Szépsége, sajtjai és gyógynövényei miatt, vagy az őt létrehozó óriás miatt, esetleg a nők szavazati jogának kései elfogadása miatt oly híres az Appenzelli-dombság Svájcban?

Egyáltalán lehet-e híres egy dombság Svájcban? Főleg, ha látványos hegyek és egy attraktív tó veszi körül, amelyek sokkal izgalmasabbnak tűnnek elsőre?

Ha egy óriás hozza létre, akkor igen, még a sok hegy ellenére is felkapaszkodhat szépségével a ranglisták csúcsára.

Svájcban dombnak lenni eléggé hátrányos helyzetnek tűnik a sok-sok 2000 méteres vagy még annál is magasabb hegycsúcs között. Mégis az ország északkeleti részén, az Alpok és a Bodeni-tó ölelésében elnyúló Appenzelli-dombság olyan tökéletes, hogy emberi szem nem is kívánhatna szebbet. Tökéletes zöldben és tökéletes fehérben is.

A monda szerint tökéletességét egy óriásnak köszönheti. Adott volt a gyűrődő Alpok „kifáradásával” keletkezett dombvidék, amelyben egy óriás lakott. Sämtis vagy Säntis, ahogy a monda említi, állatbőrből készült zsákjába gyűjtötte be a falvakat és embereket. Egyszer egy gazdának az Appenzelli-dombságban sikerült elbújnia a hatalmas, gyűjtögető tenyér elől egy árokba, majd kaszájával felsérteni az óriás zsákját. Sämtis nem vette észre, hogy a zsák lyukán keresztül a falvak házai sorra szóródnak ki a dombokra, csak, amikor az ebédhez leült és körbenézett, akkor vette észre, hogy bizony teleszórta a vidéket a korábban begyűjtött falvak házaival. Így a mai napig, aki az Appenzelli-vidékre látogat, áldja a parasztot és kicsit az óriást is, hogy ilyen csodát alkottak ők ketten. A monda magyarazát lehetne a sokféle színes épületre is, de az is lehet, hogy csupán a sok nyári zöldet és az egysíkú téli fehéret kívánták a lakosok megtörni ezzel a változatos színkavalkáddal, amely a házakat jellemzi errefelé.

Vagy netalán csak a színválasztásig terjedt az asszonyok szavazati joga errefelé? Ennek bizony komoly alapja lehet, hiszen Svájc ezen északkeleti kantonja volt az utolsó, ahol elfogadták a nők szavazati jogát 1990-ben. Igen, még csak 29 éve. Svájc, ahol szinte mindennaposak a népszavazások, megtörténhetett ilyen. Sőt, állítólag a női szavazati jogot kezdeményező hölgyet még sokáig zaklatták telefonon és levélben itt az Appenzelli-vidék dombjai között.

No, de evezzünk vissza a táj szépségére és látnivalóira.

Ha csupán egyetlen szóban szeretném leírni a vidék attrakcióját, akkor csak a túra szó elegendő lenne. Túra nyáron, túra télen, túra mindig. Ez az a vidék, ahol még azok is szívesen vesznek bakancsot, akik nem szeretnek hegyet mászni. Naná, hiszen ezek „csak” dombok.

Télen persze alkalmasabb a hótalp, de a látvány megéri a beruházást.

A vidék központja Appenzell falu, ahol első ránézésre azt hinné a naiv látogató, hogy nincs más, mint sajtbolt, étterem és kávézó. Közben pedig megismerhetjük a dombság jelenét és múltját. Elég csak végigsétálni a színes házikók között, figyelni, hogy melyikben mi működött az elmúlt néhány száz évben. Rögtön kiderül, hogy az egyik legfontosabb termék a sajt, a másik a kenyér, s a harmadik a gyógynövények. Arra is felfigyelhetünk, hogy jelentős szerep jut a textíliának (amely így Sankt Gallen, a Chanelt, a Diort és az Armanit textíliával kiszolgáló város közelében nem is csoda), s hogy a képzőművészek is szívesen inspirálódnak a dombok között. A kis településen két galériába is betekinthetünk, s még egy kis vonattörténelemben is részünk lehet.

Pár napja én a nagy hóesés után érkeztem a faluba és elmondhatom, hogy egy élmény volt azt is látni, hogyan takarítják professzionálisan a havat egy olyan helyen, ahol nem 2 cm hullott, hanem legalább 30 pár órán belül. Kávé közben megfigyelhettem a hómunkások hozzáállását is, s mondhatom, hogy igen lelkiismeretes csapat volt. Na, de Svájcban nem is várnánk mást, ugye?

Apropó gyógynövények és sajtok! Külön-külön és együtt is van egy jó tippem velük kapcsolatban.

Ha valaki szereti a gyógynövényekből készült röviditalokat, akkor kóstolja meg az Appenzeller likőrt, amely a környék gyógynövényeiből készül. A gyár mellett (ahol a 42 féle gyógynövényből készül a likőr) van egy kis múzeum és kóstolási lehetőség, sajnos csak csoportoknak, de az üzletben hétköznap megismerkedhetünk az 1902 óta gyártott gyomorkeserű jótékony hatásaival.

A sajtok világába igazán Stein településen (az Appenzelli-régió másik nagyobb faluja) kóstolhatunk bele. Könyvemben, A Bodeni-tó – Több mint útikönyvben részletesen írtam erről az élményünkről, álljon itt most egy kis részlet onnan, a sajtmúzeum kapcsán:

„Rögtön a belépéskor mindenen áthatoló sajtillat csapja meg az orrunkat. S az első ember, aki bájos svájci dialektussal köszönt bennünket, éppen sajtot készít. Igen, itt a múzeumban. Kis hegyi házikója van, felszerelve mindennel, ami a sajtkészítéshez szükséges, és ott a múzeum közepén készül az Appenzeller sajt. Furcsa beszédéből csak annyit értünk, hogy majd az üzletben mi is megkóstolhatjuk, mit is alkotott ő itt.

Akkora kolompok között bolyongunk, amelyekről nehéz elhinni, hogy a tehenek elviselik a nyakukon, de a múzeum kisfilmje meggyőz bennünket az ellenkezőjéről.

Soha egyetlen múzeumi film sem volt ennyire életszerű s ennyire nyugtató egyszerre. A svájci gazdával és teheneivel indulunk fel, az alpesi legelőkre a nyár elején. A tehenek kolompjain kívül semmi sem zavarja meg a táj nyugalmát. Megérkezünk az alpesi faházba, ahol a nyarat töltjük majd. Csak az állatok, a gazda és mi, kívülállók. A tehenek friss, alpesi füvet legelnek, tejet adnak, majd a gazda sajtot készít. Este pedig fogja a pipáját és kiül a háza elé, hogy a végtelen csöndben megnézze, ahogyan az Alpok csúcsai mögött lemegy a nap. Ilyen volt, s helyenként még ma is ilyen a svájci sajtkészítő gazdák élete.

Gyanítom, hogy azért ez csak így a múzeumban, filmen tűnik ennyire nyugodtnak, de mi szinte kipihenve magunkat, feltöltődve alpesi levegővel és nyugalommal jövünk ki a vetítőteremből, hogy tovább ismerkedjünk Appenzell földjének népi kultúrájával.

Sem a sajtkeretek készítése, sem a textíliák nem ragadnak annyira meg, mint azok a festmények, amelyeket a gazdák készítettek az unalmas alpesi legelőkön töltött estéiken. Amatőr festészet, de igazi életképek, hangulatok. Mint egy dokumentálás, mint egy napló.

Miután kiművelődtünk a táj népének kultúrájából, bekukkantottunk életükbe, éppen idejét érezzük a sajtjuk megkóstolásának. Átballagunk a Käsereiba, ahogyan a sajtműhelyt itt nevezik, és belevetjük magunkat az Appenzeller sajtok világába.”

S akkor jöjjön a kettő együtt, azaz a vidék gyógynövényei és a sajtok. Ha bekukkantatok egy sajtboltba, akkor ki ne hagyjátok az ún. virágos sajtot. Könnyen felismeritek, mert kívül virágok vannak rajta, a tehenek jóvoltából pedig belül is, csak azt nem látni, viszont érezni. Kockáztassatok meg egy kóstolást, mi azt is bevállaljuk, hogy elképesztő sajtszagban utazunk hazáig, mert ugye az autóban elérve a megfelelő hőmérsékletet, a sajtok kibocsájtják illatukat.

Száz sajtnak is egy az alapanyaga, a tej, a tejet pedig a kedves svájci tehenek adják itt az Appenzelli-dombságban, így aztán elmaradhatatlan, hogy megsimogassunk egyet-kettőt, ha a környéken túrázunk.

Jó kirándulást és bóklászást, vigyázat a mondában emlegetett Sämtis vagy Säntis óriást még nem fogták be, így bárki összeakadhat vele. Egyesek szerint a róla elnevezett hegyen, a Säntisen él, amely ugye jó szomszédja az Appenzelli-dombságnak.

 A bejegyzésben szereplő valamennyi fotót dr. Szalai Krisztián, az Élet sója blog fotósa és dr. Bagó Tünde az Élet sója blog szerzője készítette, annak másolása vagy felhasználása csak a szerző engedélyével lehetséges! Ha szeretne engedélyt kérni, akkor írjon nekünk: blog@eletsoja.hu