai műtétekkel. 18-20 éves fiatal nők szabatják át a kisajkaikat, mert nincsenek megelégedve azok alakjával – anélkül, hogy tudnák, nincs két egyforma szeméremtest, s mindegyiküké úgy egyedi, ahogy van. Azaz teljesen feleslegesen csonkoltatják magukat mindenféle esztétikai hóbort kedvéért, vállalva az esetleges hegesedés kockázatát, ami sokkal több kárt okozhat a szexuális életükben, mint a nem tökéletesen szimmetrikus kisajkaik.
Jamie McCartney kiállításában nemcsak a szépség bemutatása a diadal, hanem az elfogadásra való késztetés. Ha a látogatók végignézik a kiállított gipsz-vulvákat, megláthatják és megérthetik, hogy mekkora változatosságot biztosít nekik az anyatermészet – s persze a férfiak zömére is ráfér egy ilyen irányú ismeretterjesztés. Minden elismerésem a művész modelljeinek, akik vállalták ezt a kissé kellemetlen procedúrát, mert ezzel a bátor tettel segítettek egy fontos tabu ledöntésében.
Ami viszont nagyon elkeserített, az a végtelenül ostoba, korlátolt és kontraproduktív “fröcsögés”, amit a magyar cikk kommentjeiben olvashattam: miért kell egy ennyire nyilvánvalóan előremutató és az embereken segítő alkotás “elemzésébe” (inkább: ócsárolásába) politikát keverni? Miért kell a botcsinálta esztétát játszva pálcát törni az alkotó felett? Nagyon szomorú volt olvasni, hogy mennyien nem értették meg, milyen fontos dologra hívja fel az alkotó a figyelmünket – ez a fal a Delphi templomból ismert gnothi seautón (Ismerd meg önmagad) ragyogó, modernkori felkiáltása. Okuljunk belőle!"
Hölgyeim, irány Anglia és mutassuk meg magunknak, s párunknak, hogy a mi vaginánk is beillik a sorba.
Fotó: Jamie McCartney (a szerző írásbeli engedélyével közölve)
A fotók közléséhez a szerző írásban hozzájárult, azok blogról történő másolása szerzői jogot sért.
