Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Élet sója

A világ leghíresebb szexmúzeumai

2016. január 14. - Tünde Bagó

A szexualitás minden korban az ember érdeklődésének tárgyát képezte, még akkor is, ha tabuként kezelték, megpróbálták elfojtani. Megihlette a művészeket, nyomorba és betegségbe szorított ezreket, munkát adott tízezreknek, s élvezetet nyújtott millióknak. Ez manapság sincs másképp, azzal a különbséggel, hogy a ma embere egyre nyíltabban beszél a szexről. Az elmúlt évtizedekben ennek köszönhetően a világ különböző pontjain rendkívül érdekes gyűjteményeket tártak az érdeklődők elé.

Szexuális játékszerek, művészeti alkotások, oktató-nevelő jellegű kiállítások, múzeumok sora nyitott meg. Első találkozásom egy szexmúzeummal Prágában történt meg, amelyet majd a párizsi követett. Mindegyik esetében voltak pillanatok, kiállítási tárgyak, amelyek előtt kikerekedett a szemem, mert legmerészebb elképzeléseimet is felülmúlta. Gyertek most velem a világ leghíresebb szexmúzeumaiba, s ha a közelükben jártok, akkor semmiképpen ne hagyjátok ki egyiket sem. 

  1. Prága - a szexjátékszerek múzeuma

A cseh főváros óvárosának egyik kis utcácskájában fedeztük fel annak idején a világ első olyan múzeumát, amely az elmúlt századokból vonultat fel szexuális játékszereket. A bejáratnál már rögtön a fantánziánkat kellett segítségül hívni, hiszen egy vizimalomra vagy talán köszörűre emlékeztető szexuális kielégítő géppel találtuk magunkat szemben.

4427111-_Prague

 

Aprócska bőrök, nyelvként segítették elő a nagy keréken forogva kétszáz évvel korábban élt hölgyek gyönyörét. De nem ez volt az egyetlen meglepetés, hiszen arra sem gondoltunk, hogy Peep-show már a XVII. században is létezett, s egyes női börtönökben pedig gépekkel gondoskodtak az elítéltek szexuális vágyainak kielégítéséről. A 200 kiállítási tárgy bizonyítja, hogy már a XVII-XVIII. században is igen élénk volt a szexuális segédeszközök piaca. 

2. Párizs - Musée de l'érotisme de Paris (Erotika múzeum)

Sétálgattunk a szexboltjairól, utcalányairól és a Moulin Rouge-ról híres Pigalle negyedben, amikor egy tisztes polgári háznak kinéző épületen megláttuk a kiírást: Musée de l'érotisme de Paris. Hol máshol térhetnénk be autentikusabb helyre, mint Párizsban, a szerelem, a gyönyör, az erotika egyik fővárosában. Erotikával kapcsolatos alkotások a világ minden tájáról, termékenységi szobrok, távolinak tűnő ősi szexkultúrák (India, Óceánia, Madagaszkár), európai erotikus humor, s francia bordélyház történelem az állomásai a hétemeletes épület kiállításának.

6

Helyenként feltűnik az irodalom, a karikatúrák, fából és porcelánból készített nemi szervek hada és pózok a világ minden tájáról. 

3. Kína - Szexmúzeum, csak nőknek

Csangcsou városában egy klinika adott helyet annak a szexmúzeumnak, amely a kínai nőket hivatott felvilágosítani szexuális téren. A 2008-ban megnyitott kiállítás igencsak nagy előrelépés a kommunista ország gondolkodásmódjában, ahol a mai napig a szexualitás tabunak számít.

szex_kina

A tárlatokon keresztül, több, mint 500 tárgy segítségével megpróbálják a kínai nőknek elmagyarázni a női és férfi nemi vágyak mibenlétét, az erotika jelentőségét, a fogantatást, a gyermekszülést. Arra tanítják a kínai nőket, hogy becsüljenek meg minden új életet. 

4. New York - MoSex

Az erotika kultúráját keresők számára tökéletes célpont az ötödik sugárút 233-on működő Szex Múzeum, közismert nevén MoSex. A jelentős részben magángyűjteményre alapuló kiállításon helyet kap minden, ami a szexualitás témakörébe belefér, legyen az a fetisizmus, a pornó, a prostitúció vagy a homoszexualitás. Ralph Wittington egy nyugdíja könyvtáros ajánlotta fel 2002-ben az évtizedek alatt összegyűjtött pornográf gyűjteményét, újságokat, filmeket, segédeszközöket és guminőket. 

objectxxx-1100x619

A Museum of Sex a többi, államokbeli, hasonló intézményhez képest a legkifinomultabb és a prűdebb közönség számára is könnyen befogadható formában dolgozza fel a szexualitás témáját. Az elmúlt években számos különböző kiállításnak adott otthont a múzeum, a jelenleg is látogatható tárlatok egyike a Szex és mozgókép, illetve a Meztelen képregényfigurák című kiállítás, ami a felnőtteknek szóló pikáns rajzfilmek, képregények és egyéb illusztrációk kulturális és történelmi jelentőségét vizsgálja.
A múzeum egy másik érdekes kiállítása A robotok szexuális élete, mely Michael Sullivan animátor és látványtervező által készített jeleneteket mutat be a látogatóknak. A bizarr összeállítások kizárólag a Museum of Sex számára készültek, sehol máshol nem tekinthetők meg.

5. Amszterdam - Vénusz templom

Nemcsak a műkedvelők körében híres a holland város, hanem azok között is, akik az élet erotikus oldalának legapróbb részleteit is szeretnék megismerni. Amszterdam piros lámpás negyede mindig is mutatni engedte a város és az ország liberális gondolkodását a szexről.

amsterdam-2551_640

Nincs más célja az 1985-ben Európában elsőként megnyitott erotika múzeumnak sem, amely egy XVII. századi raktárépületben található. Az erotikus témájú tárgyakon, alkotásokon túl nemcsak a vizuális látvánnyal, hanem hangszórókon keresztül nyögésekkel is fokozzák a hangulatot. A múzeum célja, hogy bemutassa az erotika korántsem bűnös dolog, és a gátlások nélküli élvezet nem szükségszerűen fonódik össze az alvilággal. 

6. Berlin - Beate Uhse múzeuma

Ki is Beate Uhse? Az egyik legnagyobb szexshop viseli nevét és sok helyen minden idők legmerészebb asszonyaként emlegetik. A hölgy eredetileg repülős volt, de a II. világháború után úgy döntött, hogy vállalkozásba kezd és szexuális játékszereket értékesít, üzletet nyitott, s vállalkozását ma már jegyzik a tőzsdén. Célja mindig is az volt, hogy az "alantas" gyönyörök igényesen kerülhessenek reflektorfénybe.

3537737824_f52bb82398_b

Szerinte az erotika a gátlástalan gyönyörről szól. Nagy álma vált valóra 1996-ban a német fővárosban, amikor megnyithatta múzeumát, ahol a XVI. századtól kezdve vonultatja fel a szextörténelem legemlékezetesebb állomásait csaknem 2000 négyzetméteren. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eletsoja.blog.hu/api/trackback/id/tr1312782102

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sand Shauna 2016.01.15. 12:36:48

Engem senki nem akar megszexelni?

hangjegy 2016.01.15. 18:25:53

Hiányolom Keszthelyet az írásból, de ezt leszámítva elnyerte a tetszésemet. Szívesen ellátogatnék mindegyikbe.

Bagó Tünde 2016.01.15. 18:39:55

Oh, ott is van? Akkor írnom kell egy olyan bejegyzést, amely a magyar különleges múzeumokról szól. :-)
a_vilag_leghiresebb_szexmuzeumai
süti beállítások módosítása