Nem létező vasúton érkezünk, a nagyon is létező 30-as évekbe. Az állomás várótermében egy vasutas vár, akitől nem a vonatra kapunk jegyet, hanem egy időutazásra az Almássy család Pálinka Patika Városába.

Ha most kicsit furcsállnád kedves Olvasó a mondandómat, akkor arról csakis a Lakitelek-Tőserdőn elfogyasztott pálinka és az az építész, Honti Attila tehet, aki kitalálta, megalkotta és felépítette a Pálinka Patika Várost a Homokhátság és a Tisza-völgy találkozásánál.

 Aranyban úszó őszi délelőttön robogunk Lakitelek-Tőserdő felé, de még csak nem is sejtjük, hogy miben lesz részünk, amikor két összeborult csónak mellett bekanyarodunk a Harmiczházas Pálinkavárosba. Az egykori majorság százéves fája alatt parkolunk és betérünk a Pálinkaváros feliratú, rusztikus téglaburkolatú épületbe. Rögtön elénk ugrik a bakter és jegyeket nyom a kezünkbe, amellyel nem a vonatra fel-, hanem a vonatról leszállhatunk egy, a békebeli harmincas éveket felidéző városba.

Bakterunk el is kezdi mesélni, hogy hová is csöppentünk, s átéléssel előadott történetét az első szótól az utolsóig elhisszük.

Mert miért is ne tennénk? Adott egy békés korszak, egy úri család, az Almássyak, akiknek nagy gazdasága, majorsága van Tőserdőn. Fiúk az örök ábrándozó építész Archibáld, barátjával, a helyi fűszeres fiával, Petrezselyem Pállal sétálgat egy napon a birtokon és megálmodja a Pálinka Várost. Csupán egy a bökkenő, hogy pálinkát főzni abban az időben csak nehezen megszerezhető engedéllyel lehetett. No, de mire jók a barátok, s a gyógyszerészek? A videóból ki is derül!  

 Archibald és barátja hamarjában híres lett messzi földön, nem győzték fogadni a vendégeket, akik a pálinkával akartak gyógyírt találni minden bajukra. Hotelt, éttermet, szatócsboltot, mozit, kávéházat építtettek és létrejött a Pálinka Patika Város.

Bakterünk végigsétál velünk az utcán, bevisz a szatócsboltba, ahol mi is vásárolhatunk, játszik velünk itt ott, megengedi, hogy elolvassuk a helyi napilapot, s hagyja, hogy várjuk a pálinkáért elszaladt borbélyt. Közben elmeséli Archibáld szakállánk történetét, miszerint a város atyja csak akkor vágatta le arcszőrzetét, amikor a városban egy újabb épület elkészült. Így bizony sokszor igen nagy szakálla nőtt, mert az építkezések jól elhúzódtak.

Mivel a borbélyra, aki ugye pálinkáért ment, hiába várunk az üzlet előtti padon, javasolja, hogy cseréljük le ruházatunkat Medgyessy Mihály úri szabóságában, mert mégsem lenne jó, ha Madarassy Béla vándorfotós hétköznapi ruhában kapna le bennünket.

Szomjunkat oltani beinvitál a Muskotályos közben található Szőlőfürt borozóba, ahol nemcsak az egy méter pálinkára vagyunk jók nála, hanem titkos ajtókat is kinyit nekünk. Kiderül, hogyan lehet a pincében titokban főzött pálinkát háti permetőzben kicsempészni.

Csak utazunk a mi bakterünkkel át a városon, s pillanatig sem jut eszünkbe, hogy a mese vajon csak a fantázia szüleménye, vagy tényleg élt-e Almássy Archibáld?

Nincs is nagyon időnk gondolkodni, mert be kell lesnünk a moziba, ahol a nézőtéren ülő emberekről nem tudom eldönteni, hogy csak babák, vagy tényleg igazi emberek.

Az utcán még kicsit ábrándozunk egy régi motor mellett,

amíg meg nem halljuk a Piros Alma Szálló ajtajából a baktert kiabálni: „Gyertek kedveseim, mert itt van a művésznő, maga Karády Katalin". A virágmintás tapétás falak között 1906-os zongorán felcsendül a Hamvadó cigarettavég dallama, miközben a színpadon a művésznő énekel.

Maradnánk, amíg az úri közönség meg nem érkezik, de a bakter szerint az utazásunk váratlan fordulatot vesz, ha kilépünk innen, így nyomában kíváncsisággal útnak eredünk a százéves fa lombja alatt. Egészen az erdő széléig követjük, ahol már újabb korba váltat jegyet velünk, de erről már a közben megérkező tulajdonos, ötletgazda Honti Attila mesél.

Mekkora esélye van annak, hogy egy építésznek, aki elhagyja a városi környezetet, kiköltözik vidékre, éppen egy olyan majorságot „mutatnak be”, amelynek udvarában a falusi legendák szerint Árpád-kori templom maradványai lapulnak a föld alatt? Nos nem sok, s Attila is egyszer hitte, máskor pedig kételkedett a szóbeszédben. Aztán mégis ásni kezdtek és a legendából hamar valóság lett. A föld alatt egy XI. századi templom maradványaira, s sok-sok leletre bukkantak.

Csak nézem Attilát ahogyan meséli a majorság megvásárlásának és a templom felfedezésének történetét, s arra gondolok, hogy ő Archibáld és barátja, üzlettársa pedig Petrezselyem Pál. Még a szakál is stimmel, ami már jó hosszú, azaz még készülőben van valami a KultúrMűveknél, ahogy mostanság magukat nevezik.

Az udvaron körbe tekintve minimum öt szakállvágást fedezek fel. A templom mellett régészeti látogatóközpont, kiállítótér, konferenciaterem épült, szembe vele étterem integet, mellette kézművesek műhelye, a Harminczházas Város, böllérház és persze a templom feltárt maradványai ölelik körbe az udvart.

Nem véletlen a KultúrMűvek név, hiszen kulturális vállalkozásról van szó. Rendeznek itt irodalmi és színházi estéket, rendhagyó történelem és irodalom órákat, fesztiválokat, úgy, mint a Széna vagy Szalma Fesztivált, a Tiszavilág Fesztivált, vagy a nagysikerű Hangépítés rendezvényt.

Attila története annyira magával ragad, hogy közben észre sem veszem, hogy bakterünk csaknem leitatja férjemet a gyógyító erejű pálinkákkal az étteremben. Mert, hogy ők nem magukra kenik, hanem egyből belső borogatást kérnek.

Csatlakozunk hozzájuk és erőteljes pálinkaillat kíséretében az étterem alatti pincébe vesszük az irányt. Itt van ugyanis a város szíve, a pálinkafőző üst, körülötte pedig a lecsöpögő élet vize szemlélésére alkalmas székek.

A pálinkafőző estéket úgy álmodták meg a tulajdonosok, mint amikor nagyapa főzte dugiban otthon a pálinkát és unokájával várták elkészültét, közben pedig legendák és mesék keltek szárnya, hogy generációkon át fennmaradjanak. Ha fogod a barátaidat és eljössz hozzánk pálinkát főzni, akkor nemcsak a saját italodat viszed haza palackban, hanem a társaságod legjobb történeteit is – mondja az ötletgazda.

Túl sok itt a történet, a legenda, a mese, gondolom magamban és nem tudok ellenállni, hogy ne kérdezzek rá, élt-e valójában Archibáld? Attila és bakterünk csak mosolyognak, s finoman közlik, hogy indul a vonatunk.

Ha olyan múzeumra vágytok, amelyben magatok is részesei lehettek egy kornak, ahol a korabeli tárgyak között nem csupán te sétálsz, hanem azok is sétálnak, ha innál egy jó pálinkát a lecsöpögő üst mellett, s meghallgatnád közben a környék legendáit, akkor el kell látogatnod Lakitelek-Tőserdőre a KultúrMűvekbe, a Harmiczházas Pálinkavárosba és ott keresd a baktert, aki elvisz a harmincas évekbe! Egészségetekre!

A bejegyzésben szereplő valamennyi fotót dr. Szalai Krisztián készítette és szerzői jogi védelem alatt áll!