Lehet hétvége, hétköznap, nappal vagy éjszaka, járhatsz vidéken vagy városban bolhapiacot mindig találsz Németországban. Egy, a bolhapiacokkal foglalkozó ARD szakértő szerint a német lakosság tíz százaléka, azaz csaknem 8 millió ember jár havonta 2-3 alkalommal bolhapiacra.
Fotó: dr. Szalai Krisztián
Honnan ered ez a lelkesedés a "limlomok" iránt Németországban? - tettem fel már oly sokszor az elmúlt öt évben, amióta Dél-Németországban élünk, a kérdést.
Ezen a nyáron, amikor minden képzeletemet felülmúló bolhapiacra csábítottak el barátaink, akkor már nem halogathattam tovább, hogy kicsit beleássam magam a Flohmarkt (bolhapiac németül) történetébe. Mielőtt elvinnélek benneteket a környékünk legnagyobb, határokon és éjszakán átnyúló bolhapiacára, nézzünk kicsit a bolhák körmére.
Fotó: dr. Szalai Krisztián
Bármilyen furcsa is, de a bolhapiac nemcsak, hogy nem német eredetű, de még csak nincs is évszázados hagyománya Németországban.
A bolhapiac eredetére többféle verzió létezik, de abban mindenki megegyezik, hogy a gyökerek Franciaországba vezetnek. Az egyik elmélet szerint már a késő középkor óta voltak Párizsban olyan kereskedők, akik a gazdagok kidobott ruháit vásárolták fel és adták tovább. S mivel ekkoriban a higiénia hagyott kivánni valót maga után, a ruhákban nem volt ritka a bolha. Egy nagy bolhajárvány után ezeket a kereskedőket száműzték Párizs északi részére, ahol 1890-től rendszeresen piaci keretek között árusíthatták a ruhákat, s innen kezdve már bolhapiac néven is emlegetik a helyet.
A másik verzió szerint valamikor 1880 körül egy ismeretlen férfi Párizs utcáit járta és mindenféle limlomot árult. Az utcára hívta az embereket, akik a színes és értékesnek látszó portékák miatt egyre többen lettek a kereskedő körül, úgy lepték el az utcát és a tereket, mint a bolhák az állatokat. Hamarosan a helyi polgármesternek egy teret kellett kijelölnie az ilyen árusok számára, s már meg is találtuk a bolhapiac ősét.
Bármelyik verziót fogadjuk is el, a lényeg, a használt dolgok értékesítése és a hozzá tartozó alkudozás. Ez a két dolog az ember kereskedés, árucsere iránti vonzalmát elégíti ki, de a történetek, a titkok iránti vágya sem marad inger nélkül egy ilyen piacon.
Fotó: dr. Bagó Tünde
S akkor el is érkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy rákérdezzünk, hol is jönnek a képbe a németek? Az egyik kulcsszó a kereskedelem, a másik a szociális kapcsolatok erősítése és a harmadik a spórolás, szerintem. Az első német bolhapiacot ugyan csak 1967-ben Hannoverben rendezték meg, de a kereskedelem, mint foglalkozás az elsők között van, ha Észak-Németországra és a németek Hansa kereskedelemben játszott szerepére gondolunk. A szociális kapcsolatok ápolására mi lenne jobb hely, mint egy piac, egy találkozási pont. A német fukarsághoz, spóroláshoz pedig jól kapcsolódik a bolhapiacokon szinte már kötelező alkudozás. Valószínűleg ezek az okok vezethettek oda, hogy ma már mindenhol és mindenkor találunk bolhapiacot Németországban, ahol nemcsak, hogy tengnek-lengnek páran, hanem mozdulni sem lehet a tömegben.
Fotó: dr. Szalai Krisztián
Az egyik nyári élményem volt, amikor Konstanz városában napokig tartó bolhapiacra rángattak el bolhapiacfan barátaim. S most a napoikig tartó szókapcsolatot úgy értsétek, hogy sem az árusok, sem a vevők kedve nem lankadt le az éjszaka beálltával. Sötétben, zseblámpákkal a kezükben vizsgálgatták az én szememben helyenként bóvli kategóriába sorolt limlomokat a németek. Kilométereken át vizslattam őket, mert, hogy a Rajna partján indultunk, a gyermekek bolhapiacán, majd a Rajna-hídon átsétálva megérkeztünk az Altstadt (Óváros) széléhez és addig tartott a piac, hogy végül átértünk Svájcba, Kreuzlingenbe.
Fotó: dr. Szalai Krisztián
Aki járt már bolhapiacon az most nem várja el tőlem, hogy felsoroljam miket láttam, miket kínáltak. A legelképesztőbb dolgokat: a valamikor zárba tört rossz kulcstól kezdve a fából kihúzott vasszögeken át a régi, alig használt csomagolópapírig mindent. Na jó, ezek a számomra negatív szélsőségek voltak.
Fotó: dr. Bagó Tünde
Az én szemem is megakadt azonban a régi bútorokon, könyveken, festményeken, tükrökön és bakelit lemezeken, már csak azért is, mert ezektől méltán várja egy ábrándos lelkületű író a történeteket, gazdáik sorsát, a látott évtizedeket. Ha ezek a tárgyak mesélni tudnának! Bizonyára ezek izgalma is vonz sok vásárlót, s bizonyára lesznek olyan szerencsések, akiknek meg is nyílnak ezek a tárgyak.
Fotó: dr. Bagó Tünde
A másik kedves bolhapiacos emlékem Ulmban volt, ahol egészen véletlenül csöppentünk bele egy igényes, antik bolhapiacba. A bútorok, az utazással kapcsolatos tárgyak itt már engem sem hagytak hidegen. S mindez egy olyan környezetben prezentálva, ahol a hátteret - nemcsak, mint épület, hanem, mint oly sok történet őrzője - az ulmi székesegyház szolgáltatta.
Aki Németországba látogat, mindenképpen menjen el egy bolhapiacra, ha szerencsés akkor akár úgy is járhat, mint egy amerikai hölgy, aki kifogott a bolhapiacon egy Renoir festményt pár dollárért. :-)
