Magyarokkal bárhol a világon lehet találkozni! Amikor azt hiszem a kis, alig háromezer fős német településen, hogy úgysem érti senki, amit a barátnőmmel a telefonban beszélek egy üzlet előtt, akkor biztosan rám köszön valaki magyarul, vagy megszólít egy „én is itt lakom-e?” kérdéssel. 

Pár hete írtam már néhány mulatságos és érdekes történetet itt a blogon, amely magyarokkal a magyar nyelv kapcsán történt külföldön. Pár hónapja pedig azt meséltem el nektek, amikor egy amatőr szociológusba oltott humorista magyar eldarálta véleményét a németekről nekem a német pékségben.

Most pedig jöjjenek egészen frissen kapott történetek, még, ha nem is mindegyik most történt! Öveket bekapcsolni, indul az utazás a világban magyarokkal és anyanyelvünkkel, a magyarral.

Gábor barátja Izraelben nem talált vissza a találkozási pontra, s csupán annyit tudott, hogy egy toronynál várják. Bolyongásai közben találkozott pár idős hölggyel, akiktől megpróbálta angolul, majd franciául megkérdezni, hogy merre találja a tornyot. A hölgyek sehogyan sem értették, hogy mit akar. Ekkor kínjában magyarul is megismételte, hogy a „tornyot keresem”. Mire a hölgyek: Miért nem ezzel kezdte Aranyoskám? – szólaltak meg magyarul. Mindegyik hölgy Magyarországról származott!

Ugorjunk át Izraelből Finnországba, ahol nagyon tisztelik a magyar „testvéreket”! Magyar házaspár, akik kint csinálták a doktorijukat Finnországban rendszeresen megtisztelve érezhették magukat, azért, mert magyarok. A szervízben 50 euró helyett csak 20 eurót kellett fizetniük, mert magyarok, a piacon egy adag hal áráért kettőt kaptak, mert magyarok, s bárhol megtudták róluk, hogy magyarok, széles mosollyal üdvözölték őket. Az ő mosolyuk pedig még szélesebb lett, amikor a kikötőben felfedeztek egy Palacsinta nevű hajót. Kiderült, hogy a finn tulajdonos 30 éve nászúton járt Tihanyban, s nyilván a palacsinta egy kellemes emlék volt számára (megértem – szerző megjegyzése). A hajón pedig a legszebb díszt balatoni kecskeköröm kagylókból rakta ki, amit akkor ott Tihany környékén szedett.

Miklós 2002-ben az USA-ban járt, s valahol egy nevadai útszéli étteremben állt meg pihenni miközben San Juan Capistranoból tartott Las Vegasba autóval. Békésen reggelizett, amikor bejött egy hangos társaság az étterembe és durva magyar szitokszavak kíséretében foglaltak helyet a másik boxba. Miklós úgy döntött, hogy miközben kiugrik a mellékhelyiségbe tudatja a társasággal, hogy bár nem a legszebb szavakat vették elő a szótárjukból, de attól még mások is érthetik. Odaszólt a társaságnak magyarul, hogy "Uraim csendesebben, mert lehet, hogy valakik értik a beszélgetésüket!"... Úgy néztek rá, mint akik kísértetet látnak, majd amikor jött vissza a mosdóból, akkor feltették a kérdést: „magyar vagy?” Miklós válasza pedig így hangzott: „Nem, csak évekig éltem Magyarországon!” Majd nevetve tovább állt! 

Fotó: pixabay.com - csak illusztráció

András története előtt szeretne elnézést kérni a hölgyektől, nem szokása az inzultálás, s nem is annyira büszke a történetre, de tanulságos, így elmondta:

„Egy párizsi metróállomáson várakoztunk két kollégámmal, amikor oda érkezett egy nagyon csinos (sőt, akár csintalannak is mondható!) fiatal fekete nő is. Kollégáim figyelmét igencsak felkeltette, s amikor beszálltunk a beérkezett szerelvénybe, a hölgy egy üres négyes bokszba ült, mi pedig természetesen mellé. Folytatódott a szemrevételezése, és az ezt kísérő megjegyzések sem maradtak el ékes magyar nyelven, amelyek bizony kimerítették a szexuális inzultus minden szintjét. A hölgy mindeközben teljesen közömbösen olvasott valami újságot, majd néhány megálló múlva leszálláshoz készülődve tökéletes kiejtéssel a „Viszontlátásra, uraim!” szavakkal búcsúzott tőlünk. A hatást képzeljék el, gondolom, nem lesz nehéz.”

Imre egy fiatal, magyar zenekar német ifjúsági fesztiválon megesett történetét mesélte el nekem. A koncert kezdete előtt a fiúk észrevették, hogy az egyik zenész gitárján elszakadt az egyik húr. Gyors megoldásként kerestek egy helybeli hangszerboltot, hogy ott pótolhassák a tönkrement hangszer alkatrészét. Mivel németül nem tudtak beszélni, ezért minjárt probléma volt, hogyan magyarázzák meg mit akarnak. Elkezdtek kézzel lábban mutogatni és hangosan ismételgetni, hogy "HÚR KAUFEN! HÚR KAUFEN!!" az eladónő azonnal elfehéredett rémülten a falig hátrált és a rendőrséget akarta kihívatni. (Az eladónő valószínűleg azt értette, hogy Hure kaufen, azaz kurvát venni. 

A végén jöjjenek Kornél inkább megható, mint humoros magyar történetei a magyar nyelvvel kapcsolatban, egyenesen az Amerikai Egyesült Államokból.

„Egy időben több magyar kosárlabda csapat használta ki azt a lehetőséget, hogy az USA-ban túrázhatott ősszel.

Egy ilyen túra alkalmával a soproni női bajnokcsapattal New Yorkban a metróban utaztunk, amikor megszólalt mellettünk egy igen csinos, jól öltözött hölgy, azzal, hogy önök magyarok?

Természetesen meglepődtünk, s röviden elmondtam kik vagyunk, honnan jöttünk, erre válaszul nekünk adott egy XXXL méretű apple pie-t, ami tudvalevőleg egy csodásan finom amerikai sütemény, azzal, hogy ezzel gratulál a csapatnak eddigi eredményeihez.”

 „A legszebb történetünk azonban a Himnusszal kapcsolatos: a mérkőzések előtt a csapatok bemutatása után eljátszották a magyar és az amerikai himnuszt.

Mint a csapat vezetője, még itthon úgy döntöttem, hogy olyan kazettát viszek magammal, amelyen éneklik a Himnuszt.

Ennek a híre futótűzként terjedt el azokban a városokban, ahol játszott a csapatunk, s sok ott élő magyar csak azért jött ki a meccsekre, hogy a lejátszással együtt énekelhesse a magyar Himnuszt.

A meccsek szünetében odajöttek hozzánk a pálya szélére és könnyes szemmel köszönték a lehetőséget az éneklésre.”

A fenti történetekből is jól látható, hogy magyarokkal bárhol a világon találkozhatsz, a legkisebb, eldugott helyektől világvárosokig mindenhol. Törekedjünk arra, hogy inkább a magyar nyelv szépségét hangoztassuk a világban és ne a szitokszavakat!