Élet sója

Az öt legszebb bajor tó

2017. április 29. - Tünde Bagó

 

Fenséges, zöld színű, kiváló vízminőségű, homokos parttal rendelkező, s még ókori emlékekkkel bíró tó is van Bajorországban. 

Kétségtelen, ha valaki egy tó mellett lakik, hajlamos elfelejteni, hogy más tavak is léteznek. Tudom ez furcsán hangzik, de amióta a Boden-tó mellett élünk, szó szerint a tó körül forog az életem. Ismerem a zeg-zugait, a legszebb városait, a téli, a nyári színeit, az őszi hangulatát és tavaszi megújulását. Ha Ausztria és Magyarország felé vesszük az irányt, akkor egy ideig még a Boden-tó mellett autózunk, de ilyenkor átvezet az utunk Bajorországon is, amely szerintem az egyik legszerencsésebb tartományok egyike. Vannak még páran, mármint szerencsések az országon belül, de kevés olyan van, ahol a természeti látnivalók fenséges voltát az Alpok ilyen mértékben emelné.

Minden egyes bajor átautózásunk során fogadalmat teszek, hogy a következő kirándulásunkat ide tervezzük. Ide, Bajorország legdélebbi részére, az Alpok lábához. Sok szempont köré építhetném a felkeresendő látnivalók listáját, de ha már azzal vádoltam magam, hogy nem veszem észre a tavakat, akkor jöjjenek a vízfelszínek. Négy tó egészen délen, s egy kivétel, jóval északabbra.

Gyertek, járjuk be Dél-Bajorország legszebb tavait!

A legnagyobb bajor tó a Chiemsee (80 km2) és éppen ezért a bajor tengernek is nevezik. Szinte mindent egyesít magában, amire egy turistának szüksége van. A tó körül üdülőhelyek vannak (Bernau és Prien), számos kikötővel és szabadstranddal rendelkezik, amely az aktív sportok szerelmeseinek egy igazi paradicsom. Számtalan lehetőséget találni a csónakázásra, vizibicajozásra, s a hajózásra. A látványról pedig a Chiemgau hegyei gondoskodnak. S ha mindez nem lenne elég, akkor ott vannak a szigetek, a Herreninsel II. Lajos zseniális és látványos művével a Schloss Herrenchiemsee-vel, s a Fraueninsel a Kloster Frauenchiemsee-vel. (Fantasztikus fotókért és információkért forduljatok Kavicshoz, aki a blogján mutatja be a bajor tavat.)

A Tengernsee csupán csak tizede (8,9 km2) a Chiemseenek, de nekem mégis a kedvencem az összes közül. A legjobb vízminőségű tóként tartják számon Bajorországban. A turistákat azonban nemcsak ezzel, hanem az Alpokbeli fekvésével, s kilométereken át tartó partmenti sétányaival varázsolja el. Azért úgy ugrani egy kristálytiszta vízbe, hogy közben az Alpok panorámája tárul elénk, élmény lehet. S a dolog visszafelé is működik! A tó körül, a hegyekben vezet egy 33 km hosszú túraút, ahonnan végig élvezhetjük az Alpok és a Tengernsee nyújtotta panorámát.

A Watzmann csúcsról leomló meredek sziklafalak által körülölelve fekszik a smaragdzöld Königsee (5,2 km2), amelyet ezen fekvése miatt fjordnak neveznek. Lenyűgöző és egyedülálló a környék, ki ne hallott volna már a bajor és osztrák határon húzódó Berchtesgaden szépségéről? Itt a leglustább és a legaktívabb turista megtalálja a kedvére valót. A siklóernyőzéstől a sétahajózásig mindent kínálnak.

Az ötödik legnagyobb tó Bajorországban és egyben a legnagyobb víztározó a Forggensee (15,2 km2), amely a napsütéses napokon türkizkék színben ragyog, s a körben magasodó Alpok csak fokozza fantasztikus kinézetét. Szintén számos aktív sportolási lehetőséget kínálnak szabadstrandjai és kikötői. A különlegességét mégis inkább az adja, amikor leeresztik a vizet (hiszen víztározóról van szó) és megpillanthatjuk a Via Claudia Augusta, egykori római kereskedőút egy részét. 

tegernsee-412599_640.jpg

S jöjjön a kicsit északabbra eső, de az én "szépséglistámból" ki nem maradható Altmühlsee (4,5 km2), amelynek a különleges, homokból és agyagból álló duzzasztógátja a leghosszabb Németországban. A különleges technikának köszönhetően népszerű lett a turisták körében, hiszen, helyenként olyan, mint egy homokos tengerpart. S a környék, ahol fekszik, a Fränkischen Seenland, Frank tóvidék, Nürnbergtől délre más látnivalókban is igen gazdag. A tóra épített szökőkút éjjelente ki van világítva, igen romantikus látványt nyújtva ezzel. 

 

Tavakra fel! Irány Bajorország!

A bejegyzés trackback címe:

https://eletsoja.blog.hu/api/trackback/id/tr8512782416

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
az_ot_legszebb_bajor_to
süti beállítások módosítása