A rottweiler kutyák származását nem egyszerű kinyomozni, még a névadó településen, Rottweilban is bizonytalanok az emberek a témában. Emlegetnek római korból származó ősöket, sőt még egyesek észak-európai származásról is beszélnek. S a legérdekesebb az, hogy tulajdonképpen bármelyik történet igaz lehet.
Évekig jártunk el úgy a baden-württembergi Rottweil település mellett, hogy nem éreztünk kényszert arra, betérjünk és megcsodáljuk a várost. Biztosan volt már mindenki úgy, hogy kézenfekvő dolgok hevertek a szeme előtt, mégsem látta a fától az erdőt! Sokszor elolvastam a város nevét, emlegették ismerősök, de egészen addig, amíg az óváros főutcáján meg nem pillantottam egy rottweiler kutyát, nem esett le, hogy közük is lehet egymáshoz.
Mert, hogy nem is a kutya miatt érkeztünk a városba, hanem a fénysebességgel mellette kinőtt, már-már rémísztő magasságot elérő titokzatos torony miatt.
A Stuttgartból délnek vezető autópályán egyszer csak feltűnik egy építészeti alkotás, amelyről csak találgatni lehet, hogy mi célt is szolgálhat.
A Google, a mi jó barátunk azonban gyorsan megválaszolja a kérdést, s közli, hogy egy lifttesztelő toronyról van szó, amely hétvégenként Németország legmagasabb kilátójaként üzemel. S valóban, a thyssenkrupp lifttesztelő torony az, amely beelőzi még a híres berlini tévétorony kilátóteraszának magasságát is 29 méterrel Németországban. Az „egyszer csak feltűnik” kifejezés sem légből kapott volt az előbb, hiszen a torony alig pár hónap alatt nőtt ki a földből, maga a beton toronyrész 5,6 métert emelkedett naponta, 68 nap alatt készült el, s ezzel igencsak rekordokat döntöget.
A hétvégenként látogatható kilátópontnál mindig vannak érdeklődők, annyira, hogy 2017. októbere óta már több, mint 100.000-en lifteztek fel. A plexivel elkerített teraszról jó időben akár 200 km-ig is el lehet látni, így a minimum az, hogy felbukkan a látóhatáron az Alpok, a Fekete-erdő, a stuttgarti tévétorony, a Hohenzollern-kastély, s persze maga Rottweil városa a rottweiler kutyákkal is.
Számomra azonban mégis maga a lifttesztelés volt érdekes, mert abból igazából nekünk is kijutott. 8 métert emelkedett velünk a felvonó másodpercenként, hát, hogy is mondjam szépen, kicsit felkavarta a kedélyeket úgy középtest tájékon. Valójában ez semmi, közölte a liftes, hiszen itt van olyan felvonó, amely 18 métert tesz meg másodpercenként. A panorámalift a betontorony oldalában vágtat felfelé, a kilátásban még a tornyot körbefutó üvegszálas anyag sem zavarja nagyon.
thyssenkrupp lift Rottweil from Élet sója blog on Vimeo.
A teraszról engem legjobban az alattunk kanyargó Neckar-folyó, s az általa közrefogott egykori lőporgyár ragadott meg. Az Alpok persze felvette a láthatatlanná varázsló ruháját, de a Fekete-erdő teljes nyári pompájában terült el a „terepasztalon”.
Közben megtudtam, hogy egész Dél-Németország összes egyeteme kiveszi a részét a tesztelésből, továbbá azt is, hogy bizony itt már régen nem a kábeles liftemelgetésről van szó. Egy liftaknában akár két lift is haladhat egyszerre, s olyan liftek is vannak, amelyek képesek oldalirányba is mozogni.
A tornyot körbeölelő anyagnak esztétikai funkcióján túl energetikai és szélvédő funkciója is van. Jöhetne a kérdés, hogy vajon mi a helyzet nagy szélvihar, széllökések között. Bizony, a torony ilyenkor akár 75 cm-es kilengést is produkálhat – ezen információ után, mintha éreztem is volna egy kis mozgást, a psziché hatalma, ugye? -, de a világon az első olyan üzembehelyezett lengéskiegyenlítő, amellyel ellenőrzött körülmények között is lehet rezgéseket szimulálni, ezt a problémát is megoldja. Egyébként alig fújt a szél, amikor ott jártunk, úgyhogy igazából nem is érezhettem a kilengést.
A thyssenkrupp lifttesztelő toronyba érdemes online megváltani a jegyet, de előtte azért tájékozódjunk az időjárásról. A torony weboldalát, sok információval itt találni: thyssenkrupp Rottweil
A sok technikai adat és lift sokk után megcéloztunk egy nyugodtabb világot, Rottweil városát. Kíváncsi voltam, hogyan befolyásolta egy ilyen régi város arculatát egy ekkora monstre torony a határában.
A vasárnapi napfényben a város egészen csinosnak mutatkozott. Bár rögtön az első óvárosi utcán szembe jött velünk a lifttesztelő „csavar” (burkolatának csavart formája miatt neveztem így el).
A rottweiler kutyák bizonyára még minden reggel megugatják a különös építményt, de Rottweil nem hagyja magát, s inkább tekint rá úgy, mint egy újabb látványosságra a sok régi mellé.
A középkori állatpiacok egyik legnagyobbikának adott helyett a város, talán központi fekvésének köszönhetően is. Ezeknek az állatpiacoknak a hűséges segítői voltak a kutyák, akik nemcsak jól terelték a jószágot, hanem még őrizték is azokat a tolvajok és vadállatok elől. Így történt, hogy a hentesek és kereskedők kutyáit rottweilereknek kezdték nevezni. A származásukban vannak görbe vonalak, mert sokak szerint a római légiók kutyáira hasonlítanak, akiket vagy a Földközi-tenger vidékéről, vagy északról hozták magukkal a rómaiak, s hagytak Arae Flaviae-ban (Rottweil római kori neve) néhány példányt. A római emlékek között megtalált kutyacsontok alapján ez igen valószínűnek látszik. Később a rottweil-i lakosság tovább nemesítette, keresztezte más fajtákkal a helyi (talán a rómaiak által itt hagyott) kutyákat és kiképezte a fent már említett jószágterelésre és védésre. Bárhogyan is, de ez a kutyafajta a város nevét viseli, s a városban ma is nagy tiszteletnek örvendenek.
Azt ne higgyétek, hogy rosszul látott a fotós, csupán az utca lejtett!
A lift ”csavar” mellett a város utcáiról sokszor fel-felvillant a Neckar-folyó völgyének zöldje, mintegy ölelve a várost és annak erkélyes, színes, középkori épületeit.
Templomtornyai, városkapuja és a Fekete-torony magasságban biztosan nem, de szépségben és korban mindenképpen felvették a versenyt a különös „csavarral”.
A séta megnyugtatta a gyomrunkat, a rottweilerek is visszavonultak délutáni pihenőre, mi pedig az egykori lőporgyár felé vettük az irányt. Ha már fentről annyira tetszett, akkor miért ne néznék meg közelről? Manapság már korántsem a lőporé, sokkal inkább a buliké a főszerep a gyárban és környékén. Az egyik melléképületben rátaláltunk két fiatal hölgy bárjára, ahol a Neckar mellett olyan népszerű flammkuchennel véglegesen megnyugtattuk a liftezésben megfáradt gyomrunkat.
Rottweil ismét bizonyította, hogy Németországban se szeri se száma a különleges hangulatú és évszázadokra visszanyúló történetekkel, tradíciókkal rendelkező településeknek, ahol időnként még a legmodernebb dolgokra is bukkanhatunk.
Rottweil településen pezsgő kulturális élet van. Az egykori városfal és a Domonkosrendi múzeum között szabadtéri színpad található, ahol nyaranta koncerteket adnak. Templomjaiban sokszor találunk komolyzenei programokat.
A városban ma is nagy piacokat, vásárokat rendeznek (szombaton és szerdán heti piac van, míg a kereskedők nagy vásárját is megrendezik úgy 1-2 havonta hétfői napon, itt megtaláni a pontos időpontokat).
A múzeumok között olyanokat találunk, mint a római kori emlékeket és a város történetét bemutató Domonkosrendi múzeumot, a városi múzeumot, ahol kiderül, hogy milyen szoros viszonyban is állt a Svájci Államszövetséggel a város, a baba- és játékmúzeumot, az Unteres Bohrhaus múzeumban pedig a középkori sótermelésről kapunk bőséges információt.
S miután a városnézés Kaffee&Kuchen nélkül olyan, mint a Dallas Bobby nélkül, ajánlom nektek a város egyik legrégebbi cukrászatát, a Schädle Konditorei-t.
A bejegyzésben szereplő valamennyi fotót dr. Szalai Krisztián, az Élet sója blog fotósa készítette, annak másolása vagy felhasználása csak a szerző engedélyével lehetséges! Ha szeretne engedélyt kérni, akkor írjon nekünk: blog@eletsoja.hu
