Kisebb is, zöldebb is, de a miénk!

Valójában a szerencsés svájciaké, de nem zárják be, szívesen mutogatják saját canyonjukat és elképesztő színű tavukat a szigetekkel.

Míg az amerikai Grand Canyon 446 km hosszú, addig a Rajna szabdalta szurdok Svájcban csupán 13 km. Na de Amerikában minden olyan nagy, Európában pedig minden gyorsan elérhető, nekünk európaiaknak.

A Ruinaulta, ahogy rétóromán nyelven a Rajna-szurdokot nevezik első ránézésre egy kőfejtőnek tűnik. Azt hinné az ember, hogy megőrültek a svájciak és felszabdalták a hegyoldalt, amely a Rajnát, nem messze a forrásától övezi. Szó sincs kőfejtésről (csak eldugott részeken), Ilanz városkától nem messze a természet fogta magát és lefejtette a hegyoldalt úgy 10ezer évvel ezelőtt. A Rajna is beleállt a maga módján, hiszen a környező hegyek gleccsereiből összegyűjtött vízzel tovább igazgatta, rendezgette a köveket s ezzel megalkotta az európai Grand Canyont. Zöldebb, mint amerikai testvére, hiszen ahol nem a kövek, ott a fenyők uralkodnak a tájon.

Ladirba, Graubünden kanton egyik falujába kaptunk meghívást, s persze eleinte fogalmunk sem volt, hogy felfedezzük az európai Grand Canyont és Seychelles-szigeteket is.

Van az a pillanat, amikor a férjem, a blog fotósa magasságmániáját nem értékelem annyira, de most hozzásegített olyan látványhoz bennünket, amely még sokat próbált képzeletünket is felülmúlta.

Flims településen kötöttük ki autónkat, s nekivágtunk meghódítani az erdőt a Cauma-tó (Caumasee) és a Rajna-szurdok (Rheinschlucht) irányába.

Millió fotót láttam már az Indiai-óceánon található Seychelles-szigetekről, jól bevésődött a szigeteket körbeölelő víz színe. Éppen ezért felsikoltás övezte a pillanatot, amikor megláttuk - úgy 20 perc erdei gyaloglás, könnyed séta után – a türkizzöld Cauma-tavat. Ha nem a fenyvesek vennék körbe a partját, akkor bizony ideális hely lenne a hamis „Seychellesennyaralok” fotókhoz. Így viszont sokkal eredetibb európai különlegességnek számít, szerintem.

Az erdei útról, amely úgy 1100-1200 méteres magasságban kanyarog, egy fogaskerekűvel pillanatok alatt a tóparton lehetünk. Bár a tó ezen fele csak belépővel látogatható, de éppen ezért szolgáltatásokban is bővelkedő. A víz hőmérséklete a szezonban 17-24 fok körül van, a parton pedig nemcsak napozni, hanem a nagy fenyők árnyékában is lehet élvezni a megnyugtató türkizzöldet.

Bármennyire csábító is volt, hogy a tó közepére úszva, saját szigetünk legyen, továbbgyalogoltunk, hogy a Rajna partját is láthassuk. Az Il spir kilátóhoz vezető úton időnként jól esett megpihenni, élvezni a napsütést és a friss levegőt.

A kilátóról pedig elénk tárult a szurdok egy része,

amelynek alján ott csörgedezett a még gleccservíztől zöld Rajna.

A Rajna ezen a vidéken magányos falvak között kanyarog. A sok kis település közül nekünk Ladir jutott. Hegyoldal, mesébe illő házak, magaslatokra dobott templomok, havas hegycsúcsok. Képeslap!

Ladirban és a vele szinte összenőtt Ruscheinban sétálva eleinte úgy éreztem, hogy igen, itt aztán nyugalomban élhet az ember. Messze a világ zajától.

A házak között barangolva azonban egyre többször „láttam” a magányt felbukkanni. Ott volt az épületekben,

a kápolnákban, a temetőkben, a fenyvesekben.

Érezni lehetett, a csak magunkra számíthatunk érzést.

Sokan mondják, hogy szigeteken érzik magukat hasonlóan. A sziget az a hely számukra, amely fogva tartja őket. Számomra pedig ez a zárt, hegyek közé ékelt falusi világ tűnt cellának. Szépségével rabul ejtett, s egy ideig nem éreztem magam rabnak, de az estével együtt a magány rablánca is rám akaszkodott.

Szívesen vonulnék el Ladirba máskor is, ideig-óráig! Megnyugtatja a lelket, s akik magányra vágynak, a legjobb helyen lesznek. Valószínűleg sokkal nyugodtabb helyen, mint az igazi Grand Canyonban és az igazi Seychelles-szigeteken, bár egyszer azt is látni kell(ene).

A bejegyzésben szereplő valamennyi fotót dr. Szalai Krisztián, az Élet sója blog fotósa készítette, annak másolása vagy felhasználása csak a szerző engedélyével lehetséges! Ha szeretne engedélyt kérni, akkor írjon nekünk: blog@eletsoja.hu