A Vatikáni múzeum után azt hittem nem lehet nagyobb múzeumi gyűjteményt látogatóknak bemutatni, de tévedtem. Párizs ebben is a csúcson jár. Utazásunk tervezésekor sokat gondolkodtam azon, hogy tervezzünk-e látogatást a Louvre-ba. Óva intettek attól, hogy egy ilyen rövid párizsi túrába (8 nap) belezsúfoljuk a Louvre gyűjteményeit. Nem hallgattam a tapasztalt párizsi turistákra és beterveztem az utazásba EGY napot a Louvre-ba. 

A jegyet nem tudtuk előre megrendelni, bár van rá lehetőség, de mivel postán küldik ki, már nem volt rá időnk. Így párizsi hetünk közepén egy korai reggelen elindultunk a Louvre felfedezésére. A metró szinte a jegyárusító ablakoknál állt meg, ahol a Szépművészeti Múzeum nagyobb kiállításainak áráért kaptunk belépőjegyet és egy térképet, amely jelölte a legnépszerűbb kiállítási tárgyakat és műalkotásokat. Nem tudtam történelemtanári mivoltomat levetkőzni és úgy éreztem, hogy az egyiptomi és görög művészet csodáit nem hagyhatjuk ki. Látnom kell a történelem könyvekből jól ismert Űlő Írnok szobrát,

amely így élőben még teljesebben mutatta be az ókori bölcsességet, az írást, mint a tudományok és a kommunikáció fegyelmezett fundamentumát. Jogászként pedig Hammurapi törvényoszlopát kellett szemügyre vennem és csodálattal tekinteni az egykori fejlett birodalom, Mezopotámia (a mai Irak, Törökország és Szíria egy része) királyának kőbe vésett felismerésére, miszerint a jó állam és a békés együttélés alapja a jogrendszer.

Egy szinttel feljebb kellett jutnunk ahhoz, hogy a görög művészet csodáit is láthassuk. A közlekedés e művészeti labirintusban kihívás, már-már azt hinné a látogató, hogy túlélő táborban van, ahol nem lehetnek vegetatív szükségletei, mert úgysem találja meg a megfelelő kijáratot. Marad az ösztön és néha a liftek, amelyek az ABC betűivel vannak jelölve és még W jelű is van.

Miután feljutottunk sikeresen több ezer etruszk váza között találtuk magunkat és akkor egy teremben ott állt Ő, a Milói Vénusz, Kr. e. 100.- ból.

A szobor,amely az antik szépségeszmény megtestesítője. S ekkor döbbenettel tapasztaltuk, hogy a labirintus már órák óta fogva tart bennünket a Férjemmel, s még jó, ha a gyűjtemény 5 százalékát láttuk.

 Mi tiszteljük a művészetet, de azért enni is kell. Megkerestük a múzeumi „büfét”, amely csábított minden földi jóval. Itt kóstoltam meg a franciák csodálatos Tarte Tatin süteményét. Jamie Oliver-től tudom, hogy a Tarte Tatin-t a francia Tatin nővérek egy véletlen konyhai baleset következtében „találták fel”. Megjegyzem nagy sikerrel. Jóval párizsi utazásunk után mertem csak kipróbálni, mert kicsit nehezen tudtam elképzelni, hogyan lehet alul a töltelék, felül pedig a tészta. Jamie azonban segített, könyvében (Jamie belevág) és honlapján nagyon jól leírja az elkészítést. A franciák az almára esküsznek, de nálunk a sült alma nem a kedvenc, ezért maradtam a Jamie videón is látható banános verziónál. Annak is nagyon örültem, hogy ebben a receptben a tészta egy egyszerű leveles tészta, amely fél órás sütivé teszi a Tatin-tortát. Szóval a legnehezebb az volt, hogy találni kellett egy olyan tepsit, amelyet fel lehet tenni a gázra, kb. 4-5 cm magas a széle, s a fél kilogramm leveles tészta 0,5 cm-esre nyújtva úgy fedi le, hogy a széle még négy-öt cm-re visszahajtható. Elsőként a tésztát készítsétek el, mert azután gyorsan történnek majd az események. Ezután a sütőt kezdjétek el a gázon melegíteni, tegyetek bele 100 gramm barna cukrot, 100 ml calvadost (alma esetében, a banánnál én amarettot tettem) és vanília rudat, a kikapart magjával (én sokat használom a Bourbon vaníliás cukrot, szerintem a legjobb). Addig kell melegíteni, amíg világos színűre nem karamellizálódik, ezután jöhetnek a gyümölcsök, félbevágott banán, vagy alma (az utóbbi a magháztól megszabadítva). Óvatosan meg kell keverni és addig főzni, amíg gyümölcs puhulni nem kezd, ekkor jöhet 50 gramm kockára vágott vaj, amikor ez is elolvad, akkor borítsátok rá a tésztát, persze már levéve a gázról, s óvatosan rá kell nyomkodni a tésztát. Vigyázat a karamell igen forró, s átjöhet a tésztán! Ezután már csak a sütés jön, 190 fokon előmelegített sütőben 25-30 percig kell sütni. Látszani fog a tésztán, mert szépen barnul. S most jön a legnagyobb kihívás. Meg kell fordítani, így lesz belőle torta. Nagyon veszélyes hadművelet, de végrehajtható, csak jó felszerelés és ügyes „katona” kell hozzá. Szóval, mindenképpen a tepsinél nagyobb tálcát, nyújtódeszkát tegyetek rá, húzzatok serpenyőfogó kesztyűt és „mint a villám” fordítsátok meg. Nem szabad elkeseredni, ha egy-két gyümölcs ott marad (nem jellemző, de előfordulhat). Gyorsan visszailleszthető a helyére. S íme itt a Tatin tortaszelet a kávéhoz,

amely után ismét jöhet a Louvre.

Négy-öt óra a műalkotások „rabságában” számomra csodás, persze az én befogadóképességem is véges. A délután folyamán már kénytelenek voltunk termeket kihagyni és leginkább azokra a műalkotásokra koncentrálni, amelyek a legnépszerűbbek: Leonardo da Vinci: Mona Lisa, Delacroix: A szabadság vezeti a népet, Dürer: Önarckép mezei iringóval, Jan van Eyck: Rolin kancellár Madonnája, Michelangelo: A haldokló rabszolga és oldalakon keresztül sorolhatnám. Miután este lett ránk, már nem mehettem be a reklámozás történetét felölelő 45.000 poszterből álló kiállításra, s a számomra másik nagyon vonzó múzeumi részbe a középkortól napjainkig a belsőépítészetet és díszítőművészetet bemutató gyűjtemények közé. Száz szónak is egy a vége a Louvre nem egynapos program. Ez az a hely, ahol heteket lehetne elidőzni. Emlékeztek mit írtam az előző párizsi élményeim között? „Ha érezni akarjuk a várost, akkor nem elég 2-3 napra mennünk, legalább egy hetet töltsünk el a francia fővárosban, ha már élvezni is akarjuk a párizsi életet és mindazt, amit a város kulturálisan, gasztronómiailag, történelmileg és építészetileg nyújthat nekünk, akkor vagy menjünk többször vissza, vagy egyből maradjunk ott úgy 2-3 hónapra, bár ezt sajnos kevesen tehetik meg.” Nos igen, értitek már Adyt, Márait és Lolát, József Attilát, Illyés Gyulát etc.? Én igen, aki a művészetet kedveli, az legalább egyszer elmegy Párizsba. S ha ezt csak rövid ideig teheti meg, akkor a Louvre helyett menjen inkább a kisebb múzeumokba. Egy délelőtti programnak tökéletes élményt nyújt a sokszínű Rodin múzeum. Az épület, amelyben Rodin lakott, egy kis palota Párizs szívében (innen is látni az Eiffel-tornyot). A kert olyan francia, azaz csodálatos. Rodin művei, a több száz rózsabokor és a formára vágott bokrok, mind-mind egy-egy műalkotás, csak nem ugyanabban a művészeti ágban.

A kastély szobái bepillantást engednek a művész munkafázisaiba és vázlataiba is. Itt a falak között csodálhatjuk meg Rodin talán legerotikusabb és leggyengédebb pillanatot kifejező munkáját. 

A Csók egyszerre érzékelteti számomra a biztonságot nyújtó, izmos férfi gyengéd simogatását, a törékeny nő teljes odaadását és kettejük érzelmeinek „időtlen” csókban történő kifejezését. Ezek után nem lehetne jobb folytatás, mint a Moulin Rouge közelében található erotika múzeum, a Musée de L’Érotisme, ahol „műtárgyak” és a 19. század végén bezárt bordélyházak története egyaránt megtalálható. S ha már a Moulin Rouge közelében járunk, innen pár perc séta a Montmartre, ahol a modern művészetek sajátos figurájának múzeumát ne hagyjuk ki. Salvador Dalí múzeuma munkássága legjelentősebb alkotásait mutatja be. Rövid párizsi tartózkodásunk ennek a néhány múzeumnak a megtekintését tette lehetővé, de legközelebb időt szánunk olyan múzeumokra, mint a tudományos és technikai múzeum a Cité des Sciences et de l’Industrie, az Orsay múzeum, a Victor Hugo múzeum - Maison de Victor Hugo, a Fragonard - Parfüm múzeum, a Modern művészetek múzeuma - Pompidou központ - Centre Georges Pompidou, a Csatornahálózat múzeum - Le Musée des Egouts de Paris, a Hamisítványok Múzeuma, a Legyezőmúzeum, a Musée de la Vie Romantique - Romantikus élet múzeuma és amit még időnk és befogadóképességünk megenged.

Jó étvágyat a művészetekhez és a Tatin tortához!