Élet sója

11 dolog, amiben biztosan NEM lesz részed Norvégiában

2015. augusztus 06. - Tünde Bagó

Norvégiáról manapság egyre több fotósorozat jelenik meg az interneten, egyre több blogger ír róla és a hivatalos statisztikák szerint is emelkedik az országba látogató turisták száma. Egészen más azonban megnézni a végtelen számú természeti csodával megáldott országot a laptopunkon, s egészen más élőben tapasztalni. Az utazási magazinok, útikönyvek ezernyi látnivalót, ezernyi "ezt meg kell nézni" helyet sorolnak fel Norvégiából.

Személyes tapasztalatom, hogy ezek a források csak éppen tudják érzékeltetni azt a természeti csodát, amely a turistát Norvégiában várja. Itt nem a jól sikerült fotók a szebbek, hanem az, amit te ott látsz, érzel, s átélsz. De van azonban néhány dolog, amitől még vonzóbbá válik ez az ország számomra, s ez azoknak a tárháza, amelyeket biztosan nem kapok meg Norvégiában. Ezek azok ugyanis, amelyektől lesz Norvégia (s persze nem Oslo-ról beszélek, hanem a kis településekről, a fjordok mentén elszórt helyekről) az utazó számára igazi kuriózum. 

1., Norvégiában biztosan nem fogsz ki olyan hetet, hogy egyáltalán ne essen az eső, de.... Éppen az eső az, amely hozzájárul számtalan természeti csodához, a képtelennek tűnő zöldek áradatához, a mohák és páfrányok burjánzásához. S nyáron pillanatok alatt, néhány kilométerenként 180 fokot fordul az időjárás. Esik, zuhog, s hopplá már süt a nap. A felhők olyan játékot játszanak, mintha hiba csúszna a mátrixba. Nincs kánikula, de a nap azon nyomban melegít, ahogy kidugja sugarait. S végülis már feltalálták az esőkabátot és az esőálló cipőt! :-)

stavanger_fele_kis_obol_small_600x398.jpg Fotó: dr. Szalai Krisztián


2., Nincsenek homokos tengerpartok, de .... A víz az úr, mindenhol, lépten-nyomon. A fjordok bekúsznak az ország belsejébe, kicsit sósak, kicsit édesek, s kavicsos, sziklás partszakaszaik látványát órákig nem tudod otthagyni. A víz sokszor olyan nyugodt, mint egy rezzenéstelen arccal alvó óriás, hűvös ugyan, de mindig friss. 

fjord__b__l2_small_600x398.jpg Fotó: dr. Szalai Krisztián


3., Nem találkozol emberek hadával, de .... A nagyobb norvég városokat kivéve, elég könnyű elkerülni az embereket. S ha találkozol is velük, akkor sem fognak zavarni, ha helyiek, akkor azért, ha turisták, akkor pedig ők is a nyugodt kikapcsolódást keresik. A kis falvakban nyugalom van, éjjel és nappal egyaránt. 

egyszer___norveg_falucska_pano_small_600x320.jpg Fotó: dr. Szalai Krisztián


 

4., Nincsenek autópályák, de .... (Az állítás nem teljesen igaz, mert van néhány autópályának minősített út, de nem többsávos, száguldó pályára kell gondolni!) Az országban általában 80 km/órával lehet közlekedni, helyenként az utak egysávosak, ezért lassabban. Viszont nyugodt a közlekedés, nincsenek stresszes szituációk, hacsak az nem, hogy már megint egy vízesés zuhan alá melletted. :-)

vizese_piros_hazzal_HDR_small_600x396.jpg Fotó: dr. Szalai Krisztián


5., Nincsenek úton-útfélen éttermek, sörözők, de ... Ahol éppen van, az viszont magas minőségről árulkodik. S jellemző belső Norvégiában, hogy az emberek maguk teremtik elő az alapanyagok nagy részét. Halásznak és horgásznak, amit a turista is szabadon megtehet, majd el is fogyaszthatja a halat. Itt nem kell visszadobni! Bogyós gyümölcseikből isteni lekvárokat, s itókákat készítenek. Kevesebb a csábítás az egészségtelen életre (bár sajnos a nagyobb a városokban az éttermi kultúra kezd a gyorskonyha felé tendálni, szerencsére még megtalálhatóak a helyi specialitások is).

IMG_0634_600x600.jpg Fotó: dr. Szalai Krisztián


6., Nem fognak téged, mint turistát minden áron kiszolgálni, de .... Norvégiában az utazó, ha jön, akkor találja fel magát. Miatta nem fog a komp máskor közlekedni, nem visz fel felvonó a hegyre, s nem építenek a legszebb utak mellé wc-ket. De éppen ezek miatt tudja megőrizni természetességét, s adja meg a lehetőséget, hogy elszakadjunk a mindig minden igényünket kiszolgáló élettől. Másszunk fel magunk a sziklára, merüljünk el a természetben, s próbáljunk meg internet nélkül élni pár napig (bár hálózat mindenhol van, még a legeldugottabb helyen is).

born_to_be_wild_small_600x350.jpg Fotó: dr. Szalai Krisztián


7., Nem fogsz találkozni tolvajokkal, de ... Mindenképpen találkozol segítőkész norvégokkal, akik egytől-egyig beszélnek angolul. Nem tűnik el semmid, ha ott hagyod a teraszon, nem viszik el a motorcsónakot a ház mellől, sőt még a ház ajtaját sem kell bezárni. A vidéken nyugalom és biztonság van. A Sogne-fjord mellett élők büszkék rá, hogy a norvég király rendőri és biztonsági kíséret nélkül szokott náluk horgászni és túrázni.  

hazikok_a_fjordnal_small_600x265.jpg Fotó: dr. Szalai Krisztián


8., Nem látsz majd lépten-nyomon metropoliszokat, de .... Kis városok, amelyek nem a mi léptékeinkkel mérve nem városok. Néhány ház, néhány csónak, keskeny út, ez egy város a norvég vidéken. Van viszont számtalan megmászásra váró szikla, bejárásra kínálkozó erdő, zajos vízesés, nyugalom, csend és tiszta levegő.

reggeli_naps__tes_a_hazunk_mellett_small_510x600.jpg Fotó: dr. Szalai Krisztián


9., Nem a művészetről fog szólni az életed, de .... Norvégiában a legnagyobb művész a természet. Élő tájképek, élő szobrok vesznek majd körül minden pillanatban. S persze Osloban és Bergenben betérhetsz majd a Vigeland Parkba, vagy Grieg mester házába, s élvezheted a Hanza alapokon nyugvó kereskedelem előnyeit.

Grieg_haz_bejarat_small_398x600.jpg Fotó: dr. Szalai Krisztián Grieg házának bejárata


10., Nem kapsz majd az üzletekben alkoholt, de .... Az állami monopóliumként üzemeltetett elárúsító helyeken azonban vásárolhatsz Linie-t (akvavit=skandináv gyógynövényes pálinka). Garantáltan kevesebb lesz az alkoholmámorban úszó fiatal, s a részegen ténfergő ember. De ettől még szeretnek a norvégok is bulizni, imádják az esti éttermi kiruccanásokat. 

11., Nem találkozol a honvággyal, de .... Olyan nyugalomba kerülsz a látványtól, a lassú közlekedéstől, a friss levegőtől, attól, ahogyan a természet körbe ölel napokon keresztül, hogy majd magad sem érted, miért is kell már hazamenni. S amikor hazaérsz nem érted majd, miért is idegesít a szomszéd gyerek tucc-tacc zenéje, a 130-al száguldó autók az autópályán, a részeg fiatalok az aluljáróban és úgy általában az emberek. 

.... mert a természet megnyugtató, s Norvégia ezt szeretné neked nyújtani. 

zen_a_hegyen_small_600x475.jpg Fotó: dr. Szalai Krisztián

A bejegyzés trackback címe:

https://eletsoja.blog.hu/api/trackback/id/tr4412781988

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
11_dolog_amiben_biztosan_nem_lesz_reszed_norvegiaban
süti beállítások módosítása