Van mit eladnia turisztikai szempontból Magyarországnak? Megveszik a világ turistái azt, amit kínál? Biztosan jól kínálja a portékáját?

Szubjektív vélemény következik Magyarország részvételéről Németország legnagyobb, s világ egyik legjelentősebb utazási kiállításán.

Három rendkívül fontos kérdés, amelyből az első kérdésre rögtön – bár én elfogult magyar vagyok – igennel válaszolnék.

Mielőtt azonban belevágnék a további kérdések megválaszolásába, le kell szögeznem, hogy nem vagyok marketinges és közgazdász sem. A turisztikát tanulmányaim során csak érintettem. Utazó vagyok, aki rendszeresen ír is az útjairól. Írtam egy útikönyvet a Bodeni-tóról, amelyet magam fedeztem fel és amelyhez minden információt saját magam ástam ki. Maradjunk abban, hogy az átlagosnál többet foglalkozom a turisztikával, de nem vagyok szakember. Ennek tükrében térnék vissza a fenti kérdésekre.

Stuttgartban a CMT – Utazási kiállítás 50 éves, s ebben az évben is több, mint 2000 kiállító kínálja a portékáit január 13. és 21. között. Minden évben vannak kiemelt országok, akik partnerként kicsivel nagyobb figyelmet kaphatnak, mint mások. Ebben az évben a három kiemelt ország között Magyarország is ott volt.

Így már két okom is volt, hogy személyesen is átverekedjem magam a negyvenezres tömegen (az első hétvége mérlege: 85ezer látogató) és a 120.000 négyzetméteres kiállítótéren.

Szerettem volna látni, hogy kis hazám mit kínál a külföldieknek, na jó talán itt inkább a németekről beszélhetünk, mint potenciális vásárlók.

Rögtön sikerült abba a csarnokba belépnünk, ahol letisztult kék-fehér standjával és a Hősök tere oszlopával fogadta a látogatókat Magyarország.

Számomra ismeretlen zenekar játszott középen, körben pedig hölgyek, urak egy-egy standnál álldogáltak.

Gyorsan kiderült, hogy Magyarország csupán Budapest, a Balaton és Hévíz, haladóknak esetleg még Hajdúszoboszló. Budapestet egy nagyon ötletes szobában utazhattam végig hajón, autóval és gyalog. Olyan érzésem támadt, mintha magam is ott lennék az Operában, a Duna-parton, a Hősök terén. Le a kalappal az ötletért és a kivitelezésért! Kár, hogy csak Budapestet mutatták így meg, éppen az az a hely, amelyről sok ilyen szuper videót és fotót lehet látni az interneten.

A Balaton és Hévíz pedig csak szállodákból áll, legalábbis a magyar standok szerint. Négy-öt wellness szálloda kínálta magát, korántsem olcsó áron, amelyet meg is jegyeztem a férjemnek magyarul, erre a hölgy gyorsan ki is oktatott bennünket, hogy ez egyáltalán nem drága, látnám ők milyen szállodában laknak itt Stuttgartban. Remélem a potenciális turistákhoz azért nem így álltak hozzá! Bár megjegyzem, mi is szívesen lennénk turisták Magyarországon, de jelenleg jobban megéri Portugáliába vagy Észak-Németországba utazni, mint Magyarországra.

Gondoltam, ha már szóba elegyedtem a portékáját megvédő hölggyel, akkor megkérdezem, hogy hol az ország többi része, mert, ha jól látom, akkor itt a Magyar Turisztikai Ügynökség az, aki az országot ide hozta.

Nem akartak itt lenni – volt a válasz.

Azt hiszem ezt a mondatot lehetne elemezni kicsit. Értem én, hogy egykor csak a Balaton, meg az olcsó fogászat (megturkálva az egyik asztal prospektusait ráakadtam még egy fogorvosra) volt nyerő a németek körében, de bármennyire is hihetetlen a német utazási kultúra is fejlődik. Kíváncsiak lettek már másra is. Érdeklik a jó éttermek, a kulturális lehetőségek, a Duna, mint potenciális sportolási lehetőség, a borászati régiók, a pálinkavidékek, a vadászat, mint pénzes turizmus, a kastélyok, s a vonuljunk el egy vidéki kúriába stílus is. Most csak néhányat említek azok közül, amelyért lelkesedett a német bankosunk, a férjem német asszisztensnői és a német nyelvtanárjaink. Ez az érem egyik oldala! A másik, hogy azt hittem a Magyar Turisztikai Ügynökségnek az a feladata, fessen egy szép képet az egész országról, ha már meghívják egy ilyen helyre kiemelt partnernek. Annál is inkább, mert saját weboldaluk szerint: „Az, hogy hazánk a vásár díszvendége lehet, kiváló lehetőség arra, hogy megmutassuk tájainkat, látnivalóinkat, kultúránkat, borainkat, ételeinket a német közönségnek. Ez a lehetőség egyben a hazai turisztikai szakma óriási elismerése is.”

Éppen ezért még ne hamarkodjuk el a véleményalkotást, mert a standnak volt egy másik oldala is, hátha. Ott pörgött a kürtőskalács, és álltak a borok elérhetetlen távolságban a pulttól egy polcon.

Szeretnék szólni, hogy Németországban ismerik a kürtőskalácsot, fél óra alatt tudok a mi kis városunkban is venni egyet, ha akarok. Azaz ezt biztosan nem kell bemutatni a németeknek. Akadna azért még jónéhány olyan, amiért még lelkesednének. Szeretik a magyar ízek világát, de a lángos, a palacsinta és kürtőskalács csodáján már túl vannak. Nem is beszélve arról, hogy ugye, ha igazi kürtőskalácsot akarnak enni, akkor éppen egy másik ország turizmusát kell erősíteniük.

A borok? Nos nehéz egy sörös nemzetnek bort eladni, úgy különösen, hogy ki sem tesszük a pultra, hogy nálunk bizony ennyi fantasztikus borral öblítheti le a pörköltet és a kemencéből kihúzott rétest mondjuk Villányban (csak egy javaslat, amit talán pár turista imádna). Oké, engem azzal zavartak el a borok közeléből, hogy várjak, amíg borkostoló lesz, de annak időpontjáról sehol nem tudtam információt szerezni. Na de legalább kóstolni lehetett.

Megjegyzem, hogy a sörös nemzet tagjai odavannak a magyar pálinkáért. Konkrétan alig tudtam lebeszélni néhányat, hogy azért három pohár után már ne kérje a negyediket!

A zenekarnak örültem, mert ez lehetne Magyarország következő nagy kiugrási lehetősége. Az az ország, amelynek egyik zongoristája a legfoglalkoztatottabb zenész a világon, s ő csupán egy a sok külföldön zenélő tehetség közül, szóval az az ország talán kihasználhatná tehetségeit és kicsit ezt is jobban reklámozhatná.

Büszke voltam a Honvéd Táncegyüttesre és Kecskemét szórólapjára. Bár gyanítom az utóbbi csak a Mercedes miatt került ide. A Táncegyüttes viszont csodás programmal készült, na de már sokszor és sok helyen hangsúlyoztam, hogy amiért biztosan mindig érdemes Magyarországra látogatni, az a kultúra, a zene, a tánc, a színház (bár az utóbbihoz nyilván nem árt a magyar nyelv ismerete).

Ugyanakkor kevésbé voltam büszke arra, hogy csak néhány régió vett részt a stuttgarti rendezvényen, miközben Magyarország nem csupán a Balaton, s ezt már a németek is kezdik sejteni, csak egy kis lökés kellene nekik.

Összességében jó az irány, de van még mit csiszolni, szerintem. Nem beszélve arról, hogy az eladási kultúránkon is van mit javítani. Nem hiszem, hogy az a jó „kereskedő”, aki egy kritikai észrevételre ellentámadásba lendül, vagy aki annyira félti a termékeit, hogy elrejti a közönség elől. Nekem a vérbeli kereskedő anyukám mindig azt mondta, hogy a vevőt ki kell szolgálni. Nem éreztem magam kiszolgálva (főleg miután meghallották, hogy magyarul beszélek) a magyar standnál, miközben vevő lennék én is.

 A fotókat telefonnal készítettem és éppen ezért elnézést kérek a minőségükért!