Élet sója

Korral jár a korkérdés?

2020. szeptember 11. - Tünde Bagó

Miért foglalkozunk a korunkkal? Szeretjük számolni az időt? Jól esik számba venni, hogy mit értünk el, s néha jót tesz, ha szembesítjük magunkat azzal, amit még nem tettünk meg? Vagy félünk az elmúlástól? Esetleg a jövőtől? Ki tudja! Az biztos, hogy mindenki gondol így vagy úgy a korára. S az is igaz, hogy van egy halom olyan dolog a világban, amely annál értékesebb, minél korosabb. 

A mai napon kivételesen egy irodalmi műfajt hívok segítségül, hogy a korról beszéljünk. A novellák és a kis irodalmi szösszenetek az én esetemben legtöbbször az élményeimből fakadnak. A most következő alkotás élményhátteréről is írtam már itt a blogon.

Korban jár 

– Ez igen, Ön aztán elegáns, illik ez a bordó a fehérhez, különösen egy ilyen esküvőn.

– Köszönöm, de Ön sem panaszkodhat erre a kékre.

– Gondolja, hogy nem túl rikító ez a szín?

– Nem mondanám harsánynak, sokkal inkább olyan, mint egy kimerült viharfelhő.

– Kimerült? Vihar?

– Igen, tudja, amikor látok az égen egy sötétkék felhőt, amely lassan kúszik felém, távolról haragosnak tűnik, de mire odaér egyetlen csepp eső nélkül szárnyal tovább. Olyan, mintha egy jaguár száguldana az úton, majd átalakulna egy finoman suhanó angyallá.

jaguar-3366957_640.jpg

– Kérem, ne sértsen meg ezzel a jaguárral!

– Sajnálom, de amikor Önre néztem ez jutott először eszembe, igaza van, tapintatlan voltam. Megbocsájt?

– Egy feltétellel!

– S mi lenne az?

– Ha elmondhatom, hogy milyen állat jutott eszembe, amikor megláttam Önt.

– Mondja csak, ne kíméljen, bár elég érzékeny vagyok.

– Beluga.

– Egy bálna?

– Nem, a beluga delfin, éppen olyan fehér, mint Ön, s ha nagyra nyitja a száját, ahogy Ön most a tetőt, akkor kivillan némi piros.

beluga-4830574_640.jpg

– Ezek szerint testesnek és ormótlannak lát.

– Dehogyis, én csak a színek miatt, ne haragudjon.

– Nálam is van egy feltétele a megbocsájtásnak.

– S mi az?

– Elfelejtem a hasonlatát, ha odébb áll egy kicsit.

– Miért? Mégis haragszik?

– Nem, mondom, megbocsájtok, de Ön annyira fiatal, s mi így egymás mellett, szóval, ha lát valaki így bennünket, együtt, akkor még jobban észreveszi, hogy mennyire öreg vagyok. Már a kompon is láttam Önt és igyekeztem minél távolabb állni, tudja az emberek rögtön hasonlítgatni kezdenek, s abból én nem jönnék jól ki, érti, ugye?

– Nem, nem értem. Ön elegáns, lenyűgözően mutat, csillog, a kor csak az előnyére változtatta meg.

– Olyan érzésem van, mintha a nagyanyja teáskészletéről beszélne, azt hiszem, jobb, ha én állok arrébb.

– Ne, ne menjen sehová, ne is beszéljünk a külsőségekről.

– De, beszéljünk róla, mert látom, hogy nem érti.

– Én? Mit nem értek?

– Azt, hogy ideáll mellém fiatalon, sportosan, tele erővel, energiával, ráadásul ebben a feltűnő kékben, s ezek a króm kiegészítők, no meg a krokodilbőr, teljesen tönkretesz.

– Nem állt szándékomban, ne haragudjon, én csupán tiszteletből.

– Tiszteletből? Ez az, mindig ez van, jön egy fiatal, nem miattam, nem a szépségemért, vagy a bensőmért, hanem tiszteletből áll velem szóba. Ekkor érzem a legöregebbnek magam. Mennem kell, mindjárt jön az ifjú pár.

– Kérem, ne menjen, nem akartam megbántani, leginkább azért sem, mert nagyon tetszik nekem. Hol van az lemezre vésve, hogy egy ifjabb nem találhatja szépnek az idősebbet? Szerintem Ön lenyűgöző. Milyen is lehetne egy 1934-es Mercedes?

– Ne bókoljon, tudom, hogy ma már nem ez a széles hátsó a divat. Nézze meg azokat a fiatalokat ott, mindegyik milyen karcsú, mondhatni túlzottan is vékony. S az olyanok, mint Ön is inkább futnak ezek után, nekem meg marad a tisztelet. Attól meg még öregebbnek érzem magam. Na lóduljon, ott jön a gazdája, aki nem is olyan fiatal, csak annak akar látszani. Apropó fiatal barátom, még egy kérdés. Hány lóerő lapul az izmos mellkasa alatt?

– Négyszázhúsz, miért kérdezi?

– Na látja, nekem csak ötvenkét lóerő bújik meg a hatalmas kebleim takarásában, de mégis immár száz éve eljárok vele. Szépen lassan, nyugodtan, nem rohanok sehová, fürkészem a tájat, hagyom az utasaimnak, hogy megnyugodjanak, maguk fiatalok meg, csak pörgetik azt a sok energiát, s mi lesz a vége. Látom, hogy most is már menne, akkor induljon, vigye a fiatalságát a közelemből, Bika úr. Nem én vagyok túl öreg, hanem Ön a túl fiatal.

szerző: Bagó Tünde

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eletsoja.blog.hu/api/trackback/id/tr516197386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.