Élet sója

Stoppos kalandok Új-Zélandon

2020. január 15. - Tünde Bagó

Kitartásra, szabadságvágy megélésére, s az időlimit nélküli utazásra tanította meg a magyar egyetemista lányt pár hónapnyi és 8000 kilométernyi stoppolás Új-Zélandon.

stoppal_az_e_szaki-sziget_lege_szakibb_pontja_a_reinga-fok_fele_kicsik.jpg

Mindig csodálattal tölt el, ha olyan emberekkel hoz össze a sors, akik bátran nekivágnak a világnak, akár egyedül is. Stoppal eljutni bárhová, mindig is egy olyan dolog volt, amelytől féltem. Féltem volna még ismert, biztonságos környezetben is, de ahogy Viktória elmesélte új-zélandi stoppolása történetét, már nem a félelem, hanem a jó értelemben vett irigység lett rajtam úrrá. S ez a lány nemcsak a látnivalókat, a városokat élvezhette, hanem megismerhette a helyieket, megtanulta, hogyan lehet 6-7 órát úgy eltölteni, hogy csupán 2 órának érezzük, s megtapasztalhatta, hogy Európa Új-Zélandhoz képest egy káosz.

Ismerjétek meg Viktória stoppos kalandjait Új-Zélandról, a maorik, a kivi madár, s a rend birodalmából, ahol azért akad majd egy 200-al a forgalommal szemben száguldó sofőr is.

stoppola_s_vissza_dunedinbe_queenstownbo_l_kicsik.jpg

Honnan jött az ötlet, hogy Új-Zélandot stoppold végig?  

Új-Zéland váratlanul érkezett az életembe. Ösztöndíjjal mentem ki. Mielőtt elkezdtem a mesterszakot Budapesten, amit jelenleg is csinálok, megbeszéltem magammal, hogy kimaxolom a külföldi tanulási lehetőségeket. Elkezdtem pörgetni a partnerintézmények listáját a honlapon és Új-Zéland kikandikált. Sosem volt tudatos célom, hogy oda eljussak. Azt gondolom, sokunkat rabul ejtett már az az érzés, hogy mindent látni szeretnénk a világból. Ebbe a tág halmazba tartozott nekem ez a meseország a világ másik végén. Viszont szeretem túlfeszíteni a húrt és messzire menni. Így a legmesszebbre mentem. Több, mint 17.000 km-re.

roys_peak_i_kicsik.jpg

Roys Peak

Stoppolni három héttel a nagy indulás előtt, nyáron kezdtem. Az első utat a HungaroHitch stoppos verseny keretein belül tettem meg egy tapasztalt stoppos biztonságot nyújtó társaságában. Gyerekkoromban hallottam először azt a szót, hogy stoppolás. Fogalmam sem volt, mit jelent, de azóta csillogott érte a szemem. Egyedül nem mertem megpróbálni, ezért is volt zseniális és esetemben sorsfordító a verseny. Onnantól kezdve stoppal ingáztam az otthonom és Budapest között. Kimentem Ausztriába, hogy megnézzek egy Rothko-kiállítást, és addigra már elképzeltem magam előtt, ahogy Új-Zéland útjait fogom szántani a hüvelykujjammal, egyedül. Ezek a tervek hamarabb megvalósultak, mint számítottam rá. Megérkezésemet követően nem használtam fel az Aucklandből Dunedinbe szóló repjegyemet. Stoppal mentem. Ezzel kicsit a komfortzónám szélére lökve magam és ösztönözve, hogy akkor itt majd stoppolni kell. Életem legjobb döntése volt.

Egyedül vagy útitárssal jártad az országot?

Általában egyedül, de a végén útitársam is volt. Megvan a varázsa annak, hogy egyedül vagyok és a saját tempómban haladok. A társas stoppolásnál/utazásnál hamar kiütköznek a különbözőségek, mindenkinek eltérő méreteket ölt a komfortzónája. Ilyenkor számomra nem sokat számít a komfort. Nem terveztem előre, sokszor napközben döntöttem el, hogy aznap hova megyek. Az pedig rá volt bízva az útra, hogy elvisz-e odáig.

aoraki_mount_cook_fele_kocsival_kicsik.jpg

Aoraki Mount Cook felé

Megalapozta a magabiztosságomat az, hogy egy tapasztalt stoppos vezetett be a fortélyokba, ezért akik megkeresnek azzal kapcsolatban, hogy miként érdemes belevágni, az első javaslatom az, hogy keressenek egy társat. Amellett, hogy nem lesznek egyedül, szorosabbra is fűzhetik a barátságukat. Ezután pedig meglátják, hogy van-e kedvük egyedül csinálni.

Vezetsz egy blogot a kalandjaidról, ahol nem félsz a saját tévedéseidet sem bevallani! Mi volt a legnagyobb őrültség, amit elkövettél az utazásaid során Új-Zélandon?

A legnagyobb őrültség egyből az elején megtörtént. A bangkoki átszálláskor eldöntöttem, hogy Aucklandben leszállás után nem megyek tovább Dunedinbe, ahol másfél héttel később kezdődött az egyetem. Otthagytam a repteret és néhány napra maradtam Aucklandben. Ez hozta meg az első stoppolást Új-Zélandon, kb. 1500 km-t 5 nap alatt, télen. Az első napon nem egyedül voltam és egy erdőben éjszakáztunk. Akkor volt egy megszülető érzésem, hogy ha ezt megcsinálom, akkor nincs többé lehetetlen. Bevallom, hogy ez az attitűd néha az egyetem rovására ment, de úgy érzem így sokkal többet tanultam és tapasztaltam, olyan szempontból, amire nekem szükségem volt. Azt hiszem ezért mentem, csak még nem tudtam róla.

stoppos_ta_bla_k_u_j-ze_landro_l_kicsik.jpg

Egyik bejegyzésedben ezt írod:

„Ha elhagyott az emberekbe vetett bizalmad, menj el stoppolni és visszakapod.” Mennyire bíztál korábban az emberekben? Jobban bízol, amióta stoppolsz?

Magyarországon engem pozitív megdöbbenés ért. Azt gondolva indultam neki, hogy az emberek nem törődnek egymással. Ez volt a fejemben. A régi stoppos vér viszont mindenkiben ott dobog. Többen vesznek fel első stopposukként is. Van, aki az elején szkeptikus, azt sem érti, mi a fenéért vett fel. De hamar meglágyul és kontaktcsere lesz a vége, amit olyan üzenetek követnek, mint : “Majd tudasd velem, ha újra készülsz a világba.”

Az utazás ezen alternatív formája nekem már több helyzetben felnyitotta a szemem. Most már nem úgy nézek a lökdösődő tömegre, mint nemtörődöm, közömbös emberekre. Ez a kultúránk része. Ha egyénileg odamennék hozzájuk, biztos vagyok benne, hogy mindenkinek lenne hozzám egy kedves szava. Idő kell hozzá és türelem. Túl sokan vagyunk. Új-Zéland háromszor akkora ország, mint Magyarország és feleannyian lakják (+turista). Annak is az egyharmada Aucklandben él. Messzire mentem és ez megtaníttatta velem értékelni a hazámat. Volt olyan, hogy az Északi-sziget északi részén, Northlandben egy maori sofőr nálam többet tudott a magyar történelemről. Az emberek jófejek és sokszor a saját teendőiket háttérbe szorítják azért, hogy a stoppost messzebbre vigyék, mint a tervezett. Így van ez itthon is és Új-Zélandon is.

 S a világban? Bárhol mernél stoppolni?

 Ezen sokat gondolkozom mostanában, szeretném tágítani a komfortzónámat. Több ismerősömtől hallok történeteket saját tapasztalataik alapján, hogy azokon a helyeken stoppolnak, ahol idővel én is szívesen megfordulnék. Viszont, ha nem utazásban jártas személyeknek említem, kikerekedik a szemük. Ide tartozik minden olyan ország, amelyekről azt halljuk, életveszélyes odamenni és az ott élők veszélyesek lehetnek ránk.

Én is tapasztalom a túlzásokat, amiket a média nyom ránk és ezt hallgatva mi is saját magunkra. Az utazás csodás módja annak, hogy ezeket a korlátokat ledöntsük magunkban és ne féljünk elindulni, ha húz a szívünk. Ezekre a helyekre több hónapot szeretnék szánni, ami az egyetem alatt kivitelezhetetlen, de már nagyon várom és készülök rá lélekben.

Számolod az autókat, amelyek felvettek? 

Kezdetben számoltam, de néha gyorsan történnek az események és ha nem írom fel, utólag nehéz visszakövetni. A kamionosokat számolom és az egyéb járműveket. Egyszer felvettek a mentősök Taupoban.

taupoban_felvett_a_mento_kicsik.jpg

Többen mesélték, hogy vezetnek naplót, jegyzeteket készítenek az utakról. Erre én is rászoktam. Úgy megmarad az emlék, ami egy idő után a megszámlálhatatlan sofőrök között elvész. Az emberekre szeretnék emlékezni, gyakran cserélünk kontaktot. Ezt nem mindig én kezdeményezem. És nagyon jó érzés, amikor kapok egy-egy üzenetet, amiben kérdezik, hogy merre járok éppen. Vagy szóljak, ha útra kelek, hátha egyfele visz az élet.

ez_volt_az_a_tlag_forgalom_a_de_li-sziget_nyugati_oldala_n_ennek_ko_szo_nheto_en_egybo_l_mega_lltak_kicsik.jpg

Déli-sziget nyugati oldala

Nők vagy férfiak állnak meg többségében egy stoppos lánynak?

Nem érzek különbséget. Ahogy emlékszem, nők többen álltak meg azzal az okkal, hogy szeretnének engem biztonságban tudni. De ez megtörtént ugyanúgy férfiakkal is. Sokaknak én voltam az első stopposuk. Egyiküknek felhívtam a figyelmét, hogy számára ugyanúgy lehet veszélyes, akkor egy kicsit elgondolkodott.

Új-Zélandon, amikor lestoppoltam az országon, többen megadták a számukat, hogy jelezzem, ha épségben leértem Dunedinbe. Illetve keressem őket, ha újra arra járok, szeretettel vendégül látnak. Az utolsó héten így találkoztam egy korábbi sofőrrel, akinek a családjába egy temetés közepette csöppentem. Akkor egy láncfűrész is volt a kocsiban, ezzel viccelődtek. Azóta emlegetnek.

A férfiak közül utólag többen is (kevesebb, mint 10 %) túlgondolják és még hónapokkal később is kapom az üzeneteket, amik egyre félreérthetetlenebb ajánlatokat tartalmaznak. Ez egy személyes élmény két idegen között, tud mélyre menni a beszélgetés. Viszont így tudott visszajutni hozzám a sapkám is, amit egy kamionban felejtettem.

indula_s_a_franz_josef_gleccsertlo_l_fel_nelsonig_greymouth_u_tbaesik_kicsik_javitott.jpg

Sok ember, sok kilométer, sok várakozással töltött óra. Mire tanított meg a stoppolás?

Kitartásra. Ha kezdek belőle kifogyni, azt mondogatom, hogy “csak egy kocsi kell” és előbb-utóbb tényleg mindig jön valaki. Valahogy mindig megoldódik a helyzet. Az időérzékem kitágult. Már simán eltelik 6-7 óra úgy, hogy kettőnek érződik. Megtanított a szabadságvágyam megélésére is. Ez az, ami leginkább meghatározza számomra az élményt, az időlimit nélküli utazás. Egy hónapja jöttem haza. Utána azt éreztem, hogy “jól laktam”, vajon meddig fog ez tartani? Hát nem tartott sokáig. Szilveszterre már úton voltam Barcelonába.

Azt is megtanultam, hogy sokkal kevesebb cucc is elég. Új-Zélandon kényelmes ruhákban járnak az emberek. Volt olyan ruhám, amit fel sem vettem a fél év alatt, pedig csak egy 75 literes hátizsákot vittem meg a kicsi 35 litereset. Utóbbi volt nálam, mikor repültem. Az egyik óra előtt épp raktam fel a szempillaspirált, amikor megkérdezik, hogy hova készülök. Sokkal mobilabb, könnyebben mozdítható és egyszerűbb, ha egy kisebb méretű hátizsákkal utazom. Ez a stoppolásnál, meg egyébként is számomra már az egyik legfontosabb szempont.

bruce_bay_ii_kicsik.jpg

Bruce Bay mellett

Gondolom azért akadtak veszélyes helyzetek?

 Igen, de alig. Egyszer nem figyeltem eléggé. Ez Új-Zélandon történt. A társam bepattant a kocsiba. Megkérdeztem tőle, hogy merre tart az autós, de nem tudta. Nem csekkolta le a sofőrt. Akkor mérges lettem rá. Ez egy kiszolgáltatott helyzet, ahol leginkább a megérzésed az, ami kihúzhat a pácból - vagy inkább bele sem engedne menni. Itt nem volt rossz megérzésem, neki viszont igen. Végül az első olyan fuvarom lett, aki kétszázzal hajtva a másik oldalon kijelentette, hogy iszik a volán mögött és emellé drogot is felajánlott. Eközben jött szembe a forgalom, a mi oldalunkon feltorlódott kocsisort pedig kötelezőnek érezte kikerülni. Végül épségben szálltunk ki a kocsiból, de nem volt egy kellemes élmény. Örülve, hogy túléltük, még visszahívott egy szelfire. Akkor jöttem rá, hogy a veszély nem feltétlenül abban rejlik, hogy nőként egyedül stoppolok. Annak sokkal nagyobb esélye van, hogy egy ilyen embernél ragadok a kocsiban.

A stoppolásnál általában a cél eljutni A pontból B pontba, de azért, ha útba esik egy ajánlott érdekesség, akkor kitérőt lehet tenni, hiszen nem vagy menetrendhez kötve. Mit láttál eddig Új-Zélandon tervezve és spontán?

Stoppal bárhova el lehet jutni, ahova megy autó. Sőt még a járatlan utakra is, ha a sofőr megmutatja, szóval nincs limit.

bruce_bayne_l_de_li-sziget_nyugati_part_itt_rakott_ki_egy_sofo_r_akinel_az_elso_stopposa_voltam_elmondta_hogy_melyik_ha_zban_lakik_ha_tha_nem_jutok_tova_bb_kicsik.jpg

Bruce Bay - Déli sziget nyugai partja

Az egyetemi félév után két szabad hónapom maradt. Ezalatt csupán négy napra béreltünk autót. Ezt is azért, mert a társam meg volt győződve arról, hogy a tervezett helyekre nem fogunk stoppal eljutni. Mellesleg a legturistalátványosabb helyekre mentünk, úgyhogy egy nagy ahapersze-mosoly után úgy voltam vele, hogy jó, majd meglátjuk.

A Stewart-Island-en eltöltött napok egyikén kivilesre mentünk éjszaka; a fjordföldi Milford Soundon hajózva rám esett a vízesés kávézás közben;

fjordland_milford_sound_ke_t_o_ra_s_hajo_tu_ra_kicsik_1.jpg

7 óra alatt teljesítettük a Franz Josef-gleccsernél található egyik ösvényt esőben-sárban visszafele már pókjárásban kúszva lefele;

franz_josef_gleccser_a_tu_ra_7_o_ra_s_volt_eso_ben_e_s_sa_rban_kicsik.jpg

Nelson-ban a Palace nevezetű hostelt annyira megszerettem, hogy egy hétig ott maradtam és az óceánnál kezdtem a napjaimat;

nelson_tengerpart_kicsik.jpg

Queenstown volt az első “happy place”-em a latin estjeivel és a maori legendás tavával. Ott van a kedvenc padom is, ahol állandó vendégeim voltak a szemben lévő hegyek és jókedvükben (ha nem volt ködös az idő) még meg is mutatták magukat.

queenstown_hegyei_e_s_a_padom_kicsik.jpg

A Reinga-foknál egyszerre gyönyörködhettem a Tasmán-tenger és a Csendes-óceán különböző színeiben.

reinga-fok_a_tasma_n-tenger_e_s_a_csendes-o_cea_n_tala_lkoza_sa_kicsik.jpg

Azért imádtam Új-Zélandon stoppolni, mert olyan helyeket ajánlottak vagy mutattak a sofőrök, amelyek nincsenek rajta a “turisatérképeken”. Ezt nem kapod meg máshogy, nem hallasz róla, hacsak nem egy helyivel van dolgod, aki izgatottan avat be és esetleg visz körbe az otthonában. Ez bármely más országra is igaz.

Milyennek láttad Új-Zélandot és az ottani embereket?

Ezek az emberek állandóan a természetben vannak. Rám ez nyugtatóan hatott. Két város között is órákat kell vezetni, de közben nem épületeket nézel, hanem százkilóméterekre ellátsz. Látod, ahogy az újszülött bárányok ugrálnak a patak partján, néha a felhőkbe vezet az út annyira magasan mész. Az utcán is rád köszönnek és leálltok beszélgetni, ha úgy tartja kedvetek. Kevés a nagyváros, városoknak nevezik a néhány utcából álló településeket, amiket fél vagy egy óra alatt körbesétálsz. A kedvenc helyeim Queenstown, Nelson, Paihia és Rotorua voltak. Paihia nekem olyan volt, mint a Balaton és Ibiza keveréke. Ide fogok először visszamenni.

Örültem, hogy szezonon kívül érkeztem. Új-Zélandon pont fordítva vannak az évszakok. Míg mi itthon fagyoskodunk a mínuszokban, ők élvezik a nyári napsugarakat. Nincs náluk fűtés, légkondival szokták felmelegíteni a házakat, én egy fűtőtestet használtam a szobámban, ahol három lyuk tátongott a falon, kilátást engedve az udvarra. Az első emlékezetesség számomra a hideg volt. Korábban nagyon utáltam hidegben lenni, de ezután a félév után már az itthoni telet is tudtam élvezni. Képzeld el, ahogy a meleg vízből kilépsz a jéghidegbe, három takaróval takarózol és van, hogy még az sem elég. Majd megszokod és hozzáírod a hely számlájára. Úgyis megéri.

franz_josef_gleccser_uta_n_felfele_a_de_li-sziget_nyugati_partja_n_egy_campervan-essel_itt_e_jszaka_ztunk_kicsik.jpg

Franz Josef gleccser után felfele a Déli-sziget nyugati partján egy campervan-essel

Mi az, amire figyelni kell, ha valaki Új-Zélandot stoppal szeretné bejárni?

Új-Zéland az egyik legbiztonságosabb hely a világon. Ezután Európa egy káosz. A szokásos stoppolós szabályok a mérvadóak ott is. Autópályán nem stoppolunk - de ha ott tesznek ki, akkor nem nagyon tudsz mihez kezdeni. Ilyenkor nekem az átlagosnál többet kellett várnom. Ki az, aki meg tud állni, ha a pályán megy?! Hát nem sokan. Mondjuk Új-Zélandon nincs több sáv, de ez akkor is tilos.

Sokan említették, hogy azért álltak meg, mert látták, hogy hova megyek. Általában kiírtam egy táblára. Illetve azt is, hogy volt nálam egy hátizsák, ebből látták, hogy utazó vagyok és szívesebben álltak meg.

Azt szokták mondani, hogy míg Ausztráliában rengeteg olyan állat van, ami megölhet, Új-Zélandon a természet teheti meg ugyanezt veled. Több utasnak voltak történetei, amiktől kirázott a hideg. Valaki kutyasétáltatás közben esett le valahova, majd összetört kézzel-lábbal, sokkos állapotban még épphogy haza tudott vezetni. Azóta bottal jár. Vannak, akik megfagynak, ha a hegyekbe felkészületlenül érkeznek a túrára. Többen estek áldozatul, mert elhagyták a kijelölt, biztonságos ösvényt, ami(t bár az átlagos hétköznapokra vonatkozóan jó döntésnek tartok, de) egy ilyen esetben életveszélyes. Állandóan közölték a hírekben, hogy eltűntek vagy meghaltak turisták. A túraútvonalak elején is ott állnak a hírek. Ennek mindig az volt az oka, hogy felkészületlenek voltak vagy letértek a kijelölt útról. Szóval ez nagyon nem éri meg. Ráadásul a városok külterületén nincs térerő, még csak segítséget sem lehet kérni. Érdemes előre szólni valakinek, hogy merre lesz a túra és mikor számítsanak újra a jelentkezésünkre.

mount_cook_hooker_valley_tu_rao_sve_ny_ezen_az_u_tvonalon_ke_tszer_tala_lkoztam_magyarokkal_e_s_a_ma_sodik_alkalommal_ra_ada_sul_a_dunedini_magyar_ismero_so_mmel_kicsik.jpg

Mount Cook, Hooker Valley túraösvény

Napvédőkrémet még télen is érdemes (kell!!) használni. Az ózonréteg elvékonyodott azon a területen, ezért nagyon erősen süt a nap. Néha egy órás séta után is leégtem, pedig nem olyan érzékeny a bőröm.

Viktória szavaiból nemcsak azt szűröm le, hogy Új-Zélandot gond nélkül be lehet járni stoppal, hanem azt is, hogy nem feltétlenül az teszi szabaddá az utazásunkat, ha a garázsunkban áll egy drága autó, van egy jól feltöltött bankkártyánk, s pár nap szabink, hanem az, ha nyitottak vagyunk valami egészen újra, amellyel megtapasztalhatjuk az időkorlát nélküli utazást. Stoppal vagy másmódon, keressétek ezt az érzést!

Viktória kalandjairól olvashattok még a blogján itt  és a facebook oldalán itt. A bejegyzésben szereplő valamennyi fotót Horváth Viktória készítette, annak másolása vagy felhasználása csak a szerző engedélyével lehetséges! Ha szeretne engedélyt kérni, akkor írjon nekünk: blog@eletsoja.hu      

Ha más utazó új-zélandi beszámolóját is szívesen olvasnátok, akkor itt a blogon is találtok még vendégbejegyzéseket erről a különleges országról itt, itt és itt.

A bejegyzés trackback címe:

https://eletsoja.blog.hu/api/trackback/id/tr2015406788

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Legfelelősebben gondolkodó felelőtlen ember · impersonal.elmenypark.net 2020.01.17. 17:23:54

A stoppolás az a műfaj, amiben egy nőnek határozott az előnye. Egyszer mesélte egy haverom, hogy meglátott az úton egy stoppos csajt és persze azonnal megállt neki. Mire ő hátraintett, kijött a bokorból egy srác, elköszönt a csajtól és beült az autóba. Menet közben mesélte, hogy ott állt órák óta az út szélén, amikor arra jött ez a lány. Megkérdezte mióta áll ott, majd felajánlotta a segítségét. Pár perc se kellett hozzá.

viijk 2020.02.26. 09:35:34

@Legfelelősebben gondolkodó felelőtlen ember: szia! Igen, ilyen sztorikat már én is hallottam. Változó egyébként. Mármint sokszor/általánosságban tényleg előny nőként stoppolni, de ez tökre a sofőrtől függ. Hallottam már azt is, és tapasztaltam, hogy nőként egy perc alatt felvesznek, de volt, hogy vártam órákig. Az se mindegy, mit sugall a kinezted. Nekem sokan mondták, hogy a hátizsákomat látva gondolták, hogy utazó vagyok, így biztonságosabbnak érezték, hogy felvegyenek. És szerintem egy csajjal hamarabb is kezdenek ki, bár eddig ez is csak kb 1%. Te stoppoltál már? A várakozás is izgalmas tud lenni. Ha elérek a türelmem határáig, mondogatom, hogy csaak egy sofőr kell. És feladni meg nem lenne jó érzés.
Végülis sosem tudjuk meg, hogy az a sofőr, aki a kommentedben szereplő lányt felvette, a srácot is felvette volna vagy sem :)