Élet sója

A grúz borokkal egyet tehetünk, megisszuk

2021. január 23. - Tünde Bagó

Narancsbor vagy borostyánbor? Agyagedény a föld alatt? Mustkolbász a kamrában? – csak néhány érdekes kérdés a grúz borok világából, ahová még ilyen, zárkózott időszakban is könnyedén elkalandozhatunk.

Ha mi nem mehetünk a világban bárhová a koronavírus miatt, akkor a világot kell elhozni az otthonunkba. Ez volt már az első, tavaszi karantén alatt is a saját védekezési mechanizmusom, ahogyan sokan másoknak is. Az utazásainkhoz mindig is hozzátartozott az adott helyek gasztronómiai felfedezése is, a tájak, az épületek, a történelmi emlékek mellett.

Fotókon és videókon keresztül könnyedén bejárhatjuk a világot, de mi a helyzet az ízekkel és szagokkal egy-egy országból? Nos, ez sem ütközik különösebb akadályba manapság és ha nem is ér fel egy utazással az otthoni gasztronómia program, de jó felkészülés arra. Néhány hasonló érdeklődésű baráttal összehoztunk egy bortársaságot, ahol időről időre borrégiókkal ismerkedünk, egyelőre lakóhelyünkön. Reméljük, hogy később az adott helyeket fel is kereshetjük.

Előre bocsájtom, hogy nem vagyunk borászok, csupán amatőr borbarátok, ezért a cikk célja nem borászati szakmai elemzés, hanem egy élmény átadása, amely ötletként szolgálhat másoknak is hasonló próbálkozásokhoz.

 georgia-5121581_640.jpg

Grúzia a bakancslistám előkelő helyén áll, mondjuk úgy, benne van az első háromban. Elsősorban nem a borok, hanem a történelmi és természeti látnivalók vonzanak oda.  Gondoltam ezt addig, amíg baráti társaságunk borbarát csapata el nem jutott a grúz borok kóstolójáig. Az lett volna az igazi, ha úgy, mint Elzászban, Ausztriában (Kitzeckben) vagy Észak-Olaszországban, helyben kóstolhattuk volna meg a grúz borokat is, de talán hamarosan még az is eljön. S ha eljön, akkor mi már felkészülten érkezünk a borászat őshazájába.

Mert Grúzia az!

Itt találták meg régészek a legrégebbi nyomát a borkészítés kultúrájának.

S most nemcsak a híres agyagedényre gondolok, hanem a magleletekre, amelyek alapján azt feltételezik, hogy a szőlő innen indult el a Mediterránum meghódítására néhány ezer évvel ezelőtt.

Éppen ezért a kóstoló óta már tudom, hogy ha a történelmük érdekel, akkor abból a borkultúrájuk kihagyhatatlan.

Kezdjük az edénnyel, amelyről elhamarkodott dolog azt állítani, hogy egyszerű agyagedény. Sokkal több annál. A kiégetett agyagedény átengedi a vizet és a levegőt, de a bort nem. Kikenik méhviasszal és így a bor levegőhöz jut, szellőzik, befelé azonban nem jut be semmi. Kétségtelen, hogy még ez sem elég ahhoz, hogy legyen egy jó kvevrink otthon a pincében. Részben azért, mert a helyi mesterek ismerik a víz, agyag, méhviasz megfelelő arányát a készítéshez, a helyi borászok pedig tudják, hogy hol kell elásni az edényt. Vannak területek, főleg Nyugat-Grúziában, ahol elég a pincében homokba elásni az edényt, de máshol bizony szükséges jó mélyre elhelyezni a földbe. A szakemberek szerint ez a külső hőmérséklettől függ.

georgia-4874455_640.jpg

Sajnos még, ha szert is teszünk egy ilyen edényre – amit mondjuk repülőn nehéz lesz hazavinni – akkor is számos olyan problémába ütközünk, mint a grúz talaj és éghajlat hatása, a grúz szőlőfajták, amelyeket igyekeznek elhatárolni az európai fajtáktól és a génmegőrzés. Ezek és számos, az évezredek alatt kifejlesztett és továbbfejlesztett eljárási technika az, ami miatt a grúz borok különlegesek és egyediek.

Számomra meglepő információ volt a különböző régiókban a törköly felhasználása a borkészítéshez. A borostyánszínt (amelyet sokszor narancsszínnek is neveznek) a törkölytől kapják egyes grúz borok. A keleti régiókban több törkölyt tesznek a kvevribe, a nyugati régiókban kevesebbet. Így az utóbbiakban már inkább aranyszínű borral találkozhatunk.

Azt gondoltam, hogy a narancsbor kifejezés a bor fanyarságára utal, de nem erről van szó, hanem a színéről. Ezek mellett persze jelen vannak a vörösborok is több régióban.

Grúzia leghíresebb borrégiója a Kakheti régió, de az a mondás járja, hogy valójában az egész ország egy nagy borrégió, ahol mindenki borász. Erről már tényleg személyesen kell majd meggyőződnünk.

Amiről azonban a borkóstoló este során meggyőződtünk az az, hogy igen különleges íz és illat jellemzi a grúz borokat. Eltérnek az európai ízvilágtól, sokkal szélesebb a paletta, ahonnan az ízeket és illatokat elénk tárják. A megkóstolt borokat néhány általunk jellemzett vonással együtt sorolom fel. Ha valaki szeretné megismerni a grúz borok ízvilágát, akkor ajánlom ezt a sorrendet és ezeket a fajtákat.

A borok:

Telliani Valley Tvishi, 2018, fehér, félédes

Amit tapasztaltunk: narancsos-gyümölcsös illat, olajos, sűrű állag, édes, szinte mézes, cukros íz, vaníliával, naranccsal, pici őrölt borssal.

Telliani Valley Tsinandali Oak, 2017, fehér száraz

Amit tapasztaltunk: mandarin és vanília illata, kesernyés, földes, kérges aroma, fanyar, összetett ízvilág, az igazi íze csak később jön elő

Marani Kindzmarauli, 2018, vörös, édes

Amit tapasztaltunk: dominált a málna és a csokoládé, likőrös, hosszú lecsengésű bor, csokoládés édességekhez ideális.

collage_gru_zia_kicsik.jpg

Tbilvino Saperavi Special reserve, 2013, vörös, száraz

Amit tapasztaltunk: savas illat, friss, paradicsomos íz elsőre, később ribizli. Jellegzetes tanninok.

Teliani Valley Saperavi Oak unfiltered, 2018, vörös, száraz

Amit tapasztaltunk: gyümölcsös illat, bíbor szín, pezsgősen savas, az íze nem annyira gyümölcsös, mint az illata, előjön egy almás íz fanyar utóízzel.

Teliani Valley Glekhuri Kisiskhevi Saperavi Qvevri, 2017, vörös, száraz (tradicionális agyagedényben készült)

Amit tapasztaltunk: telített illatok, levegőztetést igényel, zamatos, szeder íz, bőr illat, kissé fanyar.

collagegru_zia2_kicsik.jpg

Nine Oaks Khikhvi Qvevri Wine – desszertbor, 2018, fehér, száraz (tradicionális agyagedényben készült)

Amit éreztünk: borostyánbor, illata erőteljesen a sárgabarackra emlékeztet. Savas, száraz, fanyarkás ízvilág. A töményen édes (grúz) desszertekhez kiváló ízvilág. Európai édességekhez túl száraz.

 7_nine_oaks_khikhvi_qvevri_2018.jpg

 

Egy boros, de nem folyékony különlegesség Grúziából:

A churchkhela, azaz mustkolbász készítése hasonló a gyertyakészítéshez. Magvakat, általában diót vagy mogyorót madzagra fűznek, majd egy mustból készült sűrítménybe mártogatják. Pár nap pihentetés után kiszáradnak és jól szeletelhetőek. A Rkatsiteli fajta mustjából készítik. Nem túl édes, de nehéz abbahagyni a kóstolgatását. 

 churchkhela-4823529_640.jpg

Ami kimaradt:

Sztálin kedvenc italaként elhíresült bor, a Kindzmarauli elnevezésű kimaradt a kóstolásból. A félédes vörösbort a Saperavi és Mukuzani fajtákból készítik.

Másnap:

A kóstolgatás közben mindig kezemben volt egy útikönyv Grúziáról és bele-bele pillantva, megkeresve az adott régió látnivalóit egyre jobban húzott magával az ország. Másnap, mivel nem kellett a grúz borok kóstolgatása miatt fejfájással küzdenem, már tervezgetni is kezdtem az utazást. Nincs hiány a turistákat kiszolgáló hotelekből, éttermekből és borászatokból, de a természet felfedezéséhez azért mindenki ajánlja a helyi idegenvezetők igénybevételét. Száz pohárnak is egy a vége, Grúziát látni és érezni kell.

georgia-3699446_640.jpg 

Hol keressünk grúz borokat?

Magyarországon itt.

Németországban itt.

S a mustkolbászt? Orosz élelmiszer boltokban

Kalandozzatok el Grúziába, először a borokon keresztül, később turistaként az országba! Hamarosan jövök még egy érdekes boros felfedezéssel.

 

 

 

  

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eletsoja.blog.hu/api/trackback/id/tr4016310240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása