Külföldre költözöl - sajnálnak. Látogatóba jössz Magyarországra - sajnálnak. Visszaindulsz - sajnálnak. Kijelented, hogy jobban érzed magad külföldön - csodálkoznak, s úgysem hiszik el. 

Öt éve minden kényszerítő körülmény nélkül külföldre költöztünk, s kényszerítő körülmény alatt elsősorban a gazdasági okokat értem. Volt munkánk Magyarországon, fizetést is kaptunk, de túl sokat dolgoztunk, s túl kevés dolgot engedhettünk meg magunknak. Azt gondoltuk, hogy külföldön nyugodtabban, kevesebb stresszel élünk majd, kicsit jobb életszínvonalon. Nem tévedtünk, azt kaptuk, amit vártunk. Egy nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb, kiszámíthatóbb életet. Nem kolbászt a kerítéshez, hanem egy életet kerítés nélkül. 

Minden évben hazalátogatunk, pontosabban meglátogatjuk a hazánkban élő rokonainkat és barátainkat. S minden évben átélem, hogy sokan sajnálkozó hanglejtéssel kérdezik meg, ugye milyen jó itthon? A "hogy vagytok?" kérdésre meg sem várják a választ, rögtön maguk megválaszolják, "gondolom most nagyon jól, hogy itthon vagytok!". 

Eddig csak magamban dühöngtem, hogy miért hiszi azt mindenki, aki külföldön él magyarként, az annak tulajdonképpen egy büntetés. S semmiképpen sem érezheti jól magát, mert nem a hazájában él.

Nos, ebben az évben nem hagytam, hogy megválaszolják a nekem feltett kérdést. Rögtön rávágtam, hogy jól vagyunk, de várjuk már, hogy hazamenjünk, mert nagyon jól érezzük magunkat választott hazánkban! Kerekre nyílt szemek, csodálkozó tekintetek, s hitetlenkedő mosoly volt a válasz, majd gyors témaváltás. Azaz, a messziről jött ember mondhat bármit, nem hiszem én azt el - gondolták sokan. 

Ha most elkezdeném kifejteni, hogy mennyire jól érzem magam a Bodeni-tó melletti lakhelyemen, akkor az magyarázkodásnak tűnne, s szerintem nincs is rá szükség, hiszen, aki olvassa a blogot, vagy aki járt már nálunk, s akár csak egyetlen napot is töltött velünk, az tudja, hogy mennyire jól érezzük magunkat a csöndes kis falunkban, a fantasztikus barátainkkal, a nyugodt munkahelyi légkörben, a biztonságban. 

Na, de hogy meggyőzzem a sajnálókat, azon rokonaim és barátaim reakcióit - akik már jártak nálunk - is megfigyeltem az elmúlt két hétben Magyarországon. Náluk elmaradt a sajnálkozó tekintet, s inkább azt feszegették, hogy milyennek látjuk az országot, mert kívülről mégis másképpen látszik minden. A versenydíjas megnyilvánulás az egyik barátnőm anyósa száján csúszott ki: "Nagyon jó lehet nálatok, mert a gyerekek mindig annyira kipihenten, nyugodtan jönnek tőletek haza, s egész évben azt várják, hogy újra mehessenek."

Igen, mi is éppen ezért érezzük jól magunkat itthon, Németországban, s persze ez nem jelenti azt, hogy amikor meglátogatjuk a rokonokat és barátokat, akkor ott ne éreznénk jól magunkat. 

DE! Ne tessék engem sajnálni, mert külföldön élek! Irigykedni se tessék, hanem tessék úgy élni, ahogy szeretne, a lehetőség mindenkinek adott, Magyarországon is és külföldön is. Az élet pedig rövid és megismételhetetlen! Mondjak még ilyen bölcsességeket? 

Aki nem hiszi, hogy nekünk ez nem büntetés, azt szívesen látjuk!