Miért veszett ki a legtöbb emberből a kétely? Vagy csupán nem ismeri az eloszlatásához vezető utat?  Az út pedig egyszerű: tájékozódj és tapasztalj!

Kisiskolásként sokat olvastam, többnyire a nagymamám kispadjára kucorodva, amíg ő a konyhában tett vett. Egyik alkalommal az olvasmányaimban felbukkant, hogy a víziorgonát az ókorban találták fel, megkérdeztem a nagymamámat, hogy szerinte ez igaz lehet-e. Egyszerű asszony volt, aki csak hat elemit végzett (ahogy akkoriban mondták), de sokat hallgatta a rádiót, nézte a tévét, tájékozódott. Erre a kérdésemre, azonban nem tudta a választ. Volt viszont ötlete a válaszkeresésre. Menj el a könyvtárba Tündike, s nézz utána! Ott a sok lexikon, könyv, biztosan találsz valahol választ a kérdésedre. Ebéd után el is mentem a könyvtárba, ahol Eta néni, a könyvtáros néni szívesen segített, nagyobbnál nagyobb lexikonokat vett elő, s együtt megtaláltuk a választ. Boldogan tekertem vissza mamához, akinek a verandán ülve meséltem el, hogy ki és hogyan készített először víziorgonát. Na látod Tündike, a lexikonokban mindenre van válasz.

Sem őbenne, sem bennem, sem Eta néniben, a könyvtárosban nem merült fel, hogy ne higgyen a lexikonnak. A lexikon csak igazat mondhatott, hiszen azt tudós emberek írták, más tudósok átolvasták, s így senkiben nem merült fel a kétely a benne található információról. S, ha az információ alapfogalmából indulok ki, akkor nem is merülhet fel, hiszen az információ nem más, mint a valóság (vagy egy részének) visszatükröződése.

A férjemnek is van egy hasonló története, csak ő nem a könyvtárba ment el, hanem maga próbálta ki, hogy igaz-e Arkhimédész-törvénye, amikor megpróbálta kiszorítani az udvari bádogkádból a vizet. Sem ő, sem a nagypapája, aki kirántotta a kádból, nem kételkedett a görög tudós tételében, hanem igazolni látta.

Azt hiszem, hogy mi azóta is így élünk, szeretünk tájékozódni, információt gyűjteni, s néha bizony kételkedünk, de akkor megtaláljuk a módját, honnan rántsunk elő egy biztos forrást, a lexikonból vagy a tapasztalásból.

Ebben az évben sokat figyeltem az embereket, s bizony okom van feltételezni, hogy a legtöbb emberből kiveszett a kétely, a kérdésfeltevési inger. Vagy egyáltalán nem is volt benne. Talán a sok lexikon, a sok tudós ember, vagy maga az információ fogalmában a „valóság visszatükröződése” szókapcsolat, hát hogy is mondjam, átszerkesztése lehet ezért a felelős?

Na, de hol vannak már a lexikonok? Nem a könyvtárban, hanem a kezünkben. S hol vannak már az ismeretlen arc mögött rejtőző tudósok? Nem a Tudományos Akadémia megközelíthetetlen épületében, hanem a kezünkben. S hol van már a valóság visszatükröződése? Segítek, részben a kezünkben, részben pedig a szemünk előtt.

Nehogy valaki félreértse, kimondom hát, az internetre gondolok! Arra a helyre, amely az információ tárháza, de egy valamiben nem hasonlít a lexikonra: nem hihetünk neki kételkedés nélkül. Ahogyan nem élhetünk információ nélkül sem!

Nem megoldás a gondolkodás nélküli hit, s nem megoldás az információtól való elzárkózás sem. Mindkettő olyan súlyos következményekkel járhat, amelyhez képest az Alexandriai Könyvtár leégése (s az ott található információ elvesztése), csupán egyetlen sóhaj.

Ezért én most karácsonyra, drága Olvasóim és Honfitársaim csak azt kívánhatom, hogy informálódjatok, tájékozódjatok, de legyen bennetek egy egészséges kétely is, amely vezessen benneteket a tapasztalás útjára. Ígérem, hogy a tapasztaláshoz - a férjem bádogkádja helyett - segítek utat mutatni az utazásainkkal és az ott tapasztaltak hiteles közvetítésével.

Boldog ünnepeket, boldog tájékozódást és megnyugtató kételkedést kíván az Élet sója blog!