Az úgynevezett menekültválság kirobbanása óta sok helyen jártam Európában. Keleten és nyugaton, délen és északon egyaránt. Figyeltem az embereket, beszélgettem velük, olvastam véleményeket, láttam menekülteket, menekülttáborokat, kisvárosokat, nagyvárosokat. Megfigyeltem a saját reakcióimat, s mások tetteit. S nagyon érdekes dolgokat tudtam meg az emberről. 

Milyen is az a lény, aki intelligenciájával és emócióival "elvileg" minden fölé emelkedik a Föld nevű bolygón?!

Agresszív, szűk látókörű, hiszékeny, nem tanul semmiből, ítélkező, hisztérikus, aggódó, felszínes, paraonid, mogorva, manipuláló és manipulálható, pesszimista, nem gondolkodik, elutasító, fél, gyenge, sebezhető.

Empatikus, segítőkész, optimista, energikus, gondolkodó, erős, kitartó, kedves, humoros, pozitív gondolkodású, nem befolyásolható, okos, tanít és tanítható, elfogadó, bátor. 

Igen, valamennyi tulajdonság ott lakozik az emberben, a jók is és a rosszak is (használjuk ezt az egyszerű kategóriát). Ők ketten a tyúk és a tojás keletkezésének kategóriái. Mondhatjuk azt, hogy az ősember még csak jó tulajdonságokkal rendelkezett, ő még tiszta volt. De ez nem lenne igaz. Már ő is aggódott, mogorva volt az idegenekkel szemben, sebezhető lényként élt, félt, s bizony nagyon agresszíven is tudott viselkedni. Ugyanakkor erős és kitartó volt, amelynek köszönhetően gondolkodása is fejlődött.

Mondhatjuk azt is, hogy Mohamed, Buddha vagy Jézus tisztává, empatikussá, erőssé, gondolkodóvá tette az embereket, de ez sem lenne igaz. Hiszen akkor nem lettek volna a keresztes háborúk, korábban hallgathatták volna az emberek saját nyelvükön az igét, s nem haltak volna meg annyian Mohamed nevében.

Na de akkor biztosan eljött az ember fénykora, amikor az iparosodás az egész világot megváltoztatta. Hát nem, a rossz tulajdonságok köre bővült, aki képes volt egy gép bonyolult kivitelezésére, más területeken már nem volt képes gondolkodó lényként viselkedni. Aki tanított az nem akart már tanulni, s aki elég bátor volt, az már követőket is maga mellé tudott állítani. A gyenge, félelemben élő pedig befolyásolhatóvá vált. De egyre többen kezdtek el gondolkodni is, használni azt az adottságot, amely mindenkiben ott lakozik. Voltak, akik képesek voltak a világ próbatételeit kiállni, empatikusnak, segítőkésznek, optimistának maradni, de olyanok is voltak, akik pánikba estek, agresszívvé váltak, hisztériáztak, s gyáván megfutamodtak. 

S akkor most itt a XXI. század, az az évszázad, amelyben minden adott ahhoz, hogy a gondolkodó lény, az ember gondolkodjon, tanítson és tanuljon, bátran és erősen szembenézzen a kihívásokkal. Kutasson, értékeljen és következtetéseket vonjon le! De nem teszi! Nem tanul az elmúlt évezredek hibáiból, gyenge és gyáva. Nem gondolkodik, agresszíven viselkedik, holott egyáltalán nem a káoszra, hanem a rendre vágyik. 

Emberek érkeznek keletről, segítséget kérnek, csak rendet szeretnének az életükben, némi empátiát, lehetőséget a munkára, az életre. Nem akarnak mást, vagy többet, mint te vagy én! Egy nyugodt, rendezett otthont, munkát, fizetést, ételt, szórakozást, hitet, optimizmust, jövőt. Jönnek, mert nem maradhatnak. Maradnának, ha maradhatnának, mert kinek hiányzik egy új kultúra, egy új nyelv, egy új jog- és normarendszer megtanulása? De ez most nem kérdés, mert menekülnek! Menekülnek a fegyverek, a lerombolt épületek, a lerombolt kultúra, a lerombolt jövő mellől. Empátiára, segítségre, egy jó szóra számítanak, nem többre, csak lehetőségre, hogy bebizonyíthassák, ők is emberek. Nem terroristák, nem arabok, nem migráncsok, nem agresszívek, nem buták, nem gyengék, hanem emberek. 

Teljesen természetes volt már az őskorban, hogy az ősember védte a saját barlangját, az ókori nagy birodalmak határfalakat építettek, a középkori városok is fallal vedték körbe magukat, s ha idegen érkezett, bármilyen jószándékkal is, először bizonyítania kellett, s csak azután fogadta el a közösség.

Ha jól bizonyított, akkor hamarosan azt is elfelejtették neki, hogy idegen, hogy nem ott született. A XXI. században emberek százezrei dolgoznak, élnek a hazájuktól távol. Kaptak munkát, lehetőséget, s ha bizonyítottak, akkor befogadták őket, s pár év múlva már el sem hiszik nekik, hogy nem ott születtek, hogy más a nemzetiségük, az anyanyelvük. Talán nekik könnyebb megérteni a menekülteket, míg mások meg sem próbálják megérteni őket. 

Hányan vannak ma Magyarországon, akik nem ismernek olyan embert, aki hazáját elhagyva máshol keresi a boldogulást? Kevesen! Még a legkisebb somogyi, vagy szabolcsi faluban is van olyan, aki kivándorolt valahová! Lennie kell, mert kevés az olyan hely Európában, ahol nem találni magyart. Pedig még csak háború sincs Magyarországon! Nem lőtték a tetőt a fejünk fölött, folyt a víz a csapból, volt áram, s nem kellett végignézni a hozzátartozóink kivégzését, mégis felkerekedtünk, s elindultunk szerencsét próbálni a nagyvilágba, mint az egyszerű inas a középkorban. Befogadtak, esélyt adtak, bizonyítottunk, s elfogadtak. 

Már csak ezért sem lehetünk mi most agresszívek, elutasítóak, mogorvák azokkal, akik hazájukat elhagyva itt, Európában keresnek menedéket. S azok, akik még soha életükben egyetlen idegennel, menekülttel sem találkoztak, éppen ezért, a bizonyítás hiánya miatt, nem lehetnek agresszívek, elutasítóak, mogorvák velük. Ott van az emberi tulajdonságok között a bátorság, amely most ahhoz kell, hogy elfogadjunk, hogy együttérezzünk, hogy hagyjuk bizonyítani az idegent. 

Felépíthetjük a városfalat, ahol regisztráljuk az idegent, mert a kontroll, az azonosítás fontos, de nem zárhatjuk be a kapukat ok nélkül. Nem általánosíthatunk, mert minden ember más, mindenkinek vannak jó és rossz tulajdonságai. S nem felejthetjük el, hogy még mi is állhatunk a kapuk előtt. Ha csak már most is nem ott állunk!? Vajon nem menekülünk-e mi is mindennap? Menekülünk egy rossz munkahelyről, egy rossz kapcsolatból, egy rossz családból, egy rossz közösségből, vagy csupán önmagunk elől? S befogadnak? Egy új helyen? Egy új kapcsolatban? Egy új családban? Egy új közösségben? Igen, ha bizonyítottuk, hogy a rossz emberi tulajdonságainkat kontroll alatt tudjuk tartani, a jókat pedig kifejezésre tudjuk juttatni.  

Sem jogalapom, sem szakmai alapjaim nincsenek az emberek megítélésére, de van véleményem. Nem kell velem egyetérteni, ha már elolvastál, akkor az nekem elég! Ha vitatkozni akarsz, akkor tedd, de csak agressziómentesen!