A Künzle étteremben az étel isteni olasz, de a hely az, ahová sok helybeli német jár, a pult mögött pedig szinte csak magyarokat találni.
Miközben a naptáramat böngészem, hallom, hogy magyarul beszélik meg mit kért az egyes asztal, s mit a hetes. Amikor odalépnek hozzám felvenni a rendelést, hirtelen zavarba kerülök és félig németül, félig magyarul kérem ki a medvehagymás gnocchimat.
Jót mosolygunk a magyar pincérrel és magyarul fejezzük be a rendelést.
A város, ahol az étterem található német viszonylatban kisváros, alig laknak 50ezren, vonzáskörzetével együtt jó, ha 80ezren.
Amíg a gnocchit várom tovább böngészem a naptáramat. Egy óra múlva van időpontom Sárával, a fodrászommal. Szeretem a csajt, mert cserfes, amolyan igazi magyar fodrásztípus. Sára után sietnem kell, mert kávézni megyek Klárával, a kozmetikus barátnőmmel, aki segít kitalálni, hogy milyen krémet használjak az arcomra. Vigyáznom kell a rosacea betegség miatt, bár Péter, a bőrgyógyászom – aki éppen az étterem mellett rendel – azt mondja, hogy ne aggódjak, ezek az új kozmetikumok már tényleg nem ártanak az én érzékeny bőrömnek sem.
Megérkezik a gnocchim, s a jó étvágyat kívánás után a pincér megkérdezi, hogy a mellettem fekvő könyvet tényleg én írtam-e, s van-e nálam esetleg most eladó. Örömmel mondom neki, hogy természetesen, s már hozza is a pénztárcáját, hogy a régió egyetlen magyar nyelvű útikönyvének tulajdonosa legyen.
A gnocchi fenséges, s mire a végére érek, már a másik asztalnál is magyarok ülnek. A középkorú biztosítós hölgy éppen lakásbiztosítást ajánl a vele szemben ülő úrnak, aki nem győz elég hálás lenni azért, hogy anyanyelvén magyarázzák el neki az előnyöket és hátrányokat.
Miközben Sárához tartok eszembe jut, hogy gyorsan felhívjam kolléganőmet a magyar iskolában, hiszen hamarosan kirándulni visszük a tanulóinkat, s még nem találtuk ki az akadályverseny nyereményeit, megvásárlásukhoz most viszont a legjobb helyen vagyok.
A fodrászatban megtudom, hogy a közelünkben épülő új társasháznak magyar a tulajdonosa és az ott dolgozó villanyszerelők is magyarok. Sajnos Sára magyar festőket nem tud, pedig nekem most arra lenne szükségem.
Amíg Klárát, a kozmetikus barátnőmet várom, felhív egy másik barátnőm, aki éppen takarítónőt keres, megadom neki az egyik magyar tanulóm anyukájának számát, aki szívesen vállal magyaroknál takarítást.
Klára hálálkodik vagy 10 percig, hogy beajánlottam Ferenchez a nőgyógyászhoz, majd elmeséli, hogy éppen a gyógyszertárból jön, ahol a magyar gyógyszerészek egy új tablettát ajánlottak a gyomorsav túltermelésére. Megbeszéljük az én krémjeimet is két filmélményünk kibeszélése között.
Megveszem a gyerekek nyereményjátékait és közben még egy új tanulót is szerzek az iskolánkba, hiszen a boltban a kasszás Éva fia is szeretne többet tudni a magyar történelemről. Meghívom másnapra az iskolába próbanapra.
Mikor, ha nem az autóba rakodás közben hív Józsi, a fuvarozó, hogy éppen erre jár és kellene neki még néhány könyv, mert imádják a barátai. Igent mondok a találkozóra, hátha tud nekem festőket ajánlani. S persze, hogy tud, akit Józsi nem ismer itt, az nincs is itt. Magyar festők kipipálva.
Autót kerékpárra cserélem, mert két legyet egy csapásra alapon, sportolással egybekötött üzleti találkozóra tekerünk férjemmel. Margó a lángosos vár bennünket, hiszen ő is árulja majd a hétvégén a városi rendezvényen a könyvünket a lángos mellett. Hazafelé útba ejtjük a másik lángosost, Marit, aki kürtőskalácsot is süt, nála is van kint könyvem, de most inkább a kürtőskalács miatt jövünk. Amíg várjuk, hogy rápiruljon a cukor a nasinkra, megérkeznek az Opeles magyar autószerelő srácok, s fejenként két kürtőskalácsot rendelnek, majd rájuk kontráznak a csomagszállítós magyar fiúk. Szegény Mari most pörgetheti a kürtőst egy ideig.
Hazafelé én beugrok a magyar háziorvosunkhoz, akitől tippet kapok egy jó masszőrhöz, férjem pedig fotós barátjához az üzletbe rendkívül fontos polarszűrő miatt. Még este felhívom Valit, a masszőrt, aki sok magyar, gyárban dolgozó honfitársát masszírozza. Sajnos csak egy hét múlva tud vállalni, mert fogászati problémákkal küzd és magyar fogorvosánál mindig éppen akkor kapott időpontot, amikor nekem is jó lenne a masszázs.
Másnap reggel korán indulok a szombati magyar iskolába, ahol 13 gyermek jár a csoportomba. A folyosón csaknem 50 gyermek várakozik rám és kollégáimra. Jó hangulatban és magyar sütemények társaságában tanuljuk meg, hogy mi is az a délibáb, hol van Aggtelek és ki volt Hunyadi János. Az órák után még kicsit beszélgetek a szülőkkel, akik között van óvónő, könyvelő, gyógypedagógus, kőműves, esztergályos, adminisztrátor, tanár, hentes, pincér, szakács, s még vagy egy tucatnyi szakember.
Amikor délben kilépek az iskolából furcsán érzem magam a parkolóházban, ahol németül beszélnek mellettem.
Meghasonlok egy pillanatra, hol is vagyok? Egy alternatív Magyarországon Németország közepén? Miért építünk egy új országot itt? Jól van ez így? S ha ennyien vagyunk itt, akkor ki van Magyarországon?
Nem hiszem, hogy meg kellene keresnem a válaszokat, mert akkor gyorsan rászorulnék arra, hogy keressek egy pszichológust, s azt még nem találtam magyart ebben a német kisvárosban, csak úgy 150 km-rel arrébb egy másikban.
A történet valós alapokon nyugszik, valamennyi magyar a történetben szereplő kisvárosban vagy környékén él, a személyek neveit megváltoztattam, a kisváros nevét pedig szándékosan nem szerepeltettem.