Néhány napja gondolkodom rajta, hogy írni fogok Nektek, kedves olvasóim, egy itt, Németországban tapasztalt fantasztikus élményemről. Azt gondolom, hogy ebben az adventi időszakban nagyon tanulságos lehet.

Németországban „eltartott” feleségként a számomra egy mindig is kedves foglalatosságban lehet részem. Tanulhatok. S nyilván itt az első és legfontosabb a nyelv. Egy Volkshochschule-ba járok, ami népfőiskolát jelent. No ne gondoljon senki a lakiteleki népfőiskolára, bár itt is a szabadságunkért küzdünk, hiszen a nyelvtudás adja az igazi szabad életet.

Szóval, itt a népfőiskola azt jelenti, hogy az állam finanszíroz olyan kurzusokat, amelyeket a Németországban, valamilyen (bármilyen) okból itt tartózkodó külföldiek vehetnek igénybe. Jelentős kedvezményekkel lehet például nyelvet tanulni. A lényeg az integráció. S mi lehet az integráció legfontosabb alapja, ha nem a nyelv. De mivel integrációs kurzus, eleinte bennem volt a kérdés, hogy vajon milyen emberek lesznek majd a csoportban. Honnan jönnek, milyen szándékkal, hogyan viselkednek majd. Számtalanszor gondoltam arra is, vajon mindenki tiszta, jól öltözött lesz?! Tudunk majd együtt nevetni? Beszélgetni? Hogyan viszonyulunk egymáshoz? Hat hét megmutatta nekem, hogy a félelmeim alaptalanok voltak. Semmi más nem kell csak nyitott lélek, s akkor nem kapsz mást, „csak” egy másik nyitott lelket. Hogyan történt?

Talán az első napon kezdődött….

Szünetben elmentem a közeli kávézóba, ahol meglátott a csoportban velem szemben ülő lány, az iráni P. (nem írok neveket, ne haragudjatok). Megkérdezte, hogy meghívhat-e egy kávéra, meglepődtem, s nemet mondtam, de ennek ellenére leültünk megenni egy süteményt (amit mindketten magunk vettünk). Elmesélte, hogy Iránban régésznek tanult, de nem dolgozott a szakmájában még. Itt, Németországban a rokonainál lakik, de hamarosan jön a barátja és a testvérei is tanulni a salzburgi egyetemre. Beszélgettünk Perzsiáról, a történelmükről, a jelenről -  a mi kis szegényes szókincsünkkel. Hazafele az autóban persze nekem is eszembe jutott, hogy Irán az USA különösen veszélyes országokról szóló listájának kb. az első helyén áll. Végigszaladtak az agyamon ilyen fogalmak, mint a fundamentalizmus, a terrorizmus, a hedzsáb (kötelező fejkendő – megjegyzem P. nem viseli itt Németországban). Aztán jöttek a további iskolai napok, s mi P.-vel és egy boszniai lánnyal, már szokásunkká tettük a félórás kávézást. P. mesélt arról, hogy Teheránban 15 millió ember él, s megmutatta önmagát a hedzsáb-ba, mert ott azt mindig viselni kell. Mesélt a szüleiről, a testvéreiről, s arról, hogy decemberben végre hazamehet egy kicsit, mert hiányzik már nagyon az anyukája, aki egyébként tanárnő. Jé, egy teljesen normális gondolkodású iráni család. S aztán egyik nap kitaláltuk, hogy menjük el Konstanzba „shoppingolni” olyan csajos buliba. Nagyon örültem, hiszen itt nem sok embert ismerek, elmentünk. Bár előző este Férjem már majdnem meggyőzött, hogy mondjam le az utat, mert hát ugye az előítéletek, a krimik, s hát minden, amit hallani lehet. Majdnem belementem, de végül azt mondtam, hogy ez csak egy értelmes lány, aki nyitott a világra, mindig mosolyog, s a legjobban az tetszik neki Németországban, hogy itt nyugalom van és ő kendő nélkül járhat-kelhet. Elmentünk, shoppingoltunk, beszélgettünk, jól éreztük magunkat, s persze nem történt semmi olyan….. Örülök, hogy nyitva hagytam a lelkem előtte, s azóta is járunk kávézni.

Persze nem ő az egyetlen a csoportban, akivel jól lehet beszélgetni. Van egy román házaspár. Én is abban nőttem fel, hogy a románokkal szemben kicsit fenntartásunk volt, de itt már nincs. O. jogász, mint én, felesége, K. pedig tanárnő. Itt Németországban a Mc’Donaldsban dolgoznak. Sokat beszélgetünk (nem tudnak magyarul) a munkáról, Romániáról, Magyarországról. Küzdenek egy jobb életért és a gyerekeik jövőjéért. Rendkívül kedvesek, mivel egymás mellett ülünk az órán, segítjük egymást. Mikor ki érti meg az adott nyelvtani szituációt, az magyaráz a másiknak. Nyitott lelkűek.

E. a venezuelai csoporttársam mindig mosolyog, pedig nem egy pozitívan hangzó országból jön. Nem fiatal, de rendkívül fiatalos, aktív ember. Nehezebben tanul, mint mi, de nagyon igyekszik. A szünetekben szívesen mesél olasz családi kapcsolatairól, s a venezuelai étterméről. Egy újabb nyitott ember.

M., a szerb bevándorló, aki minden szünetben chipset eszik és nem nagyon beszélget senkivel. Szerb, te jó ég, mi jut eszetekbe a szerbekről? Én, aki Szegeden is éltem, sok jót nem hallottam, hiszen Szegeden sok szerb volt. M., egy köpcös, igazi kisfiús arcú férfi. Megfigyeltem, hogy mindig mindenkit kínálgat a chipséből, sokan nem kérnek, de ma nagyon boldog volt, mert P.-vel a kávé után találkoztunk vele és kértünk a chipséből. Látszott rajta, hogy örül, s annak legfőképpen, hogy kérdezgettük mit csinál itt, hol lakik, stb. M., aki soha nem beszélget senkivel, most beszélt és boldog volt. Nyitott lelkünk kinyitotta az ő szívét is.

Sz., a kenyai srác. Sz. kedvenc időtöltése a szünetben, hogy a nevemet ismételgeti, mert furcsa neki a Tünde kiejtése. Sz. egy tank hangjával és erejével robban be a terembe, de szemei mindig jóindulattal vannak teli, tudjátok olyan boci szemei vannak. Beszél, beszél, kérdezgeti a tanárt, meg akar tanulni németül. Küzd, a kiejtéssel, a nyelvtannal, a szavakkal, s ez a küzdelem nap, mint nap szimpatikusabbá teszi.

S sorolhatnám a vagy egy tucat csoporttársam mindegyikét, Peruból, Boszniából, Pakisztánból, Oroszországból, s az USA-ból. (Ja és az iráni és amerikai egymás mellett ülnek minden órán! Hm…..)

Egy kis csoport, valahol Németország déli részén, a Bodeni-tó mellett, a világ legkülönbözőbb pontjáról, s ma egyként vittük bele a tanárt egy nagy nevetésbe, lazulásba az óra vége felé. Mindenki próbált a vicchez hozzátenni valamit, M. például körbekínálta a chipset, P. aztán pedig rágót osztott mindenkinek, a Tanár pedig olyat mesélt önmagáról, hogy végül egy jókora nevetésbe torkollott tizennégy nyitott ember nyelvórája.

Legyek ti is nyitottak, s ne hagyjátok, hogy az előítéletek rabul ejtsenek benneteket, mert értékes ismeretségekből és ismeretekből maradtok ki.

Legyen ez is ennek az időszaknak az egyik üzenete.