Emlegetik európai kannibálnak, de emlékeznek rá úgyis, mint a férfi, aki egész életében úgy élt, ahogy akart. Nem hagyta, hogy gúzsba kösse a család, a cím, s még feleségnek is mindig akadt egy-egy milliomos hölgy, aki szívesen finanszírozta a kalandjait.

Sok magyar utazót ismerünk, akik között volt gróf, szerzetes, nyelvész, néprajzkutató, orvos, műgyűjtő, egyetemi tanár, főhadnagy is. Sokan vannak, s jelentősen hozzájárultak a bolygó, az ismeretlen földrészek, az egyetemes és a magyar történelem megismeréséhez. Van néhány kedvencem, akik közül itt a blogon bemutatok egyet-egyet, ilyen volt például Vámbéry Árminról írt ajándékötletem. Időnként jó ezeket a régi útleírásokat is olvasgatni, ha éppen utazni készülünk, mert 100-150 évvel ezelőtt ezek az utazók egészen másként látták a világot. Sokkal tovább tartózkodtak egy helyen és ezért részletesebben írják le tapasztalataikat. Néha úgy érzem, hogy jobban megélték az utazást, mint manapság mi.

Hajója neve és származása miatt esett a választásom most az európai kannibálként is emlegetett gróf Festetics Rudolfra. 

Most azonnal sokan vitatkoznának velem, hogy mennyire volt ő magyar? Párizsban született ez kétségtelen, franciául írta le utazási élményeit, de közvetlen családjának származását tekintve mindenképpen magyar (a Festetics család ősei horvát területről származtak, de évszázadokon keresztül magyarként, magyar birtokon éltek) volt. S ha még azt is elárulom, hogy a hajója, amellyel bejárta a csendes-óceáni szigetvilágot, Tolna névre hallgatott, akkor talán kétségtelen, hogy ő maga is elismerte magyar származását. 

Miután a huszárhadnagyi élet nem hozta meg számára a kívánt sikert, s őt is megcsapta a XIX. század végi tengerentúli kivándorlás szele, Amerikába ment. S olyan szerencséje volt, vagy talán személyének különlegessége, öntörvényűsége, segítette abban, hogy rögtön rátalált egy milliomos feleségre. Ennek köszönhetően megépíttette tengerjáró hajóját a Tolnát, amellyel 8 éves utazásra indultak feleségével. 

1893. október 9-et írtak, amikor elindultak Ausztrália felé. Kalandokban már ezen az úton is volt jócskán részük: lázadás a hajón, államcsíny a Szamoa-szigeteken, s hasonlók. Könyvében, amelyet az útról írt ezek a részek is érdekes információkkal szolgálnak. Itt van például a Hawaii szigetek társadalmáról írtak:

"A hawai-i házasélet sajátságát leginkább az jellemzi, hogy a törvényes és törvénytelen feleségek a legnagyobb békeségben megférnek egy fedél alatt. A bemutatás formája kissé különösen érintette európai fülünket. A háziúr ugyanis ekként mutatja be női környezetét: — Cummings-né asszony, törvényes feleségem, M.-né asszony, első, E.-né asszony, második szeretőm. K. .. . törvényes leányom, R... természetes leányom stb. ...

... Ha Angliát a nők paradicsomának nevezik, bátran mondhatjuk e szigeteket a férfiak paradicsomának. Az európai szokásoktól eltérően, Honoluluban a nők szüntelen a legnagyobb szeretetreméltósággal környezik a férfiakat. A szalonokban minden férfi mellé egy nőt rendelnek, a kinek kötelessége párjának minden kívánságát ellesni, őt mosolyával és énekével elbájolni. "

Vagy a Tahitiról írt sorrainak - szerintem - legszebb részei:

"A bengáli rózsák és mimózák cserjései között haladtunk el. Olykor a tengert is megláttuk és a víz szélének fehér körvonalait. Megérkeztünk a kis mezővárosok kókuszfák alatt rejtőzködő, hosszas házacskáihoz és kocsink kerekei alatt megroppantak az utat elborító száraz pálmaágak. A lapos partokon a meztelen gyermekek egész hada hancúrozott. Fiatal leányok koszorúkat ajánlottak fel nekünk és a távolból a nádsíp egyhangú, éles zenéje hallatszott. Később kávé-, rizs- és cukornád-ültetvények következtek, majd narancserdők, vanília-telepek és gyapotültetvények." 

Az igazi kalandra azonban akkor került sor, amikor féléves ausztráliai pihenés után nekivágtak az emberevő, csendes-óceáni szigeteknek. Új-Hebridák, Salamon-szigetek, Bismarck-szigetek volt a célpont. Sokan óvaintették a magyar utazót az emberevőktől, de ő nem volt az a típus, akit el lehetett akaratától téríteni. 

Első találkozásáról a vadakkal a következőket írta:

"Néhány jól fegyverkezett emberemmel partra szálltam. A vadak bátran, minden félelem nélkül jöttek elébünk. Külsejük rettenetes volt, arcukon állati vadság, gyáva ravaszság és kegyetlenség tükröződött. Adtam a királyuknak egy darab szövetet, melyet azonnal a derekára kötött. .... Vagy teljesen meztelenek voltak, vagy nem sok kellett, hogy egészen ilyenek legyenek. Az egészen mezteleneknek sokkal tisztességesebb a megjelenésük.

Egy misszionárius ezt mondta róluk:

— Egyetlen keztyűvel öt embert lehetne felöltöztetni és még akkor is megmaradna a keztyű fele."

Így része lehetett emberevő-szertartásban és fejvadászban is, sőt egy alkalommal még emberi húslében főtt zöldségeket is kénytelen volt elfogyasztani. 

Az egyik szigeten többórás barangolás után fáradtan, s főleg éhesen elvetődtek egy faluba, ahonnan a lakók elmenekültek arra hírre, hogy hajó kötött ki a parton. Az elnéptelenedett falu egyik házában pompás pecsenyeillatot árasztó kis földkemencéket vettek észre.

Festetics magyar huszárkardjával megpiszkálta a halmot, leszedte a ráborított leveleket, mígnem alatta – a főtt táró és batáta mellett – egy zsíros, levelekbe burkolt csomagra bukkant, amelyet kinyitva egy emberi lábat pillantott meg.

„Mondhatom, több csalódást, mint undort éreztem!” – kommentálja Festetics az élményt, majd – „...mivel az éhség hatalmasabb volt aggályainknál...” – jóízűen elfogyasztották azt, ami elfogyasztható.

„Matrózaimnak épp olyan étvágyuk volt, mint nekem. Az eset mégsem volt olyan komoly, mintha például egy emberi lábat kellett volna megennünk aszpikban vagy egy párolt kezet hidegen. De mégis emberhús leve volt az, ami a batátán fénylett és az emberhús kocsonya környezte a tárót. Olyasféle vétek volt a mienk, mint mikor valaki böjti napon húst nem eszik ugyan, de a főzeléket – zsírosan fogyasztja el” – fűzi a gróf az esethez.

S ezek után kezdték el őt az európai kannibálnak nevezni.

Leírásain túl több, mint 300 fényképet készített és 1500 tárgyat gyűjtött össze, amelyet a XX. század elején a Magyar Nemzeti Múzeum néprajzi osztályának ajándékozott, amely azóta a Néprajzi Múzeumhoz került. 

Könyve, Emberevők között, amelyben élményeit leírja a Magyar Elektronikus könyvtárban itt elérhető. Érdemes elolvasni, stílusa magával ragadó, látásmódja pedig nagyon modern. 

A nyolcéves nászút után elváltak feleségével és újra sikerült egy milliomos lány szívét elrabolnia :-). Vele is elindult egy hosszabb nászútra a Tolna II hajón. Ez a feleség sem bírta sokáig a kalandokat és a grófnak újra válnia kellett. 1931-ben harmadszor is megnősül, majd 1943-ban ismeretlen helyen és időben - valószínűleg egy kaland során -, 77-78 évesen meghal. 

Bármennyire is öntörvényűnek és vakmerőnek titulálták saját korában, kalandjaival és gyűjteményeivel jelentősen hozzájárult a világ megismeréséhez.  

Ha szeretnétek még további magyar utazók útleírásairól olvasni, akkor látogassatok el az Elbida Projekt oldalára itt.

Fotók forrása: www.huszadikszazad.hu és pixabay.com oldalak.